Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Olvad a jégvilág

Fogalmad nincsen – lefogadom –
mi az, hogy fázni a szigorú napokon,
amíg nem láttad,
(hogy) Moszkvában milyen a tél.
Magadba döntöd a tüzes teát,
és úgy érzed, megfagysz, ha senki se ölel át.
A szíved is jégcsap,
s egy érintésre eltörnél.
 De mindig van néhány jó barát,
 aki rádnéz és mindent lát.
 Máris kéznél a gyógyital,
 s egy óra múlva a lelkét bízza rád.     

  Mindegy mit vetít a híradó.
  Filmen úgysem látható,
  milyen könnyen olvad a jégvilág.
  Tölts még egy kortyot és jól figyelj!
  Tudod, nem gyakran mesélem el,
  milyenek voltak
  a vodkaparti éjszakák.  

A városon függöny. Szövi a szél.
Párás az ablak. Hó, ami belefér.
Idebent játszunk,
kézről kézre jár a gitár.
Fekszem az ágyon. A lány csodaszép.
Nikita, mondjuk, mert nem tudom a nevét.
Folyton kérdez.
Néha majdnem értem is már.
 Nincs titok. Ő is jó barát.
 Épp csak rádnéz és mindent lát.
 Máris kéznél a gyógyital,
 s egy óra múlva a lelkét bízza rád.     

  Mindegy mit vetít a híradó.
  Filmen úgysem látható,
  milyen könnyen olvad a jégvilág.
  Tölts még egy kortyot és jól figyelj!
  Tudod, nem gyakran mesélem el,
  milyenek voltak
  a vodkaparti éjszakák.

  1. Csaba:
    2012 október 5

    Csak egy véleményt írok, de az összes művetekre vonatkozik!
    Óriások vagytok(TE és LERCH PISTI) akiket nem lehet díjakkal jutalmazni, mert afölött álltok!
    Ez a NAGYBETŰS KÖLTÉSZET ami belül vérré válik, és ezért, és ettől érdemes,és lehet élni az olyannak mint én, és ezért aranyszobrot érdemelnétek!
    Csak remélni tudom, hogy még nagyon sokáig nem teszitek le a lantot, mert nektek KÖTELEZŐ alkotni! Köszönöm!

  2. hat:
    2012 október 8

    Köszönöm!

Hozzászólok