Valakire emlékeznünk kell megint
Mert elment valaki, akivel összetartoztunk.
Torontáli István (1948-2010).
A hetvenes évek közepén ismertem meg őt, amikor Latzin Norbert – aki már régen nincs közöttünk – létrehozta a Marionett Rt zenekart. Toró volt az énekes, aki reszelős, fáradt, mégis energikus hangjával, énekmódjával azonnal levett a lábamról.
Az a zenekar nem volt hosszú életű, az okokat ma már hiába keresnénk.
Toró a világot kezdte járni, minden földrészen énekelt és gitározott, különböző zenekarok élén.
Azután hazajött, és nagyon sok dolgot kezdtünk együtt tervezgetni. Zenéket, dalokat, lemezeket – egy időben még arról is beszéltünk, hogy talán alapítunk majd együtt egy lemezkiadó céget, amelyben ő az ész lenne, én pedig az agy. Ö lenne a gazdasági, én pedig a művészeti vezető.
Ez sem jött össze, ahogy más sem.
1997-ben kaptam egy felkérést, hogy szövegíróként vállaljak el egy 100 Folk lemezt. Örömmel mondtam igent, mert régi barátokkal dolgozhattam együtt, akikkel korábban csak haveri kapcsolatban léteztünk, de közös munkánk még nem volt. Toró akkor már a zenekar tagja volt – az is maradt az utolsó pillanatig -, és mindketten örültünk, hogy valamit megvalósíthatunk a korábbi közös terveinkből. Jól éreztük magunkat, jó lemezt csináltunk, amire büszkék voltunk mindig, még ha ritkán találkoztunk is.
Most már csak egyszer fogunk majd – de akkor véglegesen.
Toró, nyugodj zenében!