Halkul és színeket vált
odakinn a város.
Szép lassan öltözik át
csendesebb tánchoz.
Nézd. Ülj mellém.  

Lassul a nappali zaj.
Minden este mást hoz.
Elmúló találkozás.
Tegnap ér a mához.
Nézd. És ülj mellém.    

 Érkezés, vagy búcsúzás,
 változás és választás –
 velünk volt ilyen,
 de nélkülünk se nagyon volna más
 ez a körforgás.  

Halkul és színeket vált
odakinn a város.
Szép lassan öltözik át
csendesebb tánchoz.
Nézd. Gyere, ülj mellém.

Sötét út, kanyargós.
Leveszem a gázt.
A folyónál, egy szelíd kertben
félig épült ház.
 A kerítésen tábla van,
 rajta néhány szó,
 a ház a kerttel ár alatt
 eladó.  

Van egy szám. Felhívnám.
Ki vehetné fel?
Ezer dolgot kérdeznék.
Mit mesélne el?
 A történet, amit hallanék,
 félek, nem volna szép.
 Szomorú, hogy még egy valami csak     

  majdnem sikerült.
  Majdnem csoda lett.
  A vége meg az, amit látsz.
  Majdnem sikerült.
  Majdnem szép lett.
  Most csak egy eladó ház.     

  Majdnem sikerült…
  Hányszor volt már
  ilyen az életben?     

  Mennyi szerelem,
  mennyi szándék
  szépen és szabadon szállt.
  Tisztán született,
  igaznak indult,
  csak később alakult át.     

Majdnem sikerült…

Lebbenő, könnyű kölyökszárnyak.
A képzelet fut a felhők fölé.
Szél viszi, szédül egyre távolabb.
A titkokat, mintha fenn sejtené…
 Mintha föld és ég
 volna ellentét.
 Pedig nem választ el,
 csak a közelség.     

  Mennyi híd kell még,
  mennyi vad folyó fölé.
  Mennyi országút egymás felé.
  Mennyi híd kell még,
  mennyi törékeny hajó,
  míg a túlsó part
  úgy van közel,
  hogy nem éred el.  

Bölcsek és bolondok összegyűlnek,
egy-egy ünnepen néha lobogó tűz köré.
A jó papok, a rosszak, és a hívek.
Egyik épített, míg a másik ledöntené.
 Mintha föld és ég…
 Mintha tűz és jég…
 Pedig nem választ el,
 csak a közelség.     

  Mennyi híd kell még,
  mennyi vad folyó fölé.
  Mennyi országút egymás felé.
  Mennyi híd kell még,
  mennyi törékeny hajó,
  míg a túlsó part
  úgy van közel,
  hogy nem éred el.  

How many songs do we need?
How many signs do we need to lead us?
How many roads must we build
and how many bridges?

Poros a kép. Közeledő karaván.
Repül a hír, a faluban cirkusz jár.
És a hangszórókból harsog, aki él, az jöjjön el.
Ez a műsor, amit mindenkinek látni kell.  

A kocsma előtt a köveken ül a bolond.
Néz maga elé és mosolyog, bármit mond.
„Tudod, én is veletek mennék, de inkább itt iszom.
Holnap sírok, ha ma nevetek a cirkuszon.”
 Gyerekek futnak a téren át.
 Ez egy boldog délután.
 És az emberek nézik, hol lehet,
 aki ünnepet csinál.
  
  És jön a bohóc, és örül a nép,
  és ragyog az illúzió:
  ma a pokolba tűnik el az, ami nem jó.
  Szünet után forog a szín,
  jöhet az újabb szám:
  ahogy átmegy
  a tigris a tűzkarikán.  

Ha rabul is ejt, soha ne vedd komolyan.
Ez csupa csalás. Az igazi máshogy van.
Olyan üres és hazug és olcsó. Néha azt álmodom,
holnap sírok, ha ma nevetek a cirkuszon.
 Gyerekek futnak az éveken át.
 Kicsit fáradtnak tűnnek már.
 Nézik, hol lehet, akit értenek,
 aki ünnepet csinál.
  
  És jön a bohóc, és örül a nép,
  és ragyog az illúzió:
  ma a pokolba tűnik el az, ami nem jó.
  Szünet után forog a szín,
  jöhet az újabb szám:
  ahogy átmegy
  a tigris a tűzkarikán.