Ez itt már nem értelmezhető.
Ez itt már most nem felfogható.
Ha megtörténhet ilyen itt,
többé semmi nem segít.
Ez a bolygó most már elhagyható.  

Most már nemcsak gyáva, már gonosz is.
És elvadult, sötét.
Nincs több kérdés, amit feltennék.
Már csak egyetlen szorít:
MIÉRT!  

Hittük, hogy minden változó,
jöhet majd egy változás, ami jó.
Hol veszett el, nem tudom.
Nézőtéren? Színpadon?
Vége. Nincs több illúzió.  

Ha megtörténhet ilyen itt,
józan ész már nem segít.
Ez a bolygó most már elhagyható.
Ez a bolygó már csak bajt hordozó.
Ez a bolygó így már nem lakható.

Kicsit számolunk megint.
Kicsit változunk megint.
Elfáradt egy másik év.
Ahogy adott, úgy tudott.
Amit elvitt – itt sem volt.
Ködbe rajzolt, halvány kép.

Mennyi minden összegyűlt,
ami értékesnek tűnt,
de költözéskor eldobnánk.
Annyi mást meg elvinnénk,
ami fontos volt és szép,
de elkopott, vagy eltűnt lassanként.

Bárcsak a régiek vigyáznának ránk,
hogy látni a lényeget megtanulhatnánk!
És bárcsak az égiek
egyszer vezetnének úgy,
hogy bárhová indulunk, vigyen tiszta út!

Odakinn, idebenn vihar most már ne legyen.
Tudod, megpróbálnánk, milyen volna könnyebben.
Odafenn, idelenn csak a sötétségtől félek.
Kérlek, védj meg! Egy gyertyát gyújts nekem!

Tudod, ünnep lesz megint.
Össze kéne jönni mind,
megterített asztalnál.
Földre hajló szárnyaink,
ki se nyílt virágaink,
megmutatnánk egyformán.

Kicsit búcsúzunk megint.
Kicsit változunk megint.
Elfáradt egy másik év.
Ahogy adott, úgy tudott.
Amit elvitt – itt sem volt.
Ködbe rajzolt, halvány kép.

Mennyi minden összegyűlt,
ami fölöslegesnek tűnt,
de most már jobban őriznénk.

Lázadtam én is. Másokkkal, egymagam.
Álmodtam én is változást.
Félelem nélkül, dacból és hangosan,
hogy szóljon az égig legalább.
Válaszra vártam minden percben, minden őrült helyen.
Nem vettem észre, hogy nem emlékszem már a kérdésre sem.

Elvesztem én is. Úsztam a semmiben.
Játszottam úgy is, ahogy más.
Ez nem te vagy régen – mondták egy éjjelen. –
Próbáld meg újból, de jól vigyázz!
Ha volna is válasz, miért várod, hogy a tiéd legyen?
Könyvet hogy írhatsz, amikor még nem tudsz olvasni sem?

Szép nap van.
Sokáig ültem a parton.
Néztem a nagy folyót.
Szél voltam,
elúszó fodrok a vízben,
árnyék, ami nincs is ott.
Miért vagyok, félig értem.
Kicsit se baj, hogyha mégsem.

Szép nap van,
hiába jött ez a felhő.
Nézem, hogy úszik el.
Nem számít,
mit írt a reggeli újság.
Dobd el, nem érdekel.
Mi vesz körül, félig értem.
Kicsit se baj, hogyha mégsem.

Túl sok méreg mérgezett már,
túl sokáig, túl nagyon…
Bármi lesz is, a mérgelődést
mindörökre elhagyom.
Túl sok méreg mérgezett már,
túl sokáig, túl nagyon…
Hogy bárki, bármi mérgesítsen,
már soha többé nem hagyom.

Álmodtam,
hogy egyszer eljövök érted
szépen és gazdagon.
Útközben
sok mindent nem jól csináltam.
Kaptam és tartozom.
Nehéz is volt észrevenni.
Hová tudok visszamenni?

Túl sok méreg mérgezett már,
túl sokáig, túl nagyon…
Bármi lesz is, a mérgelődést
mindörökre elhagyom.
Túl sok minden mérgezett már,
túl sokáig, túl nagyon…
Hogy bárki, bármi mérgesítsen,
már soha többé nem hagyom.

Néhány kisgyerek
köveket dobál.
Hiszik is, meg félnek is,
hogy az úthenger megáll.
A másik oldalon,
az áruház előtt,
öregember verset árul,
de nem jönnek vevők.
Egy autó oldalán
egy félmondat fut el:
„Az ördög sosem alszik
(sosem alszik bárkivel…)”

És szól a hangulatrádió.
Mindenki szép, és minden eladó.
Minden álom kézzel fogható.
Csak még egy forduló.
Lebeg a szélben
a nappali altató.

Fényes színpadán
prédikátor áll.
Eget árul, míg legalább földi
megváltást talál.
A zálogház körül
lassú, csöndes bál.
Keserű sor a lélekpultnál
ajánlatra vár.
Mindegy, mit tanult,
és mindegy, mit hisz el,
az ördög sosem alszik –
sosem alszik bárkivel.

És szól a hangulatrádió.
Mindenki szép, és minden eladó.
Minden álom kézzel fogható
és készen kapható.
Lebeg a szélben
a nappali altató.
Lebeg a szélben
a nappali altató.

Talán a tegnapi bor.
Talán a fénytörés.
Mintha egy más ritmus indulna el.
Mintha egy elveszett év
hangjait hozná a szél.
Mosollyal ébredtem,
ahogy már régen nem.
Visszafordult az idő,
vagy csak engem hagy el.

Jön néhány szép ismerős.
Hát mégsem tűntek el.
Jönnek a lebontott házak felől.
Azt kérdik, hová futottál,
vagy húsz éve nem láttunk már.
Itt van a közelben
mind, akit szerettem.
Mind, ami történt velem,
ami elmúlt, de nem hagyott el.

Berlinben vigyázott rám egy idegen.
Varsóban elvesztem én is.
Magányos év, szerelmesen.
Prágában nem volt sok lány, csak sörözés.
Látod, most visszahoz mindent
egy időtörés.

Amszterdam, 71 nyár, Black Sabbath.
Rolling Stones, Népstadion.
Nem voltál ott, de gondoltam rád.
Vércseppek. Eltépett húr. Nevetés.
Látod, most összeköt mindent
egy mélyrepülés.
Tegnap majd összehoz újból
egy időtörés.

Ugyanúgy kel fel a nap,
és ugyanúgy megy el,
csak mi nem látjuk egyformán sosem.
Hogy ugyanúgy hoz ugyanazt,
vagy szebb, mint amilyen,
te is így, én is máshogy képzelem.

És ugyanúgy jön fel a hold,
ugyanúgy fogy el,
neked mégis másképp, mint nekem.
Sose járunk ugyanott,
csak azonos helyen.
Két világ, ami nincs is túl közel.

Így szeretem,
és bármi lesz velünk,
soha úgy ne legyen,
hogy egyformák legyünk.
Ahogy egymáshoz változunk,
tükörképben tükörkép vagyunk.

Idegen, akit lépésenként engedsz közelebb,
akiről lassan elhiszed, hogy téged keresett.
Mosolyog, ahogy átölel, mert tudja, kit ölel:
egy idegent, akit lépésenként enged csak közel.

Tanulunk és tanulunk.
Szépen haladunk.
Egyre több, amit végképp nem tudunk.
Szerelem és türelem,
forrón, hidegen.
Két világ, ami együtt van jelen.

Idegen, akit lépésenként engedsz közelebb,
akiről lassan elhiszed, hogy téged keresett.
Mosolyog, ahogy átölel, mert tudja, kit ölel:
egy idegent, akit lépésenként enged csak közel.

Az apja félig ír volt, félig portugál.
Valahol nem rossz örökség.
Ahogyan hatvanhétben annyi virágszál,
keleten próbált szerencsét.
Nepálból nem jött vissza.
Levélben pénzt kért néha.
megírta, hogy lerázott minden bajt.
Közel a tiszta éghez,
közel a megfejtéshez,
ahonnan megváltás jön majd.

Azután évek múlva megjelent egy lány.
Magas és szép, és feltűnő.
Valaki svédnek nézte, más azt mondta, dán,
vagy épp egy norvég hercegnő.
Híreket hozott róla.
Emléket hozott tőle.
Ott sírt a karján, kicsi fénylő hold.
Ezüst Nap, utak lánya.
Megszülte, és nem bánja.
Pedig csak néhány éjszaka volt.

Valahogy így mesélte két ital között.
A legszebb volt a bárpultnál.
Azt mondta, pár éve, hogy délre költözött.
Talán egy szép nap ott majd megnyugvást talál.

Ezüst Nap, nem tudom most,
hogy ebből mennyi fontos,
de jó volt nézni, ahogy táncoltál.
Hogy volt, hogy ennyi bajban
egyedül te láttad rajtam,
mennyire mélyen voltam már.

Ezüst Nap, nem tudom most,
hogy ebből mennyi fontos.
Szeretném, ha újra együtt ébrednénk.
Mert néha, rossz napokban
néhányszor azt hazudtam,
hogy ez az egész így történt.

Az első hangszert még gyerekként kaptam.
Tornáztam a sebzett hangokon.
Őrület, hogy benned mennyi zaj van,
mondta szegény hangjegy professzorom.

Dőlj hátra, nézelődj. Nem kell úgy rohanj.
Hallgasd a csöndet is. Minden benne van.
Dőlj hátra, nézelődj. Hidd el, gyermekem,
mindig lesz új bohóc, de új közönség nem.

Tudatlan és forró fejű voltam.
Azt hittem, hogy a zenéről beszél,
de látva, mennyi értelmetlen harc van,
lassan most már mintha érteném.

Dőlj hátra, nézelődj. Nem kell úgy rohanj.
Hallgasd a csöndet is. Minden benne van.
Dőlj hátra, nézelődj. Hidd el, gyermekem,
mindig lesz új bohóc, de új közönség nem.

Dőlj hátra, nézelődj. Nem kell úgy rohanj.
Hallgasd a csöndet is. Minden benne van.
Dőlj hátra, nézelődj. Hidd el, gyermekem,
mindig lesz új bohóc, de új közönség nem.

Mért kérdezed, miért hoztam?
Hogy vettem, vagy kértem, vagy kaptam?
Mért kérdezed, milyen nap van?
Semmilyen. Egyszerű. Jeltelen.

Mért mondod azt, hogy nincs is ünnep?
Kedd van. Vagy péntek. Vagy mindegy.
Kaptad, hogy legyen jó a kedved.
Ha úgyis jó, egy kicsit még jobb legyen.

Boldog mindenféle napot!
A naptár nem számít, azt tudod.
Ünnep minden nap, ha szeretsz.
Ennél jobb alkalom úgyse lesz.
Boldog mindenféle napot!
A naptár nem számít, azt tudod.
Ünnep minden nap, ha szeretsz.
Ennél jobb alkalom úgyse lesz.

Ugye, nem nézed azt, mennyit érhet?
Ugye, jól gondolom, más a lényeg?
Nem mondom tovább, úgyis érted,
és szavaktól sok minden romlik el.

Boldog mindenféle napot!
A naptár nem számít, azt tudod.
Ünnep minden nap, ha szeretsz.
Ennél jobb alkalom úgyse lesz.
Boldog mindenféle napot!
A naptár nem számít, azt tudod.
Ünnep minden nap, ha szeretsz.
Ennél jobb alkalom úgyse lesz.

Nyár. Lassú délután.
Ismerős kisváros színpadán
a próba éppen véget ért.
Hirtelen megérintett egy kép.

Állt a színpad oldalán.
Nem volt, csak hétéves talán.
A hangok elbűvölték.
Ragyogott, mintha más bolygón lennénk.
Hívtam – volt még egy óránk -,
gyere, kisherceg, most a tiéd a zongorám.

Ahogy nézett, soha nem felejtem el.
Ahogy közel van, mégis távolról figyel.
Meg se szólalt, nem is érdekelt, miért.
Ahogy nézett, annyi mindent elmesélt.

Később szólt, hogy mennie kell.
Este majd a mamáját küldi el.
És láttam. Egy hátsó sorban ült.
Olyan szép volt, s olyan ismerősnek tűnt.

Ahogy nézett, soha nem felejtem el.
Ahogy távol van, mégis közelről figyel.
Meg se szólalt, nem is érdekelt, miért.
Ahogy nézett, annyi mindent elmesélt.