A honnan és hová hányszor változott,
nem mi döntöttük el. Az út hozott.
A végtelen út.
 Ez rossz ébredés.
 Se csomag, se pénz.
 Útközben végleg eltűnt mind,
 de senkit se bánt.
 Csak nevetnek ránk.
 Mindenki így jön. Mindig így.    

 A szálloda majd
 mindent megold,
 és amíg talpra állunk, véd.
 Csak érezzük úgy,
 hogy itthon vagyunk.
 Fizetni nem kell még.  

Csillagokra néz az ablakunk.
Körbevesz a kék óceán.
Nyugalmas kép. Egyet nem tudunk,
mennyi utazó látta már,
 míg váratlanul
 és nyomtalanul
 valahogy végleg eltűnt mind.
 Itt senkit se bánt.
 Csak nevetnek ránk.
 Ez itt a rend, és jól van így.    

 A hatalmas úr,
 aki vendégül lát,
 nem mondja, mennyi időt szab ránk,
 de tudja, mikor,
 és tudja, hogyan
 mondja, hogy itt, most vége van.    

 Csak egyre vigyázz,
 ha bármihez érsz,
 őrizd meg olyannak, amilyen volt.
 A szálloda még
 ugyanitt áll,
 amikor rég nem itt lakunk már.    

 Csak arra vigyázz,
 hogyha bármihez érsz,
 maradjon épp úgy, ahogyan volt.
 Ahogyan várt,
 mi is úgy adjuk át,
 amikor indulunk tovább.