Tizenhat éves, és félig gyerek még,
de félig már nő, és tudja, hogy az.
De úgy nevet és sír, ahogy én is tudtam rég,
amikor hittem, hogy ami szép, az igaz.  

Néha feljön hozzám, rendbe teszi a szobám,
és kinevet, hogy ügyetlen vagyok.
Aztán eltör egy vázát, és riadtan áll.
Látom rajta, hogy majdnem zokog.  

Félek, hogy jön majd egy nap, mikor nem látom már.
Hozzád megy inkább, mert a számodra nő lesz talán.
És félek, hogy bántod, hogy letöröd
és eldobod majd.  

Mert tizenhat éves és félig gyerek még,
félig felnőtt, s hiszi, hogy egészen az.
Hiszi, hogy szeretik. Add, hogy sok idő múljon el,
amíg rájön, hogy nem volt igaz.
Amíg rájön, hogy ez sem volt igaz.