Nem mondom el, hol volt.
Nem is emlékszem.
Sok az egyforma város.
A semmi más – más helyen.  

Volt idő, mikor egyszerűen azt gondoltam,
otthon vagyok bárhol.
Akad egy-két barát, és jó zene, meg ami csak kell.
Én minden nyelven élek, úgy hiszem.    

 Ott vagyok pár ezer elveszett képen.
 Mind visszajátszanám.
 Ezen egy lánytól búcsúzom éppen
 egy élettel ezelőtt már.     

  Azt mondta, menj el, én megértem.
  Nem leszel távol, csak nem vagy közel.
  Nevetett, én visszanéztem.
  Éjszaka volt a szemében.  

Szép idők, mikor azt hittem,
a végtelenhez tartozunk, és vége.
Elég, ha jók vagyunk, és úgyis jön az, aminek kell –
csak az értéktelen dolgok múlnak el.    

 Halkulunk pár ezer elveszett képen.
 Ez, mintha én lennék.
 Egy lánytól búcsúzom éppen, ahogy érzem.
 Nem tudom, őrzi-e még.
  
  Azt mondta, menj el, én megértem.
  Nem leszel távol, csak nem vagy közel.
  Nevetett, én visszanéztem.
  Éjszaka volt a szemében.