Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Szárnyad voltam

Szárnyakat adtam, repüljünk el.
Hátha akad egy tisztább, romlatlanabb hely.
Vagy valahol együtt építjük fel.
Találd meg így is, hogy már nélkülem.
Repülsz-e még? Nem látlak már.
Vagy valahol végleg leszálltál?
Vagy zuhantál?

Szárnyad voltam, sorsod, szerencséd.
Te minden voltál. Élet. Ajándék.
Nem tudom, ki küldött. S ha küldött, miért vitt el?
Válasz erre se lesz már sosem.

A kulcsokat hozzám – hányan úgy hitték -,
valahol mélyre ástam, ne is keressék.
Amikor jöttél, mosolyogtál.
Egyedül csak te láttad, sose volt rajtam zár.
Repülsz-e még? Nem tudlak már.
Vagy valahol végleg leszálltál?
Vagy zuhantál?

Szárnyad voltam, sorsod, szerencséd.
Te minden voltál. Élet. Ajándék.
Nem tudom, ki küldött. S ha küldött, miért vitt el?
Válasz erre se lesz már sosem.

Szárnyad voltam, sorsod, szerencséd.
Te minden voltál. Élet. Ajándék.
Nem tudom, ki küldött. S ha küldött, miért vitt el?
Válasz erre se jön már sosem.

Hozzászólok