Ugyanaz a fény
ugyanúgy eltakar,
ahogy egy másik színpadon
a maga idején.
 Ölelnek színek, hangok és képek.
 Játszom, és titok, hogy félek.
 Látszom, és nem vagyok látható.  

Ugyanaz a fény
ugyanúgy elvakít.
Keresnék régi arcokat
a sorok közepén.
 Csak szemeket látok. Mögöttük árnyak.
 Távol és sötétben állnak.
 Várnak, legyen egy pár nap jó.     

Aztán vége van, és újból
  jön a néma út, át az alvó városon.
  Bárcsak valaki mondaná,
  van-e értelme, hogy újra kezdjem.
  Én nem tudom.  

Ugyanaz a fény
ugyanúgy eltakar.
Sohasem látni, mennyi a dal
és mennyi vagyok én.
 Ölelnek színek, hangok és képek.
 Játszom, és titok, hogy félek.
 Látszom, és nem vagyok látható.
 Színek, hangok és képek.
 Játszom, és titok, hogy félek.
 Látszom, és nem vagyok látható.