Remegés fut át a gépen. Minden motor felpörög.
Kifeszített acélszárnyak visznek ég és föld között.
Kékes füst, halvány fények.
Szemünk előtt a vásznon a búcsúfilm.
A tengerpart, a napfény, szerelmek, hajnalok,
s Bo Derek arcán a színes, apró csillagok.  

Alattunk az óceán, még így sötétben is szép.
Nem sokáig látom már. Félig máris emlékkép,
éppen úgy, mint távolabb a szárazföld, a félsziget,
az utcazaj, az eget támadó házak.
A tengerpart, az országút, a városok,
s Bo Derek arcán a színes, apró csillagok.  

Változó lenn a táj.
Félúton vagyunk már.
Kedvesem, ne sírj, kérlek.
A reggel már otthon ér.  

Közelít a betonpálya. Körben minden ismerős.
Az illatok, a hangok, a színek,
és a város fölött az ősz.
Nemsokára otthon leszek, és mindenről mesélek.
Elmesélem azt is, amit nem is kérdezel.
Elmondom, milyenek voltak a vágtató napok,
s Bo Derek arcán a színes, apró csillagok.  

Változó lenn a táj.
Félúton vagyunk már.
Néhány perc, s a filmnek vége.
Bo Derek csak álom volt.
Változó lenn a táj.
Az út végén vagyunk már.
Kedvesem, ne sírj, kérlek.
Bo Derek csak álom volt.