Lázadtam én is. Másokkkal, egymagam.
Álmodtam én is változást.
Félelem nélkül, dacból és hangosan,
hogy szóljon az égig legalább.
Válaszra vártam minden percben, minden őrült helyen.
Nem vettem észre, hogy nem emlékszem már a kérdésre sem.

Elvesztem én is. Úsztam a semmiben.
Játszottam úgy is, ahogy más.
Ez nem te vagy régen – mondták egy éjjelen. –
Próbáld meg újból, de jól vigyázz!
Ha volna is válasz, miért várod, hogy a tiéd legyen?
Könyvet hogy írhatsz, amikor még nem tudsz olvasni sem?