Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Kiveszem az agyad

Doktor, ha komoly a baj, ne titkold el.
Mondd meg, de ne latinul. Azt nem veszem.
Folyton szédülök. Körülnézni fáj.
Megnőtt a fejem is. Mi a fasz van már?
 Vagy vírus ver. Vagy mégis a hülye ufók.
 Rossz duma, hogy nincsenek, különben is jók.
 Vagy méreg jár, vagy éhes paraziták.
 Vagy vámpír. Vagy zombi. De valami rág.     

  Kiveszem az agyad. Hadd nézzem át.
  Vizsgáld meg te magad. Egy szemetes zsák.
  Világos, hogy dagad. Tele van már.
  A mocsok benneragad. Lebutultál.  

Doktor, én kiakadok. Szedj végre szét.
Menjen a szemétre minden szemét.
A „vedd meg”. A „küldj sms-t”. Az „Ön szerint…”
A „velünk, vagy ellenünk”. Pokolba mind.
 A vérbazár. A csak most, csak nekem.
 A gyűlölet. A marakodás elsorvadt lelkemen.
 Ha félhülyék okosak helyettem.
 Semmi baj, de ennyi szar már sose fogy el.     

  Kiveszem az agyad a füleden át.
  Vizsgáld meg te magad. Egy szemetes zsák.
  Világos, hogy dagad. Tele van már.
  A mocsok benneragad. Majd kimosom. Várj.
  Kapd el!  
  Kiveszem az agyad a füleden át.
  Vizsgáld meg te magad. Egy szemetes zsák.
  Világos, hogy dagad. Tele van már.
  A mocsok benneragad. Majd kimosom. Várj.
  Kiveszem az agyad. Hadd nézzem át.
  Vizsgáld meg te magad. Egy szemetes zsák.
  Világos, hogy dagad. Tele van már.
  Tele vagyunk nagyon.
  Ma ki vigyáz rám?

Hozzászólok