Csupa kék-fekete négyzet, csupa szabály, csupa rend.
Hideg fénytömbökbe zárva éles kés a csend.
Ott van egy sötét sarokban, vár és figyel, jól tudom.
Lassan, lomhán mozdul, ahogy kúszik a falon,
A NIKKELPÓK.
A NIKKELPÓK.  

Árnyéka rámvetődik hatalmasan, súlyosan.
Beterít és megóv engem, elveszítem önmagam,
Áram járja át a bőröm hideg érintése nyomán.
Csupa delejes erő, ezüst hegyként hajol rám
A NIKKELPÓK.
A NIKKELPÓK.  

Radar zümmög.
Közelit.
Acélháló
beterít.
Szikra pattan, tűzfehér.
Megölel engem,
az enyém
A NIKKELPÓK.
A NIKKELPÓK.  

Mágneses hullámok vesznek körül.
Felborul minden kívül, belül.
Ablakon, ajtón nem enged a zár,
mindegyik órám összevissza jár.
Bomló anyag, meghasadt idő.
Vértépő sugár, elszabadult erő.
Az ívfények mögött egy kép jön elő.
Fekete özvegy, gyilkos szerető,
A NIKKELPÓK.
A NIKKELPÓK.