A szoba tágul, a falai sem látszanak már.
Szüntelen változnak a színek.
A zene szól, vagy ötven csillár szórja a fényt,
buja növényzet a meleget.
Az urak frakkban, és mellettük az asszonyaik.
Nagy lila rózsa a bőrükön.
A háziasszonyt – kezében gőzölgő pohár –
körültáncolja a tükör.
Woland már az ajtóban áll,
csillog a mellén az arany óralánc.
A vendégsereg az adott jelre vár,
és azután máris kezdődhet a tánc.  

Egy csoport áll a zsilettpengés ember körül,
mikor egy pár trükköt bemutat.
Landru egy szép szemű cselédlánnyal értekezik,
aki ismerte a porokat.
Jön Sid, a punk, és vele van a menyasszonya
– szép vörös masnival a nyakán -,
s a doktor úr, aki sikeresen most jutott túl
egy új kísérlet alanyán.
Woland már az ajtóban áll,
csillog a mellén az arany óralánc.
A vendégsereg az adott jelre vár,
és azután máris kezdődhet a tánc.  

A BÁRPULT MELLETT EGY VÖRÖS LÁNY.
NEM JUT ESZEMBE, MILYEN VIRÁG IS.
A SÖRÖSPOHÁRBAN SZÉTFOLYÓ KÉPEK.
LEHET HOGY MÉGIS? LEHET HOGY MÁRIS?  

Roberto Mori, aki most már nem öregszik,
örökre húszéves marad,
egy kicsit késve dobta el a szerkezetet,
így lett belőle is áldozat.
Egy öregúr épp körülnéz, hogy hol egy gyerek,
kezében tart egy rongybabát.
Az inkvizítor egy pálma alatt értetlenül
nézi, hogy szürkül el a világ.
A medencében narancssárgán fortyog a víz.
Lebegő, diszkrét illatok.
Színezüst tálcán mettszettkristály poharakban
különös színű italok.  

És egyre jönnek és jönnek csak és jönnek megint,
előkelően és hidegen.
Apró kis kártyák a megterített asztalokon,
az egyiken a nevem. Melyiken a nevem?
Az egyiken a nevem. Melyiken a nevem?
Az egyiken a nevem. Melyiken a nevem?
Az egyiken a nevem. Melyiken a nevem?