Ez a furcsa hangulat,
mint az átok, rádtapad megint.
Megöli színeid.
Megint volt egy fordulat.
Megint néma vagy
és megint keserű a szívedig.
És én félek, feladod, ha végleg elhiszed,
hogy nincs már feladatod, és nincs már helyed.
Mindaz, amihez értesz,
néhány ilyen flitter nélküli dal.
Ezt tudod. Ez az, amid van.
Ne add fel.
Mindig újra, újra, újra kezdd újra,
legalább egy képzelt valakiért.
Megbékülsz, tudom.
Ez csak hangulat.
Épp csak volt egy fordulat,
és kicsit fáradt, kicsit keserű,
de a régi vagy.  

Ne beszélj most arról,
hogy ki miért nem figyel.
Játssz magadnak és nekem,
míg a rosszkedvünk nem múlik el,
de játssz, igen.
És játszd azt, amiben hittél,
ami kényszerít, hogy szólj,
hogy magad megmutasd.
Mondd tovább, ahogy érzed.
Miattunk és mellettünk,
a kedvünkért és helyettünk.
A maradék hitünkért.  

Tudom, szélmalomharc.
Tudom, néha robbansz.
Néha dühít, néha fáj.
Valami átok valahogy megfogant.
De miért, miért hallgatnál?
Megbékülsz, tudom.
Ma se halványabb ott a homlokodon a jel.
Soha nem késő. Ugye nem adod fel?
Ugye van még annyi benned?
Ugye nem adod fel?
Soha nem késő.
Ugye nem adod fel?