Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Adagio

Még egyszer visszanéznek,
úgy fordulnak a szélnek.
Szó nélkül indulnak el.
Szép otthon volt ez a hely.
Már a színek szakadnak szét.
Nincs több zöld, és nincs több kék.  

Át a földeken, ha út nincs.
Áldás nélkül, hogyha Úr sincs.
Láng, füst és kiégett fák.
Sár, vér és fagyott világ.
Nincs más, csak menni tovább.
Nincs idő. Nincs távolság.    

 Jó a rossz, vagy nem tudom már,
 hol az új határ.
 Csöndből vagyunk.
 Ködből vagyunk.
 Csak a győzelem ér.
 Belehal, aki él.
 Meg se tudja, miért.  

Két angyal jött a mélyből.
Két démon szállt az égből.
Már kettő helyet cserélt.
Két másik arcot cserélt.
Áll zavartan mind a négy.
Ki a jóbarát? Ki az ellenség?     

 Bár egyszer megérteném,
 még egy nap megérem én,
 a tenger baj a tengerbe száll.
 Vagy ha álmodom, lenne vége már…

Hozzászólok