Bársonyfüggönyön
nem jön át se hang, se fény.
Liza kristálygömbbe néz, és nem beszél.
Gyertyák csöndje kék.
Pálcák fűszeres füstje száll,
míg a messzeségből visszatéved hozzám.
 Liza, most el ne mondd, mit látsz.
 Az egész égi-földi tánc
 maradjon így, titokban.
 Úgyse tudnánk semmit jobban.     

  Születtem, szerettem.
  Voltam rossz, de gonosz nem.
  Azt meg úgyis látod már,
  mi lettem.
  Születtem, szerettem.
  Mennyit hoztam, mit vittem,
  egyszer úgyis mérik még.
  Kétszer úgysem kell.  

Hosszú vágtatás.
Néhány érzékeny repülés.
Ezer próbálkozásban sokezer sérülés.
Lesz ez jobb világ,
tudom, mind így kezdjük el,
és a képzeletben lassan összeáll minden.
 Azután összedől egy rész.
 Azután sorban a többi – és kész.
 Valami nagy titok van.
 Nem hittem, hogy nem megy jobban.     

  Születtem, szerettem.
  Voltam rossz, de gonosz nem.
  Azt meg úgyis látod már,
  mi lettem.
  Születtem, szerettem.
  Mennyit hoztam, mit vittem,
  egyszer úgyis mérik még.
  Kétszer úgysem kell.     

  Születtem, szerettem.
  Voltam rossz, de gonosz nem.
  Azt meg úgyis látod már,
  mi lettem.
  Születtem, szerettem.
  Mennyit hoztam, mit vittem,
  egyszer úgyis mérik még.
  Kétszer úgysem kell.
  Születtem, szerettem.
  Szebb világot reméltem.
  És most, látod, nem értem
  a felét sem.
  Születtem, szerettem.
  Voltam rossz, de gonosz nem.
  Egyszer úgyis mérik még.
  Kétszer úgysem kell.