Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Hova megy az utca nélkülem?

Ma reggel úgy ébredtem fel,
ahogyan ritkán az életben.
Semmit se számít, mit hoz a nap,
és vigyen el bármit, hogyha ennyit hagy.
Valahogy úgyis fordul majd.
Valami úgyis egyben tart.
És ha a dolgok sikerülnek,
jövök és meghozom a kedved.  

Hova megy az utca nélkülem?
Mit akar a város nélkülem?
Itt ne hagyjon már, mert ha nem akarom,
nem forog a föld se. Vagy nem nagyon.  

Ma megint úgy ébredtem fel:
valami változik kinn és benn.
Pedig a felszín ugyanolyan.
Lehet, csak én figyelem máshonnan.
Szerencse nem ért, vagy nem tudom.
Szerelem nem több, mint bármikor.
Semmilyen bankház nem szakadt rám.
Egy kicsit mégis jobb a formám.  

Hova megy az utca nélkülem?
Mit akar a város nélkülem?
Itt ne hagyjon már, mert ha nem akarom,
nem forog a föld se. Vagy nem nagyon.
Hova megy az utca nélkülem?
Mit akar a város nélkülem?
Itt ne hagyjon már, mert ha nem akarom,
nem forog a föld se. Vagy nem nagyon.

Hozzászólok