A zenekar már nincs sehol.
A zene mégis szól.
Lassú hullámok a víz fölött,
hűvös, hajnali hangokból.
Buta helyzet volt megint,
ahogy ott hagytam egy lányt.
Hogy is érthetné, hogy semmi baj,
csak az, hogy emlékeztet rád?  

Ő is úgy néz. Ő is úgy nevet.
Ő is úgy ragyog, ahogy nem lehet.
Ő is úgy repül, ő is úgy szabad,
ő is úgy szeret – csak éppen nem te vagy.  

Ahogyan táncolt éjszaka, ugyanúgy volt szép.
Mintha tükörképnek látszana,
amit még összetörhetnék.
Ahogy néha átölelt, és már fordult is tovább,
minden mozdulatban láttalak.
Pedig már nem gondoltam rád.  

Ő is úgy néz. Ő is úgy nevet.
Ő is úgy ragyog, ahogy nem lehet.
Ő is úgy repül, ő is úgy szabad,
ő is úgy szeret – csak éppen nem te vagy.
Ő is úgy vár. Ő is úgy ölel.
Néha már azt hiszem, őt is képzelem.
Ő is változó. Ő is hangulat.
Mintha játszanál, ketten egymagad.  

Ő is úgy vár. Ő is úgy ölel.
Néha már azt hiszem, őt is képzelem.
Ő is változó. Ő is hangulat.
Mintha játszanál, ketten egymagad.
Ő is úgy néz. Ő is úgy nevet.
Ő is úgy ragyog, ahogy nem lehet.
Ő is úgy repül, ő is úgy szabad,
ő is úgy szeret – csak éppen nem te vagy.
Nem te vagy.