Érdekes, de Attilát a feleségemen, Eszményi Vikin keresztül ismertem meg. Akkor épp Lengyelországban élt kint, mivel pár évig ott volt nős ember. Úgy kerültek kapcsolatba Vikivel, hogy az ottani turnéján az ő felesége tolmácsolt. Mi csak évekkel később ismerkedtünk meg személyesen, amikor a Bojtorjánban zenéltem. Két ember volt az életemben, akivel a bemutatkozásunk után percekkel olyan érzésem támadt, mintha már száz éve ismernénk egymást. Az egyik Ihász Gábor, a másik Horváth Attila.
Kerek-perec ki merem jelenteni, hogy Attila nem csak szövegírója volt a Bojtorjánnak, hanem az az alkotója is a csapatnak, aki kitalálta és megvalósította azt a világot, ami a Bojtorjánt Bojtorjánná tette. Sokan csak a rock műfajával azonosítják őt, de van neki egy másik szerelme is, nevezetesen a country. Valahol érthető, hogy kötődik ehhez a balladisztikus műfajhoz, mert ő is azon kevesek közé tartozik, akiknek van mondanivalója az embereknek, és nem ijed meg, ha le kell írnia egy kerek történetet. Biztos vagyok abban, hogy az általa megírt helyzeteknek és sztoriknak a legnagyobb részét megélte. Amit viszont nem, azt úgy tudta tálalni, hogy kétség sem férhetett a hihetőségükhöz. Az hagyján, hogy borzasztóan jó a stílusérzéke, de minden leírt sora igaz is. Még az is, amit nem élt meg valóságban, de amikor papírra vetette, önmaga is elhitte, hogy az megtörtént.
Számomra Horváth Attila a zenének született. Világ életében ott legyeskedett a bandák körül, szövegeket írt, gitározgatott – talán van is olyan dal, amelynek ő csinálta a zenéjét, én pedig a szövegét -, és egyáltalán kipróbált mindent, amit csak lehetett. A műfaj minden tagját, mozgató rugóját és hangulatát ösztönösen érzi. Két féle szerzőt ismerek el a szakmában. Az egyik ésszel ír, de oly módon, hogy nem lehet belekötni, annyira csillogó aggyal születnek a művei, a másik pedig szívből és vénából. Hozzám ez utóbbiak állnak közelebb. Természetesen, Attilát is ide sorolom.
A Bojtorjánon belül azok közé tartoztam, akik erősen eljártak vele éjszakázni. Sőt, tisztán emlékszem, hogy 1983 augusztus 24-én a Kis Olimpiában ünnepeltünk egész éjjel, ugyanis akkor született meg a kisfiam. Erről jut eszembe egy történet, ami Attilának a hihetetlen empátiás képességét és a jó megérzéseit igazolja.
Valahová utaztunk a „bogárhátú” Wolksvagenemmel, miközben cseszegetni kezdtem, hogy miért nem csinál már végre gyereket. Az egész onnan jött, hogy Viki épp akkor volt terhes. Nézett maga elé és csak ennyit mondott:
– Ha tudnám, hogy a kiscsávó olyan könnyed, lezser, meg olyan mosolygós lesz, mint a ti fiatok, akkor biztosan belevágnék.
Hangsúlyozom, hogy még meg sem született a gyerekünk és azt sem tudtuk, fiú lesz-e, vagy lány, nem hogy milyen tulajdonságokkal fog bírni. Azóta a gyerekem már tizennégy éves. Fiú, könnyed, lezser és mosolygós.
A legelső közös munkánk Viki első, Eszményi című albuma volt. Akkor már nagyon kamáztuk egymást. Attól számítva a mai napig ő az egyetlen ember, aki rajtam kívül szöveget írt a zenéimhez. Olyannyira igaz ez, hogy amikor nemrég megcsináltuk Hernádi Judit lemezét, akkor is hozzá fordultam. Gyakorlatilag majdnem készen voltunk, de megkerestem, hogy legalább egy nótámhoz írjon szöveget. Tudtam, hogy akkor dolgozott Charlie harmadik lemezén, és nagyon be volt havazva, de úgy éreztem, a Hernádi-anyag nagyon jó lesz, így azon Attilának is szerepelnie kell.
És ha már Charlie-nál tartunk, hadd mondjak erről is néhány szót! Charlie és Attila sikereit nem tartom véletlennek, sokkal inkább egy hihetetlenül ritka és szerencsés találkozásnak. Arról van szó, hogy Charlie személyében Attila száz év után végre találkozott egy olyan emberrel, aki úgy néz ki, olyan a hangja és olyan életet él, amilyenek Attila szövegei. Hiába adott a jó zene és a jó szöveg, ha az énekes, aki előadja a dalt, nem tud azonosulni az előzőekkel maximálisan, nem képes hiteles lenni. Furcsa, de Attila számtalan zenekart kitalált a pályája során, mégis el kellet telnie rengeteg évnek, meg kellett születnie dalok százainak, hogy rábukkanjon arra a Horváth Charlie-ra, akivel ezt a sikert már évekkel ezelőtt megérdemelték volna.
Kevesen tudják, de elkészítettünk három színdarabot is. Egyet a televízió felkérésére Császárok címmel, egyet Debrecenbe, a Tom Sawyer-t, a Fekete esernyőt pedig Egerbe. Ebből is látszik, hogy mennyire sokoldalú és tehetséges pali. Iszonyú végletekben tud hiteleset alkotni. Csak két példát hadd mondjak! Megírt a Piramisnak egy akkora slágert, mint a „Kóbor angyal”, majd egy Fekete esernyő című kuplét.
Ő egy nagyon mély érzésű, nagyon nagy szívű – meg merem kockáztatni, azt is, hogy bölcs -, már-már a zsenialitás határát súroló, de időnként hihetetlenül fárasztó figura. Hogy a zsenialitás közelében lévő ember, mi sem bizonyítja jobban, hogy néha akkora hülyeségeket képes leírni, hogy olyan nincs is. Ezeken aztán jól össze is veszünk. Mert veszekedni azt nagyon tudunk. Csak egy példa arra, hogy min szoktunk rendszeresen hajba kapni: évtizedek óta hiába mondom neki, hogy egy nótán belül ne írjon le négy, vagy öt olyan bemondást, amelyekből külön-külön is kijönne egy újabb dal, mert az egyszerűen pazarlás. Minden hiába, nem tudtam meggyőzni soha. Persze könnyű neki, van miből pazarolnia.
Bámulom azt a rock and roll szemléletét, ahogy évek óta ül egy Déli Pályaudvar környéki lakásban, és „lefocizza” ezt az életnek nevezett akármicsodát. Holott mellette nagyon sokan kerestek nagyon sok pénzt, és fényűzően tengetik az életüket. Azt hiszem, ez őt egy cseppet sem foglalkoztatja. Azaz, talán mostanában kezdi piszkálni a csőrét egy kicsit, hogy mehetne neki is másképp. Ami viszont maradéktalanul bejött Attilának, hogy amit ez a szakma képes adni egy szövegírónak, azt mind megkapta. Talán, még egy kicsivel több népszerűség is jut majd neki.