Zacskó mesteri húrtiprása    

Négyezer-kettőszáztizennégy. Még leírni, kimondani, kiolvasni is sok. Pontosan ennyi nap telt el azóta, hogy „öt ember, aki tisztán rockzenét játszik”, nem lépett együtt a világot jelentő deszkákra.
Tizenegy év után, 1992. december 17-én megtört a jég. A Piramis teljes életnagyságban született újjá a Budapest Sportcsarnok színpadán. És eljött az ünnepre Sebők János „bamba nemzedéke” is, hogy együtt üvölthesse a hetvenes évek második felének szívhez szóló dalait.
Micsoda karácsony utáni ünnep! Soha nem látott tömeg a BS előtt és a BS-ben. Hangszórók bömbölnek, hogy megóvják a hömpölygő tömeget a felesleges lökdösődéstől. Rögtön a bejáratnál egy őrületes meglepetés! Birkás Attila Piramis-sztorija.
Nekünk nem lehetett volna nem látni a színpad és szerelem ördögét újra kigördülni a kifutóra! Nem lehetett volna nem hallani Zacskó mesteri húrtiprását, Pinyó elegáns, de dögös dobolását, Gallai simogatóan 1ágy hangját vagy Som mozdonyerősségű basszusozását. Nekünk mindez életünk, kamaszkorunk része volt. Általuk szívtuk magunkba a zenét, és Kölyök torkából törtek fel életünk legszebb mondatai, az ezerszer áldott Horváth Attila szövegei.
És most újra előttünk az ötszögű Piramis. Kit érdekel ebben az áhítatban, hogy Alex, alias Kölyök vagy Révész Sándor most éppen a Kozmosz része?! Hallod, újra nekünk énekel! Ki akarta ezen az estén észrevenni, hogy az a felső C már nem a régi?! Kiénekeltük helyette is. Gyertyákat gyújtottunk, két és fél óra erejéig újra őszintén akartunk élni, mert újra átéreztük, és talán el is hittük, hogy szabadnak születtünk.
Kóbor angyalokként jártuk a koncerteket azóta, de az igazit, a hozzánk szólót talán csak tegnapelőtt találtuk meg. A Dal most újra eljutott mindenkihez, aki vasárnap velünk énekelt a BS-ben.
Négyezer-kettőszáztizennégy. Megtört a jég. A Piramis angyala újra felszállt a magasba  

Thurzai Zsöni