ELŐJÁTÉK  

Aránylag ritka az az eset, amikor arra adódik alkalom, hogy kellő elmélyültséggel foglalkozhassunk a rockzene művészetére speciálisan nem jellemző formai és stiláris kérdésekkel. Hogy tárgyalhassuk illő részletességgel a zene és a szöveg belső törvényszerűségeit, tagolásának módozatait, a művészek egyéniségét is kifejezésre juttató, érzéseiket is érzékletessé tevő szerkesztési megoldásokat. Itthoni rockzenénk prominens képviselői nem túlságosan ké-nyeztettek el bennünket formaújító kedvükkel. Nem sokat. keresgéltek valami mást – a hagyományoson, az elfogadotton túllépve. Miről van szó tulajdonképpen? Egy-egy album köz-tudomásúlag – hacsak nem dupla – általában 8-10 szerzeményből áll össze. Minden dal külön-külön, a szerzők akarata és óhaja szerint aspirálhat a sláger még ma is mértékadónak tekintett posztjára. Ám a lemezeken ritkán működik. a játszó személyek azonosságán túl valamiféle összetartó, csoportosító erő. Pedig különösen érdekes az olyan lemez, amelyen összefogó kapocsként egy történet, egy életszelet bemulatása, egy zenei gondolat kiteljesedése, alkotói magatartás zárja szorosra a darabok közötti kapcsolatot. Mondjuk ki: a conceptnek nevezett – megfelelő magyar szót pillanatnyilag nem tudok – műveket hiányolom. Aki valaha hallott legalább egy Mike Oldfield lemezt, esetleg a klasszikus Tubular Bellst, vagy közelébe került Rick Wakeman Arthur királyának, vagy a Genesis együttes Supper’s Ready című kompozíciójának, az tudja, hogy miről beszélek. De hogy ne érjen újra az ezoterikusság vádja, ezért közlöm, hogy például a Pink Floyd The Wallja és Dark Side of the Moonja is ebbe a kategóriába tartozik.

Hogy mindez miért jutott eszembe? Mert a Korál bemutatkozó albuma valósággal kínálja, sőt követeli a megközelítések sokaságát. Mi, gyarló kritikusok pedig leginkább a saját kályhánktól indulunk el. Ez esetben úgy kellett volna kezdenem a cikket, hogy ismét megjelent egy kemény rockot művelő zenekar albuma. Aztán rögvest javíthattam volna, mert a Korál a hagyományos értelemben vett hard rock skatulyába egyáltalán nem szorítható bele. Elsősorban azért, mert a zenekar vezéralakja, Balázs Ferenc, nem igazán rock alkatú zenész. Ő inkább kedveli a pasztellszíneket, az érzelemdús dalokat, mint például a Maradj velem. Aztán azért sem illik a kemény rock skatulya, mert a jó ritmusalapon – a Scholler Zsolt – Dorozsmai Péter duó érdeme – nem a gitár megszólalása a domináns. Fischer szólózása erőteljesen hasonlít a Black Sabbath és más akkordokat – bocsánat a nem magyar kifejezésért: riffeket – végtelenségig ismétlő zenekarok gitárosaihoz. Munkája inkább hangulatosan beépül a ritmusba. Szólózni Balázs kezelésében a Hammond orgona és színezésképpen a szintetizátor szólózik. A keménykedés így találkozik a romantikus hangulatokkal és eredményez néhány esetben figyelemre méltó zenét. Az A oldal negyedik száma lesz tőle érdekes, Fischer szerzeménye, a Hangoddal ébreszt a szél, meg a B oldal harmadik száma, amelyben a billentyűsök mintha Wakeman – nem célzat nélkül említettem az előbb – Arthur királyából telepedtek volna át ide. Végeredményben nem hard rock ez, hanem – ismét angol szakkifejezés következik – úgynevezett pomp (pompás, díszes) rock, amit Magyarországon leginkább a Kansas előadásában ismerünk. Sajnos a Korál változata még nem fejlődött ki teljesen. Ennek ellenére úgy vélem, a nagylemezről a már fölsoroltakon kívül nyugodtan befuthat a listákra az Anyám vigasztalj engem és a Fekete bárány, illetve ennek párja, A másik oldalon.

És itt kell utalnom a bevezetőben mondottakra. A Korál ugyanis megpróbálkozott a keretesség bevezetésével. Ezért szerepel a lemezen az Előszó című instrumentális szám és zárórészként az Utószó. Közben pedig félreérthetetlenül arra törekedtek., hogy a maguk lehetőségein belül valamit bemutassanak a fiatalok küzdelmeiből. Ebben jó társra talált az együttes Horváth Attila személyében, aki Balázs mellett biztosítéka a Taurusszal kezdődött vonal – vagy mítosz? – folyamatosságának.

Mítosz: ez a kulcsszó. Mert figyeljünk csak kicsit oda a címekre! Kiűzetés a Paradicsomból, Fekete bárány – a Biblia eszköztárából merített Horváth Attila, és ezt alkalmazta a fiatalok viszonyaira, amikor a családi élet nehézségeiről, a rossz körülményekről, a szerelemről ír.

Hagyományos témák – újfajta kezelésben. Oda- és visszautalások rengetege, párhuzamosságok kitárása. Okos lemez, okos szerzők műve. Olyanoké, akik azzal újítanak, hogy hozzányúlnak a régmúlt irodalmához, és megpróbálkoznak formáival élni. Járható út ez a Korál számára. Biztató a kezdet, melyet – reméljük még jobb, élvezhetőbb folytatás követ.  

Gyárfás Péter