Csörgött egy nap a telefonom. Hérics Nándor kért egy találkozót egy készülő könyvvel kapcsolatos beszélgetésre. Festőművészként mutatkozott be, majd riportkötetről beszélt, amit rockzenészekről szeretne megjelentetni. Annyira furcsa, megfejthetetlen és amolyan csodabogárnak tűnő volt, hogy beleegyeztem, találkozzunk és beszélgessünk. Megtörtént. Elmondta, hogy régi terve a magyar rockban értékeket teremtett egyéniségekről kiadni egy albumot, amelyben az általa szeretett és tisztelt figurákról festett portrék mellett a velük készült beszélgetések is helyet kapnának. Rám is gondolt sokak mellett. Mutatott néhány már elkészült képet, amelyek azonnal meggyőztek, hogy nem viccelődésről van szó. Közben pedig úgy társalogtunk, mintha már kisgyerekekként is lettek volna közös dolgaink. A vége az lett, hogy hét különböző portrét festett rólam, majd felkért az albumhoz készült képekból rendezett kiállításának megnyitására.

Örömmel mondtam igent, mert személyében nem pusztán egy kimagasló művészt, hanem egy érzékeny jó barátot is sikerült megismernem.

[Átváltás vetítésre]