Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Életmű lemez

Orbán Tamás szövegíró kollegám késő tavasszal megtisztelő javaslattal keresett fel az EMI kiadó képviseletében. A kiadó szívesen gondozna, Tamás szívesen szerkesztene egy Horváth Attila életmű lemezt, ami – most már – egy közel négy évtizedes pálya legsikerültebb darabjait gyűjtené egybe. A kiadványt a Sláger Rádió is támogatná.

Volt már ilyen 1997-ben, a Warner kiadásában jelent meg, Jég dupla whisky-vel címen.

Azóta viszont több, mint tíz év telt el munkával, újabb lemezekkel, újabb dalokkal.

A napokban nagyjából megállapodtunk abban, hogy vannak „kötelező” darabok, amik nem maradhatnak ki egy ilyen válogatásból, függetlenül attól, hányszor, milyen formában jelentek meg korábban, és vannak újabb történetek, amik versenyképesek a korábbiakkal, csak talán – különböző okokból – már kevesebb figyelmet kaptak. Abban is megegyeztünk, hogy mindezen szempontokat figyelembe véve lehetetlen vállalkozás harmincvalahány évet egy lemezen megmutatni.

Dupla album lesz.

Nagyjából harminchat dal.

Most próbáljuk összeállítani, melyik harminchat szólaljon meg.

Örömmel fogadnám, ha megosztanátok velem, melyik dalt, dalokat hallgatnátok szívesen egy ilyen albumon. Játsszunk el a gondolattal. Ha van kedvetek, írjatok egy számotokra kedves listát.

  1. Beus:
    2008 augusztus 18

    Drága Attila!
    Azt gondoltam,hogy borzasztó könnyű lesz összehozni a 36 dalt.
    Nem így történt, folyamatosan szűkítettem. Nem lehetne 2 dupla album?? …….lehet, hogy az is kevés lenne?
    Íme a listám előadói sorrendben.

    1., A függöny mögött (Littvay I.)
    2, Öreg vagyok már, hogy összetörj (Balázs F.)
    3, Érints meg (Balázs F.
    4, A csönd éve (Balázs F.)
    5,A délutáni napsütésben (Balázs Ferenc – Horváth Attila)
    6,Nagy varázslat volt (Balázs Ferenc – Horváth Attila)
    7,A lány, akire szerelemmel nézhetek
    8,Ahol a lusta folyó (zene: Vörös Andor)
    9, Skandináv éjszakák (Lerch I.)10, Az otthon valami más (Lerch I.)
    10.,A színpad sosem üres (Lerch I.)
    11, Játszom, ahogyan lélegzem (Lerch I.)
    12, Akad, amit nem gyógyít meg az idő sem (zene: László A.)
    13, Jöjjön már egy zenekar (Lerch I.)
    14.,Felfelé a folyón
    15.,Ez a dal most nem mindenkié (zene: Vámos Zsolt)
    16,Ő is (zene: Vámos Zsolt)
    17.,Túl sokáig vártam( zene: L. Mandoki, L. Bencker)
    18.,Tépett madár
    19., Itt és most
    20.,Őszintén akarok élni
    21.,A dal
    22.,Áldd meg a gyerekeid ( Senátor?) ………………….megint tanultam valamit!!)
    23., Emberi szóval (Kósa Zsolt, Bajzát Ferenc)
    24.,Válaszra várva (Balázs F.)
    25.,Anyám, vigasztalj engem (Balázs F.)
    26., Fél négy lesz tíz perc múlva (zene: Zeffer András – Vámos Zsolt)
    28.,A tegnap itt hagyott (zene: Zeffer András)
    29., Déja Vu (Závodi J.)
    30., Túl sokáig voltunk katonák (Zeffer A.)
    31., A hétköznapok legyenek jók (Zeffer A.)
    32., Szárnyakon szédülő (Zeffer A.)
    33., Túl bolond (Zeffer A.)
    34., Egy szerelem kétszáz éve (Zeffer A.)
    35., Nem tudom (László A.)
    36., Otthonról hazafelé (Ács A., Soldos László, Varga M.)

    Szeretettel ölellek!

  2. Sándor András:
    2008 augusztus 21

    Kedves Attila!
    Számomra ezek a legkedvesebb dalok. (Korábban már megosztottam Veled a listát.)

    CSERHÁTI – Semmi sem új
    CHARLIE – Éjszaka volt a szemében
    BALÁZS FECÓ – Ahogy nézett
    CHARLIE – A varázs nem múlt el
    MARATHON – Megint egy éjszaka nem adott senkit
    PIRAMIS – Lányok, akik voltak
    LERCH – Az ördög tegnap a városban járt
    BIKINI – Eltűnt az élet az utcánkból
    SENATOR – Álmodban jönnek a démonok
    DELHUSA – Bo Derek csak álom volt
    MARATHON – Az első gyorsvonat Amszterdam felől
    CHARLIE – Ez az az álom
    BOJTORJÁN – Csavargódal
    MARATHON – Ő is
    MÁNDOKI – Ártatlan évek
    CSERHÁTI – Menj el, csak ne bánts
    BALÁZS FECÓ – Szerelem még több kell
    LERCH & CHARLIE – Amin asszony nem segít
    MARATHON – Elveszettek angyala
    PIRAMIS – Csak néhány jó szó
    BALÁZS FECÓ – Hétfői hold
    TRB – Öregesen
    MARATHON – Soha többet nem hallgatok blues-t
    KORÁL – Kevés voltam neked
    ROY & ÁDÁM – Vagy az ördög van velem
    OMEN – Hajsza a tűzzel
    CSERHÁTI – Baleset, hogy blues…
    KONCZ – Vándorcirkusz
    PIRAMIS – Másnap olyan hatalmas lett a világ
    …és kövezzetek meg nyugodtan, de nekem a „Milyen hideg tud lenni egy város” c. dal is tetszik. Igaz, a főhős már „Valahol bús dal szól” címmel énekelte 🙂

  3. Tirzsu:
    2008 augusztus 22

    Drága Attila!

    Hű, de nehéz leszűkíteni csak 36 dalra! Végül így alakult a listám, de nagyon sok kimaradt.
    Tripla album kéne évente, legalább! 🙂
    Piramis dalokkal kezdem, mert nekem örök szerelem marad.

    1. Őszintén akarok élni
    2. Kóbor Angyal
    3. Szabadnak születtem
    4. A dal
    5. Ha volna két életem
    6. Kívánj igazi ünnepet
    7. Sasok és angyalok
    8. A szerelem ördöge vagyok
    9. Másnap olyan hatalmas lett a világ
    10. Emelj fel a szívedig
    11. Gyere szoríts erősen
    12. Emberi szóval
    13. A megátkozott ember
    14. Tovább
    15. Ki arcán csillagot visel
    16. Napfényes napok
    17. A Bika jegyében
    18. Fél négy lesz tíz perc múlva
    19. Nem adom el a lelkem senkinek
    20. A tegnap itthagyott
    21. Amikor mélyen vagy
    22. Este van vagy reggel
    23. Születtem szerettem
    24. Déja vu
    25. Fekete bárány
    26. Kiűzetés a Paradicsomból
    27. A másik oldalon
    28. Amit nem mondhattam el
    29. Kevés voltam neked
    30. Anyám vígasztalj engem
    31. Tépett madár
    32. Itt és most
    33. Senkié és mindenkié
    34. Nem haragszom senkire
    35. Öreg Billy rock and roll bandája
    36. Van ami a szomjúságra

  4. Németh Attila:
    2008 augusztus 28

    Naa, neee…

    Most találtam meg ezt a menüpontot… és az egyik szemem sír a másik nevet. Bár ha valaki elolvassa a hozzászólásaimat azt gondolja, gondolhatja, hogy elvakult rajongó lehetek, pedig ha realista vagyok akkor is…ez LEHETETLEN. ha a 36 mögé egy 0-át irnál esetleg lenne egy pici mozgástér… na de komolyra: Szerintem a dupla lemez az azért is jó lenne mert az életművet két részre lehetne tagolni…az egyiken lehetnének az olyan dalok amiket mindenki ismer (persze le merem fogadni hogy 10-ből jó ha ketten tudják hogy ki irta) például Charlie klasszikusok, Fecő örökzöldek, Piramis gyönygyszemek stb… a másik egy sokkal személyesebb korong lenne… olyan dalokkal amik nem olyan ismertek, amik igazából Téged mutatnak, ami rólad szól, sőt meg merem kockáztatni, hogy az igazi lényegét csak Te tudod…az lenne a személyes album. Én itt gondolok pl. Kapaszkodom beléd cimű dalra…ami számomra a legszebb dalod .

    Remélem egy kicsit segitettem annak ellenére hogy nem irtam dalcimeket.

    Sziasztok.

    Szia Attila

  5. hepepe.hu:
    2008 augusztus 28

    1. Bort, bluest békességet
    2. Janka, a lelkisegély
    3. Kopott házak hercege
    4. Baleset, hogy blues
    5. Fél négy lesz tíz perc múlva
    6. Hétfői Hold
    7. Szépkezű lány
    8. Az ördög tegnap a városban járt
    9. Soha nem veszíthetsz el
    10. Csak a zene van
    11. Ne légy kemény
    12. 16 éves
    13. Cavargódal
    14. Nem haragszom senkire
    15. Temple Bar
    16. Szárnyakon szédülő
    17. Öregesen
    18. Mennyi híd kell még
    19. Szabadnak születtem
    20. Ajándék/Kívánj igazi ünnepet
    21.Kóbor angyal
    22. PVECB angyal
    23. Fekete bárány
    23. Maradj velem
    24. Ne állj meg soha
    25. Árnyék a Holdról
    26. Az első gyorsvonat Amszterdam felől
    27. Te csak szelíden ringasd el
    28. Jöjjön már egy zenekar
    29. Akad, amit nem gyógyít meg az idő sem
    30. Mélyre áss, vagy magasra szállj (Diggin’ Down Too Deep)
    31. Keresnék egy erdőt
    32. Kicsit szabadabban
    33. A rosszkedvűek angyala
    34. Ahol a lusta folyó a hegyek közé ér
    35. Annyi minden történt
    36. Dal régi kuplékból (Recseg a régi tű)

  6. Mama:
    2008 szeptember 4

    Életmű lemez
    Janka a lelkisegély
    Filozsófia
    A függöny mögött
    Vörös tér koktél
    Öreg vagyok már, hogy összetörj
    Szerelem még több kell
    Ahogy nézett
    Új név
    Páratlan oldal
    16 éves
    Ha mégis jön a Rollig Stones
    Hé nővér
    Ha nem vigyázna rád
    Ez a nő
    Vodkaparti éjszakák
    Amin asszony nem segít
    Tíz perc babám
    Vidékre költözöm
    Van még ezer út
    Te csak szelíden ringasd el
    Menj el, csak ne bánts
    Baleset, hogy blues
    Van, ami a szomjúságra
    Buta fiúk doktora
    Nem haragszom senkire
    Bort, bluest, békességet
    Fél négy lesz tíz perc múlva
    A cirkusz megy tovább
    Ugye nem hiszed el
    Tolvajok bálja
    Túl az első éjszakán
    Emelj fel a szívedig
    A hétköznapok
    Ha egy nő nem akar
    Ha szeretnél ma még
    Amikor mélyen vagy
    Szeretet még sohasem
    Legalább hosszan ég
    A nagyvad egyedül jár
    Egy szerelem kétszáz éve
    Bízd rám magam
    Szelíden
    Időgép
    Az első gyorsvonat Amsterdam felől
    Vándorcirkusz
    Szépkezű lány
    Tízperces szerelem
    Itt, és most

  7. Lexi:
    2008 szeptember 9

    Én csak egy párat, de azokat nagyon szeretném:

    Nem haragszom senkire
    Bort, bluest, békességet
    Te csak szelíden ringasd el
    Maradj velem
    Őszintén akarok élni
    Amin asszony nem segít
    A csönd éve
    HÉTKÖZNAPOK
    A tegnap itthagyott
    Ha szeretnél ma még
    Egy szerelem kétszáz éve
    Legalább hosszan ég (az Unpluggedről)
    Születtem, szerettem
    16 éves
    Összetartozunk

Hozzászólok