(Rossz minőségű amatőr felvétel, már a késői Tűzkerék korszakból.)

Egyre csak halkul a lépted.
Nincs, aki várja, hogy értsed.
Nincs, aki kéri, hogy hívjad,
és aki volt, az is elhagy.
Indulsz, és elfogy a lépted.
Megállsz, mert nincs hova érned.
Voltál, kit vártak lehunyt szemmel,
s most te lettél a megátkozott ember.  

Aki csak vár és remél, mégis szótlanul él,
és ha szólítják, szólni már nem mer.
Aki csak vár és remél, mégis szótlanul él,
igen, ő a megátkozott ember.  

Egy asszony megszólított a mélyben:
jöjj el az árnyékba értem.
Én mentem, hogy legyen miben hinnem,
és így jöttem vissza, összetörten.
Testvérem, ne kérdezd meg tőlem,
miért törött össze a szívem.
Úgy volt, hogy kifosztottak engem,
és én lettem a megátkozott ember  

Aki csak vár és remél, mégis szótlanul él,
és ha szólítják, szólni már nem mer.
Aki csak vár és remél, mégis szótlanul él,
igen, ő a megátkozott ember.  

Versenyt futottál a széllel,
és eljöttél hozzám egy éjjel.
Azt mondtad, hogy jég hullt a Napból,
és nincs menekvés az örök fagytól.
Én láttam, hogy tönkretettek téged,
és tudom, hogy miért fáj a szíved.
Szeretlek a legjobb szerelmemmel,
hogy ne légy többé megátkozott ember.  

Aki csak vár és remél, mégis szótlanul él,
és ha szólítják, szólni már nem mer.
Aki csak vár és remél, mégis szótlanul él,
igen, ő a megátkozott ember.