Az a baj, hogy itt vagyunk.
Semmi szükség nem volt ránk.
Csupa sérült, csupa bolond.
Zavaró, zajos társaság.
Vadak, csúnyák, hangosak.
Kérni máris túl büszkék.
Akkor volna boldog a föld,
ha egyszerűen nem lennénk.
Csak a balhé van velünk.
Csak a bánat, a problémák.
És örökké csak szaporodunk,
ahelyett, hogy elfogynánk.
Sehová sem tartozunk,
senkinek sincs gondja ránk.
Mit remélünk? Mit akarunk?
Senkinek sem mondhatnánk.
A jobb idő, amit várunk,
valahol késik még.
A pillanat, amit élünk,
az a miénk. Csak az a miénk.  

Akkor is, azért is itt vagyunk.
Hagyj békén, mást nem akarunk.
Akkor is, azért is álmodunk.
Ahogyan vagyunk.
Szabadon, őszintén.  

Csakazértis itt vagyunk,
és nincs, amiért változnánk.
Idomulni nem akarunk.
Hasonulni nem tudnánk.
Zavarunk és nincs helyünk.
Azt kívánják, tűnjünk el.
Csakazértis megmaradunk
így vagy úgy, vagy ahogy kell.
A jobb idő, amit várunk,
valahol késik még.
A pillanat, amit élünk,
az a miénk. Csak az a miénk.  

Akkor is, azért is itt vagyunk.
Hagyj békén, mást nem akarunk.
Akkor is, azért is álmodunk.
Ahogyan vagyunk.
Szabadon, őszintén.