Valamikor a hatvanas évek végén ismerkedtünk meg. Ő is ahhoz a körhöz tartozott, akikkel gyakran összefutottunk a bulikon és az éjszakában Már akkor is ugyanolyan éjszakai, filozófus-lelkű rockernek számított, mint mi. Délután háromkor kezdtünk élni, ami másnap hajnalig tartott. Nagyon sok közös élményünk volt. Bulik, csajozások, balhék.
Hiába futottunk párhuzamos pályán, amit ő letett az asztalra, az iránt hatalmas tisztelet ébred bennem. Egészen más irány az övé, de gyakorlatilag ugyanazt keresi a szövegeiben, amit én is. Mindig is kívülálló volt a szakmában és az is maradt. Talán ettől látja olyan jól az élet dolgait. Ha leülünk beszélgetni – nem csak úgy, mint haverok, hanem komolyan -, hamar kiderül, hogy nagyon hasonlóan gondolkodunk. Például, soha nem próbáltunk az aktuális divatnak megfelelően írni. Mindketten öntörvényűek vagyunk, magunk határozzuk meg az életünk szabályait és ahhoz szigorúan ragaszkodunk. Ez abból fakadhat, hogy az a korosztály, amihez tartozunk, épp azért, mert nem egyszerű dolgokon ment át, hihetetlen energiával és tenniakarással rendelkezik. Úgy érzem, ez az energia még jó pár évig kitart bennünk.
Abban viszont különbözünk, hogy én nem csak szövegíró, de énekes is vagyok. Ilyen szempontból Attila sokkal hátrányosabb helyzetben van, több okból is. Nélküle nem jöttek volna be úgy a Piramis nótái, ahogy berobbantak. Az ő gondolatait tanulták meg és énekelték a közönség soraiban és általuk jutott el az ideológia az emberekhez, mégsem tudják nagyon sokan, ki is az a Horváth Attila. Ő ki van szolgáltatva az előadóknak. Ha én kint állok a színpadon, éneklem a saját dalaimat, szövegeimet és tapsol a közönség,  tudom, hogy az a személyemnek szól. Attila nem lehet biztos abban, ha éljenzik az előadót, akinek a szövegét alkotta, akkor eszébe jut-e valakinek ő is. Pedig neki is szüksége van a sikerre, a visszajelzésekre. Ha a közönségtől nem is gyakran kapja meg az elismerést, a szakmán belül rengetegen figyelemmel kísérjük, értjük és szeretjük őt.
Annyira párhuzamos pályát futottunk be, hogy akár rivalizálhattunk is volna, de ez soha nem jutott az eszünkbe. Sokkal inkább kikértük egymás véleményét bizonyos dolgokról. Legutóbb például az új lemezem kapcsán. Van egy sora a szövegnek, amit senki nem értett meg, pedig tudom, hogy miért írtam. Kíváncsiságból megmutattam Attilának, akinek első hallásra teljesen világos és érthető volt a szándékom. Ismét bebizonyosodott, ami az ő szövegeire is igaz, hogy nem baj, ha azok nem  egyből adják magukat. Aki akarja, meg tudja érteni. Attila szövegei eléggé mélyek és filozofikusak ahhoz, hogy ne csak egy napig, vagy egy-két hónapig maradjanak meg az emberekben, hanem évtizedekig.