Akármi volt, felálltál.
Még üssön párat, akinek fáj.
Téptek és rágnak forgó idők.
Kérgesebb lettél. Páncélod nőtt.
Hogy ami még van, ne törjön el,
senkit és semmit nem engedsz már közel.

Jó egyedül.
Jó szabadon.
Jó, de ha már bolond az út,

engedd, hogy én is jöjjek.
Ne zárj ki. Ne tűnj el.
Nincs valami már, de valami még legyen.
Engedd, hogy én is jöjjek.
Mindegy, hová megyünk.
Csak valahová, valamiért.
Legyünk.

Nem ígérte senki, hogy könnyű lesz majd.
Az első futásnál gyilkolt a rajt.
De ami van még, mindegy, milyen,
velünk van így. És nem lesz majd, ha nem.

Jó egyedül.
Jó szabadon.
Jó, de ha már bolond az út,

engedd, hogy én is jöjjek.
Ne zárj ki. Ne tűnj el.
Nincs valami már, de valami még legyen.
Engedd, hogy én is jöjjek.
Mindegy, hová megyünk.
Csak valahová, valamiért.
Legyünk.

Engedd, hogy én is jöjjek.
Ne zárj ki. Ne tűnj el.
Nincs valami már, de valami még legyen.
Engedd, hogy én is jöjjek.
Mindegy, hová megyünk.
Csak valahová, valamiért.
Legyünk.