Az apja félig ír volt, félig portugál.
Valahol nem rossz örökség.
Ahogyan hatvanhétben annyi virágszál,
keleten próbált szerencsét.
Nepálból nem jött vissza.
Levélben pénzt kért néha.
megírta, hogy lerázott minden bajt.
Közel a tiszta éghez,
közel a megfejtéshez,
ahonnan megváltás jön majd.

Azután évek múlva megjelent egy lány.
Magas és szép, és feltűnő.
Valaki svédnek nézte, más azt mondta, dán,
vagy épp egy norvég hercegnő.
Híreket hozott róla.
Emléket hozott tőle.
Ott sírt a karján, kicsi fénylő hold.
Ezüst Nap, utak lánya.
Megszülte, és nem bánja.
Pedig csak néhány éjszaka volt.

Valahogy így mesélte két ital között.
A legszebb volt a bárpultnál.
Azt mondta, pár éve, hogy délre költözött.
Talán egy szép nap ott majd megnyugvást talál.

Ezüst Nap, nem tudom most,
hogy ebből mennyi fontos,
de jó volt nézni, ahogy táncoltál.
Hogy volt, hogy ennyi bajban
egyedül te láttad rajtam,
mennyire mélyen voltam már.

Ezüst Nap, nem tudom most,
hogy ebből mennyi fontos.
Szeretném, ha újra együtt ébrednénk.
Mert néha, rossz napokban
néhányszor azt hazudtam,
hogy ez az egész így történt.