Melletted minden reggel
vidáman ébredek fel,
könnyűnek érzem mindenem.
De néha egy hang a szívemben
új útra szólít engem.
Talán nem érted meg sohasem,
hogy nem tudom, mit tegyek.
Nem tudom, hogy legyen.
Miért is nem lehetek egyszerre két helyen?
Istenem, miért nincs
két életem?  

Mennyivel könnyebb volna,
hogyha két életem volna.
Egyet örökre odaadnék neked.
A másik szabad lenne,
mindennap szárnyra kelne,
s mindenkit szeretne, akit lehet.
Ha volna két életem,
tudnám, amit ma nem.
Bár volna két életem,
hinnék mindenkiben.
Istenem, miért nincs
két életem?  

Hogyha két életem volna,
az egyik gyengéd volna.
Magadhoz láncolhatnád.
De a másik örök volna,
s ha a világ elpusztulna,
akkor is tovább lobogna.
Ha volna két életem,
nem fájna semmi sem.
Bár volna két életem,
nevetnék mindenen.
Istenem, miért nincs
két életem?
Úgy fáj, hogy nincs két életem.

*Som Lajos – Závodi János: Száz év zene