Hangok és szavak
Közel tíz évvel ezelőtt megkeresett Fodor János a Rádió Bézs alapítója, főszerkesztője azzal az ötlettel, kéréssel, hogy készítsek a rádió számára egy zenés műsorsorozatot. Megtisztelő, izgalmas, de egyben kicsit riasztó is volt a felkérés, hiszen még soha életemben nem készítettem, szerkesztettem, vezettem rádióműsort. Akkoriban viszont olyan magánéleti gondjaim voltak, hogy igazából komolyabban el sem gondolkodtam, tisztelettel elhárítottam a lehetőséget.
Azután eltelt néhány év, és János ismét felvetette a gondolatot, már sokkal konkrétabb elképzeléssel.
Készítsek magamról, a pályafutásomról, a dalaimról egy sorozatot. Csinálhatom egyedül, vagy meghívott vendégekkel, főműsoridőt és szabad kezet kapok.
Akkor már izgatott az újabb mélyvíz – hiszen az egész szövegírói pályám azzal indult, hogy azonnal bedobtak a legmélyebb vízbe, később is, többször is fordult elő hasonló, megijedni ettől már nem tudok. És tényleg megtisztelő volt, hogy másodszor is rám gondoltak a rádiónál, amit nagyon szívesen hallgattam, mert olyan igazi, nagy tudású, rengeteg tapasztalattal rendelkező rádiósok-tévések, szakemberek készítették, készítik a műsorokat, akiket a legújabb rendszer a perifériára, vagy még azon is kívüli vidékre számúzött. Szponzorok, támogatás, pénz nélkül, pusztán hivatásszeretetből, a minőségi rádiózás iránti elkötelezettségből, napról-napra élve alapítottak és tartanak fenn a mai napig is egy olyan rádiót, amelyben nincs napi politika, nincs óránkénti kötelező – és ellenőrzött – hírolvasás, nincs a mindennapjainkat gyilkoló méreg. Emberi hang, fontos témák, jó beszélgetések vannak, és nagyon jó zenék, minden műfajból.
Így esett, hogy 2018 szeptember 5-én besétáltam a stúdióba, elkezdtem mesélni, mi hogyan történt, és együtt örültünk, hogy újra felfedezhettünk régi, már szinte elfelejtett, vagy még ma is jól ismert, fontos dalokat.
Eredetileg tíz, esetleg húsz adást terveztünk. Lett belőle ötvenhat.
Sztorikkal, gondolatokkal, emlékekkel, és nagyon sok zenével.
-
Hangok és szavak – 2019 szeptember 18. – 50. adás
Se kártyák, se csillagok nem mondanak mást, egyedül a legjobb se jó. Hajnalban hazafelé az út legyen veled.
Ez a mánia.
-
Hangok és szavak – 2019 szeptember 25. – 51. adás
Együtt is egyedül, kérdések nélkül. Testvérem voltál, de ha csak most kezdenénk – kezdenénk-e még?
-
Hangok és szavak – 2019 oktober 2. – 52. adás
Ez a nő csoda egy szombat délután. Egy félig meg sem született blues pedig még egy dal a csönd előtt.
-
Hangok és szavak – 2019 oktober 9. – 53. adás
Amikor zene szól, bárhová magaddal viszel, és pörög az utak filmje. Az ördög pedig a végén belebukik.
-
Hangok és szavak – 2019 oktober 16. – 54. adás
Megvagyunk még, a hajók vesztek el egy sose hallott dalban. Szárnyad voltam, mert nincs szivárvány. Fénycseppek vannak.
-
Hangok és szavak – 2019 oktober 23. – 55. adás
Egyszer minden sorozat véget ér, az 56. adással a Hangok és szavak is.
23-án szerdán a szokott esti időben a K11-ben felvett nyilvános beszélgetésünk kerül adásba, a vendégem Zefi, azaz Zeffer András.
Új műsorral pedig december első szerdáján este hétkor jövök.
-
Mr. Bézs – beszélgetés (2024)