Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Hívj fel!

Bárhol lehet. Nem tudom.
Eltűnt a telefonom.
Most persze senki, senki, senki, senki fel nem hív.
Máskor csakis átkozom.
Végigcsöng a napokon.
Ez a csönd most pont az i-re, híre-hamva nem lesz így.
 Sok jóbarát mit csinálhat éppen?
 Elment egy nap, és egyik sem szólt rám.     

  Hívj fel a régi számon.
  Hívj fel! Vagy írj, én nem bánom.
  Hívj fel! Csak néha várom.
  Néha, néha, néha, mondanám.
  Most épp egy néha van már.  

Éjjel még valahol itt volt az ágyamon.
Reggel se hang se kép, a gép ma néma köddé vált.
Minden adat elveszett.
Megmentőt keresek.
Most persze senki, semmi, senki, semmi nem jött át.     

  Hívj fel a régi számon.
  Hívj fel! Vagy írj, én nem bánom.
  Hívj fel! Csak néha várom.
  Néha, néha, néha, mondanám.
  Most épp egy néha van már.        

 Minden szobát mindenféleképpen
 szétszedtem már. Ezer bajjal jár.
 Sok jóbarát most mit csinálhat éppen?
 Elmúlt a nap, és egyik sem szólt rám.     

  Hívj fel a régi számon.
  Hívj fel! Vagy írj, én nem bánom.
  Hívj fel! Csak néha várom.
  Néha, néha, néha, mondanám.
  Most épp egy néha van már.

Hozzászólok