Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Míg a szerelem végleg el nem fárad

Mit tudom én, hogy melyik út hová vezet.
És mit tudom én, hogyan is volna jó.
Kit zavar az, ha nem sikerül egy-egy napom,
míg az élet zajlik mellettem?  

Orvosok és szomorú tudós fejek
mondanak rám örökös átkokat,
hogy túl sok ez is, meg túl sok az is, amit teszek,
de a lényeg,
hogy az élet zajlik mellettem.    

Míg a szerelem végleg el nem fárad,
 (legyen jó, jó, jó!)
 tölts velem egy éjjelt – mondjuk nálad.
 (ahogy jó, jó, jó.)
 A reggel felébreszt.
 Egy kávé épp elég lesz.
 Nekem nem kell több útravaló.  

Senki se tudja, ha nem leszek, hová leszek,
és voltam-e már, amikor nem éltem még.
Egy örökmozgó városi bolygó vagyok.
És az élet zajlik mellettem.    

Míg a szerelem végleg el nem fárad,
 (legyen jó, jó, jó!)
 tölts velem egy éjjelt – mondjuk nálad.
 (ahogy jó, jó, jó.)
 A reggel felébreszt.
 Egy kávé épp elég lesz.
 Nekem nem kell több útravaló.  
 Míg a szerelem végleg el nem fárad,
 (legyen jó, jó, jó!)
 tölts velem egy éjjelt – mondjuk nálad.
 (ahogy jó, jó, jó.)
 A reggel felébreszt.
 Egy kávé épp elég lesz.
 Nekem nem kell több  útra útravaló.     

(Érezz! Így a jó!)   ha elalszol
  (Így jó! Így a jó!)    ha felébredsz
  (Érezz! Így a jó!)   nem akarok többet
  (Így jó! Így a jó!)    kevesebb nem elég
  (Érezz! Így a jó!)   legyen ez szép
  (Így jó! Így a jó!)    akarom még
  (Érezz! Így a jó!)
  legyen minden nap más
  útravaló…

Hozzászólok