Túl régen volt.
Már majdnem nem emlékszem rád.
Csak az éjszakákkal akad néha baj.
Ahogy mindig rosszkor szól egy bizonyos dal,
és minden hangban ott egy másik kép.
Te gondolsz rám.Vagy az ördög van velem még.  

Valaki mondja, menekülj el,
minél messzebb, akárkivel.
Vagy a kocsmarendet írjuk át,
ahogy nagyfiúk csinálják.
Ehhez nem kell nagyon nagy ész,
de a helyzet buta, és kész.
Vagy nálad van a kártya még,
Vagy az ördög van velem rég.  

Túl régen volt.
Már majdnem nem emlékszem rád.
Csak az éjszakákkal akad néha baj.
Ahogy mindig rosszkor szól egy bizonyos dal,
és minden hangban ott egy másik kép.
Te gondolsz rám.
Vagy az ördög van velem még.  

Úgyse győzöl. Nem adom fel.
Bárcsak tudnám, hogyan is kell.
Nem őrzöl már, nem engedsz még.
Vagy az ördög van velem rég.
(És szaggat szét…) 

 Roy és Ádám. Video

Ahova mennék, te már ott voltál.
Ahogyan jöttem, olyan út nincs már.
Üljünk le néha. Ha van időd, meséld el.
Hol voltam, hol nem – de ugyanilyen.
Nem változik semmi.  

Végigjártam itt minden iskolát.
Másra jó kabát húzta a vállam.
Két pofon között néha összejött
egy harmadik, ha már
majdnem felálltam.
Félúton vagyunk a félutak felé.
A felét se láttuk még.  

Keveset hittem. Sokat próbáltam.
Tanulom, hogy van, pedig másképp van.
Üljünk le néha. Legalább beszéljünk.
Valami itt nem jó. Vagy valamit nem értünk.
Lépjük át.  

Végigjártam itt minden iskolát.
Másra jó kabát húzta a vállam.
Két pofon között néha összejött
egy harmadik, ha már
majdnem felálltam.
Félúton vagyunk a félutak felé.
A felét se láttuk még.  

De tudod, ezt nem cserélném el.
Nincs is mivel.
Ami volt, az úgy legyen.
Csak hogy végleg el ne vesszen
a zajban a jel.  

Végigjártam itt minden iskolát.
Másra jó kabát húzta a vállam.
Két pofon között néha összejött
egy harmadik, ha már
majdnem felálltam.
Félúton vagyunk a félutak felé.
A felét se láttuk még.   (De nézzük még…)  

Roy és Charlie

Nem tudom, hogy mit tettem.
Valahogy nem visel el a mamád.
Nem enged el egyszer sem,
amikor hívlak.
Ülj le vele kettesben,
mondja el végre, hogy mi a baja.
Nem csak az, hogy nem tetszem.
Valami más. Valami más.  

Rossz hírem van errefelé,
ami terjed, mint a tűz.
Talán legjobb volna, ha máshova költöznék.
Rossz hírem van errefelé,
és te bárhogy is szeretnéd,
azt, hogy engem szeress, úgysem engednék.  

Nem lehetek ártatlan.
Öli a gyengéket ez a világ.
Versenyt futok másokkal.
Valahogy élek.
Nem hiszem, hogy rossz voltam,
lehet, hogy épp csak nem elég jó.
Nem én kell, hogy változzam.
Valaki más.  

Rossz hírem van errefelé,
ami terjed, mint a tűz.
Talán legjobb volna, ha máshova költöznék.
Rossz hírem van errefelé,
és te bárhogy is szeretnéd,
azt, hogy engem szeress, úgysem engednék.  

Rossz hírem van errefelé,
ami terjed, mint a tűz.
Talán legjobb volna, ha máshova költöznék.
Rossz hírem van errefelé,
és te bárhogy is szeretnéd,
azt, hogy engem szeress, úgysem engednék.

A zenekar már nincs sehol.
A zene mégis szól.
Lassú hullámok a víz fölött,
hűvös, hajnali hangokból.
Buta helyzet volt megint,
ahogy ott hagytam egy lányt.
Hogy is érthetné, hogy semmi baj,
csak az, hogy emlékeztet rád?  

Ő is úgy néz. Ő is úgy nevet.
Ő is úgy ragyog, ahogy nem lehet.
Ő is úgy repül, ő is úgy szabad,
ő is úgy szeret – csak éppen nem te vagy.  

Ahogyan táncolt éjszaka, ugyanúgy volt szép.
Mintha tükörképnek látszana,
amit még összetörhetnék.
Ahogy néha átölelt, és már fordult is tovább,
minden mozdulatban láttalak.
Pedig már nem gondoltam rád.  

Ő is úgy néz. Ő is úgy nevet.
Ő is úgy ragyog, ahogy nem lehet.
Ő is úgy repül, ő is úgy szabad,
ő is úgy szeret – csak éppen nem te vagy.
Ő is úgy vár. Ő is úgy ölel.
Néha már azt hiszem, őt is képzelem.
Ő is változó. Ő is hangulat.
Mintha játszanál, ketten egymagad.  

Ő is úgy vár. Ő is úgy ölel.
Néha már azt hiszem, őt is képzelem.
Ő is változó. Ő is hangulat.
Mintha játszanál, ketten egymagad.
Ő is úgy néz. Ő is úgy nevet.
Ő is úgy ragyog, ahogy nem lehet.
Ő is úgy repül, ő is úgy szabad,
ő is úgy szeret – csak éppen nem te vagy.
Nem te vagy.

Repülök könnyű szárnyakon.
Hová? Ahová csak akarom.
Talán visszajövök egy napon.
Ha mégsem – ne keress.  

Repülök, magas ég alatt.
Sose voltam ennél szabadabb.
Odalenn hagyom a súlyokat.
Nincs, ami visszahúz.  

Már egy kicsit se bánt,
hogy kicsinek lát
a lenti világ.
Így nekik is jó,
nekem is jó.
Összeköt már
a távolság.  

Egy kicsit se bánt,
hogy kicsinek lát
a lenti világ.
Még csillagokon, tengereken
repülök át.
Ne ébressz fel.  

Jön egy hölgy, csupa csillogás.
Azt kérdi, merre van az áruház,
amit vagy harminc éve nem talál,
pedig égről égre jár.
Mosolyog, ahogy elsuhan:
Ne félj, találkozunk biztosan.
Keresd az elvarázsolt szállodát.
Hajnalig várunk rád.  

Már egy kicsit se bánt,
hogy kicsinek lát
a lenti világ.
Így nekik is jó,
nekem is jó.
Összeköt már
a távolság.  

Egy kicsit se bánt,
hogy kicsinek lát
a lenti világ.
Még csillagokon, tengereken
repülök át.
Ne ébressz fel.

Ma reggel úgy ébredtem fel,
ahogyan ritkán az életben.
Semmit se számít, mit hoz a nap,
és vigyen el bármit, hogyha ennyit hagy.
Valahogy úgyis fordul majd.
Valami úgyis egyben tart.
És ha a dolgok sikerülnek,
jövök és meghozom a kedved.  

Hova megy az utca nélkülem?
Mit akar a város nélkülem?
Itt ne hagyjon már, mert ha nem akarom,
nem forog a föld se. Vagy nem nagyon.  

Ma megint úgy ébredtem fel:
valami változik kinn és benn.
Pedig a felszín ugyanolyan.
Lehet, csak én figyelem máshonnan.
Szerencse nem ért, vagy nem tudom.
Szerelem nem több, mint bármikor.
Semmilyen bankház nem szakadt rám.
Egy kicsit mégis jobb a formám.  

Hova megy az utca nélkülem?
Mit akar a város nélkülem?
Itt ne hagyjon már, mert ha nem akarom,
nem forog a föld se. Vagy nem nagyon.
Hova megy az utca nélkülem?
Mit akar a város nélkülem?
Itt ne hagyjon már, mert ha nem akarom,
nem forog a föld se. Vagy nem nagyon.

Összegyűlt a buta bánatokból annyi féle.
Jött a hangulat, hogy este végre inni kéne.
Térdig ért épp a hó, és senki, senki nem jött át.
Zárva volt már az egész város,
az estét tűzre dobták.
Álmodom régi filmeken.
Humphrey Bogart a norvég télben.  

A Templom-téren, hajnali négykor
mindennap jön az útkaparó.
Mit számít, milyen nyomokat hagytunk,
elsöpri. Vagy ellepi a hó.
A Templom-téren, hajnali négykor
mindennap jön az útkaparó.
Mit számít, milyen nyomokat hagytunk,
elsöpri. Vagy ellepi a hó.  

Didereg kinn az ezüst utca kékre fagyva.
Itt hagyom, ha a jószerencse is úgy akarja már.
Tűz ropog, és az illata
megsímogat, mintha elbúcsúzna.  

A Templom-téren, hajnali négykor
mindennap jön az útkaparó.
Mit számít, milyen nyomokat hagytunk,
elsöpri. Vagy ellepi a hó.
A Templom-téren, hajnali négykor
ezüst, kék, minden ezüst és kék.
Holdajándék a csönd, meg az árnyék.
Ezüst, kék. Minden ezüstkék.

Itt van megint. Az asztalomhoz ül.
Valahonnan mindig eljön éjfél körül.
Belenéz a fejembe, és azt mondja, hogy jó,
van elég hely, elfér egy kis depresszió.
Azt hazudja mindig, nem marad soká,
nem szeretné, hogyha az estém elrontaná.
Csak éppen rám köszönt és máris elrohan,
ma még vagy százegy helyen randevúja van.
De nem mozdul. Ki se bontja szárnyait.
Látom, újra úgy lesz már, hogy itt lesz hajnalig.  

Az elveszettek angyala az éjszakában jár.
Honnan tudja, hol vagyok, hogy mindig megtalál?
És minden úton jön mögöttem, mint a szellemkép,
mintha attól, hogy te nem vagy már, én elveszett lennék.  

Nem véd meg tőle a legjobb társaság.
Zene szól, és lány is volna – mégsincs tovább.
Amikor már nem hiányzol, ideül mellém,
azt súgja, jobb volna, ha mégis itt lennél.  

Az elveszettek angyala az éjszakában jár.
Honnan tudja, hol vagyok, hogy mindig megtalál?
És minden úton jön mögöttem, mint a szellemkép,
mintha attól, hogy te nem vagy már, én elveszett lennék.
Elhagyottak angyala az éjszakában jár.
Honnan tudja, hol vagyok, hogy mindig megtalál?
Elveszettek angyala, elveszíthetne már.
Nem hiányzol többé. De bárcsak itt volnál.

Engem becsapni könnyű volt.
Én azt is elhittem,
hogy a jegyem olyan útra szól,
ahol fontos az utazó útközben.
Fontos, hogy mit mesél,
amikor majd valahová hazaér.
Hogyan telt az út.
Ahogyan vártuk,
mégsem úgy.  

Ilyen is volt, olyan is volt.
Majdnem mindig majdnem jó.
Én csak a pénzem kérem vissza,
aztán mehet tovább a show.
Tudom, hogy minden változó.
Ha innen nézem, onnan jó.
Én csak a pénzem kérem vissza,
aztán menjen tovább a show.  

Nekem hazudni könnyű volt.
Mindig elhittem,
és a szerencsét sem átkozom,
hogy annyiszor nem tudott élni velem.
Másoknak mást adott,
nekem csak annyit, hogy nélküle is megvagyok.
De figyel rám, tudom.
Ott megy a másik oldalon.    

Ilyen is volt, olyan is volt.
Majdnem mindig majdnem jó.
Én csak a pénzem kérem vissza,
aztán mehet tovább a show.
Tudom, hogy minden változó.
Ha onnan nézem, innen jó.
Én csak a pénzem kérem vissza,
aztán menjen tovább a show.  

Ilyen is volt, olyan is volt.
Majdnem mindig majdnem jó.
Én csak a pénzem kérem vissza,
aztán mehet tovább a show.
Tudom, hogy minden változó.
Ha innen nézem, onnan jó.
Én csak a pénzem kérem vissza,
aztán menjen tovább a show.

Halkul és színeket vált
odakinn a város.
Szép lassan öltözik át
csendesebb tánchoz.
Nézd. Ülj mellém.  

Lassul a nappali zaj.
Minden este mást hoz.
Elmúló találkozás.
Tegnap ér a mához.
Nézd. És ülj mellém.    

 Érkezés, vagy búcsúzás,
 változás és választás –
 velünk volt ilyen,
 de nélkülünk se nagyon volna más
 ez a körforgás.  

Halkul és színeket vált
odakinn a város.
Szép lassan öltözik át
csendesebb tánchoz.
Nézd. Gyere, ülj mellém.

Sötét út, kanyargós.
Leveszem a gázt.
A folyónál, egy szelíd kertben
félig épült ház.
 A kerítésen tábla van,
 rajta néhány szó,
 a ház a kerttel ár alatt
 eladó.  

Van egy szám. Felhívnám.
Ki vehetné fel?
Ezer dolgot kérdeznék.
Mit mesélne el?
 A történet, amit hallanék,
 félek, nem volna szép.
 Szomorú, hogy még egy valami csak     

  majdnem sikerült.
  Majdnem csoda lett.
  A vége meg az, amit látsz.
  Majdnem sikerült.
  Majdnem szép lett.
  Most csak egy eladó ház.     

  Majdnem sikerült…
  Hányszor volt már
  ilyen az életben?     

  Mennyi szerelem,
  mennyi szándék
  szépen és szabadon szállt.
  Tisztán született,
  igaznak indult,
  csak később alakult át.     

Majdnem sikerült…

Lebbenő, könnyű kölyökszárnyak.
A képzelet fut a felhők fölé.
Szél viszi, szédül egyre távolabb.
A titkokat, mintha fenn sejtené…
 Mintha föld és ég
 volna ellentét.
 Pedig nem választ el,
 csak a közelség.     

  Mennyi híd kell még,
  mennyi vad folyó fölé.
  Mennyi országút egymás felé.
  Mennyi híd kell még,
  mennyi törékeny hajó,
  míg a túlsó part
  úgy van közel,
  hogy nem éred el.  

Bölcsek és bolondok összegyűlnek,
egy-egy ünnepen néha lobogó tűz köré.
A jó papok, a rosszak, és a hívek.
Egyik épített, míg a másik ledöntené.
 Mintha föld és ég…
 Mintha tűz és jég…
 Pedig nem választ el,
 csak a közelség.     

  Mennyi híd kell még,
  mennyi vad folyó fölé.
  Mennyi országút egymás felé.
  Mennyi híd kell még,
  mennyi törékeny hajó,
  míg a túlsó part
  úgy van közel,
  hogy nem éred el.  

How many songs do we need?
How many signs do we need to lead us?
How many roads must we build
and how many bridges?

Ez itt már nem értelmezhető.
Ez itt már most nem felfogható.
Ha megtörténhet ilyen itt,
többé semmi nem segít.
Ez a bolygó most már elhagyható.  

Most már nemcsak gyáva, már gonosz is.
És elvadult, sötét.
Nincs több kérdés, amit feltennék.
Már csak egyetlen szorít:
MIÉRT!  

Hittük, hogy minden változó,
jöhet majd egy változás, ami jó.
Hol veszett el, nem tudom.
Nézőtéren? Színpadon?
Vége. Nincs több illúzió.  

Ha megtörténhet ilyen itt,
józan ész már nem segít.
Ez a bolygó most már elhagyható.
Ez a bolygó már csak bajt hordozó.
Ez a bolygó így már nem lakható.

Valakire gondoltam.
Valakitől kérdeztem,
valamikor mostanában látta-e még.
Valakivel együtt van,
valahol a városban.
Valahogy nem fogja az idő, annyira szép.  

Valahova elmentem.
Valamibe meghaltam.
Valamiket ittam, aztán elment a kép.
Valakire gondoltam.
Valakire gondoltam.
Valamitől rossz kedvem lett, de így van ez rég.    

 Milyen régen?
 Amilyen régen a tenger kék.
 Bár az nem mindig kék.
 De a felhő,
 ami néhány napja a vállamra ült,
 az mindig velem van még.  

Valakivel próbáltam,
hogy valamitől változzam.
Valahogy most nem úgy van, hogy tisztább lennék.
Valahova leültem.
Valakire gondoltam.
Valamiért rossz kedvem van. De így megy ez rég.    

 Milyen régen?
 Amilyen régen a tenger kék.
 Bár az nem mindig kék.
 De a felhő,
 ami néhány napra a vállamra szállt,
 az mindig velem van még.    

 Milyen régen?
 Amilyen régen a tenger kék.
 Bár az nem mindig kék.
 De a felhő,
 ami néhány napja a vállamra ült,
 az mindig velem van.
 Milyen régen?
 Amilyen régen a tenger kék.
 Bár az nem mindig kék.
 De a felhő,
 ami néhány napra a vállamra szállt,
 az mindig velem van még.

Azt mondod, az egész dzsungel.
Letörik a gyenge ág.
Kegyelem itt sehol nincsen.
Így megy a világ.
 Aki fél, nem is él.
 Sose sorsot, csak időt kér.
 Csapat kell. Csak az véd. Ugyan már!
 A nagyvad egyedül jár.  

Szabad lesz, vagy szabad préda.
Ez az egy a választás.
A szeretet, az örök téma,
csak egy rossz becsapás.
 Ne hidd el. Felejtsd el.
 Nem az áldozat emel fel.
 Ne bukj el. Senki nem segít már.
 A nagyvad egyedül jár.     

  Azt mondod, jól van így.
  Ott fenn nem figyelnek ránk.
  Belevágsz, és vándor leszel.
  Más út, más helyen.
  Bármilyen folytatás jön, készen talál.
  (A nagyvad egyedül jár.)     

  Azt mondod, jól van így.
  Ott fenn nem figyelnek ránk.
  Belevágsz, és vándor leszel.
  Más út, más helyen.
  Bármilyen folytatás jön, készen talál.
  Azt mondod, jól van így.
  Ott fenn nem figyelnek ránk.
  Belevágsz, és vándor leszel.
  Más út, más helyen.
  Bármilyen folytatás jön, készen talál.
  A nagyvad egyedül jár.     

Messze megy, és vissza sem néz már…

Nálam van kenyér. Nálad bor.
Egy pihenőt tarthatunk bármikor,
körülnézni, hol vagyunk.
Mennyit jöttünk már? Még mennyi kell,
hogy egy nap ott legyünk egy új helyen,
amiről semmit nem tudunk?    

 Át a völgyön, még egy hídon.
 Csak össze ne dőljön. Csak meg ne nyíljon.
 Mégse romokon jussunk át.     

  Hozz ágat még.
  Adj egy kortyot még.
  Minden buta tévedésem rádobálom a tűzre.
  Legalább hosszan ég.    

 Jeleket égetünk még itt a porba.
 Megfejti, aki erre jön. Vagy eltiporja.
 Ha el nem hordja addig a szél.     

  Hozz ágat még.
  Adj egy kortyot még.
  Minden buta tévedésem rádobálom a tűzre.
  Legalább hosszan ég.     

  Hozz ágat még.
  Adj egy kortyot még.
  Minden buta tévedésem rádobálom a tűzre.
  Úgy legalább hosszan ég.

Így akartuk: gyorsan élni.
Tüzet fogni és elégni.
Teljes gázzal nyomni végig.
Szédülni, ha bármi szédít.
 Hinni és összetörni –
 elég volt néhány szó.
 Szeretni, mégis menni –
 mert mindig máshol jó.     

  Sok minden fáradt már.
  Szép lassan megy le a láz.
  Küldj el, ha rámuntál.
  Vagy menj. De meg ne alázz.  

Így volt jól. Vagy ha mégsem:
jól voltunk egy tévedésben.
Külön néha, de együtt mindig.
Vittük volna másra, mint így?
 Vastalpon, könnyű szárnyon
 tartott meg föld és ég.
 Voltunk, hogy úgy se fájjon,
 ha egy nap nem lennénk.     

  Sok minden fáradt már.
  Szép lassan megy le a láz.
  Menj el, ha rámuntál.
  Vagy küldj. De meg ne alázz.
  Annyi minden megváltozott.
  Nem jött a fogadott szám.
  Változz, ha úgy gondolod.
  Csak rosszat sose mondj rám.

Éjfél van. Vagy már rég el is múlt.
Rossz nap volt, és csak vittük a súlyt.
Mennénk már, de visszatartanak még
új arcok és a régi jó zenék.
 Egy lány leül mellém.
 Néz és kérdez.
Évekről. Harcról. Sikerekről.
Életről. És persze szerelemről.     

  Szerelem jön. Szerelem múlik.
  Mind olyan volt, amilyen.
  Szerelem már becsapott engem.
  Szeretet még sohasem.  

Látom jól, néha nem nagyon ért.
Mért élnénk, ha nem a szerelemért?
Borzongást, csodát, titkokat vár.
Néhányszor meg is találja talán.
  Miért is bántanám?
  Én sem bánom.
Szédüljön. Tartson ameddig tart,
míg egy nap ő is azt mondja majd:     

  Szerelem jön. Szerelem múlik.
  Mind olyan volt, amilyen.
  Szerelem már becsapott engem.
  Szeretet még sohasem.
  Szerelem jön. Szerelem múlik.
  Van, aki rég idegen..
  Szerelem már kifosztott néha.
  Szeretet még sohasem.

Bársonyfüggönyön
nem jön át se hang, se fény.
Liza kristálygömbbe néz, és nem beszél.
Gyertyák csöndje kék.
Pálcák fűszeres füstje száll,
míg a messzeségből visszatéved hozzám.
 Liza, most el ne mondd, mit látsz.
 Az egész égi-földi tánc
 maradjon így, titokban.
 Úgyse tudnánk semmit jobban.     

  Születtem, szerettem.
  Voltam rossz, de gonosz nem.
  Azt meg úgyis látod már,
  mi lettem.
  Születtem, szerettem.
  Mennyit hoztam, mit vittem,
  egyszer úgyis mérik még.
  Kétszer úgysem kell.  

Hosszú vágtatás.
Néhány érzékeny repülés.
Ezer próbálkozásban sokezer sérülés.
Lesz ez jobb világ,
tudom, mind így kezdjük el,
és a képzeletben lassan összeáll minden.
 Azután összedől egy rész.
 Azután sorban a többi – és kész.
 Valami nagy titok van.
 Nem hittem, hogy nem megy jobban.     

  Születtem, szerettem.
  Voltam rossz, de gonosz nem.
  Azt meg úgyis látod már,
  mi lettem.
  Születtem, szerettem.
  Mennyit hoztam, mit vittem,
  egyszer úgyis mérik még.
  Kétszer úgysem kell.     

  Születtem, szerettem.
  Voltam rossz, de gonosz nem.
  Azt meg úgyis látod már,
  mi lettem.
  Születtem, szerettem.
  Mennyit hoztam, mit vittem,
  egyszer úgyis mérik még.
  Kétszer úgysem kell.
  Születtem, szerettem.
  Szebb világot reméltem.
  És most, látod, nem értem
  a felét sem.
  Születtem, szerettem.
  Voltam rossz, de gonosz nem.
  Egyszer úgyis mérik még.
  Kétszer úgysem kell.

Fut a szél. Csak át a parkon.
Nem elég, hogy ébren tartson.
A smaragd fűben páva jár.
Közelebb, mintha álmodnám.
Földre száll a főnix alkony.
Madarak benn a vízen, kinn a parton.
Ha lassan lépek, egy sem fél.
A nyugalom, mint a tenger, olyan mély.
 Kocsi vár.
 Könnyű, szűrt fényben áll,
 lenn a kastélynál.     

  Varázslat készül
  Egy újabb éjjel, alvás nélkül.
  Zenél és táncol,
  mintha más bolygón lenne már,
  a Temple Bar.  

A Horgonynál minden asztal foglalt.
A mexikói ma csendnapot tart.
Ott van hely még, csak zene nincs már.
Semmi baj. Néhány vendégnél van gitár.
Körbeülünk egy hátsó asztalt.
Hideg sör jön és forró fagylalt.
Egy görög lány ír viszkit mér.
Tullamore, öreg Black Bush, ki mit kér.
 Ez a város, mint egy szép táncosnő,
 zenére lélegző.     

  Varázslat készül
  Egy újabb éjjel, alvás nélkül.
  Dublin csak szédül.
  Mintha más bolygón lenne már
  a Temple Bar.     

  Varázslat készül
  Egy újabb éjjel, alvás nélkül.
  Dublin csak szédül.
  Mintha más bolygón lenne már.
  Varázslat készül
  Egy újabb éjjel, alvás nélkül.
  Zenél és táncol,
  mintha más bolygón lenne már,
  a Temple Bar.
  Varázslat készül
  Egy újabb éjjel, alvás nélkül.
  Dublin csak szédül.
  Mintha más bolygón lenne már
  a Temple Bar.