Új – ez valami új, amit rég
szerettem volna érezni már.
Csak túl, túl zavaros még, mintha idegen,
viharos vízre vinne egy hullám.    

 Ne félj.
 Táncolhat már a tenger.
 A felhőkig érhet fel.
 Ne félj, már ez az érzés nem törékeny.
 Csak lebeg, de nem süllyed el.  

Úgy, ahogy parazsat hordoz a szél,
ahogy az úton gördül egy kő,
én úgy vagyok szabad és elveszett egyedül.
Szabad és elveszett, aki felnő.    

 Ne félj.
 Változhat bármi, a reggel
 a válladon ébreszt fel.
 Ne félj, már ez az érzés nem törékeny.
 Csak lebeg, de nem süllyed el.     

  Magasba emelt engem.
  Azt mondta, szelíden szállj.
  Sok mindent megzavart bennem,
  de már vigyáz rám.    

 Ne félj.
 Táncolhat bárhogy a tenger.
 A felhőkig érhet fel.
 Ne félj, már ez az érzés nem törékeny.
 Csak lebeg, de nem süllyed el.
 Ne félj.
 Változhat bármi, a reggel
 a válladon ébreszt fel.
 Ne félj, már ez az érzés nem törékeny.
 Csak lebeg, de nem süllyed el.    

 Nem múlik el.
 Nem tűnik el.
 Nem süllyed el már, ne félj.

Szomorúan hallgatsz el.
Sokszor ültünk csendben, de így még nem.
Valamit érzek, de nem tudom, miről szól.
Mitől félsz? Miért vársz? Tudod jól,
 számíthatsz rám.
 Bármi baj van, bármi bánt.
 Számíthatsz rám.
 Mikor úgy hiszed, nincs kihez fordulj már,
 valahogy gondolj rám.  

Sosem voltam túl erős,
se túl okos, csak néhány gond ismerős,
ami kézen fogott, ahogy az utakat jártam.
És segített, hogy vigyázzam, aki velem van.    

 Számíthatsz rám,
 bármi baj van, bármi bánt.
 Számíthatsz rám.
 Mikor úgy hiszed, nincs kihez fordulj már,
 valahogy gondolj rám.     

  Nem csinálok jót a rosszból.
  A fekete, az – bármit tehetek én – nem fehér.
  Ne csodára várj.
  Csak itt leszek, ha kéred.    

 Számíthatsz rám,
 bármi baj van, bármi bánt.
 Számíthatsz rám.
 Mikor úgy hiszed, nincs kihez fordulj már,
 valahogy gondolj rám.    

 Számíthatsz rám,
 bármi baj van, bármi bánt.
 Számíthatsz rám.
 Mikor úgy hiszed, nincs kihez fordulj már,
 valahogy gondolj rám.

Vihetett volna bárhova,
de idesodort az éjszaka.
Sokat mesélni nem tudok.
Voltak jó, meg rossz napok.
 Az óriáskerék
 ma úgy fordult, hogy fenn van a föld és lenn az ég.
 Forog a film, ahol minden kép csupa ellentét.     

  Tűz és jég.
  Minden megtörtént.
  Tűz és jég.  

Szerelem volt már mocskos is,
de szerelem volt a mélyben is.
Zavaros, zűrös, átkozott.
Nem pazaroltam – elfogyott.
 Az óriáskerék
 ma úgy fordult, hogy fenn van a föld és lenn az ég.
 Forog a film, ahol minden kép csupa ellentét.     

  Tűz és jég.
  Minden megtörtént.
  Tűz és jég.
  Tűz és jég.
  Éget mindenképp.
  Tűz és jég.  

KGB, Szigorúan bizalmas, 1995.

Néha én már azt hiszem,
egy másik földön jársz.
Itt ülsz még az ágyamon,
de egy másik filmet látsz,
 és tompák, nem élnek
 a szemedben a fények.
 Ha valami rosszul változott,
 ha valami baj van,
 mért nem mondod el?  

Szótlan vagy és túl komoly,
és látom, hogy valami rág.
Én tudom jól, ilyen rossz napokon
csupa bajból van a világ,
 de van másik arca.
 Hogyan hozzam vissza?
 Ha valami rosszul változott,
 ha valami baj van,
 mért nem mondod el?     

  A felhőkön nem látok át.
  Jó volna, ha tudnám, mi bánt.
  És érteném, ha elmondanád
  – de a felhőkön nem látok át.  

Próbálom, ha rosszul is,
hogy őszintének láss,
mert itt ülök és nem tudom,
hogy segíthetne más,
 és még néhány mondat,
 és megint itt a holnap.
 Ha valami rosszul változott,
 ha valami baj van,
 mért nem mondod el?     

  A felhőkön nem látok át.
  Jó volna, ha tudnám, mi bánt.
  És érteném, ha elmondanád
  – de a felhőkön nem látok át.  

KGB, Szigorúan bizalmas, 1995.

Sokan élnek úgy, ahogy én is szeretnék,
de az én napom soha nem jött el még,
és csak évről évre várom a szerencsét,
pedig a bankot már valakik elvitték.
 Néha úgy érzem, gyakran fordul úgy,
 hogy minden irányban zsákutca az út.  

Egy-egy régi, régi képet őrzök még.
Te is láthatod, de úgyis csak nekem szép.
Neked azt mutatja, milyen is voltam rég.
Nekem benne van mind, ami lehetnék.
 Néha úgy érzem, gyakran fordul úgy,
 hogy minden irányban zsákutca az út.     

  Hosszú, hűvös kábulatból józanodom.
  Tudom, sose múlik semmi a csillagokon.
  Már valaki kell,
  már akarok hinni valakiben.
  Már valaki kell,
  már akarok bízni valamiben,
  valamiért!  

Bármit megpróbálok, amire lesz idő.
Tudod, gyűlölöm, ha minden érthető.
Hogy csak az számít, ami megszámolható,
és csak álom az, hogy másképp volna jó.
 Néha úgy érzem, gyakran fordul úgy,
 hogy minden irányban zsákutca az út.     

  Hosszú, hűvös kábulatból józanodom.
  Tudom, sose múlik semmi a csillagokon.
  Már valaki kell,
  már akarok hinni valakiben.
  Már valaki kell,
  már akarok bízni valamiben,
  valamiért!  

KGB, Szigorúan bizalmas, 1995.

Valamit el kell mondanom.
Valami azt súgja, hogy vége.
Tudom, így váratlan nagyon.
De ugye nem haragszol érte?
 Néhány kicsi jel.
 Többnyire az ember rálegyint.
 Csak félig hiszi el,
 de érkezik egy pont, amikor menni kell.  

Lehetne úgy tennünk, tudom,
mint aki semmit nem vesz észre,
de tovább nem titkolhatom,
valami azt súgja, hogy vége.
 Néhány kicsi jel.
 Meglehet, hogy mind, mind semmiség,
 csak én vagyok ilyen.
 Érzékenyebb, mint az átlag, úgy hiszem.

Lehet, ez a rúzsnyom az arcodon,
vagy az, hogy eltűnsz egy-egy hétre.
Komolyan mondom, nem tudom.
De valami azt súgja, hogy vége.    

 Néhány buta tény.
 Jelzi azt, hogy nincs már minden úgy,
 mint az elején.
 Kár tagadni. Látod, úgyis érzem én.

Idegen képek az asztalon
Idegen arcok évről évre
Meg ez a nő is az ágyamon.
Valami azt súgja, hogy vége.
 
 Néhány kicsi jel.
 De az ember néha gyönge szerkezet,
 nem mindent bír el.
 Érkezik egy pont, amikor dönteni kell.

Nekem se könnyű, megértheted,
de valami azt súgja, hogy vége…

Hernádi Judit

Szép, éles kép.
Őszi füstben a házunk. Ég.
Kék teherautó.
Mondják, tíz percet várunk még.
Jöjjön, aki jönne, van még hely,
és szabad egy út a hegyeken túl.
Mielőtt késő, valahogy indulni kell.
Dobogó csend. Szomorú hang.
Aki tud, mondod, aki tud, az menjen el.  

Még egy másik kép.
Zsúfolt utcában állunk, rég.
Zöld teherautók,
zászlók, jelszavak, tenger nép.
Jöjjön, aki jönne, van még hely.
Vonulunk már. Sodor egy ár.
Csapatunk büszkén zakatol völgyön-hegyen.
Mosolyogsz rám. Szomorú rend.
Aki tud, mondod, aki tud, az menjen el.  

Lapozunk, és most, tudod, jön néhány olyan kép,
amiken nélküled vagyok, félig
szabadon már, de üresen még.
Keresek, nézek, kutatok. Nem kell szabály.
Szerelem jön. Képzelet száll.
Dalokon múlik, hogy ne legyen többé határ.
Ne vigyázz rám. Szabadíts fel.
Aki tud, mondtad, aki tud, az menjen el.  

Nézd, ez újabb kép.
Lesz majd biztosan több is még.
Júlia gyereket vár.
Most másképp kedves, és máshogy szép.
Jöjjön, aki jönne, van még hely.
Változunk már. Változunk még.
Alakul minden, ahogy a zajból zenék.
Odafentről biztosan más.
Idelent lassan rájövök, mit kérdeznék.
 Hogy létezik-e válasz,
 ha nem tudom a kérdést.
 Hagyhatom-e már annyiban?
 Vagy minden annyi volna,
 hogy belógtam a sorba?
 A fiad vagyok, és van fiam.    

 Vagy minden annyi volna,
 hogy belógtam a sorba?
 A fiad vagyok, és van fiam.

Gerendás Péter, 2005  Apám könyve

Egy léghajón a dombokat,
a távoli láthatárt,
egy repülőn két földrész között
a tengert szelném át.
Egy űrhajón a végtelent,
ahol véget ér a világ,
s ha volna már időgép,
az időt lépném át,
 de gyalog vagyok, így feltűnő,
 és bánt a távolság.
 Ha te nem segítsz, én nem tudom,
 hogy jutok el hozzád.     

  Tőled hozzám, az egy perc.
  Tőlem viszont hozzád, az túl sok.
  Ha tennél, akár egyetlen lépést,
  félúton lennék már.
  Tőled hozzám, az egy perc.
  Tőlem viszont hozzád, az túl sok még.
  Ez egy ördögkerék.  

Mitől van, hogy nem tudom,
merre induljak el?
Már bemértem az összes holdat,
de nem jön vissza jel.
Annyi mindent tud már az ember
a térről, az időről,
de ha rólad van szó, nincs tovább.
Minden tudás romba dől.
 A gépeknek és az angyaloknak
 egyszerű a világ,
 de ha nem segítsz, én nem tudom,
 hogy jutok el hozzád.     

  Tőled hozzám, az egy perc.
  Tőlem viszont hozzád, az túl sok.
  Ha tennél, akár egyetlen lépést,
  félúton lennék már.
  Tőled hozzám, az egy perc.
  Tőlem viszont hozzád, az túl sok még.
  Ez egy ördögkerék.  

Így forog, úgy forog a világ.
Ha nem segítsz, én nem jutok el hozzád.
Így forog, úgy forog a világ.
Ha nem segítsz, én nem jutok el hozzád.

Cotton Club Singers, 2005.

Nehéz szívvel ébredsz reggel.
Hová tűnhetett a lány?
A bulin arra kért, hogy vidd el,
az egész balhét unja már.
 Várj kinn a téren,
 ma éjjel te vagy az ász.
 Végül nem jött mégsem.
 Vagy elvitte más.  

Egy nap jött egy súlyos ember.
Figyelj, kéne egy jó gitár.
Ti majd játszotok, az én dolgom a biznisz.
A csillagos égig nincs határ.
 Rád vár a színpad.
 A banda nagyon király.
 Pár nap múlva hívlak.
 Többé nem láttam már.     

  Állj a földön,
  szállj az égen,
  járj a vízen.
  Ha nem vagy szerencsés,
  állj a földön,
  szállj az égen,
  járj a vízen,
  az mind kevés.
  Ha nem vagy szerencsés.     

  Állj a földön,
  szállj az égen,
  járj a vízen.
  Ha nem vagy szerencsés,
  állj a földön,
  szállj az égen,
  járj a vízen,
  az mind kevés.

Axl (Horváth Ákos), 2004.

Kinn a ház előtt egy reggel buszra várt.
Minden érkezőre rámosolygott.
Nem hitték. Nem értették.
Furcsa kép volt.
Üres, fáradt arcok gyűrűjében állt.
Messze néztek mind, a semmibe, és
nem látták. Vagy nem hitték.
Annyira szép volt.
 Mire leértem, hogy megnézzem,
 milyen angyal jött közénk,
 csak az üres, hajnali megállót láttam már.
 Ment a buszon, vitte a szerencsém,
 de éreztem, visszanéz rám.     

  Vár, biztosan vár.
  Csak nem tudom, hogy merre.
  Talán nincs is nagyon messze.
  Vár. Biztosan vár.
  Az nem lehet, hogy mégsem,
  olyan szépen végiggondoltam már.  

Jön a hajnal, és az ablaknál talál.
Korán felkelek, vagy le sem fekszem,
mindegy már.
Csak még egyszer újra látnám.
 Megy a tömeg. Senki sem tudja már,
 egyszer angyal jött közénk.
 Kicsit pihent itt egy hajnalon a házunknál.
 Ment a buszon. Vitte a szerencsénk,
 de éreztem, visszanéz rám.     

  Vár, biztosan vár.
  Csak nem tudom, hogy merre.
  Talán nincs is nagyon messze.
  Vár. Biztosan vár.
  Az nem lehet, hogy mégsem,
  olyan szépen végiggondoltam már.  

Na-na-na…Egy hajnalon erre járt. Vár még.
Na-na-na…Egy hajnalon erre járt. Vár még.
Ha-ha-ha…Vár még.
Ha-ha-ha…Vár még.

Axl (Horváth Ákos) 2004.

Most is épül egy-két ház.
Ma is nyílik néhány bolt.
Még a forgalom sem más.
Minden úgy van, ahogy mindig volt.
 A kocsma áll a sarkon túl.
 Csak a cégtábla új.  

Lenn a klubban esténként
összegyűlik egy pár vendég.
Forog a szó a lányokról.
Aki jönne, azt elvinnénk.
 De már a hajnal nem túl szép.
 Te is éreznéd.     

  Eltűnt az élet az utcánkból egy ideje már.
  Eltűnt az élet az utcánkból. Csak a szelleme jár.
  Nem rég még jó zene szólt itt, ugyanúgy mint máshol.
  Mikor még nem messziről hívtál, csak a szomszéd házból.  

Mindig megy tovább a show.
Az is elmúlt, ami nem volt jó.
Fáradt áradat sodor.
Semmi nincs, ami állandó.
 Rövid láncon hosszú tánc,
 amit mindig jársz.     

  Eltűnt az élet az utcánkból egy ideje már.
  Eltűnt az élet az utcánkból. Csak a szelleme jár.
  Nem rég még jó zene szólt itt, ugyanúgy mint máshol.
  Mikor még nem messziről hívtál, csak a szomszéd házból.
  
  Eltűnt az élet az utcánkból egy ideje már.
  Eltűnt az élet az utcánkból. Csak a szelleme jár.
  Legalább azt őrizni kéne már. Vagyunk még egy páran.
  És ha mégis visszahoz bármilyen út, otthon ébredsz nálam.
  Eltűnt az élet az utcánkból egy ideje már.
  Eltűnt az élet az utcánkból. Csak a szelleme jár.
  Nem rég még jó zene szólt itt is, ugyanúgy mint máshol.
  Mikor még nem messziről hívtál fel, csak a szomszéd házból.

Bikini, 2001

Éjfél múlt.
Felhőkben úszik a csönd
a sötét szobán.
Nincs mit mondj.
Várod, hogy én kezdjem el.
De nem érzem már.
 Voltam máskor is így.
 Egy mondat volna a híd.
 Mégsem jön.
 Majd útközben ér valahol
 egy idő után.  

Nem voltál,
ahhoz, hogy légy kicsit őrült,
soha ilyen közel.
Mégis mindig távolról, józanul nézted,
hogy nem érlek el.
 Voltam máskor is így.
 Egy mondat volna a híd.
 Mégsem jön.
 Vagy elkésve úgy veszik el,
 hogy sosem segít.     

  Ha lenne holnap, jól tudnám,
  mit mondjak még az ajtódnál,
  hogy visszatarts, ne engedj el.
  Ha lenne holnap, jól tudnám,
  mit mondjak még az ajtódnál,
  hogy visszatarts, ne engedj el.
   Voltam máskor is így.
   Egy mondat volna a híd.
   Mégsem jön.
   Vagy útközben átalakul.
   És sosem segít.  

Éjfél múlt.
Felhőkben úszik a csönd
a sötét szobán.
Nem mozdulsz.
Várod, hogy én kezdjem el.
De nem érzem már.
 Történt máskor is így.
 Egy mondat volna a híd.
 Mégsem jön.
 Majd útközben ér valahol
 mikor már nem segít.  
  Ha lenne holnap, jól tudnám,
  mit mondjak még az ajtódnál,
  hogy visszatarts, ne engedj el.
  Ha lenne holnap, jól tudnám.
  De félek, úgyis eldőlt már,
  hogy visszatarts, vagy engedj el.     

  Ha lenne holnap, jól tudnám,
  mit mondjak még az ajtódnál,
  hogy visszatarts, ne engedj el.
  Ha lenne holnap, jól tudnám.
  De félek, úgyis eldőlt már,
  hogy visszatarts, vagy engedj el.  

Nem voltál,
ahhoz, hogy légy kicsit őrült,
soha ilyen közel.
Mégis, most is
távolról, józanul nézed,
hogy nem érlek el…

Bikini, 2001

A tenger vigyázott rá a hosszú úton,
és partot ér a nagy hajó.
A pallón lezúdul mind a szomjas matróz.
Gyerünk, gyerünk! Hol egy ivó?
Az utcán az utca minden büszke lánya.
Szívünk szerint jöhetne mind.
Egy ajtón az esti szélben leng a tábla:
Aki nem jön be, maradjon kint!  

Sánta bárka tengerészlokál.
Whiskys hordó áll a zongorán.
Hiába táncolna a publikum, az itt igen nehéz.
Megáll a józan ész, hogy erre nincs egy jó zenész.
Sánta bárka tengerészlokál.
A doktor lánya rendel a zongorán.
Hiába táncolna a publikum, az itt a sorscsapás,
hogy erre nem jut más, csak egy rossz szájharmonikás.  

Már látom a hirdetést egy másik házon:
Jó hangszerész kerestetik.
Ez úri hely, zenészre itt csak ritkán lőnek.
Ha feszül a húr, elkergetik.
Volt már itt trombitás Jamaicából.
Ki tudja, mért, a vízbe fúlt.
Egy másik, hogy hagyta itt a zongoráját,
ne kérdezz rá – az már a múlt.  

Sánta bárka tengerészlokál.
Whiskys hordó áll a zongorán.
Hiába táncolna a publikum, az itt igen nehéz.
Megáll a józan ész, hogy erre nincs egy jó zenész.
Sánta bárka tengerészlokál.
A doktor lánya rendel a zongorán.
Hiába táncolna a publikum, az itt a sorscsapás,
hogy erre nem jut más, csak egy muszáj harmonikás.  

Sánta bárka tengerészlokál.
Whiskys hordó áll a zongorán.
Hiába táncolna a publikum, az itt igen nehéz.
Megáll a józan ész, hogy erre nincs egy jó zenész.
Mert erre nem jut más, csak egy rossz szájharmonikás. 
Erre nem jut más, csak egy muszáj uszály-harmonikás.    

Még egyszer visszanéznek,
úgy fordulnak a szélnek.
Szó nélkül indulnak el.
Szép otthon volt ez a hely.
Már a színek szakadnak szét.
Nincs több zöld, és nincs több kék.  

Át a földeken, ha út nincs.
Áldás nélkül, hogyha Úr sincs.
Láng, füst és kiégett fák.
Sár, vér és fagyott világ.
Nincs más, csak menni tovább.
Nincs idő. Nincs távolság.    

 Jó a rossz, vagy nem tudom már,
 hol az új határ.
 Csöndből vagyunk.
 Ködből vagyunk.
 Csak a győzelem ér.
 Belehal, aki él.
 Meg se tudja, miért.  

Két angyal jött a mélyből.
Két démon szállt az égből.
Már kettő helyet cserélt.
Két másik arcot cserélt.
Áll zavartan mind a négy.
Ki a jóbarát? Ki az ellenség?     

 Bár egyszer megérteném,
 még egy nap megérem én,
 a tenger baj a tengerbe száll.
 Vagy ha álmodom, lenne vége már…

Ez a furcsa hangulat,
mint az átok, rádtapad megint.
Megöli színeid.
Megint volt egy fordulat.
Megint néma vagy
és megint keserű a szívedig.
És én félek, feladod, ha végleg elhiszed,
hogy nincs már feladatod, és nincs már helyed.
Mindaz, amihez értesz,
néhány ilyen flitter nélküli dal.
Ezt tudod. Ez az, amid van.
Ne add fel.
Mindig újra, újra, újra kezdd újra,
legalább egy képzelt valakiért.
Megbékülsz, tudom.
Ez csak hangulat.
Épp csak volt egy fordulat,
és kicsit fáradt, kicsit keserű,
de a régi vagy.  

Ne beszélj most arról,
hogy ki miért nem figyel.
Játssz magadnak és nekem,
míg a rosszkedvünk nem múlik el,
de játssz, igen.
És játszd azt, amiben hittél,
ami kényszerít, hogy szólj,
hogy magad megmutasd.
Mondd tovább, ahogy érzed.
Miattunk és mellettünk,
a kedvünkért és helyettünk.
A maradék hitünkért.  

Tudom, szélmalomharc.
Tudom, néha robbansz.
Néha dühít, néha fáj.
Valami átok valahogy megfogant.
De miért, miért hallgatnál?
Megbékülsz, tudom.
Ma se halványabb ott a homlokodon a jel.
Soha nem késő. Ugye nem adod fel?
Ugye van még annyi benned?
Ugye nem adod fel?
Soha nem késő.
Ugye nem adod fel?

Ha ÉN rózsa volnék, elpusztulnék.
Nincs tövis rajtam. Semmi sem véd.
Nyílnék, aztán elvirágoznék,
és nem tudnám, hogy kinek voltam szép.

Ha színtelen lennék, vagy változó,
úgy lenne könnyű. Úgy volna jó.
Elvegyülnék. Nem különböznék.
Egyformák közt boldog is lennék.

Gonddal és bajjal nem pörölnék,
és bűntelennek megmaradnék.
Megszeretném, aki elfogad,
és nem tudnám, hogy nem vagyok szabad.

De biztosan tudnám, amit tudok.
Érteném azt is, miért vagyok.
És azzal is csak megbarátkoznék,
hogy ha nem volnék — hát nem hiányoznék.

Friderika, 1994.

Szomorú, ahogy szétszóródtunk.
Nyoma sincs már,
hogy volt egy társaság.
Nevetünk itt a fényképen,
egy távoli téli tájban.
Szép idők.
Voltak szép idők.  

Nevetünk ott a hóhullásban,
körülöttünk egy régi február.
Kiss Edit éppen hozzám bújt,
szinte elveszett, annyira fázott.
A délután lassan elfogyott,
jött az este az erdei házban.
Pattogó tűz és fűszeres borok.
És a holland lány
– szőke volt és szép –
Dylant énekelt.
Most is hallom még.  

Tudom jól, milyen olcsó lenne,
akárhogy is folytatnám tovább.
Volt egy tél – ez a fontos benne.
Voltak idők.
És volt egy társaság…

Jenei Szilveszter 1993.

Szép volt, kibontott hajjal,
ahogy táncolt súlytalan.
És szép volt, ahogyan várt rám
a párnámon kócosan.
Még nevetett, amikor súgta:
ez a város nem boldogít.
Szabadulj, menekülj innen.
Ha mélyre jutsz, itt senki nem segít.
Azután átölelt és vigaszt keresve bújt hozzám.
Szomorú mozdulat. Mintha kérne: vigyázz rám.  

Nem, nem, semmit nem értettem jól – most értem.
Most, hogy már nem tudom, merre van – most féltem.
Milyen hideg tud lenni egy város,
tudom már.
Valahol rossz dal szól és ostobán csak körbe jár.
Ülök egy bárpultnál és fázom, szinte fáj.  

Nem, nem, semmit nem értettem jól – most értem.
Amikor mesélte, nem hittem el – most érzem.
Milyen hideg tud lenni egy város.
Szökni kell – most én mondanám.

Négy. Felcsörömpöl az első villamos.
Nincs szürkébb szürkeség, mint a hajnalé.
Az út az időverte bérházak között,
a sínek mentén visz a gyár felé.
Túl a rozsdás vaskapun
állandó az ősz.
A rozsda, a korom győz
mindenen.  

Nincs, nincsen semmi baj,
ha nincs több, mint tavaly.
Így működik, lásd.
És nincsen semmi baj,
ha nincs több, mint tavaly.
Nem mondhatok mást.  

Még nem hullt szét az arcom a tükörben.
A szívem jelzi csak, hogy fáradok,
és amire vágyom még, megfizetni nem tudom,
vagy eltiltanak tőle az orvosok.
Szép, győztes álmaim
hol pusztultak el?
Mit számít ma már.
Élni kell.  

Nincs, nincsen semmi baj,
ha nincs több, mint tavaly.
Így működik, lásd.
És nincsen semmi baj,
ha nincs több, mint tavaly.
Nem mondhatok mást.

Itt vagy, itt vagyunk.
Nincsen másik hely.
Nem mi tartunk örökké.
A sorunk végtelen.
Mint a tegnap a holnapban,
úgy tűnünk el.
Ugyanúgy olvadunk el.  

Amit az útról megtudhatunk,
egymásnak adjuk át.
Amit a lényegből megértünk,
így gondoljuk tovább.
A kötelék túl erős.
Rám kényszerít téged,
ahogyan engem is rád.  

Ha előbb indultál el és távolabb jutottál,
visszanézve jó szívvel gondolj rám.
Hagyj jeleket, ahol ellenem csapda áll.
Valahogy óvj meg, ahogy lehet.
Ha mellettem jössz, szeress, hogy érezzem, velem vagy.
Te bátoríts, én vigyázok, el ne maradj.
És jeleink, miket elszórtunk, érti talán,
aki most jár ott, ahol voltunk már.  

Még az se törvény, hogy itt legyünk,
de úgy sincs másik hely.
Mi magunk végesnek születtünk.
A sorunk végtelen.
A kötelék túl erős.
Ha szakad a lánc,
mi magunk pusztulunk el.  

Ha előbb indultál el és távolabb jutottál,
visszanézve jó szívvel gondolj rám.
Hagyj jeleket, ahol ellenem csapda áll.
Valahogy óvj meg, ahogy lehet.
Ha mellettem jössz, szeress, hogy érezzem, velem vagy.
Te bátoríts, én vigyázok, el ne maradj.
És jeleink, miket elszórtunk, érti talán,
aki most jár ott, ahol voltunk már.