Hogyha még létezel, rock and roll isten,
gyere és nézd meg a gyerekeid.
Itt állnak sorban,
arcukon jel van.
Útvesztett korszak kölykei mind.
Már hitük sincs, de hisznek még benned.
Fogd kézen őket – de rosszra ne vidd.
Ha velük vagy, a szívük is könnyebb.
Gyere és áldd meg a gyerekeid.  

Segíts a kölykön.
Legyen boldog itt a földön.
Segíts a kölykön.
Adj jelt, hogy létezel.  

Hogyha csak aIszol, fel kell, hogy ébredj.
Gyere és mentsd meg a gyerekeid.
Magukra hagytad – mint mások is – őket,
valamit próbálj most adni nekik.
Szomjas szívvel a jöttödre várnak,
jöjj, míg a híred is nem feledik.
Vagy ha már nem vagy – fel kell hogy támadj.
Gyere és áldd meg a gyerekeid.  

Segíts a kölykön.
Legyen boldog itt a földön.
Segíts a kölykön.
Adj jelt, hogy létezel.  

Ha soká hallgatsz, elhagynak téged.
Nézz körül, mennyien nincsenek itt.
De akik jönnek, álmodni jönnek.
Gyere és áldd meg a gyerekeid.  

Segíts a kölykön.
Legyen boldog itt a földön.
Segíts a kölykön.
Adj jelt, hogy létezel.

A szoba tágul, a falai sem látszanak már.
Szüntelen változnak a színek.
A zene szól, vagy ötven csillár szórja a fényt,
buja növényzet a meleget.
Az urak frakkban, és mellettük az asszonyaik.
Nagy lila rózsa a bőrükön.
A háziasszonyt – kezében gőzölgő pohár –
körültáncolja a tükör.
Woland már az ajtóban áll,
csillog a mellén az arany óralánc.
A vendégsereg az adott jelre vár,
és azután máris kezdődhet a tánc.  

Egy csoport áll a zsilettpengés ember körül,
mikor egy pár trükköt bemutat.
Landru egy szép szemű cselédlánnyal értekezik,
aki ismerte a porokat.
Jön Sid, a punk, és vele van a menyasszonya
– szép vörös masnival a nyakán -,
s a doktor úr, aki sikeresen most jutott túl
egy új kísérlet alanyán.
Woland már az ajtóban áll,
csillog a mellén az arany óralánc.
A vendégsereg az adott jelre vár,
és azután máris kezdődhet a tánc.  

A BÁRPULT MELLETT EGY VÖRÖS LÁNY.
NEM JUT ESZEMBE, MILYEN VIRÁG IS.
A SÖRÖSPOHÁRBAN SZÉTFOLYÓ KÉPEK.
LEHET HOGY MÉGIS? LEHET HOGY MÁRIS?  

Roberto Mori, aki most már nem öregszik,
örökre húszéves marad,
egy kicsit késve dobta el a szerkezetet,
így lett belőle is áldozat.
Egy öregúr épp körülnéz, hogy hol egy gyerek,
kezében tart egy rongybabát.
Az inkvizítor egy pálma alatt értetlenül
nézi, hogy szürkül el a világ.
A medencében narancssárgán fortyog a víz.
Lebegő, diszkrét illatok.
Színezüst tálcán mettszettkristály poharakban
különös színű italok.  

És egyre jönnek és jönnek csak és jönnek megint,
előkelően és hidegen.
Apró kis kártyák a megterített asztalokon,
az egyiken a nevem. Melyiken a nevem?
Az egyiken a nevem. Melyiken a nevem?
Az egyiken a nevem. Melyiken a nevem?
Az egyiken a nevem. Melyiken a nevem?

Írtam egy dalt, és egy nap
eljutott egy sráchoz.
Értette, mit jelent,
mert róla is szólt.
Az apja más világban élt,
és bántotta a hangom.
Mert túl gyakran szólt a dal,
és túl hangos volt.  

Vannak, akik gyűlölik, ahogy élek.
Ellenem mindent megtennének.
Ne engedd, hogy így legyen. Segíts,
hogy hangosabb legyen az ének.  

Született egy másik dal.
Eljutott egy lányhoz.
Ő érezte, mit jelent,
mert érte is szólt.
A szülei megtiltották,
hogy eljöjjön, ha játszunk.
Nem tudom, értik-e már,
hogy hiába volt.  

Vannak, akik gyűlölik, ahogy élek.
Ellenem mindent megtennének.
Ne engedd, hogy így legyen. Segíts,
hogy hangosabb legyen az ének.  

Egy harmadik dal elindult
valahol egy este.
És akik hallották,
hittek nekem.
Mert lehet, néha tévedek,
gyenge vagyok én is,
de a dal épp elég erős,
hogy igaz legyen.
És ez igaz.  

Vannak, akik gyűlölik, ahogy élek.
Ellenem mindent megtennének.
Ne engedd, hogy így legyen. Segíts,
hogy hangosabb legyen az ének.

*Som Lajos – Závodi János: száz év zene

A folyosón zajnyelő szőnyeg.
A lépteit nem is hallanám.
Talán a lift furcsa surrogását,
ahogy a szintemen lefékez.
Szobámban tökéletes rend.
Szobámban körbejár a nap.
Szobámban virágok nyílnak.
Szobámban nyugalom és csend.
Valaki ittfelejtett az egészben.
Valaki nagyon nincs itt, és nem értem.  

Kicsivel többet iszom néha,
miközben bámulom a tévét.
Olyan vagyok, mint a süketnéma,
de felfogom, mi a helyzetem.
Tudom jól azt is, mi történik.
Tudom jól azt is, mi történt.
Tudom jól, rengeteg időm van.
Tudom jól, mégsincs segítség.
Valaki nagyon nincs itt, és nem értem.
Valaki nagyon nincs itt, és nem értem.  

AZ ALAGSORBAN, A MŰSZERFALAKON
APRÓ LÁMPÁK, KÓDOK, GRAFIKON.
AUTOMATIZÁLT AZ EGÉSZ HÁZ.
EGY FEHÉR KÖPENY ÉNRÁM IS VIGYÁZ.
A LEGFONTOSABB, HOGY BOLDOG LEGYEK.
AZ ABLAKOMRA TAVASZT VETÍTENEK.  

Sehol egy zár, csak a fotocellák.
Sehol egy porszem, hogy zavarjon.
Sehol egy csengő, hogy megnyomhatnák,
nehogy a csöndembe sikítson.
Tudom jól azt is, mi történik.
Tudom jól azt is, mi történt.
Tudom jól, rengeteg időm van.
Tudom jól, mégsincs segítség.
Valaki nagyon nincs itt, és nem értem.
Valaki nagyon nincs itt, és nem értem.  

A folyosón zajnyelő szőnyeg.
A lépteit nem is hallanám.
Talán a lift furcsa surrogását,
amikor indul, vagy épp megáll.
Szobámban tökéletes rend.
Szobámban mindig kék az ég.
Szobámban semmi nem zavarhat.
Szobámban soha nincs sötét.
Valaki nagyon nincs itt, és hiányzik.
Valaki nagyon nincs itt, és hiányzik.

Körülnézek a küszöbön ülve.
Mindent érzek és semmi sem fáj.
Nő a körmöm, és pattog a szakállam.
Mennyi ideje, hogy itt vagyok már.
Embernek hívnak, ez játékszabály.
Erőm egy része elszabadult már.  

Gátja nincs, kutat rombol és épít,
éhes, szomjas és esztelen lény.
Figyelem, ahogy vágtat és tombol,
Céljait én már nem tudom rég.
Embernek hívnak, ez játékszabály.
Erőm egy része elszabadult már.  

Embernek hívnak, ez játékszabály.
Erőm egy része elszabadult már.  

Sok mindent láttam és sok mindent értek,
Nincs mit félnem a jóslatoktól.
Ülök és várok, csak ülök és várok,
Néha töprengek a hatalomról.
Embernek hívnak, ez játékszabály.
Erőm egy része elszabadult már.

Én is úgy indultam el,
hogy mélyen a szívemben
szép és sosem fogyó
vágyakat őriztem.
De száz és száz országúton,
száz és száz városban,
száz és száz ölelésben
ezerszer változtam.  

És volt már néhány őrült szerelmem,
és volt már néhány szép.
És volt már néhány, akit elfeledtem,
de a szívem nem nyugszik még.  

Hányszor ébredtem már
idegen ágyakban,
és hányszor fájt a szívem,
mert másképpen gondoltam.
És hányszor készülődtem
és indultam úgy tovább,
hogy várt már egy új szerelem,
de a régi még visszavárt.  

És volt már néhány őrült szerelmem,
és volt már néhány szép.
És volt már néhány, akit elfeledtem,
de a szívem nem nyugszik még.  

Voltam ördögi már.
Sasként is szárnyaltam.
Szívekig emeltek föl.
És van még – ami hátra van…

A szerelem ördöge én vagyok.
Ha kulcsra zárod a szobád,
bejövök a kéményen, az ablakon,
vagy épp a kulcslyukon át.
Összerombolva álmaid
fekszem a párnáid közé.
Vihart kavarok a bőröd alatt.
Hatalmam a szerelemé.  

Rejtőzz el, ahová gondolod,
mindenhogy megtalállak én.
Beosonok éjjel a szobádba,
tested lelked máris enyém.
Jövök és elragadlak téged,
birodalmam végtelen.
A kulcs a kezedben, a zár a tiéd.
Lépd át a küszöböt velem.  

A szerelem ördöge én vagyok.
A szerelem ördöge én vagyok.
A szerelem ördöge én vagyok.
A szerelem ördöge én vagyok.
 
Elvarázsolom a szíved is.
A tested könnyűvé teszem.
Ölelj át és élvezd, hogy repülsz,
s a sötétségbe zuhansz velem.
Engedd, hogy odabújjak melléd,
engedd, hogy  megkísértselek.
Engedd, hogy feloldódjam benned,
mert holnap már nem leszek veled.
 
A szerelem ördöge én vagyok.
A szerelem ördöge én vagyok.
A szerelem ördöge én vagyok.
A szerelem ördöge én vagyok.

*Som Lajos – Závodi János: Száz év zene

**TRB: Születtem, szerettem

Tél volt, hó esett, és jöttek az ünnepek.
Gondolkodtam, mit is adhatnék neked,
amit csak én adhatok,
amiről te is tudod,
hogy igazán én vagyok.  

Minden gazdagságom csak hangok és szavak,
és néhány általuk kimondott gondolat.
Egyet elmondtam neked,
hogyha igaznak hiszed,
mondd el mindenkinek.  

Kívánj a szónak nyílt utat,
és a dalnak tiszta hangokat.
Kívánd, hogy mindig úgy szeresselek,
ahogy szeretnéd, hogy szeressenek.  

Csak arról énekelek, amit igaznak hiszek,
s csak akkor szól neked, ha te is úgy hiszed.
Hisz te is úgy élsz, ahogy én.
Te is azt álmodod, amit én.
Legalábbis úgy szeretném.

Csárlinak hívnak. és azér írok naplót
mer pár dolog történt velem.
A pedagógus monta a felnőtiskolába
hogy a doktor úr majd javít az eszemen.
kaptam is oltást. és állandóan mérték
hogy milyen fejlet az idegrencerem.  

A mütét lezajlott. A kontrolltesztek révén
az eredményt már magam is láthatom.
A fejlődés gyorsul, ahogy a gátlásaim múlnak,
s a kísérlet lényegét felfogom.  

Kilencedik fázis.
Krízis a pontos szó.
Ha az elmélet nem téves,
az elért hatás
fenntartható.  

Rájöttem tegnap, hogy hibás néhány ponton
az alapvető elgondolás…
De nem emlékezem. .. bárhogy gondolkozok már
…nem írtam fel… úgyis fáraszt már az olvasás…

Még egy csésze kávé, és indulok én.
Nincs értelme, hogy elkísérj.
Bezárult egy ajtó,
egy történet véget ért.  

Ne kérdezd, mert én sem tudom, merre megyek.
Tartsd vissza a könnyeidet.
Lehetett volna másképp is,
de most már nem lehet.  

Szeretetnek hittem a szerelmedet.
Esküszöm, hogy jó volt veled,
de te csak használtad a testem, az agyam, a szívem,
s nem értetted,  

hogy néhány jó szó,
néhány emberi szó segített volna.
Néhány jó szó, 
néhány emberi szó hiányzott volna.
Néhány jó szó,
néhány emberi szó,
amit sose mondtál nekem.  

Most még egyszer újra az úton vagyok,
és azt mondom isten veled.
Visszatarthattál volna,
de nem tudtad, hogy lehet.  

Csak néhány jó szó,
néhány emberi szó hiányzott volna.
Csak néhány jó szó,
néhány emberi szó segített volna.
Csak néhány ,jó szó, 
néhány emberi szó,
amit sose mondtál nekem.

Kérlek, semmit ne mondj.
Én nem hiszek túl könnyen.
Túl sok félelem van
már mélyen a szívemben.  

Túl sok egyedüllét
mérgezett már engem.
Még sosem értett meg az,
akiben én hittem.  

És végül mindig, mindig egyedül maradtam.
Ma sem értem még, hogy miért.
Én éltem másképp, ha volt rá egy esély,
de az sem volt elég…

Mikor nem vagy itt, az éhes idő,
mint egy szörnyeteg, úgy kúszik elő.
Eszi a szívemet, az agyamig rág.
Leköti kezeimet, és nem megy tovább.  

Gyere, vigyázz rám, terítsd rám a szíved,
s én éppúgy szeretlek majd, mint a kisgyerekek.
De ha már nem figyelsz rám, olyan gonosz leszek…
Akár egy égő seb, nagyon fogok fájni neked.  

Mindig úgy szeress, mindig úgy szoríts,
hogy a halálom legyél.
Csakis benned és csakis általad
létezhessek én.
Ez is véres küzdelem.
Hogyha kell a győzelem,
olyan bátor légy és olyan erős,
hogy add meg magad nekem.  

Bánat szaggat szét, ha nem vagy velem,
és én már mindenben kételkedem.
Vágtató vad folyók ragadnak el.
Hiéna nappalok tépik az életem.  

Mindig úgy szoríts, mindig úgy ölelj,
hogy elpusztítson a vágy.
Aztán emelj fel a szívedig.
Testem a véred járja át.
Ez is harc és küzdelem.
Veled vívom ellenem.
Olyan konok légy, hogy bukj el értem,
ha kell a győzelem.  

Mindig úgy szeress, mindig úgy szoríts,
hogy a halálom legyél.
Csakis benned és csakis általad
létezhessek én.
Ez is gyönyörű küzdelem.
Hogyha kell a győzelem,
győzz le engem úgy, hogy legyőzötten
add meg magad nekem.

*Som Lajos – Závodi János: Száz év zene

Amit el kell mondanom,
hetek óta nem tudom.
Nyugtalan és zavart vagyok.
Mért nem figyelsz rám?
Hetek óta éget már.
Látnod kellett volna már.
De kisfiadnak hívsz – nem értesz semmit.
Figyelj rám!  

Nem vagyok már kisgyerek.
Ma vagy holnap elmegyek.
Jól esne, ha kérdeznétek,
merre és miért.
Nem akarom, hogy anya sírjon,
amikor majd elbúcsúzom.
Nyugtasd meg, hogy ne aggódjon.
Úgyis láttok még.  

Szeretni szeretnék.
Dolgozni szeretnék.
Élni az életem.
Most kell elkezdenem.  

Nem vagyok már kisgyerek.
Ma vagy holnap elmegyek.
De ne nézzetek úgy rám,
mintha végleg búcsúznék.
Zárjátok be a szobám.
Ahogy most van, várjon rám.
Nem tudom, egy nap talán majd
visszajövök még.  

Ha erre járok, benézek.
Mutatok majd róla képet.
Lehet, hogy addigra lesz
egy gyermek a karján.
Nem akarom, hogy anya sírjon.
Mondd meg neki, ne aggódjon.
Valaki lesz mellettem,
aki mindig vigyáz rám.  

Szeretni szeretnék.
Dolgozni szeretnék.
Élni az életem.
Most kell elkezdenem.  

Engedj járni az én utamon!
Engedj járni az én utamon!
Engedj járni az én utamon!
Engedj járni az én utamon!

A lány, aki megszólított az utcán,
a nagyváros lánya volt.
Én hívtam magammal, ő velem maradt aznap,
és elvarázsolt.
Kócos volt, és ahogy néztem,
csalódott lehetett talán.
Nem volt szép, de jónak született,
és jó volt hozzám.  

Akkor éppen a padló alatt jártam,
és üvöltöttem szeretetért.
Az ajtókon kívül, a vad oldalon álltam,
és nem tudtam, miért.
Ő átölelt, és azt mondta,
épp ideje, hogy megszelídülj.
Én megmutatom neked, amit sosem láthatsz
egyedül. Egyedül.  

Gyere, gyere, szoríts erősen.
Ébreszd fel a szerelmem.
Gyere, gyere, szoríts erősen.
Nincs gyűlölet a szívemben.
Gyere!  

Néha van, hogy újra leterít
egy hátulról jött támadás,
és gyűlölőm őt is, mert kegyetlen a kedvem,
és nincs célpontom más.
Rám néz, és a szemeiben
csak szeretetet látok én.
Ordítanom kéne, de ő odalép
szorosan mellém.

Melletted minden reggel
vidáman ébredek fel,
könnyűnek érzem mindenem.
De néha egy hang a szívemben
új útra szólít engem.
Talán nem érted meg sohasem,
hogy nem tudom, mit tegyek.
Nem tudom, hogy legyen.
Miért is nem lehetek egyszerre két helyen?
Istenem, miért nincs
két életem?  

Mennyivel könnyebb volna,
hogyha két életem volna.
Egyet örökre odaadnék neked.
A másik szabad lenne,
mindennap szárnyra kelne,
s mindenkit szeretne, akit lehet.
Ha volna két életem,
tudnám, amit ma nem.
Bár volna két életem,
hinnék mindenkiben.
Istenem, miért nincs
két életem?  

Hogyha két életem volna,
az egyik gyengéd volna.
Magadhoz láncolhatnád.
De a másik örök volna,
s ha a világ elpusztulna,
akkor is tovább lobogna.
Ha volna két életem,
nem fájna semmi sem.
Bár volna két életem,
nevetnék mindenen.
Istenem, miért nincs
két életem?
Úgy fáj, hogy nincs két életem.

*Som Lajos – Závodi János: Száz év zene

Szemem előtt fokról fokra bontod ki színeid.
Ahogy hallgatom, üzenetté kapcsolódnak hangjaid.
Lidércdal. Csak fantomkép.
De túl azon, amit tagadhatnék.
Önmagam ellen egy ismeretlen parancsra mozdulok.
Csapda a lámpa fénykörében: vezet az illatod.
A félelem oldódik már.
Nincs titok rég. Tudom, mi vár.  

A tested húsevő virág.
A tested húsevő virág.
Szép vagy, húsevő virág.
Éhes vagyok rád.  

Csukódj rám, ahogy megérintlek és többé ne engedj el.
Bénítsd meg az agyam, a szívem egy érintéseddel.
Csukódj rám, mert nagyon fáj,
hogy több vagyok romló anyagoknál.  

Csukódj rám, érezz, ölelj át.
Csukódj rám, érezz, ölelj át.
Álomszép húsevő virág.
Éhes vagyok rád.

Fekszel az ágyamon, és szerelmet játszol.
Legalább úgy csináld, hogy annak is látsszon,
ha már játszol.
Valakit otthagytál, mert úgy érezted, kellek,
s ha egy nap megunsz, már másnap újra kezded,
csak épp máshol.  

Ennyire bátor vagy – de lehetsz még bátrabb.
Vedd le az álarcod is, ahogy a ruhádat,
és ne szégyelld.
Légy annyira meztelen, hogy az arcod is lássam.
Ne hazudd a szerelmet, hogyha csak vágy van,
de képzeld.  

Mondd ki, hogy mit akarsz, és megkapod tőlem.
Mondd ki, hogy mire vársz, és megkapod tőlem.
Mondd ki, hogy mit kívánsz, és megkapod tőlem.
Csak éppen ne hazudd, hogy szeretsz.  

Te jöttél hozzám, nem én hívtalak,
és te fogsz elhagyni, ha felkel a nap.
Tudom, érzem.
Biztos vagy benne, hogy nincs szívem,
mert te sem vagy kíváncsi rá, mint ahogy még
soha senki sem.  

Mondd ki, hogy mit akarsz, és megkapod tőlem.
Mondd ki, hogy mire vársz, és megkapod tőlem.
Mondd ki, hogy mit kívánsz, és megkapod tőlem.
Csak éppen ne hazudd, hogy szeretsz.  

Mondd ki, hogy mire vársz – az ördöggel játszol.
Mondd ki, hogy mit kívánsz – az ördöggel játszol.
Ha nem kell, hát nincs szívem – az ördöggel játszol.
És nekem ne hazudd, hogy szeretsz.

Létezem. Vagyok, mint mások.
Másoknak én is csak más.
Az időm a kezdet és a vég közt
nekem se több, csak egy villanás.
Puszta anyag voltam csak a parttalan tömegben.
Pillantásod éles kése metszett ki engem.  

Álmodtál. Most azt, hogy élek.
Ha más vagyok, így vagyok más.
Megszültél, és te formáltál engem
változónak. Hogy mindig másnak láss.
És miközben szerelmeddel a világra képzeltél,
vajúdásom végigfájva magad is megszülettél.  

S mert én még folytatódni vágyom,
véremmel kapaszkodom beléd.
Engedj végre hazatalálnom.
Sehol sem voltam otthon még.
Vagyunk a hatalmas világon,
s nyomunk sem marad egy napon.
Jöttem, hogy rád adjam szerelmem.
Hideg van.
Ne fázz oly nagyon.  

Őrizz meg minden pillanatban.
Lesnek rám a másik oldalon.
Ha elfordulsz, kifosztanak engem,
s mire visszatérsz, már nem leszek sehol.
És kereshetsz a földön is, és elrejt majd az ég is.
És elrejthetsz magadban is, és elveszíthetsz mégis.  

S mert én még folytatódni vágyom,
véremmel kapaszkodom beléd.
Engedj végre hazatalálnom.
Sehol sem voltam otthon még.
Erősen elképzeltél engem,
s valóra váltam egy napon.
Jöttem, hogy rád adjam szerelmem.
Hideg van.
Ne fázz oly nagyon.

Nézem, ahogy az est leszáll az ablakom előtt.
Ezüstbe és fehérbe öltözik a föld.
Álmaink és bűneink,
jó és rossz tetteink
ma hó takarja.  

A világ bármely részén élsz, és bárki vagy,
kívánom, légy ma este egy kicsit boldogabb.
Kívánj igazi ünnepet.
Kívánj igazabb életet,
ahogyan én neked.  

Kívánj a szónak nyílt utat,
és a dalnak tiszta hangokat.
Kívánd, hogy mindig úgy szeresselek,
ahogy szeretnéd, hogy szeressenek.  

Kívánd, hogy mindaz, amit ma éjjel gondoltál
ugyanúgy igaz legyen holnap s holnapután.
Kívánj igazi ünnepet.
Kívánj igazabb életet,
békés karácsonyt
mindenkinek.
Békés karácsonyt
mindenkinek.

*Som – Závodi: Száz év zene

Fáradt vagy, és úgy érzed, hogy széjjeltép a szél.
A városban nincs egy hely, ahová hazamehetnél.
A lány, akit elhívtál, és el is ment veled,
eltűnt, pedig ráköltötted az utolsó pénzedet.  

Nincs egy hely, nincs egy hely, nincs egy hely, nincs egy hely,
ahová mehetnél.
Nincs egy lány, nincs egy lány,
akit szerethetnél.
Nincs egy hely, nincs egy hely, nincs egy hely, nincs egy hely,
ahol megpihenhetnél.
Nincs egy lány, nincs egy lány,
akit megölelhetnél.  

A várótermek füstje marja a szemed,
ahová elmennél, oda drágán adnak jegyet.
Megőrülsz egy nőért – a bőröd is viszket már.
A lelked is eladnád, ha egy ágyhoz juthatnál.  

Nincs egy hely, nincs egy hely, nincs egy hely, nincs egy hely,
ahová mehetnél.
Nincs egy lány, nincs egy lány,
akit szerethetnél.
Nincs egy hely, nincs egy hely, nincs egy hely, nincs egy hely,
ahol megpihenhetnél.
Nincs egy lány, nincs egy lány,
akit megölelhetnél.  

Nincs neved, nincs címed, senkit nem érint, hogy vagy,
Vajon, ki tudta eddig megjegyezni arcodat?
Angyal zuhant tépett szárnnyal a farkasok közé.
Gyilkos álruhában jársz, de az arcod az áldozaté.  

Nincs egy hely, nincs egy hely, nincs egy hely, nincs egy hely,
ahová mehetnél.
Nincs egy lány, nincs egy lány,
akit szerethetnél.
Nincs egy hely, nincs egy hely, nincs egy hely, nincs egy hely,
ahol megpihenhetnél.
Nincs egy lány, nincs egy lány,
akit megölelhetnél.  

Hej, kóbor angyal,
mindig alulmaradsz.
Csak akkor nyerhetsz,
ha magad ellen fogadsz.

*Som – Závodi: Száz év zene