Nem mondom el, hol volt.
Nem is emlékszem.
Sok az egyforma város.
A semmi más – más helyen.  

Volt idő, mikor egyszerűen azt gondoltam,
otthon vagyok bárhol.
Akad egy-két barát, és jó zene, meg ami csak kell.
Én minden nyelven élek, úgy hiszem.    

 Ott vagyok pár ezer elveszett képen.
 Mind visszajátszanám.
 Ezen egy lánytól búcsúzom éppen
 egy élettel ezelőtt már.     

  Azt mondta, menj el, én megértem.
  Nem leszel távol, csak nem vagy közel.
  Nevetett, én visszanéztem.
  Éjszaka volt a szemében.  

Szép idők, mikor azt hittem,
a végtelenhez tartozunk, és vége.
Elég, ha jók vagyunk, és úgyis jön az, aminek kell –
csak az értéktelen dolgok múlnak el.    

 Halkulunk pár ezer elveszett képen.
 Ez, mintha én lennék.
 Egy lánytól búcsúzom éppen, ahogy érzem.
 Nem tudom, őrzi-e még.
  
  Azt mondta, menj el, én megértem.
  Nem leszel távol, csak nem vagy közel.
  Nevetett, én visszanéztem.
  Éjszaka volt a szemében.

Minden lesz. Kéklő ég, könnyű napsütés.
Hangolj rá. Igyekezz, hogy el ne késs.
Csillagfény, padlógáz, nagy show, nagy dobás.
Lesz itt nyár, ha az ember nem vigyáz.    

 Szólj, hogy majd kipróbáljam én is,
 mennyi minden új.
 De ahhoz már, hogy higgyem is, hogy ami új, az szép is,
 túl sok régit éltem túl.     

  Szél a tengerpart felől,
  a jó ember egy hintaszékben hátradől.
  Rég nincs már ellenség.
  Csak jó testvér van. Funky Sister, Blues Brother.
  Ötezer zajos esténk volt,
  azután mennyi színes hajnali kép.
  Mennyi mindent így sem láttunk még.  

Minden lesz. Pezsgő nap, forró éjszakák.
Képzeld el. Nem is mondom már tovább.
Nagy reklám. Lesz itt nyár, boldog, szép idők,
ha néhány szponzor akad rá, még a tél előtt.    

 Szólj, hogy majd velem jössz-e mégis.
 Együtt volna szép.
 Túl sok volt túl kevés, de megnyugodtam én is.
 Jobb ma már a békesség.     

  Szél a tengerpart felől,
  a jó ember egy hintaszékben hátradől.
  Rég nincs már ellenség.
  Csak jó testvér van. Funky Sister, Blues Brother.
  Ötezer zajos esténk volt,
  azután mennyi színes hajnali kép.
  Mennyi mindent így sem láttunk még.

Egy hang, egy kép,
egy árva illat néha megzavar még.
Egy-egy fordulat egy könyvben,
egy régi, buta film.
A felhő egy zongorista fáradt dalain.
De ha látod őt,
mondd, hogy jól használok minden időt.
Már az éjszaka is könnyű és tiszta, mint a hó.
Ne félj, ez így most jó.    

 Mondd el, hogy most újra költözöm.
 Egy zűrös év után lassan minden rendbe jön.
 Nem zavar az sem, hogy mindig más szeret.
 Csak én tudom, ebből menyi éri meg.  

Egy hang, egy kép.
Egy könnyű illat, ami néha megzavar még.
Érzés csak annyi, amennyi elfogadható.
Ne félj, ez így most jó.    

 Mondd el, hogy most újra költözöm.
 Ennyi zűrös év után lassan minden rendbe jön.
 Nem zavar az sem, hogy mindig más szeret.
 Csak én tudom, ebből menyi éri meg.  

Egy hang, egy kép.
Egy tiszta illat, ami néha összetör még.
A holnap így mindig kiszámítható.
Ne félj, ez így most jó.  

(Most így vagyok, és így most jó.
Ne félj. Így vagyok, és így most jó.
Ne félj, ne félj…
Minden átlátható.
Ne félj. Ne félj. Most így van, és így most jó.
Ne félj. Így a jó.
Ne félj. Ne félj.
Ne kérdezd, máshogy hogy volna jó…)

Video

Doktor úr, megint elkéstem, ahogy annyiszor már.
Helyet kapni a környéken, az is nagy tudomány.
Ha csendesen szólnék, úgysem értenének,
és nem vagyok egy skorpió.
Lenyelek inkább mindenféle mérget.
Egyszer rámegyek, de addig így a jó.    

 A mama hívott ma éjjel.
 Azt mondta, nem szeret itt lenni már.
 Holnap hazajön. Összecsomagolva vár.
 Gyenge volt, de boldog.
 Hívott ma éjjel.
 Azt mondta, nem szeret itt lenni már.
 Holnap hazajön. Ott meggyógyul talán.
 Útra készen áll. Jönne már. Indulna már.  

Doktor úr, hol a jókedve? Ennyit semmi sem ér.
Mi a baj? Itt a hétvége. Annyi minden belefér.
Hogy van az asszony, és hogy vannak a kölykök?
Melyikükből lesz zenész?
Valamit mondjon! Csak áll, én meg itt pörgök.
Miért üres az ágy? Mi ez az egész?    

 A mama hívott ma éjjel.
 Azt mondta, nem szeret itt lenni már.
 Holnap hazajön. Összecsomagolva vár.
 Gyenge volt, de boldog.
 Hívott ma éjjel.
 Azt mondta, nem szeret itt lenni már.
 Holnap hazajön. Ott meggyógyul talán.
 Útra készen áll. Menne már. Indulna már.

A zene gyógyszer. Már nem is tudom,
hányszor álltam úgy, hogy feladom.
Mindig átsegített bánaton és bajokon.
A zene gyógyszer. Könnyü altató.
Máskor elrepít, ha éppen az a jó.
Tiszta út, ahol nem téved el utazó.

Régi dolog. Ez egy régen adott tudomány.
A sejtjeimben érzem. 
A zene gyógyszer. Bármi gond szorít,
józan doktorok majd írnak valamit,
de többet ér, ha este játszani kell valahol.   

 Jártam én is így, voltam én is úgy, annyi szerepben.
 Néha visszavár, néha visszahúz, akit szerettem.
 Bele is haltam, ahogyan kell.
 Hány mosoly égetett el,
 amiről elhittem, hogy már
 csak félig idegen!
A zene gyógyszer, (látod) én is azt szedem.
Add, hogy észrevenni késő ne legyen,
hogy már a gyógyszerészek vannak túl kevesen.  

A zene gyógyszer. Már nem is tudom,
hányszor álltam úgy, hogy feladom.
Mindig átsegített bánatokon, bajokon.
A zene gyógyszer. Bármi gond szorít,
józan doktorok majd írnak valamit,
de többet ér, ha este játszani kell valahol.    

 Jártam én is így, voltam én is úgy, annyi szerepben.
 Néha visszavár, néha visszahúz, akit szerettem.
 Bele is haltam, ahogyan kell.
 Hány mosoly égetett el!
 A zene volt mindig a gyógyszer.
 Mindig a zene a gyógyszer.
 Mindig az segít.

Rendben van – szólt a furcsa vendég. –
Mintha tegnap lennénk.
Gyűrött arc. Félmosoly a füstben.
– Szépek itt az esték.
Szabad ez a szék? Leülök.
Ugye nem baj, kistestvér?
Szakad ez a hely, nem olyan, mint rég.
Valamikor úgy ragyogott,
mint szőkék szemében az az igazi kék.
Ugye láttad még?    

 Szépek városa, ahol minden éjszaka
 jéghideg, vagy forró.
 Nincs több változat, ünnepel, vagy senki vagy.
 Jéghideg és forró.  

Honnan jössz? Messziről, azt értem.
Charlie, are you hungry?
Pénzed nincs? Vagy nem olyan az étel?
Mexikói hakni.
 Tudod, az a jó ebben, olyan nyelven énekelsz,
 (hogy) sose fogja érteni itt senki sem.
 Buta szöveg túl sok volt.
 Neked fontos dolgok szólnak a dalaidból.
 Azt nem fizetik jól.    

 Szépek városa, ahol minden éjszaka
 jéghideg, vagy forró.
 Próbáld egymagad, míg a többi élni hagy.
 Jéghideg és forró.  

Ismerik az én nevem is. Látták címlapon.
Valamikor jó money volt, nagy szám.
Tudod, nem is voltam rossz,
de lassan most már én sem fogadok rám.
Azt is elbuknám.    

 Szépek városa, ahol minden éjszaka
 jéghideg, vagy forró.
 Nincs több változat, ünnepel, vagy senki vagy.
 Jéghideg és forró.
 Szépek városa, ahol minden éjszaka
 jéghideg, vagy forró.
 Nincs több változat. A győztes is csak áldozat.
 Jéghideg és forró.
 Jéghideg, vagy forró.
 Jéghideg és forró.

Amikor már nem lesz zene,
csak a csönd lesz, zajjal tele,
legalább egy múzeum legyen még,  

ahol egy-két hangszer marad,
legalább mint bútordarab.
Gyere, gyerekem, jól nézd meg – ugye szép?
 
 Régen divat volt,
 és szerettük azt is, ha együtt sok ilyen szólt.
 Pár ember színpadra állt,
 és csodákat játszott, úgy hogy néha fájt,
 és mindenki várt,
 (hogy) még egy kicsit játsszon tovább.  

 …és volt pár helyünk,
ahol minden történt velünk,
ahol mindig vártuk a szerencsét.
Amikor már nem lesz zene,
ez is mind eltűnik vele.
Megint valami nem lesz már a tiéd.  
Amikor már nem lesz zene,
igazad van, nem halsz bele.
Akad minden más, ami nagyon jó.  

 Az a csapda, hogy könnyebb neked.
Ami nem volt, az el sem veszett.
Te csak hazamész. Én voltam utazó.
 
 Régen divat volt,
 és akárhol jártunk, ott is egy zenekar szólt.
 Pár ember színpadra állt,
 és csodákat játszott, úgy hogy néha fájt,
 és mindenki várt,
 (hogy) még egy kicsit játsszon tovább.  

…és volt pár helyünk,
ahol minden történt velünk,
ahol mindig vártuk a szerencsét.
Amikor már nem lesz zene,
ez is mind eltűnik vele.
Megint valami nem lesz már a tiéd.

Félszavakból értelek.
Mára nem nehéz.
Látod, amit látok,
láttam, amit meg se nézz.
 Így voltunk mindig, félig itthon
 és félig készen valami útra.
 Így múlt el majdnem minden ünnep
 és minden majdnem ünnep is újra.     

Ez is szép volt.
  Összeköt és összetart.
  Néha folyó vagyok, néha part.
  Szeress még, ahogy akkor szeretnél,
  ha messze lennék.  

Félszavakból értelek.
Mára nem nehéz.
Elgurult a földi,
olvad el az égi pénz.
 Érkezni, búcsúzni és menni
 vissza, mintha valami húzna.
 Így múlt el majdnem minden ünnep
 és minden majdnem ünnep is újra.     

Ez is szép volt.
  Összeköt és összetart.
  Néha folyó vagyok, néha part.
  Szeress még, ahogy akkor szeretnél,
  ha messze lennék.      

Szerelmem, barátom,
   legyen tiszta a karácsony,
   ha semmi más a világon,
   (legalább a karácsony).     

Egy-egy szép nap
  összeköt és összetart.
  Néha folyó vagyok, néha part.
  Szeress még, ahogy akkor szeretnél,
  ha messze lennék.
  Egy-egy szép nap
  összeköt és összetart.
  Néha folyó vagyok, néha part.
  Szeress még, ahogy akkor szeretnél,
  ha messze lennék.

Hazahúz a szívem.
Mint egy idegen, járom a várost. Hiányzol.
Nem megy ez igazán jól.  

Hazahúz a szívem.
Megint napokon át nem alszom hajnalig.
Túl sok az éjszakából.    

 Ez a hely álomszép,
 egyedül mégis szomorú kép.
 Nem tudom, mért nem indulok.
 Mire várok még?     

  Leteszem a súlyt. Vége a kalandnak.
  Jó így, könnyűnek és szabadnak.
  Szeretném, ha csak szó nélkül megölelnél.
  Leteszem a súlyt. Bármit is kerestem,
  mások majd megtalálják helyettem.
  Szeretném, ha csak szó nélkül megölelnél.  

Hazahúz a szívem.
Félig sikerült békét kötnöm magammal,
de nem tudom igazán jól.   Kicsit én is félek:
én vagy valaki más – egy árnyék – ér haza
az úttalan utazásról.    

 Ez a hely most is álomszép,
 egyedül mégis szomorú kép.
 Egy nap, ha minden rendbe jön,
 visszajöhetünk még.     

  Leteszem a súlyt. Vége a kalandnak.
  Jó így, könnyűnek és szabadnak.
  Szeretném, ha csak szó nélkül megölelnél.
  Leteszem a súlyt. Bármit is kerestem,
  mások majd megtalálják helyettem.
  Szeretném, ha csak szó nélkül megölelnél.

Itthon vagy. A többi, az rajtad áll.
Ha éhes vagy, és a hűtőt kinyitod,
rám is gondolj.
Nézd el majd, a rend nem a mániám.
Annyi éve már minden így van a helyén.  

Nem tudom már, a szabályos világ
mikor döntött úgy, hogy eljön a küszöbig,
de nem lépi át.
Ez neked még lehet néha új,
de szeretném, ha tudnád, bármi van odakinn,
az ajtón túl –    

 Itthon otthon vagy.
 Senki nem is kérdez,
 honnan jössz, hová mész,
 meddig maradsz.
 Úton vagy.
 Őrzöd, amit képzelsz.
 Kívánom, találd meg.
 Én is így vagyok mindig.     

  (Ha a telefon csöng, csak délután vedd fel.
   Aki igazán fontos, úgyse hív reggel.)  

Itthon vagy. A többi, az összeáll.
Egy-két nap itt az összes haverom – máskor senki.
A szomszédnak néha egy viszki jár.
Ha nem vigyázna rám, könnyebb volna az egész.  

És mesél majd, hogyan vonzom a bajt,
még szerencsém, hogy ő itt van, és valahogy
egyben tart.
Ez nagyon szép – de akárhogy lennék,
egy szabad szék, az mindig lesz, hogyha bekopogsz.
Mit mondjak még?    

 Itthon otthon vagy.
 Senki nem is kérdez,
 honnan jössz, hová mész,
 meddig maradsz.
 Úton vagy.
 Őrzöd, amit képzelsz.
 Kívánom, találd meg.
 Én is így vagyok mindig.     

  Úgy kelek mindennap,
  hogy nem csak az idők változnak.
  Sok minden volna itt, ami gyógyulhat.
  A képzelet megmarad.
  Adtam belőle másoknak.
  Nem baj, hogyha az illúziók elfogynak.    

 Itthon otthon vagy.
 Senki nem is kérdez,
 honnan jössz, hová mész,
 meddig maradsz.
 Úton vagy.
 Őrzöd, amit képzelsz.
 Kívánom, találd meg.
 Én is így vagyok mindig.

Tizennégy múltam éppen – vasárnap volt, azt hiszem.
Apám bort töltött és sodort egy cigarettát nekem.
Leült mellém s azt mondta: most hogy elmégy, ki tudja,
mikor látunk majd újra.
Vigyázz magadra, fiam.
 

 Vigyázz jól, mert a város hideg, büszke és irigy.
 Eddig gond nélkül éltél, de már nem lesz mindig így.
 Ott a kollégiumban minden egész másképp van.
 Én csak azt kívánom, bármi lesz is,
 ember légy, fiam.  

Mikor eljött a nap, szintén egy vasárnap délután,
anyám könnyek közt adta rám az ünneplő ruhám.
Csirkét csomagolt az útra,
apám bort töltött újra,
s búcsúzóul azt mondta,
vigyázz magadra, fiam.
 

 Vigyázz jól, mert a város hideg, büszke és irigy.
 Eddig gond nélkül éltél, de már nem lesz mindig így.
 Egész más ott az élet. Egyedül hagynak téged.
 Én csak azt kívánom, bármi lesz is,
 ember légy, fiam.
 
 Vigyázz jól, mert a város hideg, büszke és irigy.
 Eddig gond nélkül éltél, de már nem lesz mindig így.
 Sokszor bántanak téged,
 de honnan jöttél, ne szégyelld.
 És csak azt kívánom, bármi lesz is,
 ember légy, fiam.
 Én csak azt kívánom, bármi lesz is,
 ember légy, fiam.    

Ahol a házakban még faragott bútor áll,
ahol még egyszerűen él apám s anyám.
Ahol a sűrű erdők elnyelik a külvilág zaját,
valaha ott látott meg engem a nagyvilág  

Ahol a lusta folyó a hegyek közé ér,
ahol az utakon szürke port kavar a szél,
ez az a hely, ahonnan eljöttem, már tíz éve is lehet,
de hidd el örökre otthagytam a szívemet.  

Nagyapám régi dalait énekelgettem,
és a széllel kergetőzve nőttem fel.
Lehet, hogy nem minden pillanatban emlékezem,
de hidd el, azt az időt sosem felejtem el.  

Ahol a lusta folyó a hegyek közé ér,
ahol az utakon szürke port kavar a szél,
ez az a hely, ahonnan eljöttem, már tíz éve is lehet,
de hidd el, örökre otthagytam a szívemet.  

Minél zajosabban vágtat el e nap,
annál kedvesebbnek látom a múltamat.
Ne mondd, hogy divatból vagy szeszélyből vagy rosszkedvből teszem.
Te is megérted, ha eljössz majd velem.  

Ahol a házakban még faragott bútor áll
ahol még egyszerűen élt apám anyám.
Ahol az utakon még most is szürke port kavar a szél,
ahol a lusta folyd a hegyek közé ér.
Ahol a lusta folyó a hegyek közé ér.

Hat óra körül elhatároztam,
fél hétkor már úton is voltam.
Fél nyolckor egy teherautó megállt,
de az első rendőrnél nem vitt tovább.
Tudtam, hogy Miskolcon vár rám egy lány.
Kívántam, bárcsak valahol arra járnék már.
Gödöllőnél éreztem, alig állok már a lábamon,
és jól esne néhány pohár bor.  

Aszódig egy jót gyalogoltam,
miután a fűben egy órát aludtam.
Kora délután felvett egy kedves hölgy.
Nem volt túlkoros, csak öregebb, mint a föld.
Tudtam, hogy Miskolcon vár rám egy lány.
Kívántam, bárcsak valahol arra járnék már.
Hatvannál éreztem, alig állok már a lábamon,
és jól esne néhány pohár bor.  

Tudtam, hogy Miskolcon vár rám egy lány.
Kívántam, bárcsak valahol arra járnék már.
Gyöngyösnél éreztem, alig állok már a lábamon,
és jól esne még néhány pohár bor.  

Mikor másnap reggel Miskolcra érkeztem,
nem találtam otthon a szerelmem.
A barátaim nevetve azt mondták:
nincs egy órája, hogy elindult hozzád.

Még nem tudom, hogy hol alszom ma éjjel.
A holnap még olyan szörnyen messze van.
Az országút a lábam alatt és fölöttem az ég.
Ez a két dolog, amit tudok biztosan.  

Nem számít az, hogy hol ér a holnap reggel.
A városok jó ismerőseim.
És mindig van egy jó barátom és néhány szerelmem,
és egy-két dal a gitárom húrjain.  

A nagy folyók mind elérik a tengert.
Az álmaim velük futnak tovább.
Úgy szeretném, ha gyors lehetnék én is, mint a szél,
és az otthonom lehetne a nagyvilág.  

Egy napon majd megérkeznék hozzád,
ha hét határ húzódna is közöttünk.
Úgy fogadnál, mintha én lennék, akit sok, sok éve vársz…
Milyen kár, hogy nem erre születtünk,  

és nem tudom, hogy hol alszom ma éjjel,
s a holnap még olyan szörnyen messze van.
Az országút a lábam alatt és fölöttem az ég.
Ez a két dolog, amit tudok biztosan.

Énekelsz egy régi nótát,
és azt mondod, sokért nem adnád,
hogyha visszajönnének azok a szép idők,
amikor még vártak rátok
a lányok és a jóbarátok
esténként egy mozi vagy egy klub előtt.  

Nos, képzeld el, hogy visszatérnek
azok a régi bolond évek,
és minden épp úgy van, ahogyan volt.
Éhes vagy, és nincsen pénzed,
átcsavarogtál három éjjelt,
és mint egy őrült, járod a rock and rollt.  

Minden korban van valami, ami akkor és ott jó,
és éppen attól válik széppé, hogy vissza nem hozható.
És ha összejönne a régi banda,
hidd el, roppant unalmas volna.
Mást gondolnánk, és másról volna szó.  

Azok az évek elmúltak már,
te is eléggé megváltoztál,
bár meglehet, hogy a tükörnek nem hiszel.
De ha egy régi lánnyal találkoznál,
tudom, te is csodálkoznál,
hogy meghízott, és két gyereket nevel.
Minden korban van valami, ami akkor és ott jó,
és éppen attól válik széppé, hogy vissza nem hozható.  

Minden korban van valami, ami akkor és ott jó,
és éppen attól válik széppé, hogy vissza nem hozható.
De megmarad nekünk néhány dal, mint emlékeztető,
hogy az életünknek nincs refrénje, ami ismételhető.
És ha őrzöl is néhány régi nótát,
a helyed most már nem találnád,
ha visszatérne az a boldog, bolond idő.

Anyám a kapuban áll,
és elkezd majd sírni, ahogy megérkezem.
Apám csak szótlanul rázza a kezem,
bár látom, már kérné, hogy meséljem el,
mi minden történt velem,
mióta elhagytam az otthonom.
Hogy éltem, hol jártam, milyen a világ,
és mi mindent láttam a megtett úton?
Szinte látom a szomszédok hosszú sorát,
ahogy mindent otthagyva rohannak át
látni a fiút, aki megérkezett.
Igen. így lesz, ha egy napon hazamegyek.  

A terített asztal körül
ott ül a család és pár jó barát.
Apám zavartan átadja nekem a helyét
az asztalfőn, ahol más sosem ült még.
És rám néznek kíváncsian,
és egyszerre tíz kérdést szegeznek nekem,
és mindegyik kérdésre felelni kell,
és nem tudom hol kéne elkezdenem.
Mindig csak a szépet mesélem el,
hogy szegény anyám kicsit boldog legyen.
Kigondolok néhány szép történetet.
Igen, így lesz, ha egy napon hazamegyek.
Tudom, így lesz, ha egy napon hazamegyek.
És ígérem, egy napon hazamegyek.

Dobjunk félre végre minden átkos szenvedélyt.
Éljünk egészségesen.
Gyerünk a zöldbe, szívjunk friss levegőt.
Irány a lóverseny!   Nyeretlennek látszol, fiú, most hát jól figyelj,
elmondom, hogy lehetsz oké.
Először is, nézd meg jól, az a négylábú a ló,
és a tartozékok: nyereg, zabla, kengyel és zsoké.  

Jó sport a lósport. Kell a kondíció
a korlát mindkét oldalán.
A pályán a ló fut a győzelemért,
kívül te futsz a pénzed után.  

Második pont: a ló szerepe meghatározó.
Épp ezért nem is nélkülözhető.
Habár fölül a zsoké, alul a ló – azért a ló az úr.
Másfajta alapállás nem fordul elő.  

Jó sport a lósport. Kell a kondíció
a korlát mindkét oldalán.
A pályán a ló fut a győzelemért,
kívül te futsz a pénzed után.

Hajnali harmat száll,
és minden cseppjén megcsillan a fény,
ahogy legördül hosszú fűszálak hegyén.
A városkapunál
az érkező megáll.
Csak egy csavargó, vagy egy álruhás király.
A falakon túl a nép
éli nyüzsgő, mohó, zajos életét.
És az ismeretlen a város főterén
egy faragott kőre ül,
és a tömegben egyedül
egy furcsa, régi hangszeren
különös dalba kezd.  

Mint a suttogás a szélben,
nem volt több a dal,
és félig el is fojtotta az őrült hangzavar.
Mint a suttogás a szélben,
könnycsepp a harmatban.
Gyémántpor a szálló homokban.  

És aki arra járt,
a gyűrött kalapba pénzt dobott talán,
és ment tovább a dolgai után.
Aztán évek múltak el,
és századok teltek el.
A város mindig változik,
az emberek sosem.  

A színhely mindig változik,
a történet sohasem.

Tizenhat éves, és félig gyerek még,
de félig már nő, és tudja, hogy az.
De úgy nevet és sír, ahogy én is tudtam rég,
amikor hittem, hogy ami szép, az igaz.  

Néha feljön hozzám, rendbe teszi a szobám,
és kinevet, hogy ügyetlen vagyok.
Aztán eltör egy vázát, és riadtan áll.
Látom rajta, hogy majdnem zokog.  

Félek, hogy jön majd egy nap, mikor nem látom már.
Hozzád megy inkább, mert a számodra nő lesz talán.
És félek, hogy bántod, hogy letöröd
és eldobod majd.  

Mert tizenhat éves és félig gyerek még,
félig felnőtt, s hiszi, hogy egészen az.
Hiszi, hogy szeretik. Add, hogy sok idő múljon el,
amíg rájön, hogy nem volt igaz.
Amíg rájön, hogy ez sem volt igaz.

Úgy szeretném, úgy szeretném,
igen, szeretném, hogyha szeretnél.
És ha szeretnél, azt szeretném,
ha úgy szeretnél, ahogy szeretném.  

Napok óta már alig alszom valamit éjjel.
Tudod, nagyrészt inkább csak ülök az ágyamon,
és kigondolom, hogyan mondjam el, amit kéne.
Hogy miért nem sikerül sosem, igazán nem tudom.  

Pedig szeretném, úgy szeretném,
igen, szeretném, hogyha szeretnél.
És ha szeretnél, azt szeretném,
ha úgy szeretnél, ahogy szeretném.  

Tudom, nem vagy szép, de hát én sem vagyok egy filmsztár,
és a cipőmet se naponta tisztítom.
De neked adnám mindenem, hogyha kérnéd.
És a legtöbbjét nem is sajnálnám nagyon.  

Mert szeretném, úgy szeretném,
igen, szeretném, hogyha szeretnél.
És ha szeretnél, azt szeretném,
ha úgy szeretnél, ahogy szeretném.  

Emlékszem, egyszer rajtad volt a nagykabátom.
Lábujjhegyen jártál, mégis a földig ért.
Nevettem rajtad, de most már egy kicsit bánom.
Olyan kár lenne, hogyha haragudnál ezért.  

Mert szeretném, úgy szeretném,
igen, szeretném, hogyha szeretnél.
És ha szeretnél, azt szeretném,
ha úgy szeretnél, ahogy szeretném.