Kutya kemény melót fogtam.
Fát vágtam, trógeroltam.
Nekiestem átkozódva:
ez is jobb, mintha ez se volna.
 Hogyha engem kérdezel,
 ma sem értem, miért nem adtam fel.
 Van, ami a szomjúságra,
 van, ami a megszokásra kell.  

Fűtetlen, koszos szobákban
reggelt már nem is láttam.
Ment a nap, és jött az ára:
belehalni éjszakára.
 Nem aludtam senkivel.
 Hogy ez a rendje, majdnem elhittem.
 Van, ami a szomjúságra,
 van, ami a változásra kell.  

Nő, hogyha akadt néha,
szökevény, vagy szabad préda.
Egyiket a férje várta,
a másikat bárki ágya.
 Nem ragadt meg senki sem
 legalább egy időre mellettem.
 Van, ami a szomjúságra,
 van, ami az éjszakákra kell.  

Máskor majd elmesélem,
mi van még a régi filmen.
Talán már holnap este,
ha megtart a jószerencse.
 Mára ennyit hoztam el.
 Ezt a kettőt a többihez írjuk fel.
 Van, ami a szomjúságra,
 van, ami a folytatásra kell.

Tükör egy másik arc,
ha minden más bizonytalan.
Ha úgy visz a lendület,
hogy nem is tudom, hová.
Mert úgysem látható,
csak tükör által, homályosan,
hogy változik a rossz, a jó,
és a másikban benne van.    

 Holnap fordulhat máshogy a föld,
 ha egy súlytalan szárny
 ma máshova rebben.
 Bármi becsap, ha jól figyelem.
 Még nem olyan,
 de már nem ilyen.  

Sok fontos tévedés,
sok újra játszott gondolat,
a folytonos változás,
hogy az maradj, aki vagy,
sehogy sem látható,
csak tükör által, homályosan,
és önmagában nincs sehol,
de az egészben benne van.    

 Holnap fordulhat máshogy a föld,
 ha egy súlytalan szárny
 ma máshova rebben.
 Bármi becsap, ha jól figyelem.
 Még nem olyan,
 de már nem ilyen.    

 Holnap mozdulhat bárhogy a hold,
 volt, ami lesz,
 és lesz, ami volt,
 csak máshogy.
 Ne is vedd túl komolyan.
 Már nem ilyen.
 Csak még nem olyan.

Végül végiggondolom,
milyen volt a nap.
Hozott mindenféle egyszerű
és fontos dolgokat.
Akadt siker, volt zaj, volt öröm,
és bánat és harag.
Most, a délutáni napsütésben,
másképp látszanak.  

Találkozás és búcsúzás,
és ami köztük elmaradt.
És az elmosódott képek.
És az a néhány pillanat.
Egy-egy ki sem mondott gondolat,
vagy a rosszkor jött szavak.
Most, a délutáni napsütésben,
másképp látszanak.  

Mindazon túl, ahogyan minden megtörtént,
hányféleképpen lehetett volna még.
Mind, amit jól, vagy rosszul próbáltam, hogy végül ilyennek láss,
hányféleképpen lehetett volna más…  

Az elképzelt, a végigjárt,
vagy az elkerült utak
– hátha abból, aki ma voltam,
holnap valami megmarad -,
és a faltól falig lázadás,
és hogy így voltam szabad,
most a délutáni napsütésben
másképp látszanak.

A honnan és hová hányszor változott,
nem mi döntöttük el. Az út hozott.
A végtelen út.
 Ez rossz ébredés.
 Se csomag, se pénz.
 Útközben végleg eltűnt mind,
 de senkit se bánt.
 Csak nevetnek ránk.
 Mindenki így jön. Mindig így.    

 A szálloda majd
 mindent megold,
 és amíg talpra állunk, véd.
 Csak érezzük úgy,
 hogy itthon vagyunk.
 Fizetni nem kell még.  

Csillagokra néz az ablakunk.
Körbevesz a kék óceán.
Nyugalmas kép. Egyet nem tudunk,
mennyi utazó látta már,
 míg váratlanul
 és nyomtalanul
 valahogy végleg eltűnt mind.
 Itt senkit se bánt.
 Csak nevetnek ránk.
 Ez itt a rend, és jól van így.    

 A hatalmas úr,
 aki vendégül lát,
 nem mondja, mennyi időt szab ránk,
 de tudja, mikor,
 és tudja, hogyan
 mondja, hogy itt, most vége van.    

 Csak egyre vigyázz,
 ha bármihez érsz,
 őrizd meg olyannak, amilyen volt.
 A szálloda még
 ugyanitt áll,
 amikor rég nem itt lakunk már.    

 Csak arra vigyázz,
 hogyha bármihez érsz,
 maradjon épp úgy, ahogyan volt.
 Ahogyan várt,
 mi is úgy adjuk át,
 amikor indulunk tovább.

A bőröndöm újból az ajtóban áll,
de tőled még nem köszöntem el.
Te félig még alszol, én fenn vagyok már.
Félig még itt, de félig nem.  

Nálad itthon voltam. Most elmegyek haza.
Nem kell a hosszú, nagy beszéd.
Sok értelme nincsen. Csak most is bántana,
ha mondanám, de most sem értenéd.    

 Fél szívvel adsz – pedig én nem is kértem -,
 de két szívvel kérsz. Sok ez így, hogy beleférjen.  

Leírom majd egyszer, ha távol leszek,
de félek, hogy azt se küldöm el.
Mi változna tőle? És úgysem érdekel.
Az én bajom, hogy engem megvisel.    

 Fél szívvel adsz – pedig én nem is kértem -,
 de két szívvel kérsz. Sok ez így, hogy beleférjen.
 Fél szívvel adsz – pedig én sose kértem -,
 de két szívvel kérsz. Sok ez így, hogy beleférjen.    

Közelebb vagy, mint mások.
Fontosabb, mint más.
Ugyanaz működik, mint rég.
Belefért néhány csavar, néhány változás.
Valamit mégse látok még.    

 Hova tűntél te is, mikor nagy csend volt?
 Mikor kulcs nem volt, csak zár.
 Mindent megpróbáltam összerakni úgy,
 mintha nem hiányoznál.   

Van, amit mindig őrzök. Több van, amit nem.
Magamat védem. Ezzel. Így.
Tudok a titkok között nem kutatni már.
Valamit mégis mondhatnál.    

 Hova tűntél te is, mikor nagy csend volt?
 Mikor kulcs nem volt, csak zár.
 Mindent megpróbáltam összerakni úgy,
 mintha nem hiányoznál.    

 Hova tűntél te is, mikor nagy csend volt?
 Mikor kulcs nem volt, csak zár.
 Mindent megpróbáltam összerakni úgy,
 mintha nem hiányoznál.

Megint egy dallam félúton.
Megint egy félút egy hajnalon.
Megint egy hajnal. Félhideg. Félsötét.
Olyan félig minden.  

Megint egy felhő a városon.
Megint egy város a lábnyomom.
Megint egy gondolat – félig új, félig kész –
próbál engem.    

 Szép vagy. Lehunyt szemmel nézlek.
 Szép vagy a felhőkön át.
 Látlak, mintha itt lennél mindig,
 és látod, gondoltam rád.  

Megint egy lassú délután.
Lehív egy sörre egy cimborám.
Elindul újra a régi show, mi volna jó,
ha most másképp volna.  

Megint egy hosszú éjszaka,
amikor mennék, de nincs hova.
Magamnak játszom, bármi jön, de félöröm.
Senki más nem hallja.    

 Szép vagy. A távolból nézlek.
 Szép vagy a felhőkön át.
 Látlak, mintha itt lennél mindig,
 és látod, gondoltam rád.

A tér soha nem volt a miénk.
Sem a hely, ahova jártunk időnként.
Csak eltűrték, hogy ott vagy,
míg nem borult a rend.
De együtt voltunk,
mindegy, kint vagy bent.  

Egy srác néha letévedt közénk.
A zenekart, amiben játszott, figyelték,
mert érzékeny és vad volt. Túl zajosan szép.
És arról szólt, ahogy élni szeretnénk.    

 Amikor egy dalba kezdett, föld és ég kinyílt.
 Soha nem is képzeltem, hogy bármit lehet így.
 Szerelem és nyugtalanság, csend és robbanás.
 Valamilyen nagy varázslat volt. Vagy valami más.  

Bűn sose volt, se büntetés,
csak valahogy a falakon nem találtunk rést.
De játszottunk, és láttuk, hogy látszik a nagyvilág
pincerácsokon, konyhaablakon át.    

 Amikor egy dalba kezdett, föld és ég kinyílt.
 Soha nem is képzeltem, hogy bármit lehet így.
 Szerelem és nyugtalanság, csend és robbanás.
 Valamilyen nagy varázslat volt. Vagy valami más.     

  Furcsa kedvem volt egy délelőtt,
  valahogy megkérdezni őt,
  mennyi ajándék még a távolság,
  és vannak-e jó zenék odaát.    

 Amikor egy dalba kezdett, föld és ég kinyílt.
 Soha nem is képzeltem, hogy bármit lehet így.
 Szerelem és nyugtalanság, csend és robbanás.
 Valamilyen nagy varázslat volt. Vagy valami más.
 Nagy varázslat volt. Vagy valami más.
 Nagy varázslat volt.

Amikor indultam, és semmit nem tudtam,
még minden szép és egyszerű volt.
Kerestem, kutattam, próbáltam, akartam
kimondani egy tiszta szót.  

És mégis máshogy szólt, mint ahogy vártam.
Túl sok volt még a hamis hang.
Még egyszer indultam, máskor és máshogyan,
s hittem, hogy célhoz érek majd.  

Kerestem, kutattam. Tudtam és vártam,
hogy írok majd egy őszinte dalt.
És mégis máshogy szólt, mint ahogy vártam.
Túl sok volt még a hamis hang.    

Eddig százszor nem sikerült,
 mégis mindig megpróbálom újból.
 Míg a lábam visz tovább,
 nem térhetek le az útról.     

Van egy őszinte dal.
  Bár túl sok a zaj,
  megérted, ha egyszer elénekelem.
  Van egy őszinte dal.
  Bár túl sok a zaj,
  megérted, ha egyszer elénekelem.

Én nem tudom mit mondanék, ha arról kérdeznél
/hogy/ meddig tart és mit jelent a szerelmem.
Mert azt sem szeretném, ha rosszat sejtenél,
nem értenél, vagy épp csak rosszul értenél.
Vagy túl erősen bíznál bennem.  

Ismerem az évszakok változásait.
Túléltem néhány búcsúzást, ha fájt is.
Elveszttettem már néhány jó barátomat.
Ma sem tudom, hogyan, hol, mikor és miért.
Csak azt tudom, hogy változom én is.
Van úgy, hogy jó úton megyek,
valahogy mégis eltévedek.
Jót akarok, de ügyetlenül.
Fogadkozom, de nem sikerül.
És nehéz újra kezdenem  

Amikor mellettem vagy, minden egyszerűbb,
és amíg mellettem leszel,
hiszem, hogy nem bukom el soha értelmetlenül.
Hiszem, hogy nem sebez többé oly könnyen a szó.  

De nem tudom mit mondanék, ha arról kérdeznél,
meddig tart és milyen erős a szerelmem.
Örökké talán – vagy holnap vége már,
hidd el nekem, nem tudom,
de ha válasz létezik,
meglehet, hogy itt van a dalban.  

Amikor mellettem vagy, minden egyszerűbb,
és amíg mellettem leszel,
hiszem, hogy nem bukom el soha értelmetlenül.
Hiszem, hogy nem sebez többé oly könnyen a szó.

Ne kérd, hogy ígérjem meg, amit nem tudok. 
Szeretlek és melletted vagyok.
De tudom jól, hogy eljön majd a nap,
és nem lesz semmi, ami majd visszatart.
Mert sehol se’ tudtam megnyugodni még.
Ha nem lennék szabad, élni sem tudnék.     Homok a szélben.
 Azt mondod, az vagyok.
 Homok a szélben.
 Lehet, hogy az vagyok.
 Homok a szélben.
 Tudom, hogy az vagyok.
 Homok a szélben.
 Megváltozni nem tudok.  

Meder nélküli folyó leszek nélküled.
És meglehet, hogy sokszor tévedek.
És minden reggel máshol ér talán,
és senki nem fog emlékezni rám.
És nem tudom, hogy mi történhet még.
De ha nem lennék szabad, élni sem tudnék.    

 Homok a szélben.
 Azt mondod, az vagyok.
 Homok a szélben.
 Lehet, hogy az vagyok.
 Homok a szélben.
 Tudom, hogy az vagyok.
 Homok a szélben.
 Megváltozni nem tudok.

Készülődöm újból.
Ez a bűvös város becsapott,
mikor védtelen voltam
és kiszolgáltatott.  

Tiszta volt a szívem,
de jöttment voltam és idegen,
aki koldusként jött,
szeretetre éhesen.    

Nincs, ami visszatartson.
 Se jóbarát, se asszony.
 Nincs, aki megsirasson,
 ha holnap már nem leszek itt.     

Nincs búcsúzás,
  nincs búcsúztatás,
  csak vár rám egy újabb állomás.
  Nincs búcsúzás,
  nincs búcsúztatás,
  csak vár rám egy újabb állomás.  

Jót akartam én is,
és ismerted a hitemet,
hogy egy szép napon majd
a falak leomlanak.  

Válaszokra vártam,
és még most sem tartozom sehová.
Mint a homok a szélben,
csak sodródom tovább.    

Nincs, ami visszatartson.
 Se jóbarát, se asszony.
 Nincs, aki megsirasson,
 ha holnap már nem leszek itt.     

Nincs búcsúzás,
  nincs búcsúztatás,
  csak vár rám egy újabb állomás.
  Nincs búcsúzás,
  nincs búcsúztatás,
  csak vár rám egy újabb állomás.    

Végül minden út ide,
a titokzatos óceánhoz ér.
Ismeretlen parton állsz,
a múló idő mozgó szigetén.
Az óceán figyel csak és vár.
Nem tárja fel titkait.
Mindent mélybe zár.
A hullámok között
mozdul már a holnap.
Alakja és arca nincs.
Kérdeznéd, de hallgat.
Nem engedi sejtenünk,
velünk lesz, vagy ellenünk.
Ölelj át.
Mindörökre így volna jó.  

De fegyvert foghat ellened
és ellenem a gyűlölet. Vigyázz!
Eltéved az értelem,
ha szorítja a félelem. Vigyázz!
Az óceán figyel csak és vár.
Alkot, és nem kérdezi,
te mit választanál.
Ad és elvesz szüntelen.
A szándék sosem látszik.
Jó és gonosz éppen úgy,
mint egy gyerek, hogyha játszik.
Mindig úgy ölelj,
mintha utoljára volna már.
Ölelj át.
Haragosnak tűnik az óceán.
Vigyázz!
Vigyázz!

Bármiről is szól, ez mind szerelmes dal,
mert téged féltelek, ha félek valamitől.
Ha valami összedől,
ha valami megszakad,
ha elveszítelek
– mit kezdjek nélküled?  

Nem látok tisztán. Bár próbálom nagyon,
hogy rendet teremtsek,
mégsem tudhatom, hogy holnap hol leszünk.
Játszanak velünk.
Előttünk a fal.
Ez is szerelmes dal.
Ez mind szerelmes dal.  

Tudom, hogy kiáltás
az égig nem ér.
Még sincs másik út.
Az ember csak remél.
Minden dal kiáltás.
Értünk szól.
Másképp nem tudom.
Se rosszul, se jól.   Szeress nagyon.  

Nincs, aki tudná, az egész karnevált
ki irányítja így,
és miért éppen így?
Ez mind szerelmes dal,
mert én is csak azt tudom,
hogy vigyáznom kell rád.
Mert szeretlek nagyon.

A keresésben elveszett jó néhány dolog.
Attól, hogy nincsen már, új értéket kapott.
Szelídebb és bölcsebb vagy. Az utat folytatod.
Hűtlenség, hálátlanság vissza nem fogott.
 Jó utat, Diogenész gyermeke!
 Igen, jó utat! Ne hallgass senkire.
 Álruhák, szerepek, tabuk, fétisek,
ne hagyd, hogy megfertőzzenek.  

Nincs túl sok különbség. A név, a lakhely más.
Erősek, gyengék vagyunk. Ilyen a leosztás.
Ne légy túl szigorú a választásodban.
Nem túl sok adatott, és csak egy életünk van.
 Jó utat, Diogenész gyermeke!
 Mikor kérdezel, hallgass a szívedre.
 Álruhák, szerepek, kicsinyes harcaink,
 ne hagyd, hogy megtévesszenek.  

„Számtalan csoda van, de az
embernél jelesebb csoda nincs…
…Kitalálta szavak, száguldó gondolatok,
s kormányzó törvények tudományát.
Kivédte jeges viharok
s nagy esők nyílzáporait,
készülve a vészre.
Tanácstalanul sosem. áll
holnapja előtt.
És bár a haláltól nem menekülhet:
kieszelte nehéz kórokra a gyógyírt.
Megáldva a mesterség fortélyaival
tör a jóra s a rosszra: ha tiszteli ő
a szülőföld törvényét,
s amaz istenek adta Jogot,
áldás a hazára.
De hazárd haza-vesztő mind,
ki a bűnre merész:
soha házi tüzemnél az
vendég ne legyen,
soha társam a hitben, az elvetemült!”  

Könnyű minket elbűvölni, ha nehéz utunknál
valaki, ha hazudva is, de könnyebbet kínál.
Ne legyints és ne szánakozz, ha látod, hogy küszködünk.
Véletlen, hogy itt vagyunk, és egy nap nem leszünk.      

( A Szophoklész: Antigoné részlet Mészöly Dezső fordítása. )

Ne sírj értünk, mama.
Emeld fel arcodat.
Felhős kicsit az ég,
de azért nem tűnt el a nap.
A fiúk az utcánkból még nem mentek el.
Ne sírj még. Ne sírj értünk.  

Úgysincs sok pénzed,
ne gyászruhára költsd.
A jós ezegyszer téved,
bár azt mondják, hogy bölcs.
A kísértetek éjszakája nincs még közel.
Ne sírj még. Én se félek.    

Kergesd el a felhőt a házamról.
 Kergesd el a felhőt a házadról.
 A hegyek fölött tisztul már az ég.
 Meglehet, hogy álmok nélkül,
 meglehet, hogy áldás nélkül,
 de holnap is élni fogunk még.  

Kereslek, barátom.
Mennyire messze vagy!
Utad elveszítve
kerülsz mindig távolabb.
Ne fordulj el, egyre inkább
szükségem van rád.
Fújd a dalt kifulladásig.    

Kergesd el a felhőt a házamról.
 Kergesd el a felhőt a házadról.
 A hegyek fölött tisztul már az ég.
 Meglehet, hogy álmok nélkül,
 meglehet, hogy áldás nélkül,
 de holnap is élni fogunk még.

Milyen őrült lárma ez? Minden ideg fájni kezd.
Valaki végre mért nem szól?
Persze, megint ők azok. Mindig, mindig ők az ok.
A kölykök a hátsó udvarból.  

Ez egy szolid, rendes ház, nálunk sosem volt szokás
különbözni másoktól,
és most itt van pár gyerek, furcsák, érthetetlenek.
Semmit nem csinálnak jól.
 Kölykök a hátsó udvarból.
 Kölykök a hátsó udvarból.

És csupa kérdőjellel néz szembe újra az ember.
Nem értjük őket réges rég.
Akikkel mindig gond van – keserű szóda a borban -,
velük most mihez kezdhetnénk?    

Kölykök a hátsó udvarból.
 Nincs áldás rajtatok sehol.
 Kölykök a hátsó udvarból.
 Kölykök a hátsó udvarból.
 Szárnyatok könnyű viaszból.
 Kölykök a hátsó udvarból.  

Ez egy szolid, rendes ház, itt különbözni nem szokás.
Csak a felét a vágyakból!
A folyó mellettünk halad, a hidak vannak csak távolabb.
Vagy csak mi nem látjuk jól.
 Kölykök a hátsó udvarból.
 Kölykök a hátsó udvarból.

Akikkel mindig baj van. Akikkel mindig gond van.
Akik csupa dac és büszkeség.
Figyeljünk kicsit jobban. Keserű víz van a borban.
Velük most mihez kezdhetnénk?    

 Kölykök a hátsó udvarból.
 Nincs áldás rajtatok sehol.
 Kölykök a hátsó udvarból.
  Kölykök a hátsó udvarból.
  Szárnyatok könnyű viaszból.
  Kölykök a hátsó udvarból.
  Kölykök a hátsó udvarból.
  Nincs áldás rajtatok sehol.
  Kölykök a hátsó udvarból.

Az eső két nap óta ömlik szüntelen.
Vagyunk a harmadik nap hajnalán.
A cirkusz elvonult, elmúltak az ünnepek.
A sátrak helyén óceán.  

Mikor ébredsz, én már nem leszek közel.
Ne sírj és ne gyűlölj. Még látsz talán.
De itt már túl nagy a csönd és túl sok a felejtés.
És egy nap elnyel az óceán.  

Nincs több idő, mozdulni kell.
Nem jön több álom, és nem jön több jel.
Itt az idő, mozdulni kell.
Csak tudunk-e hinni még valakiben?
Nincs több idő, mozdulni kell.
Nem jön több álom, és nem jön több jel.
Itt az idő, mozdulni kell.
Csak tudunk-e hinni? És van-e miben?  

Minden történet, és minden elmúlt nap,
minden emlék a helyén van ma már.
Ami fontos volt, az úgyis megmaradt.
A többit őrzi az óceán.  

Nincs több idő, mozdulni kell.
Nem jön több álom, és nem jön több jel.
Itt az idő, mozdulni kell.
Csak tudunk-e hinni még valakiben?
Nincs több idő, mozdulni kell.
Nem jön több álom, és nem jön több jel.
Itt az idő, mozdulni kell.
Csak tudunk-e hinni? És van-e miben?    

Nézd a szeretet koldusait,
ahogy állnak az út mentén.
A gazdagságuk a türelem.
Vess egy pillantást feléjük.
Ők se mások, mint te meg én.
Amit keresnek, az a szerelem,
de megtalálniuk nincs túl sok remény.  

Talán ártatlanok mind, talán bűnt követtek el.
De azt mondd meg, hogy ki ítél.
Talán mindent odaadtak már, talán semmit sem kaptak még,
és monoton csöndben szalad el
a napra nap, aztán az évre az év.    

Hova futsz? Állj meg és nézd a szeretet koldusait.
 Egyetlen percre nézz körül.
 Ne szaladj. Állj meg és nézd a szeretet koldusait.
 Ne sírj, hogy itt állsz egyedül.  

Te is elmégy mellettem, én is elmegyek melletted,
és visszafordulni nincs idő.
Ki ne mondd, hogy szerettél. Én is úgy hallgatom el,
mintha szégyen volna, hogy valahol,
valamikor valakit szerettem.    

Hova futsz? Állj meg és nézd a szeretet koldusait.
 Egyetlen percre nézz körül.
 Ne rohanj. Állj meg és nézd a szeretet koldusait.
 Ne sírj, hogy itt állsz egyedül.  

Talán van még egy lehetőség.
Talán van még egy esély,
hogy egy kicsivel jobban figyelj rám,
és én egy kicsit jobban figyeljek rád.

Régebben akartam,
igazán akartam, hogy szeress.
Hittem az utakban,
s kívántam magamban, hogy kövess.
Ma már csak nem értem,
miért gyűlöl, akiről nem is tudok.
Ne hidd, hogy letörtem.
Gondold, hogy épp csak dühös vagyok.  

Hittem a szavakban.
Hittem, hogy azt jelentik, amik.
És kicsit bolondul
hittem, hogy hinnem is kell nekik.
Ma már csak nem értem,
miért kifordíthatók a szavak.
Ne hidd, hogy letörtem.
Tudom én jól, hogy azt nem szabad.  

Én is változom.
Értem, vállalom már.
Társaim között
egyszer járt már halál.
Lehet, hogy van titok,
közelebb nem jutok hozzá mégsem.
Lehet, hogy van titok.
Lehet, hogy megtudod.
Légy készen.   Fekete korongok
őriznek, mutatnak – hát vagyok.
Fekete korongok
ameddig őriznek, addig vagyok.
Nem látom, nem tudom,
még merre sodornak a napok.
Fekete korongok
forognak és a föld is forog.