Azt mondták, ha kemény lennék,
ha égetnék, mint a száraz jég,
az életben sokkal többre mennék.
Mert lélek nincs, csak régi filmeken,
vagy öreg, elkopott zenékben.
Csak bajt okoz. Tűnjön el egészen.

Ha néha rossz a kedvem valamiért,
nem baj, ha senki sem ért,
keverj nekem egy Vörös Tér koktélt.

Össze ne rázd, keverd meg egyszerűen.
Régi recept, látod, mégse sok van ilyen.
Vodka, gitár és szerelem. Ennyi kell,
és máris jobb a nap valamivel.
Csak a háromból kettő benne legyen.

Ha néha rossz a kedvem valamiért,
hidd el, az se baj, ha senki sem ért,
keverj nekem egy Vörös Tér koktélt.
Ha néha rossz a kedvem valamiért,
nem számít az se, hogyha senki sem ért,
keverj nekem egy Vörös Tér koktélt.

Képzeld el, hogy felkap a szél
és mielőtt bármit is megértenél,
már pörög is vissza a film, és mikor véget ér,
ott állsz megint az út elején.

Kezdd újból, mondja egy hang.
Újjászületés. Egy másik kaland.
Második nekifutás, és egy remény, ha fordul az út,
hogy másodszor nem rontod el,
vagy nem ugyanúgy.

Szerelem még több kell, mint rég.
Az, amit szétszórtál, nem a tiéd.
Valahogy képzeld el,
mi legyen másképpen,
hogy jónak megmaradj – valakiben.

Kölcsön van mind, ami van.
Majd vissza kell, hogy add valahogyan.
Kaptad valakitől,
hogy őrizd valakiért.
Ajándék szomorúság.
Örökre szép.

Szerelem még több kell, mint rég.
Az, amit szétszórtál, nem a tiéd.
Valahogy képzeld el,
mi legyen másképpen,
hogy jónak megmaradj – valakiben.

A kultúrházban fellépett egy zenekar.
Áradt minden hang a falakon át.
Csak kívül volt helyünk,
sok baj volt velünk,
se pénzünk nem volt még, se öltönyünk.

Összezárt, hogy kívül voltunk mindenen.
Különböztünk, de mindig egyformán.
Nem értettük, mi van,
és nem tudtuk, hogyan,
de összetartoztunk mindannyian.

Gondolj rám! Számíts rám!
Túl sok minden változott, elhiszem,
de gondolj rám, számíts rám!
Csak az évek múltak el – a többi nem.

Hányszor volt, hogy csavarogtunk hajnalig,
és megbeszéltük, hogy lesz majd tovább,
hogyha egyszer majd mi jövünk,
mi mindent tervezünk,
hogy jobb irányt vegyen a világ.

Gondolj rám! Számíts rám!
Túl sok minden változott, elhiszem,
de gondolj rám, számíts rám!
Csak az évek múltak el – a többi nem.

Megy a nyár, és a sötét hajó
jön le megint a nagy folyón.
Készülődj, mire elfogy a hold, ideér.
A kapitány áll a fedélzeten.
Semmi mosoly, semmi érzelem.
Csak teher volna az utolsó út idején.

Csomagold, ami fölösleges,
amit senki soha nem keres,
ami itt – amíg itt volt a nyár – összegyűlt.
Illatok, dalok, szelíd szavak,
és amiről hitted, hogy szép marad,
egy szerelem, az is eldobható. Rég kihűlt.

Megy a sötét hajóval
fagyos, távoli tenger felé,
ahol senki sem látjha már többé.
Lehet, elsüllyed mélyre,
lehet, felszáll a felhők közé,
soha senki nem látja már többé.

Megy a sötét hajóval
fagyos, távoli tenger felé,
ahol senki sem látjha már többé.
Lehet, elsüllyed mélyre,
lehet, felszáll a felhők közé,
soha senki nem látja már többé.

Ezeregy évet lehúztam,
mennyben, pokolban,
de valahogy mindig útközben.
Valamit mindig tanultam,
és hoztam magammal,
amikor hozzád érkeztem.

Elég sok újat láttam,
de ezt se játsszuk túl.
Csak utólag vettem észre,
hogy mégsem minden új.

Keleti ég, nyugati ég,
amikor kék, egyforma kék.
Ne beszélj nekem többet elveszett évekről.
Öreg vagyok már, hogy összetörj.
Gyere velem, amikor úgy érzed, neked jó.
Ne haragudj rám, amikor nem vagyok hasonló.
Fogadj el, vagy fogadd el,
ha eltűnök az egészből.
Öreg vagyok már, hogy összetörj.
Ha valamit rosszul gondoltam,
az tévedés volt – nem hazudtam.
Elég sok jót is láttam,
de rosszból se volt kevés.
Ha csak utólag vettem észre,
az volt a büntetés.

Gyere velem, amikor úgy érzed, neked jó.
Ne haragudj rám, amikor nem vagyok hasonló.
Fogadj el, vagy fogadd el,
ha eltűnök az egészből.
Öreg vagyok már, hogy összetörj.

Úgy ment végig az utcán
a hétfő délután,
hogy jókedvű lett a város,
és szép volt minden lány.
Az újságokban írták,
meg is őriztem talán,
hogy az idén bolond év volt,
egy hétfőn volt a nyár.

A helyzet az jó, csak egyszerűen
sosem olyan, amilyen.
Szeretem így, ha nem lehet úgy,
ahogyan én szeretem.
A helyzet az jó, csak egyszerűen
sosem olyan, amilyen.
Szeretem így, ha nem lehet úgy,
ahogyan én hiszem.

Újra lett volna kedvem
találkozni valakivel,
akit Hétfői Holdnak hívtam
egy másik életben.
A nevét, azt sose tudtam,
azt se, hogy hol lakik.
Mindig hétfő este jött el,
és nem maradt, csak hajnalig.

Kérdeztem őt, nem bántja-e még,
hogy ez nem igazán szerelem.
Azt mondta, szeretem így, ha nem lehet úgy,
ahogyan én szeretem.

A helyzet az jó, csak egyszerűen
sosem olyan, amilyen.
Szeretem így, ha nem lehet úgy,
ahogyan én szeretem.
A helyzet az jó, csak egyszerűen
sosem olyan, amilyen.
Szeretem így, ha nem lehet úgy,
ahogyan én hiszem.

Megint elment a nap, ahogy mindig szokott.
Nem túl sok van már, amit még itt hagyott.
Ami félig van kész, az ma félig marad.
Engedd, hogy a dolgok most nélkülünk változzanak.

Egy felhőn ülünk, fenn a város fölött.
Távolról néztük, ahogy átöltözött.
Indulhatunk. Itt már tudjuk, milyen.
Rád bízom merre. Ne ez a bolygó legyen.

Érints meg még egyszer, lassan. Úgy alszom el.
Legyen függöny mögött a világ.
Érints meg még egyszer, lassan, érzékenyen,
és kívánj jó éjszakát.

Ki mondhatja meg, vajon meddig lehet,
hogy mindennap, mindenhol erős legyek?
A csönd volna jó. Kicsit könnyebb napok.
Ne kérdezz semmit, ha látod, hogy fáradt vagyok.

Érints meg még egyszer, lassan. Úgy alszom el.
Legyen függöny mögött a világ.
Érints meg még egyszer, lassan, érzékenyen,
és kívánj jó éjszakát.

Ma máshoz volna kedvem.
Hogy mihez, nem tudom.
Kikapcsolni egy napra,
míg átgondolhatom,
hogy múló jeleket hagytam
egy párás ablakon.
Letörli őket a hajnal,
és nem marad semmi nyom,
hogy itt jártam valahol.

Voltak nagy szerelmek.
Talán el sem múltak még,
csak megszülték azóta
mások gyermekét.

Biztosan mindegyik szép.
Honnan sejtenék,
hogy aki érti őket,
az én is lehetnék…
Nem is olyan rég
nem érdekelt még,
hogy aki félti őket,
az én is lehetnék.

Fordulhatott volna
annyiféleképp,
de megszülték azóta
mások gyermekét.

Biztosan mindegyik szép.
Honnan sejtenék,
hogy aki érti őket,
az én is lehetnék…
Nem is olyan rég
nem érdekelt még,
hogy aki félti őket,
az én is lehetnék.

Én is lehetnék.
Én lehetnék.
Én is lehetnék.
Az lehetnék.
Ott lehetnék.
Én lehetnék.
Én is lehetnék.

Lázadtam én is. Másokkkal, egymagam.
Álmodtam én is változást.
Félelem nélkül, dacból és hangosan,
hogy szóljon az égig legalább.
Válaszra vártam minden percben, minden őrült helyen.
Nem vettem észre, hogy nem emlékszem már a kérdésre sem.

Elvesztem én is. Úsztam a semmiben.
Játszottam úgy is, ahogy más.
Ez nem te vagy régen – mondták egy éjjelen. –
Próbáld meg újból, de jól vigyázz!
Ha volna is válasz, miért várod, hogy a tiéd legyen?
Könyvet hogy írhatsz, amikor még nem tudsz olvasni sem?

Szép nap van.
Sokáig ültem a parton.
Néztem a nagy folyót.
Szél voltam,
elúszó fodrok a vízben,
árnyék, ami nincs is ott.
Miért vagyok, félig értem.
Kicsit se baj, hogyha mégsem.

Szép nap van,
hiába jött ez a felhő.
Nézem, hogy úszik el.
Nem számít,
mit írt a reggeli újság.
Dobd el, nem érdekel.
Mi vesz körül, félig értem.
Kicsit se baj, hogyha mégsem.

Túl sok méreg mérgezett már,
túl sokáig, túl nagyon…
Bármi lesz is, a mérgelődést
mindörökre elhagyom.
Túl sok méreg mérgezett már,
túl sokáig, túl nagyon…
Hogy bárki, bármi mérgesítsen,
már soha többé nem hagyom.

Álmodtam,
hogy egyszer eljövök érted
szépen és gazdagon.
Útközben
sok mindent nem jól csináltam.
Kaptam és tartozom.
Nehéz is volt észrevenni.
Hová tudok visszamenni?

Túl sok méreg mérgezett már,
túl sokáig, túl nagyon…
Bármi lesz is, a mérgelődést
mindörökre elhagyom.
Túl sok minden mérgezett már,
túl sokáig, túl nagyon…
Hogy bárki, bármi mérgesítsen,
már soha többé nem hagyom.

Néhány kisgyerek
köveket dobál.
Hiszik is, meg félnek is,
hogy az úthenger megáll.
A másik oldalon,
az áruház előtt,
öregember verset árul,
de nem jönnek vevők.
Egy autó oldalán
egy félmondat fut el:
„Az ördög sosem alszik
(sosem alszik bárkivel…)”

És szól a hangulatrádió.
Mindenki szép, és minden eladó.
Minden álom kézzel fogható.
Csak még egy forduló.
Lebeg a szélben
a nappali altató.

Fényes színpadán
prédikátor áll.
Eget árul, míg legalább földi
megváltást talál.
A zálogház körül
lassú, csöndes bál.
Keserű sor a lélekpultnál
ajánlatra vár.
Mindegy, mit tanult,
és mindegy, mit hisz el,
az ördög sosem alszik –
sosem alszik bárkivel.

És szól a hangulatrádió.
Mindenki szép, és minden eladó.
Minden álom kézzel fogható
és készen kapható.
Lebeg a szélben
a nappali altató.
Lebeg a szélben
a nappali altató.

Talán a tegnapi bor.
Talán a fénytörés.
Mintha egy más ritmus indulna el.
Mintha egy elveszett év
hangjait hozná a szél.
Mosollyal ébredtem,
ahogy már régen nem.
Visszafordult az idő,
vagy csak engem hagy el.

Jön néhány szép ismerős.
Hát mégsem tűntek el.
Jönnek a lebontott házak felől.
Azt kérdik, hová futottál,
vagy húsz éve nem láttunk már.
Itt van a közelben
mind, akit szerettem.
Mind, ami történt velem,
ami elmúlt, de nem hagyott el.

Berlinben vigyázott rám egy idegen.
Varsóban elvesztem én is.
Magányos év, szerelmesen.
Prágában nem volt sok lány, csak sörözés.
Látod, most visszahoz mindent
egy időtörés.

Amszterdam, 71 nyár, Black Sabbath.
Rolling Stones, Népstadion.
Nem voltál ott, de gondoltam rád.
Vércseppek. Eltépett húr. Nevetés.
Látod, most összeköt mindent
egy mélyrepülés.
Tegnap majd összehoz újból
egy időtörés.

Ugyanúgy kel fel a nap,
és ugyanúgy megy el,
csak mi nem látjuk egyformán sosem.
Hogy ugyanúgy hoz ugyanazt,
vagy szebb, mint amilyen,
te is így, én is máshogy képzelem.

És ugyanúgy jön fel a hold,
ugyanúgy fogy el,
neked mégis másképp, mint nekem.
Sose járunk ugyanott,
csak azonos helyen.
Két világ, ami nincs is túl közel.

Így szeretem,
és bármi lesz velünk,
soha úgy ne legyen,
hogy egyformák legyünk.
Ahogy egymáshoz változunk,
tükörképben tükörkép vagyunk.

Idegen, akit lépésenként engedsz közelebb,
akiről lassan elhiszed, hogy téged keresett.
Mosolyog, ahogy átölel, mert tudja, kit ölel:
egy idegent, akit lépésenként enged csak közel.

Tanulunk és tanulunk.
Szépen haladunk.
Egyre több, amit végképp nem tudunk.
Szerelem és türelem,
forrón, hidegen.
Két világ, ami együtt van jelen.

Idegen, akit lépésenként engedsz közelebb,
akiről lassan elhiszed, hogy téged keresett.
Mosolyog, ahogy átölel, mert tudja, kit ölel:
egy idegent, akit lépésenként enged csak közel.

Az apja félig ír volt, félig portugál.
Valahol nem rossz örökség.
Ahogyan hatvanhétben annyi virágszál,
keleten próbált szerencsét.
Nepálból nem jött vissza.
Levélben pénzt kért néha.
megírta, hogy lerázott minden bajt.
Közel a tiszta éghez,
közel a megfejtéshez,
ahonnan megváltás jön majd.

Azután évek múlva megjelent egy lány.
Magas és szép, és feltűnő.
Valaki svédnek nézte, más azt mondta, dán,
vagy épp egy norvég hercegnő.
Híreket hozott róla.
Emléket hozott tőle.
Ott sírt a karján, kicsi fénylő hold.
Ezüst Nap, utak lánya.
Megszülte, és nem bánja.
Pedig csak néhány éjszaka volt.

Valahogy így mesélte két ital között.
A legszebb volt a bárpultnál.
Azt mondta, pár éve, hogy délre költözött.
Talán egy szép nap ott majd megnyugvást talál.

Ezüst Nap, nem tudom most,
hogy ebből mennyi fontos,
de jó volt nézni, ahogy táncoltál.
Hogy volt, hogy ennyi bajban
egyedül te láttad rajtam,
mennyire mélyen voltam már.

Ezüst Nap, nem tudom most,
hogy ebből mennyi fontos.
Szeretném, ha újra együtt ébrednénk.
Mert néha, rossz napokban
néhányszor azt hazudtam,
hogy ez az egész így történt.

Az első hangszert még gyerekként kaptam.
Tornáztam a sebzett hangokon.
Őrület, hogy benned mennyi zaj van,
mondta szegény hangjegy professzorom.

Dőlj hátra, nézelődj. Nem kell úgy rohanj.
Hallgasd a csöndet is. Minden benne van.
Dőlj hátra, nézelődj. Hidd el, gyermekem,
mindig lesz új bohóc, de új közönség nem.

Tudatlan és forró fejű voltam.
Azt hittem, hogy a zenéről beszél,
de látva, mennyi értelmetlen harc van,
lassan most már mintha érteném.

Dőlj hátra, nézelődj. Nem kell úgy rohanj.
Hallgasd a csöndet is. Minden benne van.
Dőlj hátra, nézelődj. Hidd el, gyermekem,
mindig lesz új bohóc, de új közönség nem.

Dőlj hátra, nézelődj. Nem kell úgy rohanj.
Hallgasd a csöndet is. Minden benne van.
Dőlj hátra, nézelődj. Hidd el, gyermekem,
mindig lesz új bohóc, de új közönség nem.

Csak egy érzés volt, ahogy öltözött,
hogy utoljára látom őt,
és a holnapjában nem lesz már helyem.
Mikor azt ígérte, hogy visszajön,
már tudtam, hogy végleg elköszön,
mégis eljátszottam újra, hogy elhiszem.

Ahogy lenn a kapuban átölelt,
még nézett rám, de már nem figyelt.
Kicsit reszketett, de az már csak a teste volt.
Buta álarcban álltam ott,
ahogy indított és gázt adott.
A rádióban épp az éjszakai hírek szólt.
Lehet, már nem is láttam,
csak úgy képzelem,
ahogy eltűnt a semmiben.

Én is úgy éreztem, menni kell,
biztos van még valahol nyitva hely,
ahol zenék szólnak és inni is adnak még,
és a rosszkedvűek angyala
nem enged józanul haza.
Ott nincs semmi más, csak az üresség.

Soha nem tudtam, hogy mit keres,
és most már nem is érdekes,
csak remélem, hogy megtalálta már,
és a rosszkedvűek angyala
rá nem kell vigyázzon úgy soha,
ahogy évek óta figyel rám.

Mért kérdezed, miért hoztam?
Hogy vettem, vagy kértem, vagy kaptam?
Mért kérdezed, milyen nap van?
Semmilyen. Egyszerű. Jeltelen.

Mért mondod azt, hogy nincs is ünnep?
Kedd van. Vagy péntek. Vagy mindegy.
Kaptad, hogy legyen jó a kedved.
Ha úgyis jó, egy kicsit még jobb legyen.

Boldog mindenféle napot!
A naptár nem számít, azt tudod.
Ünnep minden nap, ha szeretsz.
Ennél jobb alkalom úgyse lesz.
Boldog mindenféle napot!
A naptár nem számít, azt tudod.
Ünnep minden nap, ha szeretsz.
Ennél jobb alkalom úgyse lesz.

Ugye, nem nézed azt, mennyit érhet?
Ugye, jól gondolom, más a lényeg?
Nem mondom tovább, úgyis érted,
és szavaktól sok minden romlik el.

Boldog mindenféle napot!
A naptár nem számít, azt tudod.
Ünnep minden nap, ha szeretsz.
Ennél jobb alkalom úgyse lesz.
Boldog mindenféle napot!
A naptár nem számít, azt tudod.
Ünnep minden nap, ha szeretsz.
Ennél jobb alkalom úgyse lesz.

Nyár. Lassú délután.
Ismerős kisváros színpadán
a próba éppen véget ért.
Hirtelen megérintett egy kép.

Állt a színpad oldalán.
Nem volt, csak hétéves talán.
A hangok elbűvölték.
Ragyogott, mintha más bolygón lennénk.
Hívtam – volt még egy óránk -,
gyere, kisherceg, most a tiéd a zongorám.

Ahogy nézett, soha nem felejtem el.
Ahogy közel van, mégis távolról figyel.
Meg se szólalt, nem is érdekelt, miért.
Ahogy nézett, annyi mindent elmesélt.

Később szólt, hogy mennie kell.
Este majd a mamáját küldi el.
És láttam. Egy hátsó sorban ült.
Olyan szép volt, s olyan ismerősnek tűnt.

Ahogy nézett, soha nem felejtem el.
Ahogy távol van, mégis közelről figyel.
Meg se szólalt, nem is érdekelt, miért.
Ahogy nézett, annyi mindent elmesélt.

Lobognak lángok
a felszín alatt mélyen.
Vírusok élnek
és dolgoznak a vérben.
A kiszámítható is
kiszámíthatatlan.
Meghaltunk egy páran,
de én is megmaradtam.
Vannak őrzők,
és lesznek csodahozók.

Holdfogyatkozások,
elsötétítések,
porrá törött álmok,
halva születések
mindhiába voltak,
és minden veszteségünk,
mit számít, ki érti.
Itt vagyunk és égünk.
És minden városban
újra ott a jelünk.

Vissza a sűrűbe.
Vissza az útra.
Pörög a tűzgolyó megint.
Vissza az égbe,
és vissza a mélybe.
Álmokat kergetünk megint.

Vissza a sűrűbe.
Vissza az útra.
Pörög a tűzgolyó megint.
Vissza az égbe,
és vissza a mélybe.
Álmokat kergetünk megint.

Négy óra múlt, és az éjszaka
nem akar eltűnni még.
Levelet írok és nem tudom,
miért nem tépem szét,
Úgyis csak bántana.
Ott távol nem értenéd,
itt miféle félelem kínoz,
vagy miféle részegség.

Jó, hogy messze vagy innen.
Jó, hogy nem szerettél.
Okosabb voltál és bátrabb,
vagy kevésbé bolond, mint én.

Jó, hogy messze vagy innen,
bárhogy is hiányzol már.
Ez most egy veszélyes földrész,
egy szikra, és lángokban áll.

Jó, hogy messze vagy innen.
Jó, hogy nem szerettél.
Okosabb voltál és bátrabb,
vagy kevésbé bolond, mint én.
Jó, hogy messze vagy innen.
Jó, hogy nem szerettél.
Okosabb voltál és bátrabb
Nem olyan bolond, mint én.