Ne mutasd a szíved, drágám – mondta egy reggel.
Az gyengeség, és arra itt nincs vevő.
Ha nem tudod, hogy hol élsz, le vagy írva, ember.
Egyszerű a világ. Vagy harctér, vagy lepedő.    

 Vad vidék, világos kép.
 A győzelemre játssz.
 Testre gyúrj. A lelked nem kell.
 Gyere, élvezz.
 Ha elmennék, ne gondolj rám.
 Többé úgysem látsz.
 Bármi kell, csak fogd és vedd el.
 Ez az élet.  

És kilépett az ajtón, én meg így maradtam,
összevissza zavarva újra, legbelül.
Most minden perc az enyém, mint a szép napokban,
csak nincsen, aki segít, hogy mit kezdjek most egyedül.    

 Vad vidék, világos kép.
 A túlélésre játssz.
 Testre gyúrj. A lelked nem kell.
 Ne is érezz.
 Ha eltűnnék, ne gondolj rám.
 Többé úgysem látsz.
 Semmi nincs, amit eddig hittem.
 Kicsit félek.
  
  Hová menjek a világommal,
  a szerelmemmel, amit őrzök még?
  A csendjeimmel, a színekkel, szerinted
  meddig érhetnék?    

 Vad vidék, világos kép.
 A túlélésre játssz.
 Testre gyúrj. A lelked nem kell.
 Ne is érezz.
 Ha eltűnnék, ne gondolj rám.
 Többé úgysem látsz.
 Semmi nincs, amit eddig hittem.
 Kicsit félek.
 (Hova futhatnék?)