Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Valakire gondoltam

Valakire gondoltam.
Valakitől kérdeztem,
valamikor mostanában látta-e még.
Valakivel együtt van,
valahol a városban.
Valahogy nem fogja az idő, annyira szép.  

Valahova elmentem.
Valamibe meghaltam.
Valamiket ittam, aztán elment a kép.
Valakire gondoltam.
Valakire gondoltam.
Valamitől rossz kedvem lett, de így van ez rég.    

 Milyen régen?
 Amilyen régen a tenger kék.
 Bár az nem mindig kék.
 De a felhő,
 ami néhány napja a vállamra ült,
 az mindig velem van még.  

Valakivel próbáltam,
hogy valamitől változzam.
Valahogy most nem úgy van, hogy tisztább lennék.
Valahova leültem.
Valakire gondoltam.
Valamiért rossz kedvem van. De így megy ez rég.    

 Milyen régen?
 Amilyen régen a tenger kék.
 Bár az nem mindig kék.
 De a felhő,
 ami néhány napra a vállamra szállt,
 az mindig velem van még.    

 Milyen régen?
 Amilyen régen a tenger kék.
 Bár az nem mindig kék.
 De a felhő,
 ami néhány napja a vállamra ült,
 az mindig velem van.
 Milyen régen?
 Amilyen régen a tenger kék.
 Bár az nem mindig kék.
 De a felhő,
 ami néhány napra a vállamra szállt,
 az mindig velem van még.

Hozzászólok