Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Vándorcirkusz

Poros a kép. Közeledő karaván.
Repül a hír, a faluban cirkusz jár.
És a hangszórókból harsog, aki él, az jöjjön el.
Ez a műsor, amit mindenkinek látni kell.  

A kocsma előtt a köveken ül a bolond.
Néz maga elé és mosolyog, bármit mond.
„Tudod, én is veletek mennék, de inkább itt iszom.
Holnap sírok, ha ma nevetek a cirkuszon.”
 Gyerekek futnak a téren át.
 Ez egy boldog délután.
 És az emberek nézik, hol lehet,
 aki ünnepet csinál.
  
  És jön a bohóc, és örül a nép,
  és ragyog az illúzió:
  ma a pokolba tűnik el az, ami nem jó.
  Szünet után forog a szín,
  jöhet az újabb szám:
  ahogy átmegy
  a tigris a tűzkarikán.  

Ha rabul is ejt, soha ne vedd komolyan.
Ez csupa csalás. Az igazi máshogy van.
Olyan üres és hazug és olcsó. Néha azt álmodom,
holnap sírok, ha ma nevetek a cirkuszon.
 Gyerekek futnak az éveken át.
 Kicsit fáradtnak tűnnek már.
 Nézik, hol lehet, akit értenek,
 aki ünnepet csinál.
  
  És jön a bohóc, és örül a nép,
  és ragyog az illúzió:
  ma a pokolba tűnik el az, ami nem jó.
  Szünet után forog a szín,
  jöhet az újabb szám:
  ahogy átmegy
  a tigris a tűzkarikán.

Hozzászólok