Horváth Attila

Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább.

Visszük a súlyt

Vagy aranyért és földi kincsekért,
vagy szépnek képzelt égi jutalomért.
Vagy hatalomért. Vagy szerelemért.
Vagy az ördög, aki tudja, mégis mi mindenért.    

 Visszük, hordjuk a súlyt.
 Visszük, hordjuk a súlyt, amíg
 visszük, hordjuk a súlyt.
 Sose fogjuk tudni, hogy mért van így.  

A földi pénz, az mindig másoké.
Ha máshogy volna, a lelkem követelné.
Az ég se kérne mást. A hatalom se kért.
A szerelem se olcsóbb. Akkor mégis miért?    

 Visszük, hordjuk a súlyt.
 Visszük, hordjuk a súlyt, amíg
 visszük, hordjuk a súlyt.
 Sose fogjuk tudni, hogy mért van így.  

Az ég se kérne mást. A hatalom se kért.
A szerelem se olcsóbb. Akkor mégis miért?    

 Visszük, hordjuk a súlyt.
 Visszük, hordjuk a súlyt, amíg
 visszük, hordjuk a súlyt.
 Sose fogjuk tudni, hogy mért van így.

Hozzászólok