Rossz érzéseim mind elhagytak már.
A játékot máshogy játszom én,
és sokszor talán nehéznek hiszem,
azért mindig van egy remény.  

Erős hittel éltem, és vártam a jót
a hallgatás éveiben.
A történetem nem látványos, tudom,
de jó, hogy így megtörtént velem.  

Kaland és harc az egész utam,
a szerencsét űzöm, mint nagyon sokan.
Kaland és harc az egész utam,
a szerencsét űzöm, mint nagyon sokan.  

A múlt roncsait nem őrzőm tovább.
A rosszra nem emlékezem.
A történetem nem látványos, tudom,
de jó, hogy így megtörtént velem.  

Kaland és harc az egész utam,
a szerencsét űzöm, mint nagyon sokan.
Kaland és harc az egész utam,
a szerencsét űzöm, mint nagyon sokan.

(Rossz minőségű amatőr felvétel a bemutatkozó koncertről.)

A lángszívű lány, rád is csak egyszer vár.
Nem szeret jól, és csak néha-néha szól.
Kedvesen nevet, hogyha valamit nem ért,
de őszintébb hozzád, mint aki rég veled él.
 
Áll kinn a napon. A haját fújja a szél.
A lángszívű lány boldogabb ma bárkinél.
Kedvesen nevet, hogyha valamit nem ért,
de őszintébb hozzád, mint aki rég veled él.  

A lángszívű lány senkitől semmit se kér.
Bárkire nevet, mert a szürkeségtől fél.
Csillog a szeme, hogyha valamit megért,
és őszintébb hozzád, mint aki rég veled él.

(Rossz minőségű amatőr felvétel, már a késői Tűzkerék korszakból.)

Egyre csak halkul a lépted.
Nincs, aki várja, hogy értsed.
Nincs, aki kéri, hogy hívjad,
és aki volt, az is elhagy.
Indulsz, és elfogy a lépted.
Megállsz, mert nincs hova érned.
Voltál, kit vártak lehunyt szemmel,
s most te lettél a megátkozott ember.  

Aki csak vár és remél, mégis szótlanul él,
és ha szólítják, szólni már nem mer.
Aki csak vár és remél, mégis szótlanul él,
igen, ő a megátkozott ember.  

Egy asszony megszólított a mélyben:
jöjj el az árnyékba értem.
Én mentem, hogy legyen miben hinnem,
és így jöttem vissza, összetörten.
Testvérem, ne kérdezd meg tőlem,
miért törött össze a szívem.
Úgy volt, hogy kifosztottak engem,
és én lettem a megátkozott ember  

Aki csak vár és remél, mégis szótlanul él,
és ha szólítják, szólni már nem mer.
Aki csak vár és remél, mégis szótlanul él,
igen, ő a megátkozott ember.  

Versenyt futottál a széllel,
és eljöttél hozzám egy éjjel.
Azt mondtad, hogy jég hullt a Napból,
és nincs menekvés az örök fagytól.
Én láttam, hogy tönkretettek téged,
és tudom, hogy miért fáj a szíved.
Szeretlek a legjobb szerelmemmel,
hogy ne légy többé megátkozott ember.  

Aki csak vár és remél, mégis szótlanul él,
és ha szólítják, szólni már nem mer.
Aki csak vár és remél, mégis szótlanul él,
igen, ő a megátkozott ember.

Mennyi szív kell, hogy élhess?
Mennyi szív kell, hogy élj?
Egy hogy láss, egy hogy érezz,
egy hogy mégis remélj.
De arcod mennyi kell legyen,
hogy ne légy védtelen,
ha álmodban jönnek a démonok,
és rájössz, hogy túl kicsi vagy.
Látod, a szeretet elbukott,
és úgy vagy, hogy egymagad.

A jaguár újra éhes.
A bohóc álmokat lát.
A szamuráj kardja éles,
vagy válassz más álruhát.
De arcod mennyi kell legyen,
hogy ne légy védtelen,
ha álmodban jönnek a démonok,
és rájössz, hogy túl kicsi vagy.
Látod, a szeretet elbukott,
és úgy vagy, hogy egymagad.  

Játszanak veled a démonok,
és rájössz, hogy túl kicsi vagy.
Jobban a szereped nem tudod:
próbáld, hogy megmaradj,
hogy megmaradj.  

Arcod mennyi kell legyen,
hogy ne légy védtelen,
ha álmodban jönnek a démonok,
és rájössz, hogy túl kicsi vagy.
Látod, a szeretet elbukott,
és úgy vagy, hogy egymagad.
Álmodban jönnek a démonok,
és rájössz, hogy túl kicsi vagy.
Jobban a szereped nem tudod:
próbáld, hogy megmaradj,
hogy megmaradj.

(Rossz minőségű amatőr felvétel, már a késői Tűzkerék korszakból.)

Napfényes napok, most jó így nagyon.
Az arcom mosolyok őrzik, gondolkodom.
Állok a porban, a béke embere vagyok.
Ne mondj most semmi rosszat,
a holnap, ki tudja, mit hozhat még.  

Napfényes napok, én tiszta vagyok.
Az árnyak elvonultak, elindulok.
Állok a porban, az úton csillog még a sár.
Ne mondj most semmi rosszat.
Oly jó, hogy egyedül talállak én.  

Siess haza ember,
és mondd, a bolyongás embere halott.
És azt, hogy szomorú voltál,
ne mondd soha többé.
Lásd, ezek most napfényes napok.

Sötét az utca, üres a város.
Csontodba mar az éjjel a fagy.
Tízkor a TV üres szemgödör.
A telefon néma, és egyedül vagy.
Nincs hová, nincs kiért,
nincs akihez,
nincs még.

Nem tudod még: ilyen egy éjszakán
csak az ágyam a menedékhely.
Ezen az éjszakán
csak az ágyam a menedékhely.
Jéghideg éjszakán
csak az ágyam a menedékhely.
Melegedj fel.  

Nincs megoldás – menekülj hozzám.
Éhes vagyok rád és neked való, igazán.
Itt legalább tudod, mi az, ami vár rád.
Úgy fallak fel, hogy neked is jó.
Ne szólj, ne kérdezz.
Jeleket adj.  Érezz.

Ilyen egy éj – ilyen egy éjszakán
csak az ágyam a menedékhely.
Ezen az éjszakán
csak az ágyam a menedékhely.
Jéghideg éjszakán
csak az ágyam a menedékhely.
Melegedj fel.  

Ne szólj, ne kérdezz.
Jeleket adj. Érezz.
Jönnek a jó, jönnek a szép idők.
Ugye addig még nem adod fel?
Jönnek a szép idők.
Ugye addig még nem adod fel?
De ezen az éjszakán
csak az ágyam a menedékhely.
Melegedj fel.  

Jönnek a jó, jönnek a szép idők.
Ugye addig még nem adod fel?
Jönnek a szép idők.
Ugye addig még nem adod fel?
De ezen az éjszakán
csak az ágyam a menedékhely.
Melegedj fel.
Melegíts fel!

(Rossz minőségű amatőr felvétel a bemutatkozó koncertről.)

Szép lányok jönnek és mosolyognak rám.
Jó érzés látni, hogy mindenki vidám.
Elmegyek hozzád, és kinyújtom kezem.
Holnaptól kezdve légy a kedvesem.  

Emberek jönnek, és nagyon boldogok,
mert újra látják a régen várt napot.
Elmegyek hozzád, és arra gondolok,
könnyebb az út, hogyha nem magam vagyok.

Nem érdekelnek a szavak,
hideg vagyok és üres.
A tested melegítsen,
hajnalig úgy szeress.
Légy bukott angyal,
vagy fúria, vagy boszorkány.
Azt ne hidd, hogy számit,
csak amit teszel, hasson rám.
Dühösen, bűnösen,
ragadozóként tépj.
Dühösen, bűnösen.
Éhes állatként.  

Tépj, ahol érsz,
inkább így legyek áldozat.
A szerelem egy ócska szuka volt,
csak kirabolt és elrohant.
Dühösen, bűnösen,
ragadozóként tépj.
Dühösen, bűnösen.
Éhes állatként.
Dühösen, bűnösen
küldd a poklot rám.
Tépj dühösen, bűnösen.
Kit érdekel, ha fáj.  

Dühösen, bűnösen,
ragadozóként tépj.
Dühösen, bűnösen.
Éhes állatként.
Dühösen, bűnösen
küldd a poklot rám.
Tépj dühösen, bűnösen.
Csak nekem fáj, ha fáj.
Így szomjazom rád,
dühösen.

Az est leszáll, vándor.
Az utat már ismered.
Álmukat csendben rád bízzák
az emberek.  

Jól vigyázz, éjjel
semmi baj nem jöhet,
hogy holnap is szépen,
boldogan éljenek.  

Szólíts az éjben,
szólíts a szélben,
szólíts a csöndben,
és társad leszek.
És hogyha baj van,
szólíts a bajban.
Szólíts meg, és elmegyek.  

Hajnal kel, vándor.
A hosszú út véget ért.
Holnap majd újból
eljövünk az álmokért.

Szeretnék még egyszer aggódva ülni az ágyadon,
simogatni a homlokod, míg lassanként enyhül a fájdalom.
Beszélni és beszélni, míg nincs fény a szemedben,
mert megőrjít, ha felfogom, már nincs hova sietnem.  

A szabadság a földre nyom, feltápászkodni nem tudok.
Kihez fussak? Az élők mind túl józanok, vagy bolondok.
Kívántam – megadtad. Hogy csak így tudod, nem tudtam.
Istenem, miért így? Én másképpen akartam.  

Mire volt jó, hogy te jó vagy?
Mennyi gonosz élt túl.
Mindent tud a világ, de sose tanul.
Mire jó, hogyha csak jó vagy?
Mennyi gonosz él túl.
Mindent tud a világ, de sose tanul.
Csak a jók mennek el váratlanul.  

Bocsásd meg, hogy nem egyszer megfogadtam, hogy elszököm.
És bocsásd meg, hogy nem tettem – most nem bántanálak esküszöm.
De gyűlöllek, mert hiányzol, és én nem vagyok ártatlan.
És általad – mert nélküled: nézd, mire jutottam.  

Mire volt jó, hogy te jó vagy?
Mennyi gonosz élt túl.
Mindent tud a világ, de sose tanul.
Mire jó, hogyha csak jó vagy?
Mennyi gonosz él túl.
Mindent tud a világ, de sose tanul.
Csak a jók mennek el váratlanul.

Tovább, a társad elhagyott.
Tovább, a pénzed elfogyott.
Mire vársz? Nem állnak meg a napok.
Tovább, üvölts ha nem bírod.
Ha úgy érzed, pihenni kéne,
jobb, ha mosolyogsz és elhallgatod.  

Tovább, a hajsza meggyötör.
Tovább, előtted sűrű köd.
Mire vársz? Ettől még forog a föld.
Tovább, üvölts ha nincs erőd
Ha úgy érzed, hogy pihenni kéne,
jobb, ha mosolyogsz és elhallgatod.  

A dolgok megváltoznak,
az évek mindig múlnak.
Ne mondd, hogy elfáradtál.
Keresd az embered mindenhol.  

Tovább, a hajsza meggyötör.
Tovább, előtted sűrű köd.
Mire vársz? Ettől még forog a föld.
Tovább, üvölts ha nincs erőd.
Ha úgy érzed, hogy pihenni kéne,
jobb, ha mosolyogsz és elhallgatod.

Szólt a gyászruhás ember:
gyerünk, az óra lejárt.
Elég lesz egy kupac föld,
meg egy szál virág.
Bukott pap hozza a könyvet,
rossz helyen lapozza fel.
Nem értem, miről beszél.
Nem is érdekel.
Játssz tovább,
és megy tovább a tánc.
Játssz tovább,
és megy tovább a tánc.  

Tömeg vonul az úton
a néma város felé.
Riadtan bámul a jós:
bár értené.
Bíbor köpenye rajta,
itt van a rock and roll-lány.
Tíz évig sehol sem volt.
Most kölyköt vár.
Játssz tovább,
és megy tovább a tánc.
Játssz tovább,
és megy tovább a tánc.
Játssz tovább,
túl erős a lánc.
Játssz tovább,
és megy tovább a tánc.

Szédült karneválban magányos táncot jár.
Kabátja régi, cipőjén távoli sár.
Kigúnyolt fajta – idegen vér,
néma, de az arcáról olvasok én.

Reménytelen álmodozó.
Mi van ma még hinnivaló?
Reménytelen álmodozó.
Mit várunk még?  

Az idő mindig – te sosem változol.
Könnyű ha tudod, hogy hová tartozol,
de ha néha belehalsz, hogy különbözöl,
a pályád a miénk is a külső körön.

Reménytelen álmodozó.
Mi van ma még hinnivaló?
Reménytelen álmodozó.
Mit várunk még?  

Csapdák közt lépkedsz, ha hited őrzöd még.
Kivet, mint a tenger – bár nincs is közősség.
Fogadd el tőlük az ítéletet:
bolond, aki nem sir és mégse nevet.

Reménytelen álmodozó.
Mi van ma még hinnivaló?
Reménytelen álmodozó.
Sziget vagyunk, és visz a folyó.
Reménytelen álmodozó.
Mi van ma még hinnivaló?
Reménytelen álmodozó.
Kié a holnap?

Ideges, fáradt és éhes a föld.
A csoda késik, vagy nem jön el.
Megint egy nyugtalan évtized,
ami átölel.
És sok mindent összezavar.
Nehéz, hogy tisztának megmaradj.
Sokszor rajtam sem igazodsz el,
de el ne hagyj.  

Nincs másik út.
Vagy ha volna is – késő már.
Hiába indulnék eI,
leragadnék az ajtónál.
Hova lennék,
ha nem volnál?  

Ideges vagyok a jelszavaktól,
unom, hogy kölyöknek nézzenek.
Unom, hogy kis senkik  mérgezzék
a szívemet.
És fájna ha nem értenéd:
minden őrületben vagy, aki vagy –
én csak azért imádkozom,
hogy el ne hagyj.  

Nincs másik út.
Vagy ha volna is – késő már.
Hiába indulnék eI,
leragadnék az ajtónál.
Tudom, hogy nincs másik út
vagy ha volna is – késő már.
Hiába indulnék eI,
leragadnék az ajtónál.
Hova lennék,
ha nem volnál?

Hajnalodik, és talán sosem alszom el.
Sistereg a rádióm: Dylan énekel.
Vándorúton vagyok a semmi felé,
és a városban nincs olyan, aki értené.

Öt napja már
nincs ami kell.
Öt napja már.
Öt napja már
nincs. aki kell.  

Végigjártam a helyeket: csupa angyalok,
de versenyeznem kéne, és azt nem tudok.
Elvesztem egy régi dal soraiban.
„Hogyha nincs, akit szeretnél, szeresd azt, aki van…”

Öt napja már
nincs, ami kell.
Öt napja már.
Öt napja már
nincs aki kell.
Öt napja már.
Hat napja már.  

Voltam már ugyanígy – ilyen mélyen.
Csupa kihagyott nap és elveszett éjjel.
Idegenebb voltam az idegennél.
Mintha sohasem változna a szerencsém.

Öt napja már
nincs, ami kell.
Öt napja már.
Öt napja már
nincs aki kell.
Öt napja már
nincs ami kell.
Öt napja már.
Öt napja már
nincs aki kell.

Gyűröm a nappalt, 
míg végre fellök az éjszaka,
de nem hoz megnyugvást.
Felkelek hétszer,
ülök a földön,
úgy se jó.
Csak nézem a villámlást.
Ordít kinn a szél.
Már beszélek én is.
Itt suttogok.
Te őrült.  

Hol van a szíved? Hol a szíved?
Istenem! Ha volna, most itt lennél.
De üres s párnád,
sima a párnád – nincs nyomod.
Mint a pára eltűntél.
Meddig gyilkolsz még?
Nem látod? Vérzem.
Gyere ,gyere haza,
te őrült.

Jöjj, oldozz fel – látod, beteg vagyok.
Jöjj, kergesd el az összes kutya napot.
Jöjj, oldozz fel, látod, bolond vagyok.
Jöjj, kergesd el az összes kutya napot!  

Azt mondják, jól vagy.
Azt mondják, nálad minden O. K.
Ő jobban megbecsül.
De ugye még néha –
néha a nevemen szólítod?
Persze csak véletlenül…
Meddig bírod még!?
Pokolba mindent.
Gyere, gyere haza!
Te őrült.

Jöjj, oldozz fel – látod, beteg vagyok.
Jöjj, kergesd el az összes kutya napot.
Jöjj, oldozz fel, látod, bolond vagyok.
Jöjj, kergesd el az összes kutya napot!

Hogyha még létezel, rock and roll isten,
gyere és nézd meg a gyerekeid.
Itt állnak sorban,
arcukon jel van.
Útvesztett korszak kölykei mind.
Már hitük sincs, de hisznek még benned.
Fogd kézen őket – de rosszra ne vidd.
Ha velük vagy, a szívük is könnyebb.
Gyere és áldd meg a gyerekeid.  

Segíts a kölykön.
Legyen boldog itt a földön.
Segíts a kölykön.
Adj jelt, hogy létezel.  

Hogyha csak aIszol, fel kell, hogy ébredj.
Gyere és mentsd meg a gyerekeid.
Magukra hagytad – mint mások is – őket,
valamit próbálj most adni nekik.
Szomjas szívvel a jöttödre várnak,
jöjj, míg a híred is nem feledik.
Vagy ha már nem vagy – fel kell hogy támadj.
Gyere és áldd meg a gyerekeid.  

Segíts a kölykön.
Legyen boldog itt a földön.
Segíts a kölykön.
Adj jelt, hogy létezel.  

Ha soká hallgatsz, elhagynak téged.
Nézz körül, mennyien nincsenek itt.
De akik jönnek, álmodni jönnek.
Gyere és áldd meg a gyerekeid.  

Segíts a kölykön.
Legyen boldog itt a földön.
Segíts a kölykön.
Adj jelt, hogy létezel.

A szoba tágul, a falai sem látszanak már.
Szüntelen változnak a színek.
A zene szól, vagy ötven csillár szórja a fényt,
buja növényzet a meleget.
Az urak frakkban, és mellettük az asszonyaik.
Nagy lila rózsa a bőrükön.
A háziasszonyt – kezében gőzölgő pohár –
körültáncolja a tükör.
Woland már az ajtóban áll,
csillog a mellén az arany óralánc.
A vendégsereg az adott jelre vár,
és azután máris kezdődhet a tánc.  

Egy csoport áll a zsilettpengés ember körül,
mikor egy pár trükköt bemutat.
Landru egy szép szemű cselédlánnyal értekezik,
aki ismerte a porokat.
Jön Sid, a punk, és vele van a menyasszonya
– szép vörös masnival a nyakán -,
s a doktor úr, aki sikeresen most jutott túl
egy új kísérlet alanyán.
Woland már az ajtóban áll,
csillog a mellén az arany óralánc.
A vendégsereg az adott jelre vár,
és azután máris kezdődhet a tánc.  

A BÁRPULT MELLETT EGY VÖRÖS LÁNY.
NEM JUT ESZEMBE, MILYEN VIRÁG IS.
A SÖRÖSPOHÁRBAN SZÉTFOLYÓ KÉPEK.
LEHET HOGY MÉGIS? LEHET HOGY MÁRIS?  

Roberto Mori, aki most már nem öregszik,
örökre húszéves marad,
egy kicsit késve dobta el a szerkezetet,
így lett belőle is áldozat.
Egy öregúr épp körülnéz, hogy hol egy gyerek,
kezében tart egy rongybabát.
Az inkvizítor egy pálma alatt értetlenül
nézi, hogy szürkül el a világ.
A medencében narancssárgán fortyog a víz.
Lebegő, diszkrét illatok.
Színezüst tálcán mettszettkristály poharakban
különös színű italok.  

És egyre jönnek és jönnek csak és jönnek megint,
előkelően és hidegen.
Apró kis kártyák a megterített asztalokon,
az egyiken a nevem. Melyiken a nevem?
Az egyiken a nevem. Melyiken a nevem?
Az egyiken a nevem. Melyiken a nevem?
Az egyiken a nevem. Melyiken a nevem?

Írtam egy dalt, és egy nap
eljutott egy sráchoz.
Értette, mit jelent,
mert róla is szólt.
Az apja más világban élt,
és bántotta a hangom.
Mert túl gyakran szólt a dal,
és túl hangos volt.  

Vannak, akik gyűlölik, ahogy élek.
Ellenem mindent megtennének.
Ne engedd, hogy így legyen. Segíts,
hogy hangosabb legyen az ének.  

Született egy másik dal.
Eljutott egy lányhoz.
Ő érezte, mit jelent,
mert érte is szólt.
A szülei megtiltották,
hogy eljöjjön, ha játszunk.
Nem tudom, értik-e már,
hogy hiába volt.  

Vannak, akik gyűlölik, ahogy élek.
Ellenem mindent megtennének.
Ne engedd, hogy így legyen. Segíts,
hogy hangosabb legyen az ének.  

Egy harmadik dal elindult
valahol egy este.
És akik hallották,
hittek nekem.
Mert lehet, néha tévedek,
gyenge vagyok én is,
de a dal épp elég erős,
hogy igaz legyen.
És ez igaz.  

Vannak, akik gyűlölik, ahogy élek.
Ellenem mindent megtennének.
Ne engedd, hogy így legyen. Segíts,
hogy hangosabb legyen az ének.

*Som Lajos – Závodi János: száz év zene

A folyosón zajnyelő szőnyeg.
A lépteit nem is hallanám.
Talán a lift furcsa surrogását,
ahogy a szintemen lefékez.
Szobámban tökéletes rend.
Szobámban körbejár a nap.
Szobámban virágok nyílnak.
Szobámban nyugalom és csend.
Valaki ittfelejtett az egészben.
Valaki nagyon nincs itt, és nem értem.  

Kicsivel többet iszom néha,
miközben bámulom a tévét.
Olyan vagyok, mint a süketnéma,
de felfogom, mi a helyzetem.
Tudom jól azt is, mi történik.
Tudom jól azt is, mi történt.
Tudom jól, rengeteg időm van.
Tudom jól, mégsincs segítség.
Valaki nagyon nincs itt, és nem értem.
Valaki nagyon nincs itt, és nem értem.  

AZ ALAGSORBAN, A MŰSZERFALAKON
APRÓ LÁMPÁK, KÓDOK, GRAFIKON.
AUTOMATIZÁLT AZ EGÉSZ HÁZ.
EGY FEHÉR KÖPENY ÉNRÁM IS VIGYÁZ.
A LEGFONTOSABB, HOGY BOLDOG LEGYEK.
AZ ABLAKOMRA TAVASZT VETÍTENEK.  

Sehol egy zár, csak a fotocellák.
Sehol egy porszem, hogy zavarjon.
Sehol egy csengő, hogy megnyomhatnák,
nehogy a csöndembe sikítson.
Tudom jól azt is, mi történik.
Tudom jól azt is, mi történt.
Tudom jól, rengeteg időm van.
Tudom jól, mégsincs segítség.
Valaki nagyon nincs itt, és nem értem.
Valaki nagyon nincs itt, és nem értem.  

A folyosón zajnyelő szőnyeg.
A lépteit nem is hallanám.
Talán a lift furcsa surrogását,
amikor indul, vagy épp megáll.
Szobámban tökéletes rend.
Szobámban mindig kék az ég.
Szobámban semmi nem zavarhat.
Szobámban soha nincs sötét.
Valaki nagyon nincs itt, és hiányzik.
Valaki nagyon nincs itt, és hiányzik.