Hajnali harmat száll,
és minden cseppjén megcsillan a fény,
ahogy legördül hosszú fűszálak hegyén.
A városkapunál
az érkező megáll.
Csak egy csavargó, vagy egy álruhás király.
A falakon túl a nép
éli nyüzsgő, mohó, zajos életét.
És az ismeretlen a város főterén
egy faragott kőre ül,
és a tömegben egyedül
egy furcsa, régi hangszeren
különös dalba kezd.  

Mint a suttogás a szélben,
nem volt több a dal,
és félig el is fojtotta az őrült hangzavar.
Mint a suttogás a szélben,
könnycsepp a harmatban.
Gyémántpor a szálló homokban.  

És aki arra járt,
a gyűrött kalapba pénzt dobott talán,
és ment tovább a dolgai után.
Aztán évek múltak el,
és századok teltek el.
A város mindig változik,
az emberek sosem.  

A színhely mindig változik,
a történet sohasem.

Tizenhat éves, és félig gyerek még,
de félig már nő, és tudja, hogy az.
De úgy nevet és sír, ahogy én is tudtam rég,
amikor hittem, hogy ami szép, az igaz.  

Néha feljön hozzám, rendbe teszi a szobám,
és kinevet, hogy ügyetlen vagyok.
Aztán eltör egy vázát, és riadtan áll.
Látom rajta, hogy majdnem zokog.  

Félek, hogy jön majd egy nap, mikor nem látom már.
Hozzád megy inkább, mert a számodra nő lesz talán.
És félek, hogy bántod, hogy letöröd
és eldobod majd.  

Mert tizenhat éves és félig gyerek még,
félig felnőtt, s hiszi, hogy egészen az.
Hiszi, hogy szeretik. Add, hogy sok idő múljon el,
amíg rájön, hogy nem volt igaz.
Amíg rájön, hogy ez sem volt igaz.

Úgy szeretném, úgy szeretném,
igen, szeretném, hogyha szeretnél.
És ha szeretnél, azt szeretném,
ha úgy szeretnél, ahogy szeretném.  

Napok óta már alig alszom valamit éjjel.
Tudod, nagyrészt inkább csak ülök az ágyamon,
és kigondolom, hogyan mondjam el, amit kéne.
Hogy miért nem sikerül sosem, igazán nem tudom.  

Pedig szeretném, úgy szeretném,
igen, szeretném, hogyha szeretnél.
És ha szeretnél, azt szeretném,
ha úgy szeretnél, ahogy szeretném.  

Tudom, nem vagy szép, de hát én sem vagyok egy filmsztár,
és a cipőmet se naponta tisztítom.
De neked adnám mindenem, hogyha kérnéd.
És a legtöbbjét nem is sajnálnám nagyon.  

Mert szeretném, úgy szeretném,
igen, szeretném, hogyha szeretnél.
És ha szeretnél, azt szeretném,
ha úgy szeretnél, ahogy szeretném.  

Emlékszem, egyszer rajtad volt a nagykabátom.
Lábujjhegyen jártál, mégis a földig ért.
Nevettem rajtad, de most már egy kicsit bánom.
Olyan kár lenne, hogyha haragudnál ezért.  

Mert szeretném, úgy szeretném,
igen, szeretném, hogyha szeretnél.
És ha szeretnél, azt szeretném,
ha úgy szeretnél, ahogy szeretném.

VIDEO 2002

Egyszer megszülettünk, ezért majd egyszer meghalunk.
Adj hálát érte, hogy még együtt vagyunk.
Mert volt már pár utunk,
és sok mindent tudunk,
de legfőképpen azt,
hogy összetartozunk.  

Csak ahhoz kell most erő, hogy jókedvünk legyen.
Én ígérem neked, te ígérd meg nekem,
hogy bármi lesz velünk,
bármennyit tévedünk,
mindig megbocsáthatunk.
Mert egymásért vagyunk.  

Egyszer megszülettünk, ezért majd egyszer meghalunk.
Adj hálát érte, hogy most még itt vagyunk.
Mert volt már pár utunk,
és sok mindent tudunk,
legfőképpen azt,
hogy összetartozunk.  

Te is tudod jól, hogy gyengék, törékenyek vagyunk.
A szándékunk lehet jó, mégis hibázhatunk,
és könnyű bántanunk
egymást vagy önmagunk,
de nem hazudhatunk.
Mert egymásért vagyunk.  

És jöhetnek rossz idők, és elbúcsúzhatunk,
de ne hidd, hogy ettől már meg is változunk.
Mert volt már pár utunk,
és sok mindent tudunk.
Legfőképpen azt,
hogy összetartozunk.

Az első madár menyasszony színű volt.
Eljött értem, bár nem kértem.
Csak egy dalt tudott, de az szép volt nagyon.
Mikor szállt el, nem tudom,
mert várt már reám az a szép második.
Tarka szárnyú, sebes szárnyú.
Nyugtalan volt, mindig új dalt tanult,
s egy nap végleg elszabadult.  

A harmadik most is itt van velem.
Eső ver, szél fúj, de mégsem hagy el.
Csapzott és fáradt és szürke, de így is szeretem,
mert ha szép, mert ha nem,
az egyetlenem.  

S ha ő is elrepül, már csak egy várható.
És ha félek, tőle félek.
Mert éjszaka jön, s arra sem hagy időt,
hogy legalább megláthassam őt.

A ház a megszokott, ócska, piszkos bérház.
Harmincnégy dohos lakás.
A fal tele van penészvirággal,
és dúcokkal a lépcsőház.
Csupa régi, korhadt ajtó,
csupa egymáshoz vénült lakó.  

Még valaha rég ez is szép volt,
és nem volt ilyen szomorú.
Úgy változott, ahogy nőtt a század,
végül így hagyta itt két háború.
Csupa régi seb, már nem vérzik,
mégis átkozottul fáj, hogyha fáj.  

Ahogy szép báli ruhák rongyolódnak,
emlékek sorvadnak el.
De látod, a történet mégis folytatódhat
új arcokkal, új nevekkel.
És az a jó, hogy bárhogy is tagadnánk,
ez is a mi városunk,
a mi utcánk.
Ez is a mi városunk,
a mi utcánk.

Az ajtajára nézett az ablakom,
megszokottá vált, hogy láthatom.
Rámosolyogtam néha, visszaintett nekem,
bizonytalan mozdulattal, félszegen.  

Se barátom nem volt ő, se kedvesem
a szívem mélyén mégis szerettem.
Mert nem volt szép sosem, és egyedül volt nagyon.
Egyirányú utcában élt, a csendesebb oldalon.
Egyirányú utcában, a páratlan oldalon.
 
És csak vár türelmesen,
és vár hűségesen.
Már látom, az élete álom.
Várja azt, aki soha nem jön el.  

Magányos, hosszú évek múlnak el.
Marad a város, ami volt, könyörtelen.
Aki erős, csak az győz,
aki szép, csak az nyer.
De azt mondd meg nekem,
ha valaki másmilyen,
ha csendes és félszeg egy lány,
mit tegyen.  

Csak vár türelmesen,
és vár hűségesen.
Már látom, az élete álom.
Várja azt, aki soha nem jön el.  

És csak vár türelmesen,
és vár hűségesen.
Már látom, az élete álom.
És örökre ott marad, gondolom, 
egyirányú utcában, a páratlan oldalon.

Ősz volt, és álltunk az országúton.
Nem tudtuk, hogy mit tegyünk.
Esett az eső, a város messze volt.
Meg se mozdult az autó velünk.  

Andor azt mondta, egy nő úgy szép, ha kövér.
Csibi erre azt mondta, hogy marhaság.
Győző gyakorolt a hegedűn, és nem vitatkozott.
A többi mind a sárga angyalra várt.  

Ősz volt, és álltunk az országúton.
Nem tudtuk, mi lesz velünk,
de azt megfogadtuk, hogyha este időben érkezünk,
másnap eladjuk a Volkswagenünk.  

Zoli egyfolytában mákos tésztát kívánt.
Andor szerint jobb volna egy láda sör.
Laci elaludt az autóban, és szépet álmodott,
hogy a mennyből egy sárga angyal ránk köszön.  

És ősz volt, és álltunk az országúton,
és tudtuk, milyen sors jut nekünk.
Mire eljön egy angyal, bármilyen színű,
mi itt szép lassan megőszülünk.
Végül eljött az angyal, és tényleg sárga volt.
Mindez a múlt ősszel történt velünk.

Öltözött és búcsúzott,
kicsit másképp, mint szokott,
egy álmos vasárnap délután.
Azt mondta, vége van.
Megértem biztosan.
Késő bármit is tenni már.  

Összeszedte a dolgait,
remélte semmit nem hagy itt.
Amit mégis – azt emlékül hagyja rám.
Megtorpant az ajtónál,
én azt hittem, hogy bánja már,
és vártam,
de hallottam, hogy kattan a zár.  

Gonosz egy év – nem sikerül semmi.
Láthatod – nem tudok mit tenni.
Gonosz egy év – nem sikerül semmi.
Rosszul állnak a csillagok.
Félrecsúszott egy pár dolog.
Valaki megint elhagyott.
Mit is mondjak, láthatod,
gonosz egy év.  

De jól tudom, azt nem lehet,
hogy elveszítsem a kedvemet.
Így kell most erősnek látszanom.
Hogy nincs velem, majd megszokom,
de addig nehéz lesz, tudom.
Végül is szerettem nagyon.  

Gonosz egy év – nem sikerül semmi.
Láthatod – nem tudok mit tenni.
Gonosz egy év – nem sikerül semmi.
Rosszul állnak a csillagok.
Valaki megint elhagyott.
Megint egy szerelem elfogyott.
Újra csavargó vagyok.
Gonosz egy év.  

Gonosz egy év – nem sikerül semmi.
Láthatod – nem tudok mit tenni.
Gonosz egy év – nem sikerül semmi.
Rosszul állnak a csillagok.
Valaki megint elhagyott.
Újra csavargó vagyok.
Mit is mondjak, láthatod.
Gonosz egy év.

Messze van a kedvesem.
Szomorú nélkülem.
Én édes istenem, tudom mennyire vár.
Szeretném megölelni már.  

A ruhám leadom,
azután elbúcsúzom,
és visz a vonatom.
Szinte száguld velem.
Nemsoká hazaérkezem.  

Messze van a kedvesem.
Szomorú nélkülem.
Én édes istenem, tudom mennyire vár.
Szeretném megölelni már.  

Tizennyolc hosszú hónap volt.
Néha írtam. Néha válaszolt.
És mindig bíztatott:
másfél év elszalad,
de minden más, ugye így marad.  

Messze van a kedvesem.
Szomorú nélkülem.
Én édes istenem, tudom mennyire vár.
Szeretném megölelni már.  

Szeretném látni már.
Szeretném érezni már.
Én édes istenem, tudom mennyire vár.
Szeretném megölelni már.

Ránk vártak jó pár éven át
a vasárnap nélküli városokban az olcsó szállodák,
és a gyűrött fekhelyeken
összebújtunk valakivel,
hogy a hidegben ne nagyon gyűlöljük az éjszakát.  

Fáradtak voltak a másnap reggelek,
ahogy tisztultak az olcsó mérgek: füstök és szeszek.
És a buszban a hosszú úton
mindig szólt egy magnetofon.
Régi dalaink nyúzta, amik nem kellettek senkinek.  

Senki se tudta, hogy kell előbbre lépnünk,
és cserben is hagyott néhány alkalom.
Nyugtalan idők voltak, amiket éltünk.
Nyugtalan idők voltak, jól tudom.  

Két éve, vagy több is volt talán,
a „Tizenhat éves”-t játszotta a rádió egy délután.
Sose voltunk ennyire fönt.
Már a portás is visszaköszönt,
és a nevünk ott ragyogott egy kerítés oldalán.  

Senki se tudta, hogy kell előbbre lépnünk,
és cserben is hagyott néhány alkalom.
Nyugtalan idők voltak, amiket éltünk.
Nyugtalan idők voltak, jól tudom.
De átkozottul szépek is, tudom.

Teremts otthont nekem.
Ha szeretsz, ne ígérj semmit sem.
Teremts otthont nekem
a szívedben.  

Valaki elhagy engem, mégsem szabadul.
Benne van néhány dalban kimondatlanul.
Bármit jelent, ez csak emlék,
de valahová, esküszöm, már hazamennék.  

Teremts otthont nekem.
Ha szeretsz, ne ígérj semmit sem.
Teremts otthont nekem
a szívedben.  

Ölel egy lány, de érzem, nincs itt igazán.
Szeretném őt is jobban, de hiába próbálnám.
Reggel már csak érzem, hogy itt volt nem rég.
De valahová, esküszöm, már hazamennék.  

Teremts otthont nekem.
Ha szeretsz, ne ígérj semmit sem.
Teremts otthont nekem
a szívedben.  

Nem tudom, mennyit ér, hogy írom a dalaim.
Párszor már megzavartak saját álmaim.
Túl sok helyen voltam vendég.
Valahová, esküszöm, már hazamennék.  

Teremts otthont nekem.
Ha szeretsz, ne ígérj semmit sem.
Teremts otthont nekem
a szívedben.

A mozigépész a szomszéd faluban élt,
de átjött vasárnaponként,
és mi figyeltük, ahogy összerakja fel bűvös gépeit,
s izgatottan vártuk, mit vetít.

Mindig ott ültünk az első sor közepén.
Olajos padló, a szék kőkemény.
De ahogy kialudt az ócska lámpa a füstös teremben,
megváltoztunk – képzeletben.

Szerelmem volt a nagy színésznő.
Tudtam és éreztem, senki más nem kell nekem csak ő.
És ha látom, hogy a vásznon föltűnik,
csak én tudom, hogy hozzám tartozik.  

Egész héten vártam, hogy vasárnap legyen.
Felöltöztem szép rendesen,
és a tükör előtt állva eltűntettem az összes pattanást,
és alig vártam a találkozást.

Szerelmem volt a nagy színésznő.
Tudtam és éreztem, senki más nem kell nekem csak ő.
És ha látom, hogy a vásznon föltűnik,
csak én tudom, hogy hozzám tartozik.  

Szerelmem volt a nagy színésznő.
Tudtam és éreztem, senki más nem kell nekem csak ő.
Hiszen ott van velem minden napon és minden éjszakán.
Egy színes kép
a szobám falán.

A veszteseknek, akiknek könnyű,
mert nem sok mindent veszíthetnek el,
a győzteseknek, akiken átok,
hogy mindig, mindenáron győzni kell,
a részegeknek, akiknek jó úgy,
és a józanoknak, akiknek nem,
a rosszaknak is, ha velünk vannak,
és a jóknak is – akárkivel,
 
 bort, bluest, békességet.
 Bort, bluest, békességet.
 Bort, bluest, békességet
 mindenkinek.

A barátoknak, akik nélkül
szabadon volnék ugyanez,
a szabadoknak, akik végül
nem tartoznak sehol senkihez,
a senkiknek is, akik otthon
így is fontosak valakinek,
adjon az Úr, ahogy kérem,
amíg megvagyunk, amíg lehet,
 
 bort, bluest, békességet.
 Bort, bluest, békességet.
 Bort, bluest, békességet
 mindenkinek.
 Bort, bluest, békességet.
 Bort, bluest, békességet.
 Bort, bluest, békességet.
 Mindenkinek.

Falun volna jó.
Ilyen öregnek való.
Ott, ahol a tévé
már nem is fogható.
A postás hozna hírt,
ahogy eljön hetenként.
Sorra elmesélné,
hogy merre, mi történt.

Falun volna jó.
Ilyen bolondnak való.
Lenne két barátom,
egy kutya és egy ló.
Szeretnének úgy,
ahogy segíthet nekem,
hogy ne zavarjak semmit,
ami elvan nélkülem.    

 Ülnék a kertben.
 Nagy utak mögöttem.
 Sosem adtak választ,
 hová is siettem.
 Esténként néha
 összejönnénk páran,
 csak hogy el ne törjön
 az idő egymagában.

Ha a pénz beszél,
az a világos beszéd.
Ne is mondd a címed,
tudom, Fillér utca négy.  

Sokan laknak ott.
Csupa szerencsés gyerek.
Ismerek egy párat,
aki már nem ismerne meg.    

Nekik jó volt a több,
 nekem több volt a jó.
 Kicsi a különbség,
 csak nagyon látható.
  De minden nem eladó.
  Gazdag vagyok én is, ameddig
  pár dolog marad, ami nem eladó.  

Neked áruház,
nekem kocsmák, színpadok.
Ahogy látod, úgy van.
Amit akarsz, azt kapod.    

Neked jó volt a több,
 nekem több volt a jó.
 Kicsi a különbség,
 csak nagyon látható.
  De minden nem eladó.
  Gazdag vagyok én is, ameddig
  pár dolog marad, ami nem eladó.

„Nézd meg az öreget.Már két napja nem láttam.
Nézd meg az öreget,már két napja nem kelt fel…”
Hallom a suttogást.Aggódnak értem.
Semmi baj, csak pihenek még.  

Egy szép nap becsukom magam mögött az ajtót.
Elfogy a kenyerem.Elfogy az ellenség.
Egy mázsás hajnalon megnézem én is,
közelről milyen messze az ég.    

Van, aki jó volt. Azt megköszönöm. 
Van, aki rossz volt. Azt elkerülöm. 
Van, aki nem volt. Az már sose jön. 
Nem haragszom. Én nem haragszom senkire. 

Mondom az igazat.Nincsen mitől félnem.
Egy jó öreg zenekar üzent, hogy számít rám.
Rendbe tenni a dolgaim, mielőtt lelépek,
korai még,de ideje már.     

Van, aki jó volt. Azt megköszönöm. 
Van, aki rossz volt. Azt elkerülöm. 
Van, aki nem volt. Az már sose jön. 
Nem haragszom. Én nem haragszom senkire. 

Video

Ha a smirgligyárat nem bírod tovább,
ha egy nagy hamburger már az egész világ,
hagyd az udvaron a géped,
gyere, kerülj beljebb, nézd meg
Öreg Billy rock and roll bandáját.
Hogyha elhülyülnek végleg az ostobák,
a tönkregyúrtak, a szintetikus libák
már csak egyirányban élnek,
gyere, kerülj beljebb, nézd meg
Öreg Billy rock and roll bandáját.  

Ha az agyadon végzik már a nagymosást,
egyre show-bb a show, hogy a lényeget ne lásd,
csupa gazdagok és szépek,
gyere, kerülj beljebb, nézd meg
Öreg Billy rock and roll bandáját.
Itt a helyükön vannak a napok, az éjszakák,
és a műanyagoknak kétszer jobbra át.
Ha még nem digitális a véred,
gyere, kerülj beljebb, nézd meg
Öreg Billy rock and roll bandáját.  

Itt a prérifarkas dönti italát.
Neonszínű lányok nem törhetnek át.
Itt a hangszer nem csak díszlet,
gyere, még egy dalban írd meg
Öreg Billy rock and roll bandáját.
És ha tovább állsz, a hírét is vidd tovább.
Ilyen helyre szomjas az épeszűbb világ.
És hogy el ne felejtsd a képet,
gyere vissza, és újra nézd meg
Öreg Billy rock and roll bandáját.  

És hogy el ne veszítsd a képet,
gyere vissza, és újra nézd meg
Öreg Billy rock and roll bandáját.

Hagytál nyomokat rajtam,
mint csizmák az utcák kövén.
Vittél belőlem másnak,
de az már nem voltam én.  

Mindig csak erősebb lettem,
ahányszor elhitte más,
hogy végleg legyőzött engem.
Mindig volt még egy dobás.    

 Az utat kerestem
 titkosabb utak felé.
 Így vagyok most is
 senkié.
 Az utat kerestem
 titkosabb utak felé.
 Így vagyok most is
 senkié
 és mindenkié.  

A kapitány, a rossz vér, a sámán
mindörökre a testvéred már,
de nem látod, hova megyek innen
a fekete busszal, éjfél után.  

Mire a hajnal lehajol értünk,
jóba, rosszba belefáradtunk rég.
Holnap mindent úgy kezdek újra,
mintha mindent újra kezdenék.    

 Az utat kerestem
 titkosabb utak felé.
 Így vagyok most is
 senkié.
 Az utat kerestem
 titkosabb utak felé.
 Így vagyok most is
 senkié
 és mindenkié.

Kutya kemény melót fogtam.
Fát vágtam, trógeroltam.
Nekiestem átkozódva:
ez is jobb, mintha ez se volna.
 Hogyha engem kérdezel,
 ma sem értem, miért nem adtam fel.
 Van, ami a szomjúságra,
 van, ami a megszokásra kell.  

Fűtetlen, koszos szobákban
reggelt már nem is láttam.
Ment a nap, és jött az ára:
belehalni éjszakára.
 Nem aludtam senkivel.
 Hogy ez a rendje, majdnem elhittem.
 Van, ami a szomjúságra,
 van, ami a változásra kell.  

Nő, hogyha akadt néha,
szökevény, vagy szabad préda.
Egyiket a férje várta,
a másikat bárki ágya.
 Nem ragadt meg senki sem
 legalább egy időre mellettem.
 Van, ami a szomjúságra,
 van, ami az éjszakákra kell.  

Máskor majd elmesélem,
mi van még a régi filmen.
Talán már holnap este,
ha megtart a jószerencse.
 Mára ennyit hoztam el.
 Ezt a kettőt a többihez írjuk fel.
 Van, ami a szomjúságra,
 van, ami a folytatásra kell.