Attila szerint én vagyok az, akinek a legtöbb lemezt írta. Ha jól számolom, akkor legalább nyolc albumon dolgoztunk együtt. Leszámítva a Varga Miklós Band első időszakát, nem is emlékszem más szövegíróra a munkáim kapcsán, mint Horváth Attilára.
Húsz éves sem voltam, amikor Som Lajos felkért, gitározzak a Senator nevű együttesben. Hatalmas megtiszteltetésnek vettem, hogy együtt dolgozhatunk. Már csak azért is, mert Radics Béla miatt kezdtem gitározni, akinek ő is írt szövegeket. Gyerekkori bálványaimról, a Piramisról és a Korálról nem is beszélve.
Soha nem felejtem el a bemutatkozásunk pillanatát, amikor Som felvitt hozzá, majd kijelentette, én írom az új együttesének az összes dalát. Mire én átnyújtottam egy kazettát, amin rajta voltak a nóták. Tetszettek neki a dalok, ám az első szöveget, amit írt, visszaadtam, mert nem tartottam jónak. Mint kiderült, valójában a nóta nem volt az igazi. Ezt mindketten beláttuk, így fel sem került a lemezre. A többi már telitalálat volt.
Nem egy generációhoz tartozunk, mégis pillanatok alatt barátok lettünk. Sokat jártam fel hozzájuk, ahol mindig jól éreztem magam. Attila többnyire meggyújtott egy-egy füstölőt, vagy gyertyát, iszogatunk és beszélgetünk. Hamar kiderült, hogy mennyire filozofikus alkat, és az is, hogy számtalan közös pont van az érdeklődésünkben.
A Senator pályája túl korán véget ért. Úgy érzem, Attilának és nekem fájt a legjobban. A mai napig büszke vagyok azokra a dalokra. Kár értük.
Azóta, ha nem instrumentális lemezt készítek, csakis Horváth Attilával íratok szövegeket. Még a Szekeres Tamás Project külföldön, angol nyelven megjelent albumaihoz is ő álmodja meg a sorokat. Amikor a magyar származású holland énekesünk, Edwin Balogh bekerült a bandámba, akkor sem volt ez másként. Vele egyébként is különösen jóban van Attila. Mivel én inkább otthonülő típus vagyok, képtelen volt magával vinni az éjszakába. Talán csak egyszer, akkor sem éreztem magam valami jól. Edwinnel már más a helyzet! Nagyon egymásra találtak ebből a szempontból is. Ha Budapesten jár az énekesünk, többnyire Attilánál lakik. Pesten mindkettőjük kedvenc éjszakai bárja a Piaf. Olyannyira, hogy azóta a lemezborítóinkon ezzel a névvel szerepel az énekes: Edwin „Piaf” Balogh
A dalok szövegeihez nagyon keveset értek, de azt tudom, hogy Attila kerüli a harsány és divatos fordulatokat, sokkal inkább az árnyalt poénok híve. A szövegeinek olyan mondanivalója van, amelyen el lehet gondolkozni, ráadásul minden lemezénél egységesen erős színvonalat produkál. Éppen ezért, nagyon kevés hibával dolgozik, azok is szinte jelentéktelenek. Egyszer fordult elő, hogy megkértem, írjon át egy refrént, mert új dallamot találtam ki. Először hallani sem akart a változtatásról, de amikor megmutattam a friss verziót, elismerte, hogy tényleg jobb a réginél. Öt perc alatt kész volt az új szöveg.
Nagyon nagy bánatomra mindketten annyira le vagyunk terhelve, hogy már egy éve tervezgetjük a találkozásunkat, de még nem jött össze. Persze, nem ezen múlik a barátságunk, hanem azon, hogy mennyire vagyunk benne egymás szívében. Azt hiszem, ezzel nincs probléma.
Ha idén nem is, jövőre biztosan gyakrabban látjuk egymást, mert szó van arról, hogy nekifogunk régi álmunknak, egy rockoperának.