ELŐJÁTÉK  

Aránylag ritka az az eset, amikor arra adódik alkalom, hogy kellő elmélyültséggel foglalkozhassunk a rockzene művészetére speciálisan nem jellemző formai és stiláris kérdésekkel. Hogy tárgyalhassuk illő részletességgel a zene és a szöveg belső törvényszerűségeit, tagolásának módozatait, a művészek egyéniségét is kifejezésre juttató, érzéseiket is érzékletessé tevő szerkesztési megoldásokat. Itthoni rockzenénk prominens képviselői nem túlságosan ké-nyeztettek el bennünket formaújító kedvükkel. Nem sokat. keresgéltek valami mást – a hagyományoson, az elfogadotton túllépve. Miről van szó tulajdonképpen? Egy-egy album köz-tudomásúlag – hacsak nem dupla – általában 8-10 szerzeményből áll össze. Minden dal külön-külön, a szerzők akarata és óhaja szerint aspirálhat a sláger még ma is mértékadónak tekintett posztjára. Ám a lemezeken ritkán működik. a játszó személyek azonosságán túl valamiféle összetartó, csoportosító erő. Pedig különösen érdekes az olyan lemez, amelyen összefogó kapocsként egy történet, egy életszelet bemulatása, egy zenei gondolat kiteljesedése, alkotói magatartás zárja szorosra a darabok közötti kapcsolatot. Mondjuk ki: a conceptnek nevezett – megfelelő magyar szót pillanatnyilag nem tudok – műveket hiányolom. Aki valaha hallott legalább egy Mike Oldfield lemezt, esetleg a klasszikus Tubular Bellst, vagy közelébe került Rick Wakeman Arthur királyának, vagy a Genesis együttes Supper’s Ready című kompozíciójának, az tudja, hogy miről beszélek. De hogy ne érjen újra az ezoterikusság vádja, ezért közlöm, hogy például a Pink Floyd The Wallja és Dark Side of the Moonja is ebbe a kategóriába tartozik.

Hogy mindez miért jutott eszembe? Mert a Korál bemutatkozó albuma valósággal kínálja, sőt követeli a megközelítések sokaságát. Mi, gyarló kritikusok pedig leginkább a saját kályhánktól indulunk el. Ez esetben úgy kellett volna kezdenem a cikket, hogy ismét megjelent egy kemény rockot művelő zenekar albuma. Aztán rögvest javíthattam volna, mert a Korál a hagyományos értelemben vett hard rock skatulyába egyáltalán nem szorítható bele. Elsősorban azért, mert a zenekar vezéralakja, Balázs Ferenc, nem igazán rock alkatú zenész. Ő inkább kedveli a pasztellszíneket, az érzelemdús dalokat, mint például a Maradj velem. Aztán azért sem illik a kemény rock skatulya, mert a jó ritmusalapon – a Scholler Zsolt – Dorozsmai Péter duó érdeme – nem a gitár megszólalása a domináns. Fischer szólózása erőteljesen hasonlít a Black Sabbath és más akkordokat – bocsánat a nem magyar kifejezésért: riffeket – végtelenségig ismétlő zenekarok gitárosaihoz. Munkája inkább hangulatosan beépül a ritmusba. Szólózni Balázs kezelésében a Hammond orgona és színezésképpen a szintetizátor szólózik. A keménykedés így találkozik a romantikus hangulatokkal és eredményez néhány esetben figyelemre méltó zenét. Az A oldal negyedik száma lesz tőle érdekes, Fischer szerzeménye, a Hangoddal ébreszt a szél, meg a B oldal harmadik száma, amelyben a billentyűsök mintha Wakeman – nem célzat nélkül említettem az előbb – Arthur királyából telepedtek volna át ide. Végeredményben nem hard rock ez, hanem – ismét angol szakkifejezés következik – úgynevezett pomp (pompás, díszes) rock, amit Magyarországon leginkább a Kansas előadásában ismerünk. Sajnos a Korál változata még nem fejlődött ki teljesen. Ennek ellenére úgy vélem, a nagylemezről a már fölsoroltakon kívül nyugodtan befuthat a listákra az Anyám vigasztalj engem és a Fekete bárány, illetve ennek párja, A másik oldalon.

És itt kell utalnom a bevezetőben mondottakra. A Korál ugyanis megpróbálkozott a keretesség bevezetésével. Ezért szerepel a lemezen az Előszó című instrumentális szám és zárórészként az Utószó. Közben pedig félreérthetetlenül arra törekedtek., hogy a maguk lehetőségein belül valamit bemutassanak a fiatalok küzdelmeiből. Ebben jó társra talált az együttes Horváth Attila személyében, aki Balázs mellett biztosítéka a Taurusszal kezdődött vonal – vagy mítosz? – folyamatosságának.

Mítosz: ez a kulcsszó. Mert figyeljünk csak kicsit oda a címekre! Kiűzetés a Paradicsomból, Fekete bárány – a Biblia eszköztárából merített Horváth Attila, és ezt alkalmazta a fiatalok viszonyaira, amikor a családi élet nehézségeiről, a rossz körülményekről, a szerelemről ír.

Hagyományos témák – újfajta kezelésben. Oda- és visszautalások rengetege, párhuzamosságok kitárása. Okos lemez, okos szerzők műve. Olyanoké, akik azzal újítanak, hogy hozzányúlnak a régmúlt irodalmához, és megpróbálkoznak formáival élni. Járható út ez a Korál számára. Biztató a kezdet, melyet – reméljük még jobb, élvezhetőbb folytatás követ.  

Gyárfás Péter

VISSZATÉR A DALLAM  

Semmit sem tudtam a Korál együttesről, amikor először beültem a koncertjükre. Tagjai közül csak a billentyűs, Balázs „Fecó” Ferenc pályájáról voltak hézagos ismereteim. A koncerten aztán olyan meglepetésben volt részem; hogy utána gyors egymásutánban még három-négy Korál-bulit meg kellett hallgatnom. Újból találkoztam ugyanis valamivel, amiről már azt hittem, hogy végleg kiveszett a rock-zenéből. A Korál nótáinak dallamuk van. Méghozzá nem is három-négy hangot végeérhetetlenül ismételgető, a belesulykolás trükkjével keménykedő dallam, hanem igazi, széles ívű, valahonnan valahová tartó, építkező, belső dinamikával rendelkező melódia. Ez manapság valahogy nem szokás, nem divat: talán nincs is rá szükség. Ha elég nagy a zaj, akkor elég kemény a banda. Amelyik zenész egységnyi idő alatt több hangot csikar ki a gitárjából, az a nyerő. Ez pénz illetve gyakorlás kérdése. Dallamot írni azonban nem tanulhat meg akárki. A hazai rock-bandák már le is szoktatták róla a közönséget, hogy ilyesmit reméljen. Pedig a keménység és a dallamosság nem zárja ki egymást. A Rolling Stones zenéjében megfér egymás mellett az As Tears Go By és a Jumping Jack Flash, sőt, olykor egyazon nótán belül csap át a leglágyabb melódia a fanyüvő, hegyhengergető dübörgésbe – a Ruby Tuesday vagy a She’s a Rainbow jó példa erre.

No igen, de ehhez fantázia is kell, meg ötlet, meg hangszerelési tudás. Nálunk ezt nagyon sok bandánál az elszántság és a közönség segítő szándéka, rajongásig fokozódó jóindulata pótolja. Balázs Fecónak megvan az az adottsága, hogy tud melódiát írni. Megvan a csapatban a bátorság, hogy olyan hangerőbeli, dinamikai váltásokkal éljenek, amitől a hangmérnökök a fejükhöz kapnak ijedtükben.
Balázs Fecó mellett három kiváló képességű zenész dolgozik az együttesben, s közülük kettő a Korál megalakulása óta vele van: Fischer László szólógitáros és Scholler Zsolt basszusgitáros. Muzikalitásban  mindketten méltó társai a billentyűsnek. Hozzájuk társult Dorozsmai Péter, aki végre olyan dobos, amilyenre kezdettől fogva szüksége volt a Korálnak: ő nemcsak azt tudja, hogy mikor kell ütni: ahhoz is van érzéke, hogy mikor kell csöndben maradni.

Nem lehet a Korálról írni anélkül, hogy egy ötödik emberről ne szólnánk: Horváth Attiláról, aki a szövegeket írja. (A névazonosság ne tévesszen meg senkit: nem azonos az énekes Horváth Attilával.) Attila megint csak olyan ember, aki nagyszerűen érzi a Korál zenéjének sokféleségét. Tud finom, apró megfigyelésekből összeszőtt, érzékeny szövegeket írni, de otthonos a legkemé-nyebb rock érzésvilágában is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy a Korál mellett két, teljesen eltérő zenei irányzatot követő együttesnek ír szövegeket: a Bojtorjánnak és a Pira-misnak. Sok-sok éve együtt dolgozik Balázs Fecóval, ismerik már egymás gondolatait is.

S ezek a gondolatok olyanok, hogy érdemes értük meghallgatni a nyáron megjelent Korál nagylemezt, érdemes beülni a koncertre. Az első néhány sorban fölfelé nyúlkáló kezek erdején keresztül feketébe öltözött alakokat láthatunk, a súlyos Hammond orgona ide-oda kószál a színpa-don, a gitárosok keresztül-kasul bekalandozzák a terepet, mint akármelyik rock-banda buliján. De közben érezhető közeggé válik és beburkol a zene. Monumentális ívek feszülnek, katedrálisok épülnek és omlanak össze a fülünk hallatára. Itt nem lehet kívül maradni; magával sodorja az embert, átmossa az agyát, fölfrissíti az érzékeit.
Röviden és egyszerűen: a Korál nemcsak jó zenekar. Fontos zenekar is.  

Révbíró Tamás

ISMERTSÉG ÉS ELISMERTSÉG  

A neve: Horváth Attila, és dalszövegeit tizenöt éve éneklik a honi színpadokon. Az ő gondolatait adta tovább annak idején a ma már legendás Taurus, alkotótársa volt a Piramisnak, ma is dolgozik a Korállal (ha még emlékszünk, a legutóbbi fesztivál egyik díjnyertese volt a Homok a szélben című dal). Mindezen kívül írt két musicalt, új hangulatot, „magyar fazont” adott a country műfajnak a Bojtorján lemezein. Neve ott van a Senator albumán, és még sorolhatnánk. Legújabb sikeres munkája Kern András nagylemezének több szövege.
Ám hiába ismerik nevét, hiába dúdolják naponta sok ezren dalait, ő maga kevéssé ismert személyiség. Vajon miért ez az ellentmondás?

A mi szakmánkban – kezdi az őszülő szakállú fiatalember – helyzeti előnyben vannak azok, akik a színpadon állnak. Velük azonosul a közönség, nem tudja – igazából nem is érdekli, hogy a kedvencek által tolmácsolt gondolatokat ki fogalmazta meg. Annak hisz, akit lát, szeret, s a produktumot is kizárólag neki tulajdonítja.

Ez valami eredendő igazságtalanság, nem?

Idáig még nem. Torzzá akkor válik, amikor a folyamat mechanizmusa a szakmát teszi tudathasadásossá. Az előadó aratja le a sikert, s előbb-utóbb természetes módon jut el odáig, hogy mindenki, aki a háttérben dolgozott a sikerért, legyen hálás, ha az elért pozíció fenntartásában is jut számára némi szerep. Így válik a szövegíró is – ha nem a zenekar tagja – szükséges rosszá, elfelejtve, hogy nélküle az előadónak, a zenekarnak  nem lenne arca, egyértelműen felismerhető jelzésrendszere, stílusa, meghatározó gondolati háttere. A kritika inkább csak kínos kötelességet letudva, hol tudálékosan, hol nagyképűen, hol lekezelően, hol elfogadott nevek bűvöletében tiszteletköröket futva bírál. Végül is értékük szerint senki sem figyel a szövegekre. Pedig a műfaj tömegekre hat, és ezt nemcsak ritmusok és harmóniák, hanem szavak és gondolatok teszik.

Igen, az tény, hogy fontos a jó dalszöveg. De mi is az?

A már említett, funkcióját betölteni igazából nem képes kritikán kívül kevés a visszajelzés. A mi műfajunkban idő sincs ennek feltérképezésére. Csak arra figyelünk, milyen gyorsan változnak a zenei divatok. Így én magam sem tudom, melyek a jó dalszöveg megfogalmazott, kikristályosodott ismérvei. A magam jóízlésére vagyok utalva objektív, megbízható ítéletek híján. A közönség tapsa, a lemezek példányszáma csak nagyon-nagyon áttételesen lehet útjelző: nem értékeket, hanem pillanatnyi népszerűséget regisztrál.

A zenekarok, előadók mennyire fogadják el, hogy „ideológiájukat”, szellemi töltésüket egy „kívülállótól” kapják?

Az előbb ezt már érintettük. Úgy gondolom, addig is el kell jutni, hogy itt egyáltalán szellemi töltésről van szó. Nem csupán arról, hogy a dalhoz szöveg kell, mindegy milyen, mindegy miről szól és nem fontos, hogyan. Szerencsére, akikkel eddig dolgoztam, partnerek voltak. Jól ismerjük egymást. Voltak persze kivételek, de ezerszer igazolódott, hogy jól és hatásosan csak azokkal tudok együtt dolgozni, akikkel az éppen adott munkán kívül is jó az emberi kapcsolatom.

Ezek szerint kipróbált szerzőtársakkal dolgozol. Milyen eséllyel kopogtatnak be az újak?

Új szerzőtársi viszonyra minden pillanatban éppen annyi esély van, mint egy új barátságra, ha az ember nyitott, s szereti a szakmáját.

Sokat dolgozol. Milyen márkájú autód van?

Nincs autóm. Harmincnégy éves vagyok, most vált valóra, hogy önállóan lakhatom egy tanácsi lakásban. Ez minden vagyonom.

Mit gondolsz, van-e a szövegírásban valamilyen felelősség? Végső soron mégiscsak százezrekhez szólsz.

Feltétlenül. Tömegekhez szólni hatalom is, felelősség is. Valahogy ettől a gondolattól még ma is inkább megriadunk, mintsem hogy tudatosan éljünk vele. Egyszerűbb és kényelmesebb ifjúsági zene által kifejezett gondolatokat „táncdalszövegként” tárgyalni, s így az átgondoltabb vagy nyersebb módon érintett problémákat, korosztályok gondjait, érzéseit nem tudomásul venni – nem felfigyelni hatására.

Akkor hát az általad jónak vagy ideálisnak tartott szövegíró egyszersmind népművelő is?

Igen. Ugyanúgy, mint bármely más művészeti ág képviselője. Sőt – a műfaj természetéből adódóan – talán még inkább.

Csattanó: Az I. Interpop fesztiválon a zsűri döntése értelmében magyar szerzői díjat nyert A csönd éve volt című szerzemény, Balázs Ferenc és Horváth Attila műve. Az eredményhirdetésnél a szövegíró neve el sem hangzott, a díjat a siófoki közönség és a televízió nyilvánossága előtt a zeneszerző vette át. A szövegíró a díjátadást követő protokollfogadásra nem kapott meghívót. Később az ideiglenes művészklubban először dühösen és felháborodva, aztán a dolgokba bölcsen beletörődve, majd jókedvűen megittunk néhány italt. Végül is nem történt semmi. Az viszont látványosan.  

Vári Gábor
(Kapuvári Gábor)

 MARATHON

Ismét egy új banda, egy új lemez, ismert és ismeretlen alkotókkal. A Marathon. Nézzük, kik játszanak a debütáló albumon: Hetényi Pál énekel, Vámos Zsolt gitározik, Szappanos György basszusgitározik, Erdélyi László billentyűs hangszereken játszik és Berecz Endre dobol. Kató Zoltán szaxofonozik, Pintácsi Viki vokálozik. Hangmérnök Rozgonyi Péter. Igazi nagy név a szövegíróé: Horváth Attila – többek közt – a Taurus, a Piramis, a Korál, a Senator és az Omen sikereinek elősegítője volt. De mi is ez az egész?

Kitaláltam egy zenekart – mondja Erdélyi László. -’91 novemberében jött az ötlet, amihez társakat kerestem. Hallottam például Vámos Zsoltot játszani, szerettem volna vele dolgozni, hát utánamentem. A SOTE-n ezer forintot adtam a beengedőknek, hogy bejuthassak az Exotic koncertjére. Horváth Attilát is így találtam meg, szerencsére vállalták a közös munkát.

A szellős, kellemes, amerikai ízű rockzenét Vámos Zsolt írta, s ehhez készültek Horváth Attila szövegei. Csakhogy Zsolt eközben az Exotic tagja is. Vagy talán oszlana a Trabantos zenekar?

Szó sincs róla – mondja a gitáros -, most ugyan kevesebbet koncertezünk. de létezünk. Minden együttesnek szüksége van pihenésre, töltődésre, nálunk most jött el az ideje. Tavasszal pedig már valószínűleg dolgozunk is a következő lemezen. Egyébként nagyon hálás vagyok az Exoticnak, hogy tolerálják Marathon-beli munkámat.

Egy másik ismert arc a zenekarban Berecz Endre. Róla Bikini-tagsága óta semmit nem lehetett hallani.

Nem volt szándékomban eltűnni – mondja -, csak épp nem kaptam kedvemre való ajánlatot. Vártam arra a bandára, ahol végre azt csinálhatom, ami igazán tetszik. Zsolttal már hosszabb ideje ismertük egymást, örömmel mondtam igent az invitálásra. Nem is bántam meg.

Ejtsünk néhány szót a többiekről is. Hetényi Pál igen képzett hangú énekes, meglepő, hogy eddig nem került felszínre. Egyébként korábban Gyöngyösön együtt zenélt Vámossal. Szappanos György dzsessz-zenekarokban játszott, a rockszakmában még nem ismert a neve. Nos, ez a Marathon.

Mire ez a cikk megjelenik, már sokan fogják ismerni a nevünket. László Ferenc és felesége, egy kft. vezetői jóvoltából hatalmas reklámkampánnyal kívánjuk bevezetni a lemezt. Nekik köszönhető, hogy hamarosan Spanyolországban turnézhatunk. Ebből az alkalomból kint megjelenik a lemez angol nyelvű változata. Maga a zenekar egyébként nem divatból, nem pénzért jött létre, egyszerűen csak szeretnénk örömteli pillanatokat szerezni az embereknek és magunknak.

Így legyen. Azért érdemes még meghallgatni Horváth Attilát, már csak tapasztaltsága okán is. Elvégre ő jó néhány zenekar indulásánál volt ott.

– Egy általam sosem látott fiatal keresett fel, kezében egy feldúdolt demokazettával, hogy írnék-e rá szöveget. Ilyenkor rendszerint szkeptikus vagyok, de azért meghallgattam az anyagot. Amely meglepően jó, újszerű és érdekes volt. Készítettünk két nótát, majd elindult az ügy a maga útján. Élvezetes volt a munka, a zene pont olyan hangulatokat idézett fel, amikre szeretek írni. Ráadásul szabadon dolgozhattam, mert ez a fajta muzsika nem gondolkozik szöveg-klisékben. Hogy mi az érzésem? Be fog jönni. Fiatalos, mégis érett, ötletgazdag és kimunkált a zene. A produktum alapján be kell jönnie. Igaz, a mai világban maga a produkció már nem döntő tényezője a sikernek. Azért én bízom a dologban.

Maróthy György

Zacskó mesteri húrtiprása    

Négyezer-kettőszáztizennégy. Még leírni, kimondani, kiolvasni is sok. Pontosan ennyi nap telt el azóta, hogy „öt ember, aki tisztán rockzenét játszik”, nem lépett együtt a világot jelentő deszkákra.
Tizenegy év után, 1992. december 17-én megtört a jég. A Piramis teljes életnagyságban született újjá a Budapest Sportcsarnok színpadán. És eljött az ünnepre Sebők János „bamba nemzedéke” is, hogy együtt üvölthesse a hetvenes évek második felének szívhez szóló dalait.
Micsoda karácsony utáni ünnep! Soha nem látott tömeg a BS előtt és a BS-ben. Hangszórók bömbölnek, hogy megóvják a hömpölygő tömeget a felesleges lökdösődéstől. Rögtön a bejáratnál egy őrületes meglepetés! Birkás Attila Piramis-sztorija.
Nekünk nem lehetett volna nem látni a színpad és szerelem ördögét újra kigördülni a kifutóra! Nem lehetett volna nem hallani Zacskó mesteri húrtiprását, Pinyó elegáns, de dögös dobolását, Gallai simogatóan 1ágy hangját vagy Som mozdonyerősségű basszusozását. Nekünk mindez életünk, kamaszkorunk része volt. Általuk szívtuk magunkba a zenét, és Kölyök torkából törtek fel életünk legszebb mondatai, az ezerszer áldott Horváth Attila szövegei.
És most újra előttünk az ötszögű Piramis. Kit érdekel ebben az áhítatban, hogy Alex, alias Kölyök vagy Révész Sándor most éppen a Kozmosz része?! Hallod, újra nekünk énekel! Ki akarta ezen az estén észrevenni, hogy az a felső C már nem a régi?! Kiénekeltük helyette is. Gyertyákat gyújtottunk, két és fél óra erejéig újra őszintén akartunk élni, mert újra átéreztük, és talán el is hittük, hogy szabadnak születtünk.
Kóbor angyalokként jártuk a koncerteket azóta, de az igazit, a hozzánk szólót talán csak tegnapelőtt találtuk meg. A Dal most újra eljutott mindenkihez, aki vasárnap velünk énekelt a BS-ben.
Négyezer-kettőszáztizennégy. Megtört a jég. A Piramis angyala újra felszállt a magasba  

Thurzai Zsöni

Barangolások Charlieval  

EMLÉK 1.  

 És az igazgató úr a gimnáziumban azt mondta a diákparlamenten, hogy amíg ő itt az igazgató, többet ilyen Generál vagy hogyishívják, itt föl nem lép. Nem Charlieval vagy Tibusszal volt baja, bár sejtem, nem az ő világa lehetett a Zenegép, a Yeti, a hegyi ember, meg a Könnyű álmot hozzon az éj, hanem a hívatlan rajongókkal, akik gólyabáli Generál-koncert ürügyén rohamozták meg a József Attila Gimnázium épületét. Ha jól rémlik, szertelen bejuthatnékjuknak nem szabott határt sem a kínai, sem a spanyol etikett. Tudtak valamit. A buli maga volt az ájulat. Mámor a köbön. Úgy leizzadtunk az első négy sorban, mintha az egész éves szauna-bérletet egy húzásra használtuk volna föl. Póta Andris a kivilágított Ludvig-üvegdobok mögött… Novai akkoriban még nagyon basszusgitározott. Várkonyi Mátyás a billentyűk bástyái mögött. Tátrai az Ikaruszban cafatokra szaggatta a Tavaszi szél vizet árasztot és a Himnuszt. Charlie pedig már akkoriban is mindent tudott. Miszter Smirglitorok visszakézből leradírozta az összes akkori magyar hangszálherceget. 1978-at mutatott a naptár.  

EMLÉK 2.  

A Folytassa Charlie következő epizódjáig cirka egy évtizedet kellett várni. Akkor aztán lett Tátrai Band, buli a gimnázium tőszomszédságában a KEK-en, és akkorra már tudható volt, mi fán terem Joe Cocker, csak az a tajtrészeg skandináv gitáros nem kellett volna, aki azt kiabálta a mikrofonba, hogy Horváth úr jobb, mint Lee Van Roth. Ekkortájt pedzegette először négyszemközt sok vörösbor után Horváth Attila, hogy kéne végre egy igazi blues-lemezt írni Charlie-nak, aki szigorúan monoton pendlizett a Pannónia Expressz skandináv állomásai és Budapest között.  

EMLÉK 3.  

Sült hal voltam – morogta Charlie a diktafonba a Zserbó teraszán, amikor arról kérdeztem, miért nem ugrott fejest a nemzetközi karrierrel kecsegtető ajánlat mélyvizébe világkóborló vendéglátózása közepette. Nem mondta, én sem mondtam, de erősen bizakodtunk: ő lehet az, aki hazavágja a nagy magyar melegház satnya gerberáit. Elkélt már némi nemesebb nedű az össznépi limonádé-dömping idején.  

EMLÉK 4.  

1994 – Eurowoodstock. Másnapos délután. Színpadon a Charlie Band. Előtte meg nagyon sok ezren. Világítás egyenlő zéró, mínusz nulla. Nagy meccs. A Hajógyári-szigeten csak lekésni lehetett valamiről, valami kedvéért. És lőn. A nagyérdemű letrillázta, végigtáncolta Charlie-ékat. Lerch úr rendesen bepörgött billentyűi mögött. Pedig még egy röpke áramszünet is bekavart, ha jól emlékszem. A rock and roll arisztokrácia büfésátrában valami kérdést esetlenkedtem Horváth Attilának, hogy na azért ez így korrekt, nem? Válasz nem jött, de aznap nagyon belehúztunk az éjszakába.  

EMLÉK 5.  

És most itt a Mindenki valakié, amelyet már megjelenése előtt 44 ezer példányban rendeltek meg a kereskedők. Rózsa lstván, a Charlie-hadművelet vezérkari ezredese vigyorog a róla elnevezett lemezcég budai irodájában, és miközben Charlie a dedikáláshoz használandó filctollal vív külön csatát, azt mondja: azért az nem semmi, hogy végre igazi zene tanyáz a slágerlista élén. Hümmögök. Mondani nincs mit. Inkább áthúzok a szemközti ánglius kocsmába, és örömömben bevágok egy pohár barna sert; hozzá egy gigantikus Chatoubriant közepesen átsütve. A hangfalakból Charlie hirdeti az igét:

Vidékre költözöm / A kertem öntözöm /  Már semmi nem ér el / Amihez nincs közöm!

Na ja. Hát ez csak természetes, nem?  

Hetesi Péter Pál    

Lett pénz!  

„Remélem, Friderika nem nyeri meg a dublini Eurovíziós Dalfesztivált, mert akkor jövőre nekünk kell megrendezni!” – mondta tavaly a Magyar Televízió egyik illetékese. Nos, Friderika akkor „csupán” a negyedik lett, bizonyítva, hogy a magyar könnyűzenének igenis helye van a nemzetközi palettán. S a legfontosabb, kivívta, hogy hazánk idén is indulhasson ezen a rangos versengésen. Horváth Attila „illetékes” szövegíróval erről beszélgettünk.  

Az év elején több szerzőgárdát is felkért a televízió szórakoztató osztálya, írjanak nótát az idei fesztiválra. A szakmai zsűri úgy döntött, hogy a Balázs FecóvaI közösen komponált dalunk képviselje hazánkat Dublinban. Azt is eldöntötték, hogy a fiatal, tehetséges Szigeti Csaba énekli majd a számot. A gondok csak ezután kezdődtek: a nevezésre, a közvetítésre nagy nehezen összekaparta a pénzt a tévé. Ám arra már nem telt, hogy az előadón kívül a szokásos – karmesterből, tolmácsból és szerzőkből álló – stáb is kiutazhasson. A szórakoztató osztály így is erején felül nyúlt a zsebébe. Amikor Horváth Ádám elnökhöz akartunk fordulni, hogy segítsen, már a titkárságán elakadtunk.

Mennyi pénzről volt szó?

Ötszázezer forintról, amely nevetséges összeg az ország külföldi megítélésénél. A fesztivált a fél világ élő adásban látja, s amíg a többi asztalnál sokfős delegációk drukkolnak, a magyar csapat helyén egyedül Csaba árválkodna, értetlenül, hiszen nem beszél angolul! Elég érdekesen zajlanának a zenekari és kamerapróbák, valamint a sajtótájékoztatók. Arról nem beszélve, Csa-bának komoly szemproblémája van, alig lát valamit.

Próbáltak máshonnan pénzt szerezni?

Az utóbbi hetekben csak ezzel foglalkoztunk. Az utolsó pillanatban a Zsaru Magazint és a Creation Vargas férfidivatáru céget sikerült megnyernünk.

Mi történt volna, ha netán nem jön össze a pénz?

Botrány. Az említett okok miatt szinte képtelenség, hogy az énekes egyedül utazzon Dublinba. Ha viszont visszalépünk a szerepléstől, akkor a szabályok szerint három évre megvonják tőlünk a részvételi lehetőséget, de szerencsére nem így történt, holnap utazik a stáb.  

sss

ÚJ NÉV EGY RÉGI HÁZ FALÁN  

Május 13-án, szombaton a fél világ ott ül majd a televízió képernyője előtt, hogy élő, egyenes adásban láthassa és hallhassa a 40. Eurovíziós dalfesztivál eseményeit. Minket, magyarokat, Szigeti Csaba képvisel, mégpedig Horváth Attila és Balázs Fecó kifejezetten erre az alkalomra írt szerzeményével, a lírai hangvételű „Új név egy régi ház falán” című dallal. Nekünk, magyar zsaruknak kiváltképpen izgalmas lesz az a szombati éjszaka: hogy, hogy nem, a Magyar Televízió csak az előadó utazását tudta finanszírozni, Malek Miklós karmesternek, Horváth Attilának és Balázs Fecónak országhatárokon átnyúló rendőrségi összefogással lapunk, a Zsaru magazin szerzett szállást és repülőjegyet. Így aztán sokszorosan érdekeltek vagyunk a sikeres szereplésben… Magyar előadó első ízben tavaly vehetett részt ezen a rangos könnyűzenei eseményen, s Bayer Friderika rögtön a negyedik helyet szerezte meg! És most?
Bízunk benne, hogy az Ír Nemzeti Gárda vendégházában kényelmesek az ágyak, és Malek Miklós frissen, kipihenten dirigálhatja a fesztivál nagyzenekarát. Ami a csaknem negyedszázada együtt alkotó szerzőpáros versenydalát illeti, a magunk részéről nyugodtak vagyunk. A kompozíció első hallásra ott marad az ember fülében, akárcsak a többi Balázs Fecó és Horváth Attila-szerzemény: mint a Homok a szélben, a Kevés voltam neked, a Kölykök a hátsó udvarból, a Csönd éve vagy az Évszakok…
Elutazás előtt természetesen megkérdeztük őket, milyen érzésekkel készülnek a nemzetközi megmérettetésre.

Ez a dal is ugyanolyan nehezen született, mint a többi – mondta az év szövegírója, Horváth Attila. – Akinek megmutattuk, annak tetszett, első hallásra mindenki megjegyezte a refrént. A többi az adott pillanatokon múlik. Elsők, de utolsók is lehetünk.

Úgy hiszem, akik szeretik a korábbi számainkat, azoknak ez a versenydal is tetszeni fog – mondta Balázs Fecó. A többi már a közönségen múlik.

Nem akármekkora felelősség a tavalyi magyar siker után felmenni a színpadra – mondta Szigeti Csaba, aki az 1992-ben megrendezett egri táncdal-fesztiválon tette le a névjegyét. – Horváth Attila ajánlott Balázs Fecónak, és ő beleegyezett, hogy én adjam elő a dalt. Szeretném, ha nem okoznék csalódást.
Nem marad más hátra, mint szombaton este odaülni a televízió képernyője elé, és nagyon, nagyon drukkolni. Rajtunk, magyar zsarukon biztosan nem fog múlni…

Fábián L. Gyula

Negyven lemez
Beesik a koncertre
Meglepik a szövegírót  

Horváth Attila szövegíró Charlie állandó szerzőinek egyike. Vajon neki köszönhetően lesz-e valamilyen meglepetésben része a közönségnek a Budapest Sportcsarnokban a december 28-i koncerten?

Számomra lesz néhány szám meglepetés. Annak idején, kezdő szövegíró koromban ugyanis a Taurus zenekar mellett írtam néhány számot egy Olympia nevű formációnak is. Nyilván sokan nem emlékeznek rá, hogy ez Charlie saját zenekara volt, a hatvanas évek legvégén. Erről az öt-hat számról soha semmilyen hivatalos felvétel nem készült, én már nem is emlékszem a címükre, de azért ha hallanám őket, rájuk ismernék. Állítólag ezek is elhangzanak majd a koncerten.

A huszonöt éves pályafutása alatt rengeteg szöveget irt. Készített valaha is mérleget?

Nem szeretem az ilyesmit. Sőt kifejezetten zavar, ha valaki számokkal dobálózik. Nem a mennyiség a fontos, hanem a minőség. De ha mégis számvetést kell csinálnom, akkor azt mondom, hogy úgy negyven nagylemezen dolgoztam eddig, s ezek jó részén az összes szöveget én írtam.

Kedvence a Charlie-nóták közül?

Az első lemezéről a Ha mégis jön a Rolling Stones, a másodikról pedig a Szökevény. Általában nem a nagy slágereket szeretem a legjobban.

Nyilván 28-ári ön is szinte lép…

Valószínűleg épp hogy be fogok esni a koncertre. mert aznap érkezem Münchenből. Balázs Fecó ugyanis kint játszik egy hónapig, s muszáj őt meglátogatnom.  

karizs

Exkluzív interjú
Nekem a rock az életem  

Horváth Attila, a Huszka-díjas dalszövegíró olyan együtteseket, előadókat segített már, mint a Piramis, a Korál, a Bojtorján vagy legutóbb Horváth Charlie. Lakásán beszélgettünk vele.  

A pályaválasztási tanácsadókban nem találunk ilyen szakmát, mint dalszövegíró.

A hatályos pénzügyi jogszabályokat fellapozván sláger-szerző kisiparos néven találtam meg magam, szóval van ilyen szakma, csak ezt nem tanítják sehol. Ahhoz, hogy bárki is dalszöveget írjon, el kell töltsön a szakmában néhány évet.

Először a Balázs Fecó- és Radics Béla-féleTaurusnak írtál szöveget, akik eIsőként játszottak kemény rockot hazánkban. Úgy tűnik, ez meghatározta némileg a sorsodat, hisz főleg rockbandáknak írtál ezután.

Nem a Taurus determinált engem, hanem én determináltam a Taurust. Egyébként együtt tervezgettük ezt a csapatot Radicsékkal. Ez volt az ízlés- és érzésvilágom, ez az én közegem. Á Creamtől és Hendrixtől kaptam a legnagyobb löketet, ami egy életre szóló elkötelezettséget jelentett a rockzene felé.

A Piramis első lemezein nem volt feltüntetve a neved, pedig te írtad a szövegeket. Miért?

Nem szeretnék erről beszélni, nem akarok lassan húsz évvel ezelőtti sebeket feltépni.

Érzel-e minőségbeli határt a dalszöveg és a vers között?

Törekedni kell arra, hogy az ember olyan dalszövegeket írjon, amelyek zene nélkül is megállják a helyüket. Nem hiszem, hogy érdemes élesen határt vonni, viszont az kifejezetten idegesít, ha valaki azt mondja a dalszövegéről, hogy vers

De nemcsak a kemény rock nyelvét fogalmaztad meg…

A Bojtorjánnal kitaláltam, hogyan is kell magyarul countryt csinálni. Színészlemezek közül Kern Andrásé volt az első, amire nem kellett címkét tenni, önmagában is megállta a helyét.

Van olyan zene, amire nem vagy hajlandó szöveget írni?

Csak olyat vállalok el, ami közel áll hozzám. Ez az egyetlen mércém, amit a felkéréseknél figyelembe veszek

Általában a dalszövegírók költői ambícióval indultak…

Én is költőnek indultam, sokat publikáltam a Magyar Ifjúságban, Ifjúsági Magazinban, és Kossuth-díjas költő akartam lenni. Aztán egyszer csak elkezdett iszonyatos módon hatni rám a rockzene, és rájöttem arra, hogy ha kötetben jelennék meg, akkor 500 ember olvassa el. És különben is, nekem a rock az életem.  

Poós Zoltán

HORVÁTH ATTILA dalszövegíró
(Taurus, Piramis, Korál, Charlie)
LEG-jei  

Könyv
Ha tartalmasabb olvasmányokra vágyom, szeretek elmélyedni a történelem, régészet rejtelmeiben, érdekelnek az ezoterikus jelenségek is. Legutóbb Egely György parajelenségekről, eltitkolt találmányokról szóló gyűjteményes könyvét vettem meg, és örök olvasmányom: Várkonyi Nándor: Sziriát oszlopai. Ha pedig könnyedebb, kellemes időtöltésre vágyom, színvonalas politikai fictiont – pl.: Robert Ludlum könyvét olvasom. Chandler és Rejtő természetesen mindig kéznél van.  

Film
John Schlesinger Midnight Cowboy-át akár minden héten meg tudnám nézni, olyan hatással van rám. A másik film, amelyik egész egyszerűen elvarázsol: a Kamaszkorom legszebb nyara. Mindent megnézek, amiben Robert de Niro szerepel, nagyon szeretem AI Pacino filmjeit és Mickey Rourke-ot.   Színház
Iszonyatos restanciáim vannak. A szakmámhoz tartozik, hogy minden rockzenével fűszerezett dolgot megnézzek, ebben a műfajban a Jézus Krisztus Superstar verhetetlen. Sajnálom, hogy ezt és a Hairt nem tudtam annak idején eredetiben, akkor és ott, a pezsgés közepén megnézni, szavakkal elmagyarázhatatlan élmény volna. Így is meghatározó volt mindkettő számomra.  

Zene
Ez a legegyszerűbb és a legbonyolultabb kérdés is egyben, hiszen nem múlik el nap zene nélkül. Csak a számomra „kötelező” arcokat sorolnám föl, csak néhány név mutatóba, hogy milyen irányba vitt el az ízlésem a húsz-egynéhány év alatt: Neil Young, Tom Waits, Chris Rea és a nagy klasszikus: a Procol Harum. Érdekes, hogy saját lemezeimet soha nem hallgatom, de jólesik, ha valahol teljesen váratlanul, akár az éjszaka közepén, egy nyitott ablakon át meghallom.  

Egyéb
Rögtön három dolog jut eszembe: a komputer, a gombfoci és a Piaf a Nagymező utcában.  

Széman Richárd

A tolvajok bálja  

Szinte az egész ország Charlieval együtt énekli a dalait, az elmúlt évtizedekben szerelmes vallomások tízezreit inspirálta egy-egy Taurus-, Korál-, vagy Piramis-sláger, és mégis: csak nagyon kevesen tudják, hogy ezeknek a nótáknak a szövegét Horváth Attilának köszönhetjük. Nem ment könnyen, de sikerült rávennünk a félárnyékot kedvelő férfiút, hogy beszéljen egy kicsit magáról, eddigi pályafutásáról.

Attila, hogy kezdődött az életed?

Mint mindenki más, én is egészen kicsi gyermekként kezdtem. Budapesten születtem, 1952. január 4-én, egy VIII. kerületi, József utcai lakásban. A gyermekkorom a Mátyás tér és a Rákóczi tér kulturális atmoszférájának szorításában telt el. Csöndes, szemlélődő srác voltam, a gyakori bunyókban csak akkor számíthattak rám a barátaim, ha már minden kötél szakadni látszott. A szüleim munka mellett végezték felsőfokú tanulmányaikat, így sokat voltam egyedül. Ez oda vezetett, hogy mire édesanyám beíratott a Bacsó Béla utcai általános iskolába, már kifogástalanul tudtam írni és olvasni. Nagyon jó tanáraim voltak, szeretetteljes légkörre emlékszem. Leginkább rajzolgattam órák alatt, hogy ne zavarjam a tanítást, így természetesnek tűnt, hogy képzőművészeti gimnáziumban folytatom majd a tanulmányaimat. A szüleim azonban megijedtek egy kicsit ettől a laza pályától, így a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban kötöttem ki. A tanulással soha nem volt különösebb bajom, volt hát időm arra is, ami igazán érdekelt. Az első évben színjátszó csoportot szerveztem, a másodikban már életre hívtam az iskolai zenekart is, Röviddel később már a kerület összes iskolájába minket hívtak szalagavatókra és más összejövetelekre. Más iskolai együttesektől eltérően mi nem külföldi zenekarok számait játszottuk, hanem saját szerzeményeinket. Elmondhatom, hogy sikerünk volt, egyre többen megismerték a Soul Bridge nevét, s így kézenfekvő volt, hogy benevezzünk az 1968-as Ki mit tud?-ra. A kerületi elődöntőben a Neotonnal kerültünk össze: náluk orgonált Balázs Fecó, itt kezdődik a barátságunk.
A technikum befejezése után egy évig dolgoztam a belvárosi távírdában műszerészként, de egy napon nem bírtam tovább. Otthagytam a drótok és a kapcsolók világát, és egy Üllői úti könyvesboltban helyezkedtem el. Munka mellett elvégeztem a könyvesbolti eladó tanfolyamot is, így gyorsan befogadott a szakma. Ezekben az években vetettem meg több ezer kötetet számláló könyvtáram alapjait. Leginkább persze a verseskönyveket szerettem és szeretem ma is, de filozófiai és más tárgyú munkákat is gyűjtöttem. Rövid megszakítással csaknem tíz éven át dolgoztam könyvesboltban. Az Üllői útról viszonylag gyorsan átigazoltam a Rózsavölgyi Zeneműboltba, ahol az én tevékenységemhez fűződik a külföldi hanglemezek adásvételének fellendítése. Ma is bejárok néha a régi arcok közé, vannak még néhányan egykori munkatársaim közül. 1976-ban feleségül vettem egy lengyel lányt, és kiköltöztem Varsóba. Megismerkedtem és összebarátkoztam a legendás SBB tagjaival, Czieslaw Niemennel és másokkal, valamint megtanultam lengyelül. Ma már nagyon sokat kell innom, és türelmes lengyel társaság kell ahhoz, hogy beszélni kezdjek ezen a nyelven, mivel egy évvel később elváltunk egymástól, és hazajöttem. Most már több mint tizenöt éve megengedhetem magamnak, hogy csak a szövegírásból éljek – igaz, nincsenek nagy igényeim. Világéletemben laza voltam, sohasem foglalkoztatott, hogy mit hoz a holnap. Ma sem érdekel. Nem vágytam soha biztos egzisztenciára, és nem ijedtem meg attól, ha mindent elölről kellett kezdenem. Ilyennek születtem.

Emlékszel még az első versedre?

Nem igazán. Talán ötéves lehettem, amikor Ilosvai Selymes Péter nyomdokain haladva megírtam az első versemet, amelynek minden sora úgy végződött, ahogy Ilosvainál láttam: vala-vala. Később a rádiót hallgatva megtanultam, hogy mit nem szabad írni, és a verseskönyvek olvasása során azt, hogy hogyan kellene formába önteni a gondolataimat. A hatvanas években sok versem jelent meg az Ifjúsági Magazinban és a Magyar Ifjúságban, elsősorban Baranyi Ferencnek köszönhetően. A középiskolában Tóth Árpád volt a legkedvesebb költőm, és a Nyugat köréhez tartozók. Nagyon közel került hozzám Apollinaire, később Ady és végül József Attila, akit ma is gyakran előveszek.

Aztán jöttek a zenekarok…

Úgy van. Az elsők közül a legismertebb a Taurus volt, amit a Neotonból kivált Balázs Fecó és az időközben szintén odakerült Som Lajos hívtak életre. Mikor szétváltak útjaik, megszületett a Piramis és a Korál. Természetesen egyik barátomat sem hagytam cserben, sőt: közben írtam szövegeket a Bojtorján együttesnek is, mert érdekelt a country műfaja. Azután itt van Charlie, akihez három évtizedes barátság fűz. Amikor elindult a pályája az Olimpia zenekarral, már írtam neki szövegeket.

Csak szöveget?

Olykor zenét is. Hat éven át tanultam zongorázni, a saját zenekaromban basszusgitáron játszottam, de ha sarokba szorítanak, jöhet a fúvós hangszer is. Szinte minden lemezen, amely az én közreműködésemmel készült, van egy-egy szám, amelynek a zenéjét is én írtam, még ha más neve alatt jelent is meg. De Kern András lemezén van egy szám, a Szép kezű lány, amit teljes egészében én jegyzek.

Mi ez a háttérbe húzódás?

Nincs bennem elegendő exhibicionizmus, de hát miért is lenne? Hogy szebb húst kapjak a hentesnél? Hogy az emberek összenézzenek mögöttem: tudod, ki ez az arc..? Nem, én jobban szeretem a rivaldafénynél a sarokasztal nyugalmát, a barátaimmal való csöndes beszélgetést, a szemlélődő jelenlétet. Aztán ha eléggé feltöltekeztem, jöhet a következő dal. Mindig kész zenére szoktam írni, bár gyakran módosítok a nyers szerzeményeken, de ez nem probléma. Hiszen csapatmunkáról van szó.

Ritkán írsz közéleti témákról.

Életérzésekről írok, de azért akad néhány kivétel. Mint például a beszélgetésünk mottójául választott szám, amit Balázs Fecóval írtunk, és amit ma is aktuálisnak, frissnek érzek. Igaz, hogy Shakespeare szerint színház az egész világ, de amint látom, olykor inkább egy bálra emlékeztet. Most például a tolvajok báljára.

Te hogy érzed magad ezen a bálon?

József Attila Két hexameter című verse jól kifejezi a véleményemet: „Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! / Mért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis.”  

Fábián L. Gyula    

„A holnap szöveg nélküli dal…”  

Jég dupla whiskyvel – ugye ismerős ez a sor? Ezzel a címmel könyv jelent meg, mely tartalmazza Horváth Attila dalszövegeit (Piramis, Korál), Charlie, Cserháti Zsuzsa) rövid élettörténetét, és megszólalnak jó néhányan azok közül is, akik kapcsolatba kerültek vele az esztendők folyamán. Ebből az apropóból beszélgettem vele.  

Milyen érzés egy könyv „főszereplőjének” lenni?

Úgy érzem, a dalok, a szövegek a főszereplők nem pedig én!

Hogyan viszonyulnak hozzád ma azok az emberek, akik korábban még a fejüket is elfordították, ha megláttak?

Tudtommal nincsenek ilyenek. Mindig is úgy próbáltam (és próbálok most is) élni, hogy még csak okot se adhassak a sértődésre!

Mennyire szólnak saját életedről a szövegeid? Valóban „fekete bárány” voltál a Nagyvárosi
éjszakákban?

Nagyon! De ez nem azt jelenti, hogy a saját életemet írom meg, a dalok tapasztalataimból, egyedi dolgokként születnek – majd elindulnak az egyeditől az általános felé.

Ki az az ember-, akivel nagyon szeretnél megismerkedni?

Korábban nagyon sokan szerepeltek ezen a listámon, mára azonban már jó néhányukkal sikerült kezet fognom. Aki azonban változatlanul a listán van: Neil Young, Tom Waits – a hazaiak közül pedig Medgyesi Gusztáv.

Egy-egy ilyen találkozásnál azonban bizony igen könnyen ledől a bálvány – kiderül, hogy ő is ugyanúgy „emberből van”…

Van valamilyen hobbyd?

Köztudottan „számítógépőrült” vagyok, ezen felül pedig imádom nézni a SpektrumTV-t, iszonyú jó dolgok mennek rajta! Ami pedig több mint hobbi, az a gombfoci… Igen komoly múlt van a hátam mögött eme sportágban!

Már eddig is sokakat segítettél sikerhez. Ha nem titok, kérlek, áruld el, hogy kik a kedvenceid a hazai, illetve külföldi porondon?

Ami biztos: nem a sztárok! Rengeteg olyan nevet tudnék mondani, akik totál ismeretlenek hazánkban, mégis csúcs, amit képviselnek és csinálnak! A szívemhez legközelebb a „nagy öregek” (pl.: Demjén Rózsi, Bródy, Zorán) állnak – igen sokszor kritikus szemmel figyelem az ő pályájukat is.

Van-e kedvenc dalszöveged?

Egyedüli kedvencem nincs. Ha hármat kiemelhetek, akkor az a „Ha volna két életem” a Piramis I-ről, az „Ugye, nem hiszed el?” az 1993-as Balázs Fecó és a Korál-albumról, valamint a „Ne légy kemény” Charlie-tól. Ez utóbbinak-legnagyobb sajnálatomra! – valamilyen okból kimaradt a szövege a könyvből…

Most éppen min dolgozol?

Három különböző stílus képviselőjével dolgozom szinkronban. Készül a Charlie IV. anyaga, miközben Balázs Fecó új szólólemezén is munkálkodunk – no meg a Deák „Bill” Gyula új anyaga is munkát ad számomra.

Távlati terveid?

Egyelőre a fent említett dolgok teljesen lekötnek. Távolabb látni csak akkor fogok, ha ezek elkészülnek. Ami azonban biztos: július 26. és augusztus 2. között ott leszek az Országos Rock Gyermekei Táborban, Tokajban. Remélem, az idén is lesznek olyan tehetségek, akik bebizonyítják: a rockzene újra feljövőben van!  

Szabolcsi Tamás

KURÍR KÁVÉHÁZ
Piramis brigád, vigyázz!  

Mondhatnánk, hogy a kávéházazás, mint műfaj kihalt. Pedig eme időtöltésnek valójában nem is a kávéház a lényege, hanem a csevely: jelen esetben az Atrium Hyatt Terasz kávézójában. Ezúttal Horváth Attila dalszövegíróval ültünk le beszélgetni, akinek többek között a Taurus, a Bojtorján, az Ómen, Korál, Charlie zenés mondandójához volt rendkívül sok köze. Nemsokára Deák Bill Gyulának ír számokat, és hogy el ne felejtsük, a Piramis gyújtó hatású dalai zömének szövegét is ő szerzette. Nemrég jelent meg könyve és CD erről az időszakról.  

A hetvenes évek közepén új fogalom született: a Piramis jelenség.

A Piramis nem durranásokkal indult, sőt Révész Sanyi nélkül, két billentyűssel kezdtek. Egy szabadkai srác, Lévai Tibi játszott Gallai mellett. A bátyja, Lévai Szilveszter ma Hollywoodban kiváló filmzenéket ír. Fél évig működött így a zenekar. Akkor csatlakozott hozzájuk Révész. Az áttörést az hozta, hogy a Piramis kiment Lengyelországba egy közös turnéra, ahol egy magyar tévéstáb forgatott. Itthon levetítették a filmet, s attól fogva szabadult el a pokol. Egyszerűen volt abban az előadásmódban, abban a hangban, azokban a dalokban egy olyan lendület és erő, s közben olyan érzékenység, ami addig együtt nem volt tapasztalható.

Mindebben nem kis részük volt a dalszövegeknek. Gondolta, hogy ilyen robbanásszerű fogadtatása lesz a Piramis-nótáknak?

Sejtettem. Ám, hogy ebből egy úgynevezett csöves-jelenség vagy Piramis-jelenség lesz, azt nem gondolta senki. Aztán mindenféle fórumon elég sokszor elhangzott, hogy be kellene tiltani a Piramist, a kemény rockzenét, sőt az egész rockzenét. Ami történt, mindenkinek meglepetés volt. Kiderült, hogy irtózatosan sok olyan fiatal van, aki a rock and roll világában jól érzi magát, egyébként a társadalom összes területén elveszettnek számít, nem figyelnek oda rájuk, s elengedték a kezüket. Világossá vált az is, ők nagyjából így, egymást megtalálva keresik a boldogulásukat, ám nem biztos, hogy azon a módon, ahogy a társadalom várja bárkitől. Ezek a fiatalok valamilyen módon kivonultak a társadalomból, mert ott nem volt helyük, nem foglalkozott velük senki. És felbukkant egy zenekar, amely azt énekelte: „Ha volna két életem” sok mindent másképp csinálnék. S felmerült a csövesekben is, miért pont ide kellett születniük, s miért olyan körülmények közé. Vagy amikor azt hallották, hogy „őszintén akarok élni”, ők is erre gondoltak, de úgy akarták, hogy ezért ne vigye el őket a rendőr, ne verjék meg őket az aluljárókban, ne hozzák fel őket ellenpéldaként a KISZ gyűléseken. Eközben szembesültek azzal, hogy ez az ország képmutató, hazug a társadalmi berendezkedése, perspektívája pedig nincs. Mert az nem perspektíva, hogy az iskolái után valaki elmegy dolgozni, és ha szerencséje van, élete végéig összejön neki egy Trabant Hát valahogy ezeket az érzéseket fogalmazta meg és közvetítette úgy a Piramis, hogy az ekkorát robbant.

Ez a generáció ma olyan 35-40 éves… vajon mi lett belőlük?

Ha körülnézünk, valóban ez a korosztály a derékhad. A bűnözőké és a bűnüldözőké, sőt a politikusoké is.

Apropó. Hogy érzi magát a bűnügyi statisztikákat olvasva?

Az ember a bűnügyi helyzetet nem a statisztikákon, hanem a saját bőrén érzi, meg az ismerőseién. Nekem ugyan nincs házam, de sok barátomnak van. A napokban mesélte egyikük, hogy elment a biztosítóhoz. Ott megkérdezték tőle: riasztó van? Mondta: nincs. Néhány nap múlva visszament: most már van. Akkor meg azt kérdezték: rácsok vannak-e az ablakokon, mit tudom én, úgy nyolc centinként egyujjnyi vastag acélból? Mondta: nincs. Ott meg széttárták a kezüket, hogy akkor sajnálatos módon még mindig nem megy a dolog, nem tudnak szerződést kötni. Tehát nem csupán az én közérzetem vagy másoké jellemzi a helyzetet, hanem voltaképpen hivatalosan, üzletileg eleve azt valószínűsítik, hogy a házat ki fogják rabolni, nem is kötnek rá csak úgy biztosítást, legfeljebb akkor, ha bunkert csinál belőle az ügyfél. Én tehát mint becsületes polgár, beköltözöm a saját börtönömbe, míg a gengszterek mosolyogva grasszálnak az utcán.

Egy időben nemcsak a dalszövege volt magvas, hanem az étrendje is.

A makrobiotikus étrend annyiban hasonlít a vegetáriushoz, hogy húsmentes. A magok, a gabonafélék fogyasztásán alapszik.

És miért hagyta abba?

Lustaságból. Macerás volt a sok utánajárás.

Egyáltalán miért kezdte el?

Nálunk én szoktam bevásárolni. Egy alkalommal épp álltam sorban a piacon a hentesnél, sokan voltak, morfondíroztam, telerámolom hétvégére a hűtőnket. Eközben egy kicsit elbambultam. Arra riadtam föl, hogy a hentes kérdezi: mit tetszik kérni? S ekkor hirtelen magamhoz térve körülnéztem: hol vagyok egyáltalán, hogyan kerültem ide? Mondom az arcnak, hogy én nem kérek semmit, hisz én nem eszem húst. Hazaérve mondtam a feleségemnek is: képzeld el, nem eszünk húst. Onnan kezdve évekig nem is ettünk.

Semmiféle előzménye nem volt?

Semmi. Olyan volt, mintha egy ufó megérintett volna.  

Bányai György
 

„…NEM A KÖNNYEBB ELLENÁLLÁS IRÁNYÁBA KELL ELINDULNI…”  

Beszélgetés Horváth Attila dalszövegíróval negyedszázados szerzői jubileuma alkalmából  

Remélhetőleg az alábbi írás olvasói közül többen kézbevették, forgatták Horváth Attila összegyűjtött dalszövegeit tartalmazó könyvet. Azok pedig akik még nem találkoztak eddig a kötettel, ezután keresni fogják. Amikor lapunk munkatársa, Nemes Nagy Péter leült beszélgetni, az az elhatározás vezette, hogy elsősorban olyan dolgokról essék szó, amiről nem, vagy csak érintőlegesen esik szó a kötetben. A Macskakő nevű kis budai sörbárban aztán szó került sok mindenről: mindkettőjük kedvenc gyerek- és felnőttkori játékáról, a gombfociról, a sportról, a magyar történelem vészterhes korszakairól, a hazai rock nem kevésbé sanyarú helyzetéről…Lapunk terjedelme sajnos, gátat szab, ezért Attila mondatait sokszor rövidíteni kellett – elnézést!  

A ’60-as évek második felében olyan szinten írtam verseket, hogy azok meg is jelentek a Magyar Ifjúságban és az Ifjúsági Magazinban. Több volt tehát a szokásos kamaszkori verselésnél… Egyrészt az irodalom felől közelítettem a szövegíráshoz, másrészt, ha valamit megírok, akkor az legyen megírva, szóljon valamiről. Mivel verseket írtam és azt elég komolyan vettem, nagyon sok mindent tanultam József Attilától. Nem akarom az egész névsort felsorolni, de költőktől tanultam azt, hogyan kell szerkeszteni, a rímtecnikát használni, hogyan legyen a soroknak önmagában zenéje. Sok mindenben autodidakta módon építkeztem, de odafigyeltem azokra, akikről azt hittem, hogy érdemes tanulni tőlük. Nagyszerű magyar tanárom volt a technikumban, akinek szintén sokat köszönhetek.
Az angol és amerikai számok nem befolyásoltak, mert akkor nem értettem a dalok szövegeit. Viszont Bródy nagyon erősen hatott rám, ezt a mai napig elismerem. Nagyon nagy szerepe volt abban, hogy szövegíró lettem.

Az első nagyon „berobbant” szöveged a Taurus Anyám vigasztalj engem! című dala volt. Befolyásolt-e később ez a siker?

Igen, de érdekes módon az ellenkező irányban. Amikor ezt írtam, mindössze 20 éves voltam, tehát sem emberileg, sem szakmailag nem voltam kiforrott egyéniség. Nagyon erős sejtéseim és vonzódásaim voltak, hogy milyen irányban induljak el szövegíróként. Amikor ez a nóta döbbenetesen nagy siker lett, kicsit megijedtem, mert érzésem szerint nem igazán jó dalszöveg. A témát ma is megírnám, de egészen másképp, sokkal visszafogottabban.
Kevesebb érzelmet kell belevinni a lírai nótákba. és így lehet elkerülni a csapdákat, melyeket a könnyű siker reményében általában nem szoktunk elkerülni. Ennek a kirobbanó sikernek nagy tanulsága volt, hogy nem a könnyebb ellenállás irányába kell elindulni. Ez jó iskola volt és azt hiszem, a későbbiekben sikerült a kicsit giccsbe hajló, kicsit közhelyes, túl érzelgős történeteket elkerülnöm.
Az, hogy hiteles legyen valaki mástól, amit leírtam, az nem tartalmi, hanem formai kérdés. Azon a nyelven kell fogalmaznom, amit az előadótól elhisznek. Olyan módon kell a saját gondolataimat, érzéseimet szavakba öntenem, hogy megtaláljam azokat a közös pontokat, amik mindkettőnkben megvannak. Amitől az én gondolataim az ő előadásában hitelesek lehetnek. Soha, senkinek a gondolatait nem próbáltam megfejteni azért, hogy abból majd őt „kitaláljam”. Mindig arról volt szó, hogy azt írom, amit gondolok, érzek, s amit én szeretnék írni. A szövegírók általában azt szeretnék, hogy az arcukat a szövegeikből ismerjék meg. Tulajdonképpen én is így vagyok ezzel: az lenne a legjobb, ha engem is a szövegeimből ismernének meg és nem nekem kéne iránytűt adni.
A rockzene egy korosztály önkifejezési formájaként kezdődött, és azért lehetett az, ami. Annak, aki ezt ugyanígy látja, annak elég borzasztó végignézni azt, hogyan uralja el teljesen az üzlet ezt a területet is, és hogyan szűnik meg a rock önkifejezési formává lenni. Mert már csak néhány mohikán gondolja így ezt. Éppen ezért erősíteni kellene: a rock nem elsősorban zenei műfaj. Nézetem szerint a rockzene az a műfaj, hogy vannak gondolataid és azt legjobban úgy tudod közvetíteni, hogy a vivőanyag a zene. A lényeg az, amit közölni szeretnél, amit el akarsz mondani.

Volt-e olyan szakasz a pályádon, amikor fel akartad adni?

Egy ilyen volt. Nem arról szólt, hogy föladom, hanem feladtam. A ’80-as évek második felében volt, amikor a rockzene nem kapott megszólalási lehetőséget sehol. Amikor kifejezetten csak a szórakoztatásra törekvő popzenék voltak egyeduralkodók a szakmában. Akkor kiszálltam, azt mondtam: ehhez nincs közöm. Akkor úgy gondoltam, végleg abbahagyom. Szép kaland volt, hogy dalszövegeket írtam, most valamiből megpróbálok megélni. Komputergrafikus voltam és jobban kerestem vele, mint a szövegírással. Azon a szinten, ahol én vagyok, meg lehet élni a szövegírásból, de meggazdagodni nem. Van egy lakásom, autóm nincs – meg tudok élni az én igényszintemen.
A könyv szöveggyűjtemény részét magam állítottam össze és nem vettem észre, hogy legújabb munkáim közül az maradt ki, amit talán a legjobban szeretek. A harmadik Charlie-lemezről kimaradt a Ne légy kemény szövege. Nem tudom, hogy eshetett ez meg, mert a Charlie-nak írt szövegek közül ez benne van az első háromban.

Remélhetőleg a következő kötetedből nem marad ki. Addig is, az olvasók nevében is sok sikert kívánok a következő 25 évre! Végül hogyan jellemeznéd önmagad?

Szemlélődő típus vagyok. Szeretek egy bárpulthoz vagy egy sarokasztalhoz leülni és nézni, mi zajlik körülöttem. Belehallgatni mások beszélgetésébe… És, hogyha olyanok történnek, amik magukkal ragadnak engem is, akkor szívesen vagyok benne. Amikor már részt veszek az eseményekben, akkor már szeretem alakítani a történéseket.
Minden alkotóembernek töltekezni kell egyfolytában. Az biztos, hogy ezek a történések, zajlások feltétlenül szükségesek. A legjobb nézni a folyót, és amikor elragad az ár, akkor vele úszom én is.

Nemes Nagy Péter  

JÉG DUPLA WHISKYVEL
– Válogatás Horváth Attila dalszövegeiből
Warner / Magneoton  

Előadói ambíciók nélküli dalszövegírók csak a legritkább esetben kerülnek reflektorfénybe. Ezzel a lemezzel most Horváth Attilára vetül néhány képzeletbeli fénysugár, mégpedig abból a jeles alkalomból, hogy 25 éve lépett a pályára. Azóta – ez sem elhanyagolható szempont – stabilan tartja magát a legjobbak között. Nem lehetett irigylésre méltó a dolga, amikor ki tudja hány száz felvételből kellett kiválasztania egyetlen lemezre valót. A többféle „szűrőn” átesett 17 nótával maximálisan kitöltötte a CD játéklehetőségét. Annak ellenére, hogy sajnos egyetlen Taurus-felvételt sem találhatunk rajta, érdemes megemlíteni, hogy H. A. szövegírói debütálása ehhez a legendás csapathoz kötődik. Ez a tény ugyanis determinálta a folytatást, hiszen a Korált megalapító Balázs Fecó is őt választotta szerzőtársul, csakúgy, mint a másik ex-Taurus-os, a Piramis-főnök Som Lajos. Utóbbi Piramis-vádirat címmel megjelentetett, személyeskedésektől és indulatoktól sem mentes könyvében „írásba adta”: Horváth Attila dalszövegei nagyban hozzásegítették a zenekart ahhoz, hogy a fénykorukban országos méretű őrület alakuljon ki körülöttük. Ez így igaz. Némi szépséghibája mégiscsak van a dolognak. Az első Piramis-lemezeken köszönetképpen sem merül fel Horváth Attila neve. Olyannyira sem, hogy a szerzői lemez záró számaként felvett Ajándékot az 1978-as Piramis 2-n még Som Lajos és Köves Miklós jegyzi.
Az eddigi Horváth Attila-életműből én a Bojtorján-felvételeket emelném ki. Ezek azok a dalok, amelyeket nem tudnék elképzelni más szövegeivel. Talán itt volt a legnagyobb szükség arra, hogy olyan érzékletességgel villanjanak fel élethelyzetek, ahogyan azt csak Horváth Attila képes leírni. Horváth okos, de nem okoskodó. Érzékeny, de nem érzelgős, és kíméletlenül pontos, mint egy hiperrealista szépíró. Ugyanakkor felfoghatatlan számomra az az empátia amivel a fővárosban nevelkedett rocker az egyszerű vidéki ember lelkébe belehelyezkedni képes.
A közelmúltban Charlie és Cserháti Zsuzsa visszatérése forrt össze a nevével. Lehet mazsolázni a lemez-összeállításból és lehet sajnálkozni a lemaradt nótákon. Egy biztos: Horváth Attila nélkül a magyar rock sokkal szegényebb lenne. De nem csak a magyar rock: mi magunk is.  

olasz  

JÉG DUPLA WHISKYI/EL
Horváth Attila összegyűjtött dalszövegei  

25 év dalszövegírói termése 320 oldalon, keménykötésben, ízléses, hármas tagolású könyvben. Az első hetven oldalt Hetesi Péter Pál újságíró a „Szövegelő”-vel három éjszakán át folytatott beszélgetésből szemelgette. A második rész H. A. munkássága, ha jól számoltam 269 dalszöveg, elsősorban a publikáltak, vagyis a lemezen, hanghordozókon megjelentek közül. A rajtvonalat az 1972-es Taurus kislemez másik oldala, a „Szólíts meg, vándor” (SP 942-b) jelenti: Horváth Attila innen számolja pályáját. A harmadik részben pályatársak, barátok, volt iskolatársak – összesen 34-en – nyilatkoztak, adomáztak Kiss Sándor újságírónak. És hogy többségében azok, akik szeretik, tisztelik Horváth Attilát? Nos, ez is egyfajta közvélemény.
A könyvből nem csak a „rockköltő” életét és munkásságát ismerheti meg az olvasó, hanem a hazai rocktörténet jelentős szeletét is. Ez érthető, mert a jubiláns igazi rocker, élete egybefonódott azzal, amit csinál. Ettől hiteles, még ha olyan látszólagos „kanyarok” is vannak a Taurus-Piramis-Korál-Charlie nevével jelzett úton, mint a Bojtorján, Delhusa Gjon vagy Kern András.
Jól megírt, jól megszerkesztett könyv ez, amit biztosan sokszor vesz kézbe és böngész az olvasó, nemcsak a szövegek, hanem a sztorik miatt is. Kapható cédé melléklettel és anélkül is, ill. a lemez/kazetta külön is megvásárolható.  

Nemes Nagy Péter   

A szövegíró könyve  

A tavalyi év végén könyv és CD jelent meg, mindkettő Jég dupla whiskyvel címmel. De egyik sem Charlie-ról hanem a népszerű dal szövegírójáról szól. A kiadványok Horváth Attila huszonöt éves pályáját próbálják bemutatni.  

1972-ben, a Taurus kislemezén jelent meg először dalszövegem, a Szólíts meg vándor – mondja Horváth Attila, aki évekig vezette a ZM Szóklubját. – A negyedszázados évforduló adta a könyv és az album megjelenésének apropóját. Eleinte csak arra gondoltam, hogy jó lenne, ha végre szöveggyűjteményem jelenhetne meg, hiszen a nóták döntő része eddig nem volt olvasható nyomtatásban. Végül ebből kerekedett ki a két kiadvány.

A lemezen minden van: Korál, Piramis, Senator, Omen mellett Charlie, Cserháti Zsuzsa, azután Bojtorján, Kern András… Te választottad ki a dalokat?

Nem volt könnyű dolgom. Mert akár három CD-t is ki lehetett volna adni aszerint, hogy milyen szempontból válogatok. A legsikeresebb, a szakmailag legjobb, vagy a nekem legkedvesebb dalokból állókat. Kicsit kompromisszumos lett az album, de hát úgyis azokért a nótákért fáj a szívem, amik valamiért lemaradtak róla. Egyébként pedig messze nincs minden lemezen, mert a kiadói jogok tisztázatlansága miatt Marathon számot nem használhattunk.

A könyvben viszont szerepel minden dalszöveged. Mire gondoltál, miközben végigolvastad eddigi életművedet?

Amikor megkaptam a kész könyvet, már bele tudtam feledkezni a szövegekbe. Képes voltam személytelenül olvasni a nótákat, s bevallom, jó érzés volt. Ugyanakkor az is eszembe jutott így, pár év távlatából, hogy néhány szövegem egészen más sorsra juthatott volna, ha annak idején nagyobb figyelmet kap. Elsősorban néhány Omen és Marathon dalra gondolok. Amúgy nem szerepel a könyvben az összes szövegem. Volt, ami kimaradt, s csak most vettem észre. Különben sem lehetett teljes a gyűjtemény, mert néhány kivétellel csak a lemezen megjelent dalok szerepelnek benne.

Hogy teljes képet kapjon az olvasó: a dalszövegeket egy veled készült, hosszabb lélegzetű interjú (Hetesi Péter Páltól), valamint pályatársaid, barátaid megszólaltatása (Kiss Sándortól) egészíti ki. Tervezel valamiféle megmozdulást a könyv és a CD köré?

Gondoltam rá, de gyorsan elvetettem. Nagyon nem szeretném, ha úgy látszana, hogy saját magamat ünneplem, éljenzem, mert nem erről van szó. Most az út egyik pontján vagyok, s az évforduló alkalmat kínált arra, hogy visszanézzek, hogy összegyűjtsem az útjelző köveket, amiket magam mögött hagytam. De azért megyek tovább! Persze nagyon jó, hogy valamilyen módon összefoglalva, összegyűjtve felmutathatom: ez a huszonöt év megtörtént.
Egyébként érdekes végiggondolni, mekkora buli kerekedhetne abból, ha minden banda, amelyiknek szöveget írtam, együtt lépne fel… De hát ez aligha lehetséges. Annyi bizonyos, ha lenne is bármilyen megmozdulás, nem szeretném én kitalálni és megcsinálni. A könyv készítése során is igyekeztem a háttérbe húzódni. A dalszövegek felkutatása mellett mindössze annyi dolgom volt, hogy leüljek beszélgetni. Igaz, az ünneplés látszatát így sem tudtam teljesen elkerülni. Voltak kellemetlen érzéseim, amikor elolvastam barátaim mondatait. Csupa szuperlatívusz – mintha a nekrológkötetemet tartanám a kezemben…

Azt mondod: most tovább indulsz. Hová? Mit tervezel?

Balázs Fecó szólóalbumán, a Tunyogi Band debütáló lemezén és Deák Bill Gyula új anyagán dolgozom. S természetesen Charlie szövegeit is írom. Egyetlen kérdőjel van csak előttem, méghozzá a Piramis új lemezével kapcsolatban. Most, december végén még nem tudom, hogy újra együtt dolgozom-e a zenekarral.  

Maróthy György

Huszonöt éve ír dalszövegeket.

Olyan legendás számok fűződnek a nevéhez, mint a Piramistól az Ajándék, a Koráltól a Homok a szélben vagy Charlie Jég dupla whiskyvel című dala.   HAZUDTAM ÉN IS, CSAK MÁSHOGY, MINT MÁS
INTERJÚ HORVÁTH ATTILÁVAL   .

„Kívánj a szónak nyílt utat
és a dalnak tiszta hangokat.
Kívánd, hogy mindig úgy szeresselek,
ahogy szeretnéd, hogy szeressenek.”  

Mikor derült ki, hogy az átlagosnál jobban tudja megfogalmazni az érzéseit?

Harmadikos lehettem az általános iskolában, amikor verseket kezdtem írni. Ezek amolyan Ilosvai Selymes Péter-stilusú költemények voltak, minden sor végén a „vala” rímmel. A családban egyébként senki nem verselt, inkább egyfajta kényszer szülte nálam ezt a dolgot. A szüleimnek nem sok idejük volt rám, ezért elég hamar megtanítottak olvasni. Ötévesen már könyvtári tag voltam. Soha nem kedveltem a gyermekirodalmat, inkább az ifjúsági könyveket, az Egri csillagokat, Verne regényeit bújtam szívesen.

Innen tehát az irodalom szeretete. És a zenéé?

Kíváncsi ember vagyok, igyekszem mindent kipróbálni. Ha látok valamit, felébred bennem a vágy, hogy én is utánozzam. Tizenhárom évesen amatőr zenekarom volt. Tizennégy évesen pedig képzőművészeti szakközépiskolába jelentkeztem. Az érdeklődésem sokfelé húzott, talán nem nagyképűség azt mondani, amit mindig is hangoztattam: nekem nem valamihez van tehetségem, hanem a tehetséghez.

És honnan jön a tehetség?

Nem misztifikálom a talentumot, valahonnan jött érzéknek tartom, ami önmagában fabatkát sem ér. Ha az idő múlásával megtanulod a szakmát, tudod a mesterséged szabályait, létrejöhet olyan produktum, ami igazán számít. Haragszom azokra, akik azt mondják, könnyű ennek vagy annak, hiszen tehetséges. Aki évtizedek óta sikeres a színpadon, már lényegesen több ennél: ért ahhoz, amit csinál.

A kívülállónak akkor is misztikus, ahogy pár szóban elmond egy történetet vagy megjelenít valamilyen élethelyzetet.

Néha én is hajlamos vagyok azt hinni, hogy a kezemet vezeti valaki. Nem olyan régen furcsa élményem volt. Kaptam egy nótát, aminek a szövege az istennek sem akart megszületni. Amikor elakadok írás közben, verseket szoktam lapozgatni. Akkor József Attila-kötet volt a kezemben. Belefáradtam a meddő gondolkodásba, el akartam indulni egy kávéért. A kötetet, amin a költő fényképe van, letettem a földre. És ekkor, nem tudom, hogyan, muszáj volt elkezdenem írni. Csak jöttek-jöttek a szavak, néha az arcra pillantottam és úgy éreztem, ő diktál nekem. Egy ültő helyemben megszületett a szöveg, pedig ez nagyon ritkán fordul elő.

Ezek szerint nem oldja meg könnyen a feladatokat?

Borzasztó nehezen írok, egyfajta transzállapot szükséges az alkotáshoz. Szerencsére huszonöt év után már elég komoly rutinom van ennek az állapotnak az előidézéséhez. Persze ne gondoljon senki semmiféle varázsszerre, trükkre vagy drogra. Egyszerűen bele tudom hergelni magam.

Hogyan zajlik az írás?

Ha megkapok egy zenét, első dolgom, hogy eltegyem a kazettát olyan helyre, ahol még véletlenül sem bukkanok rá. Bizonyos idő után motoszkálni kezd a fejemben, milyen kínos, hogy még mindig nem ültem neki, pedig régóta nálam van. Ekkor előveszem, és egyszer-kétszer meghallgatom. Ilyenkor kíváncsi vagyok rá, mi maradt meg a nótából bennem. Ha valamit sikerül felidézni belőle, jó úton vagyok. Következik walkmannel a fülemen az egyfolytában hallgatás. És az egyik alkalommal a dolog megváltozik, kezd összeállni a kép. A feleségem már felismeri a pillanatot, attól kezdve tudja, nem érdemes hozzám szólni. Hetekig tarthat ez az állapot, ilyenkor más dimenzióban vagyok, és fogalmam sincs, mikor ettem, aludtam utoljára. Akár a villamos alá sétálhatok, észre sem veszem.

Ha a nóta kész, a világ visszabillen az eredeti helyzetébe?

Igen, de a transz lecsengése után még nem vagyok készen. Ekkor hátravan a szigorú, hidegfejű méricskélés, a sakkozás a szavakkal. Ebben semmi ihletettség nincs, ez mérnöki munka, matematika. Ha ezen a szűrőn is átjutott a szöveg, akkor lehetek elégedett.

Vannak megszokott dolgai, amelyek kellenek az alkotáshoz?

Igen. Bár komputerszerelmes vagyok, nem tudok mást elképzelni az íráshoz, mint kockás spirálfüzetet. Már tizenöt évesen is abba körmöltem a dalokat. Aztán az is fontos, hogy éjszaka írok, a nappal nekem inkább alvásra való. Ettől függetlenül tiltakoznék, ha valaki azt mondaná, hogy én bizonyos szokások rabja vagyok. Elvégre ez ellen küzdöttem egész életemben: szabadnak, formabontónak, nonkonformistának tartom magam.

A szabadságvágy hangsúlyozottan jelen van a dalszövegeiben.

Ez nagyon fontos számomra. Én a szabadságot belül keresem, tehát ha bezárnának egy kis lyukba, öt perc alatt tudnék a helyzethez alkalmazkodni, nem érdekelnének a külső körülmények. Ám ha a belső szabadságomban próbálnak korlátozni, akkor végem.

Ez az átlagosnál nagyobb szabadságvágy hogyan egyeztethető össze a házassággal?

A házasságom tíz-egynéhány éve tart és remekül működik. Szeretjük, értjük egymást, ez egy jó kapcsolat. Egyrészt mert abban, amit csinálok, a feleségem iszonyúan jó partner, a kész munkáimat mindig neki mutatom meg először, és biztos lehetek az ítéletében. Másrészt ő a kezdetektől tudomásul vette, hogy én másképpen működöm, mint az úgynevezett normális emberek.

Milyen érzés, hogy egy ország énekli a dalait?

Erre három válaszom is van. Az egyik: persze hogy jó. A másik, hogy ez igazolása annak, amit csinálok, hiszen pontosan ez a célom. Az senkit nem érdekel, hogy velem, Horváth Attilával mi történt. Úgy kell írnom a saját történeteimet, hogy az emberek, akik hallgatják a dalokat, értsék, és a magukénak érezzék. Vallom, a dalszövegírás kommunikáció, és lényeges, hogy akik a megélt érzéseiket nem tudják olyan jól szavakba önteni, rájuk ismerjenek egy-egy nótán keresztül. A harmadik válaszom, hogy azért az elmúlt huszonöt év alatt természetessé is vált számomra a siker, tehát nem reagálom túl a dolgot. Ha úgy tetszik, ezen a téren el vagyok kényeztetve.

Más szemszögből nézve viszont mindig a zenekar mögött, a második sorban áll. Soha nem zavarta, hogy sokaknak fogalmuk sincs, ki írja a dalok szövegeit?

De igen. Emberileg azért, mert – főleg fiatal srácként – szerettem volna büszkén belekiabálni a világba, hogy ezeket a sorokat én írtam. Szakmailag pedig, mert borzasztóan magamra maradtam, senki sem fogta a kezemet, semmiféle visszajelzést nem kaptam. Igaz, hogy ugyanezért senki sem rángatott vissza, de néha jó lett volna tanácsot kapni a hozzáértőktől. Ezért is tartom lényegesnek nyaranta a tokaji rocktábort, ahol a szárnypróbálgató szövegíróknak igyekszem minden eszközzel segíteni.

A kezdők bizonyára önmaguk élményeiből merítenek az alkotásnál. Egy profi viszont olyan dolgokat is meg tud írni, amit ő maga nem élt át.

Ez így van. Egyszer vidéken koncerteztünk, ahol a Bojtorján eljátszotta a kollégiumi életről szóló Vigyázz magadra, fiam! című dalt. Utána odajött hozzám egy kislány és megkérdezte, én hol voltam kollégista. Teljesen összeomlott, amikor kiderült, hogy sehol. De nem is az a lényeg, hogy én személy szerint átéltem-e azokat az élményeket, amikről írok, ha hitelesek. Nem véletlenül választottam az összegyűjtött dalszövegeim elé mottóul a következő sorokat: „Hogy láss, hogy érezz, hogy legyen varázs, hazudtam én is. Csak máshogy, mint más.”

Huszonöt éve van a pályán és erre az évfordulóra könyv, jelent meg az életéről és lemezen válogatás a legsikeresebb dalaiból. Mindkettőnek ugyanaz a címe: Jég dupla whiskyvel. Bár rengeteg sikeres nótát írt, mégis ez lett mind közül a „leg”.

Igen, életem szlogenje lett ez a sor, teljesen beépült a köztudatba. Egyszer tanúja voltam, amint az egyik bárban egy férfi odaszólt a pultoslánynak: „Jeget kérek!” Az értetlenkedett: „Üresen?” Mire a fickó: „Frászt! Dupla whiskyvel!”  

Vígh Anita

Hegyvidéki szomszédaink
Horváth Attila  

Mint a szakmában sokan, Horváth Attilát én is úgy ismertem meg, hogy a Rózsavölgyi lemezosztályán félretette nekünk a minket érdeklődő korongokat. Szövegírói „oroszlánkörmeit” már akkortájt kezdte megmutatni, de még nem tudott csak ebből megélni. ‘° Aztán jöttek a nagy sikerek, elismerések, és mára ő a legismertebb és legnívósabb popzenei szövegírók egyike. A Krisztinavárosban lakik.  

Szülőföldem a Józsefváros, a Mátyás tér és Rákóczi tér között van félúton, innen költöztem 1981-ben a XII. kerületbe. Mindig szerettem volna budai lenni, sok barátom is vonzott ide. Aztán egy lakáscserével sikerült is. Jó nekem itt lenn, a „város sűrűjében”, ahol viszont különvonulhatok szemlélődni. Szeretnék itt is maradni; nem vonz semmi a magasabb részekre! Itt vagyok mindenhez közel.  

A hőskor  

A mi időnkben mindenki hangszert ragadva próbálta kifejezni magát. Te hogy kerültél a szövegírás felől a pályára.

Légy erős, engem is eltalált a zene, basszusgitároztam, valamint zongoráztam meg trombitáltam is, de hamar rájöttem, hogy hangszeres zenészként a színpadon nem vagyok igazi egyéniség. Teljesen tudatosan lettem szövegíró.
Verseket igen korán elkezdtem írni, a Magyar Ifjúságban, az Ifjúsági Magazinban jelentek meg ezek a zsengék. Aztán felfigyeltem rá, hogy egyes nyugati előadók mennyi gondolattal töltik meg a dalaikat. Kezdtem tanulmányozni ezeknek a szövegeknek a szellemiségét, formavilágát. Anélkül. hogy „koppintottam’ volna belőlük, tudatosan kezdtem tanulni rajtuk a szövegírói műfajt. Erre tettem az életemet.
A zenekarok körül és között szinte mindenki ismert mindenkit. Jó barátaim lettek Balázs Fecó, Som Lajos, akik akkor a Neotonban játszottak, de már valami mást szerettek volna. Egy kiválás után így jött létre a Taurus, amelynek már én írtam szövegeket. Aztán további osztódással a Korál, a Piramis, melyek mind őszinte, kemény zenével és határozott közlésvággyal léptek színre a csak tánczenei szórakoztatás közepette.
Volt néhány – mostantól visszanézve – kudarc is az életemben; az első mindjárt, hogy nem vettek fel az egyetem magyar-filozófia szakára. Ebbe biztos belejátszott a rocker külsőm is, amivel kilógtam a sorból. De a szövegírástól az sem tudott volna eltéríteni.

Neked nem gyűlt meg a bajod a hatóságokkal?

Furcsa, de talán észre sem vették, hogy amikért piszkálták a színpadon állókat, azokat lényegében én írtam. Nem tűntem fel. Igaz, én sosem politizáltam direkten a szövegeimmel, csupán az életérzést, a jelenséget fejeztem ki. A csöves jelenséget sem mi hoztuk létre, csak mi mondtuk ki. Én háttéremberként adtam hírt a dolgokról, indirekten, katalizálva.  

Műhelytitkok  

A dal úgy születik, hogy vagy megzenésítik a verset, vagy szöveget írnak az adott zenéhez. Neked melyik a módszered?

Ez utóbbi. Én mindig a zenére dolgozom. Valószínűleg rossz költő lettem volna, mert sok bennem a fegyelmezetlen csapongás. Engem a zene fegyelemre kényszerít, mert akkor már az adott szerkezetben, ritmikában, hangulati körben kell gondolkoznom. Még a leadási határidő és egyéb szorítások is serkentőleg hatnak az agysejtjeimre. Az előadóban is gondolkodnom kell, hogy hitelesen hangzik-e majd a mondat? Csak akkor tudok dolgozni valakivel, ha a zenéje érdekes számomra, akkor viszont beleszólni nem engedek, de minden soromért vállalom a felelősséget.

Valóban ismert vagy arról, mennyire az adott előadó „nyelvén” fogalmazol, mintha ő írta volna.

Ennek mindig örülök, mert ez a cél, de ez benne a szakmai tudás is. Ha egy-egy Piramis, Korál, Bojtorján-nóta a mai gyerekeknek is töltetet tud adni, akkor ez visszajelzi nekem, hogy érték született. A rock a XX. század egyik nagy művészeti forradalma, de csak amelyik közölni is akar valamit.
Engem a 80-as évek felhőtlensége nem fogott meg, hallgattam is egy ideig. A mai pénzcsinálós „hamburgerzenei” irányzatokhoz sincs közöm és bosszant, hogy a diszkósok zömének az imázsába nem fér bele más, mint ezek. Aki ma színpadra áll, el kell döntse: mit is akar? Azt szoktam mondani a hozzám fordulóknak: szembe kell nézni azzal, hogy a legtöbb zenészből sosem lesz sztár, de a vigasz, hogy a legtöbb sztárból sem lesz sohasem zenész. Merni kell különbözni tudni a többitől és nem eladni magunkat kritikátlanul.  

Értékek   

Téged mennyire érdekel a pénz?

Kevéssé. Most tudtam meg a banktól, hogy valaki lemásolta a kártyámat és lenullázta a számlámat. Éppenséggel nem örültem, de nem is rázott meg. Hányszor volt már életemben, hogy nem volt egy fillérem sem! Én nem gyűjtök semmire. Van lakásom és van a Duna partján egy kis faházam egy zsebkendőnyi telekkel, hogy néhanap a saját diófámnak vetett háttal töprenghessek. Autóm nincs. Szeretek utazni, de nem mint turista, hanem bizonyos időket eltölteni itt-ott. Ha ilyenkor van egy szoba egy ággyal és asztallal, én már otthon tudom érezni magam, főként, ha találok ott könyvesboltot, lemezboltot. Szupermarketek nem érdekelnek. Ez nem igénytelenség, hanem alkalmazkodni tudás.

Néha vannak kísérletek arra, mennyire állnak meg a dalok önálló versként. Mi a véleményed?

Nem tudom. Nekem kicsit olyan, mint a paprikás krumpli krumpli nélkül. A huszonötéves jubileumomra megjelent egy riporttal, vallomásokkal megtűzdelt kötet a dalszövegeimmel. Nagyon örültem neki, de mondtam, én nem írok asztalfiók-verseket. 1975-ben felmerült egy rockopera megírásának ötlete. Máig sincs belőle semmi. Úgy látszik gúzs nélkül nem tudok alkotni.

És azt mennyire érzed, hogy miből lesz sláger?

Ma már a slágert „csinálják”. Természetes közegben szinte tévedhetetlenül meg tudtam mondani, mi lesz sikeres, de ma már nem tudni, mit szeret meg a közönség. Időnként értékesebb számok elsikkadni látszanak, de végül is azok is rajta vannak a lemezen, és hogy ki mit hallgat szívesen, ha nem manipulálják, azt nem tudni.

Mit csinálsz mostanában?

Karácsonyra jön ki Lerch István és Deák „Bill” Gyula önálló lemeze, mindkettő az én szövegeimmel, a jövő év elején pedig a Tunyogi Rock Band második albuma.
Horváth Attila itt él köztünk családjával és cicáival. Barátai országos szélességben várják stúdiókban, színpadokon, bárokban, kocsmákban. Huszka Jenő-díja, Emerton-díja, rengeteg arany-, kevesebb platina- és egy gyémántlemeze (Charlie I.) bizonyára rövidesen gyarapodni fognak a megírt lemezek arányában, melyekben mi is benne vagyunk. Mi, akikről így vagy úgy ezek a szövegek szólnak, akik magunkra ismerünk, amikor megszólít minket az az őszülő szakállú, de rockerszívű szomszédunk, akivel sokan félszavakból is értjük egymást.  

Muzsay András            

• Magyar Ifjuság 1980
• Füles 1980
• Népszabadság 1986
• Pesti Műsor 1992 – Marathon
• Kurír 1992
• Pesti Műsor 1995
• Mai Nap 1995
• Zsaru Magazin 1995
• Mai Nap 1995
• Utazó Magazin 1996
• Reform 1997
• Zsaru Magazin 1997
• Keleti Hét 1998
• Kurír 1998
• Rockinform 1998
• Zenészmagazin 1998
• Képes Európa 1998
• Hegyvidék 1999
• Rockinform 2006
• Pont FM riport összefoglalója a HírExtrán 2008 
• Zene.hu az Életmű válogatás és a Mobilmánia médiavisszhangjáról
• Zene.hu az Életmű lemezekről
• Szoljon.hu interjú 2008 történéseiről
• Magyar Nemzet 2009. – Hegedűs István interjúja
• Szoljon.hu az Életmű lemezről
• Music.hu lemezkritika az Életmű-lemezről
• Konyvtárosháza – Karácsonyi Ajándék 2010.
• Születésnapodra (Horváth Attilának)
• Isten éltessen, Attila! – Horváth Imre írás
• Horváth Attila: A szövegíró – Maróthy György cikke
• Horváth Attila: A koncert – Maróthy György cikke
• Interjú az ötventúl oldalon – Huszti Zoltán írása
• Dal+szerző magazin
• Origo-quart nagyinterjú – Mama, én ezt már…
• Az Életműkoncertről a hardrock.hl
• Elnézést kér a minisztérium – 2013
• Mindig zeneközelben – Mandiner 2021.
• Lemezjátszó Classic – 2021

Horváth Attiláról nyugodt lélekkel kijelenthető, hogy a magyar rock-szövegírás ikonja. Ebben a műfajban kevés – úgynevezett – szakember rendelkezik olyan empátia készséggel, mint ő. A lírai-rockos Koráltól a Bojtorjánig, Charlietól a heavy-metálos Ómenig, hihetetlen módon tud ráérezni az adott előadó egyéniségére; így hitelesen, mintegy testre szabottan kerülhetnek rögzítésre az aktuális dalok. Hogyan lehet valaki szövegíró, hogyan tud megfelelni a mindenkori kihívásoknak? A választ maga az érintett adja meg…  

Az előbb említett zenekarok (Taurus, Piramis, Korál) után a Som Lajos vezette Senatorral folytattad az alkotói munkát. Az ún. „nagy öregek” után, itt jórészt fiatalokkal dolgoztál együtt. Milyen volt a színpadi- és személyi kapcsolat köztetek?

Először szembesültem azzal a ténnyel, hogy – mindössze harminchárom évesen – én kezdtem „nagy öregnek” számítani.  És mit csinált ez a nagy öreg? Fidó bácsit (Varga Laci billentyűs, aki ma Amerikában él; régóta több gyerekes, megállapodott családapa) próbálta navigálni mindenkori zűrzavaros csajügyeiben. Például, megcsalásnak számít-e az, amiről nem tudok; valamint, miért csíp, ha pisilek, stb., ajajajaj… Szekeres Tomival a parketten, szőnyeg fölcsavarva, négykézláb óriási gombfocicsatákat vívott, vörösborozott és intellektuális filmeket nézett. Tartotta a lelket Gigor Karcsi (dobos, ma Svájc) barátnőjében, aki időnként bizonytalan volt a nála tizenvalahány évvel fiatalabb srác érzéseit illetően. Somnak próbált segíteni egyben tartani a társaságot, miközben Takáts Tamást hosszú éjszakai filozofálgatások és más agymenések közben igyekezett megtanítani normálisan inni.  Szóval, szerettem ezt a társaságot.

Tudomásom szerint Takáts Tamással közvetlen baráti viszonyba kerültetek…

Előtte több énekessel próbálkoztunk, tehetségesek és jók voltak, de valahogy egyikükkel sem akart a történet kerek egésszé válni.  Amikor Tomi neve felmerült, kicsit szkeptikus voltam – vajon túl a Karthago-n, mennyire veszi komolyan ezt a dolgot. Személyesen akkor még nem ismertük egymást. Először a Halászbástya éjszakai kocsmájában találkoztunk, abból az alkalomból, hogy – bár a végleges döntést még nem hozta meg -, valószínűleg beszáll a bandába.  Egy rövid időre kivontuk magunkat a nyüzsgésből, és egy viszonylag csendesebb helyre vonulva dumáltunk egy sort.  Azt mondta többek között, hogy mindig szeretett volna olyan dalokat – szövegeket – énekelni, amilyeneket a Piramis, de főképp a Korál. Emiatt utánanézett, megtudta, hogy ezeket egy Horváth Attila nevű valaki írta; akkor lett egy titkos gondolata, hogy valamikor majd szeretne ezzel az arccal együtt dolgozni. Mivel a Senator többek között ezt a lehetőséget is nyújtja, ezzel a kérdés el is dőlt. Azután elkezdtünk fecsegni minden másról, és értettük egymást.  Így van ez a mai napig is. Ritkán találkozunk, de tudjuk folytatni a befejezetlen mondatokat.
Hihetetlen agymenéseink tudnak lenni, pillanatok alatt képesek vagyunk – nem felszínesen – egymásra hangolódni, éjszakákat tölthetünk el különböző helyeken úgy, hogy egy másodperc sem unalmas. Rengeteg közös élményünk volt és van azóta is, és közben – pedig igazából ilyesmiről nem igazán beszélgettünk sosem – elkezdett saját magának kifejezetten jó dalszövegeket írni.

A barátságot erősítendő – mint már említetted – gyakran az éjszakai életbe is belecsaptatok. Maradtak erről az időszakról olyan élményeid, amit megosztanál velünk?

Az összes tokaji, rocktáboros éjszaka. A „Piaf” – éveken keresztül.  Mindezeken pedig vezérfonalként húzódik végig – életművem részeként – hogy komoly erőfeszítések, tudományos demonstrációk árán talán sikerült rávezetnem a kulturált alkoholizmus titkaira. Az ilyen jellegű oktatások végén, hajnalban aztán rendesen magunkra szoktunk maradni, olyankor pedig újabb téma bír felmerülni: sehol a láthatáron nincs egy nő, közben pedig ki tudja, hány hálószobában, hányan úgy alszanak el, hogy bár most ott lennénk velük! Látod, a piacgazdaság törvényei – kereslet, kínálat – sem tudnak mindig maradéktalanul érvényesülni.

Te hogyan látod Tamás művészi pályafutását? A tehetségének és habitusának megfelelő helyet foglal el a magyar zenei hierarchiában?

Nem igazán tudom, mi a magyar zenei hierarchia. Van ilyen? Ki állapítja meg? És ha valaki megállapítja, ezáltal létezik, akkor van ezzel nekünk bármi kezdenivalónk?  Besorolni akarjunk, vagy szembe gyalogolni?
Szerintem annyi, hogy csináljuk a dolgunkat, a lehető legkevesebb megalkuvással. Tamás éppen ezt teszi. Évtizedek óta saját zenekara van. Azt a zenét műveli, amit szeret.  Saját magának írja a nótákat, ahogy ő szeretné. Ismerik, szeretik, népszerű. Milyen kritériumok vannak még? Ja, persze, még valamennyi pénzt is keres, el tudja tartani a folyamatosan gyarapodó családját. Semmiben sem tökéletes, de mindenben emberi. Hiteles. Az én szememben ő az a figura, aki a mai napig őrzi a töltést, ami miatt annak idején mindannyian belekezdtünk a zenélésbe, a rockba, mindazzal együtt, ami ennek a világnak törvényszerű velejárója. Szabadságvágyban, az egyéni kiteljesedésre törekvő közösségi létezésben, gondolkodásmódban, értékrendben, kreatív kíváncsiságban – a hülyeségeinkkel, a tévedéseinkkel, az ideáinkkal, a depresszióinkkal együtt is nem sokat változva.
Nem az az érdekes, én hogyan látom Tomi pályafutását. Nem az a kérdés, milyen helyet foglal el bármiféle rangsorban. Az a fontos, milyen helyet foglal el a tükörben, és hogyan érzi magát, ha szembenéz.
Persze, ha ezt szeretnéd tőlem hallani, akkor kimondom: ez a „nemnormális”, nekem a testvérem. Becsülöm, tisztelem és szeretem. Azért, amit – és ahogy – csinál, és azért, amilyen.

A beszélgetés Hegedűs István Takáts Tamásról írott könyvében megjelent hosszabb interjú részlete.