Kurír 1998

KURÍR KÁVÉHÁZ
Piramis brigád, vigyázz!

Mondhatnánk, hogy a kávéházazás, mint műfaj kihalt. Pedig eme időtöltésnek valójában nem is a kávéház a lényege, hanem a csevely: jelen esetben az Atrium Hyatt Terasz kávézójában. Ezúttal Horváth Attila dalszövegíróval ültünk le beszélgetni, akinek többek között a Taurus, a Bojtorján, az Ómen, Korál, Charlie zenés mondandójához volt rendkívül sok köze. Nemsokára Deák Bill Gyulának ír számokat, és hogy el ne felejtsük, a Piramis gyújtó hatású dalai zömének szövegét is ő szerzette. Nemrég jelent meg könyve és CD erről az időszakról.

A hetvenes évek közepén új fogalom született: a Piramis jelenség.

A Piramis nem durranásokkal indult, sőt Révész Sanyi nélkül, két billentyűssel kezdtek. Egy szabadkai srác, Lévai Tibi játszott Gallai mellett. A bátyja, Lévai Szilveszter ma Hollywoodban kiváló filmzenéket ír. Fél évig működött így a zenekar. Akkor csatlakozott hozzájuk Révész. Az áttörést az hozta, hogy a Piramis kiment Lengyelországba egy közös turnéra, ahol egy magyar tévéstáb forgatott. Itthon levetítették a filmet, s attól fogva szabadult el a pokol. Egyszerűen volt abban az előadásmódban, abban a hangban, azokban a dalokban egy olyan lendület és erő, s közben olyan érzékenység, ami addig együtt nem volt tapasztalható.

Mindebben nem kis részük volt a dalszövegeknek. Gondolta, hogy ilyen robbanásszerű fogadtatása lesz a Piramis-nótáknak?

Sejtettem. Ám, hogy ebből egy úgynevezett csöves-jelenség vagy Piramis-jelenség lesz, azt nem gondolta senki. Aztán mindenféle fórumon elég sokszor elhangzott, hogy be kellene tiltani a Piramist, a kemény rockzenét, sőt az egész rockzenét. Ami történt, mindenkinek meglepetés volt. Kiderült, hogy irtózatosan sok olyan fiatal van, aki a rock and roll világában jól érzi magát, egyébként a társadalom összes területén elveszettnek számít, nem figyelnek oda rájuk, s elengedték a kezüket. Világossá vált az is, ők nagyjából így, egymást megtalálva keresik a boldogulásukat, ám nem biztos, hogy azon a módon, ahogy a társadalom várja bárkitől. Ezek a fiatalok valamilyen módon kivonultak a társadalomból, mert ott nem volt helyük, nem foglalkozott velük senki. És felbukkant egy zenekar, amely azt énekelte: „Ha volna két életem” sok mindent másképp csinálnék. S felmerült a csövesekben is, miért pont ide kellett születniük, s miért olyan körülmények közé. Vagy amikor azt hallották, hogy „őszintén akarok élni”, ők is erre gondoltak, de úgy akarták, hogy ezért ne vigye el őket a rendőr, ne verjék meg őket az aluljárókban, ne hozzák fel őket ellenpéldaként a KISZ gyűléseken. Eközben szembesültek azzal, hogy ez az ország képmutató, hazug a társadalmi berendezkedése, perspektívája pedig nincs. Mert az nem perspektíva, hogy az iskolái után valaki elmegy dolgozni, és ha szerencséje van, élete végéig összejön neki egy Trabant Hát valahogy ezeket az érzéseket fogalmazta meg és közvetítette úgy a Piramis, hogy az ekkorát robbant.

Ez a generáció ma olyan 35-40 éves… vajon mi lett belőlük?

Ha körülnézünk, valóban ez a korosztály a derékhad. A bűnözőké és a bűnüldözőké, sőt a politikusoké is.

Apropó. Hogy érzi magát a bűnügyi statisztikákat olvasva?

Az ember a bűnügyi helyzetet nem a statisztikákon, hanem a saját bőrén érzi, meg az ismerőseién. Nekem ugyan nincs házam, de sok barátomnak van. A napokban mesélte egyikük, hogy elment a biztosítóhoz. Ott megkérdezték tőle: riasztó van? Mondta: nincs. Néhány nap múlva visszament: most már van. Akkor meg azt kérdezték: rácsok vannak-e az ablakokon, mit tudom én, úgy nyolc centinként egyujjnyi vastag acélból? Mondta: nincs. Ott meg széttárták a kezüket, hogy akkor sajnálatos módon még mindig nem megy a dolog, nem tudnak szerződést kötni. Tehát nem csupán az én közérzetem vagy másoké jellemzi a helyzetet, hanem voltaképpen hivatalosan, üzletileg eleve azt valószínűsítik, hogy a házat ki fogják rabolni, nem is kötnek rá csak úgy biztosítást, legfeljebb akkor, ha bunkert csinál belőle az ügyfél. Én tehát mint becsületes polgár, beköltözöm a saját börtönömbe, míg a gengszterek mosolyogva grasszálnak az utcán.

Egy időben nemcsak a dalszövege volt magvas, hanem az étrendje is.

A makrobiotikus étrend annyiban hasonlít a vegetáriushoz, hogy húsmentes. A magok, a gabonafélék fogyasztásán alapszik.

És miért hagyta abba?

Lustaságból. Macerás volt a sok utánajárás.

Egyáltalán miért kezdte el?

Nálunk én szoktam bevásárolni. Egy alkalommal épp álltam sorban a piacon a hentesnél, sokan voltak, morfondíroztam, telerámolom hétvégére a hűtőnket. Eközben egy kicsit elbambultam. Arra riadtam föl, hogy a hentes kérdezi: mit tetszik kérni? S ekkor hirtelen magamhoz térve körülnéztem: hol vagyok egyáltalán, hogyan kerültem ide? Mondom az arcnak, hogy én nem kérek semmit, hisz én nem eszem húst. Hazaérve mondtam a feleségemnek is: képzeld el, nem eszünk húst. Onnan kezdve évekig nem is ettünk.

Semmiféle előzménye nem volt?

Semmi. Olyan volt, mintha egy ufó megérintett volna.

Bányai György

Hozzászólás

Rockinform 1998

„…NEM A KÖNNYEBB ELLENÁLLÁS IRÁNYÁBA KELL ELINDULNI…”

Beszélgetés Horváth Attila dalszövegíróval negyedszázados szerzői jubileuma alkalmából

Remélhetőleg az alábbi írás olvasói közül többen kézbevették, forgatták Horváth Attila összegyűjtött dalszövegeit tartalmazó könyvet. Azok pedig akik még nem találkoztak eddig a kötettel, ezután keresni fogják. Amikor lapunk munkatársa, Nemes Nagy Péter leült beszélgetni, az az elhatározás vezette, hogy elsősorban olyan dolgokról essék szó, amiről nem, vagy csak érintőlegesen esik szó a kötetben. A Macskakő nevű kis budai sörbárban aztán szó került sok mindenről: mindkettőjük kedvenc gyerek- és felnőttkori játékáról, a gombfociról, a sportról, a magyar történelem vészterhes korszakairól, a hazai rock nem kevésbé sanyarú helyzetéről…Lapunk terjedelme sajnos, gátat szab, ezért Attila mondatait sokszor rövidíteni kellett – elnézést!

A ’60-as évek második felében olyan szinten írtam verseket, hogy azok meg is jelentek a Magyar Ifjúságban és az Ifjúsági Magazinban. Több volt tehát a szokásos kamaszkori verselésnél… Egyrészt az irodalom felől közelítettem a szövegíráshoz, másrészt, ha valamit megírok, akkor az legyen megírva, szóljon valamiről. Mivel verseket írtam és azt elég komolyan vettem, nagyon sok mindent tanultam József Attilától. Nem akarom az egész névsort felsorolni, de költőktől tanultam azt, hogyan kell szerkeszteni, a rímtecnikát használni, hogyan legyen a soroknak önmagában zenéje. Sok mindenben autodidakta módon építkeztem, de odafigyeltem azokra, akikről azt hittem, hogy érdemes tanulni tőlük. Nagyszerű magyar tanárom volt a technikumban, akinek szintén sokat köszönhetek.
Az angol és amerikai számok nem befolyásoltak, mert akkor nem értettem a dalok szövegeit. Viszont Bródy nagyon erősen hatott rám, ezt a mai napig elismerem. Nagyon nagy szerepe volt abban, hogy szövegíró lettem.

Az első nagyon „berobbant” szöveged a Taurus Anyám vigasztalj engem! című dala volt. Befolyásolt-e később ez a siker?

Igen, de érdekes módon az ellenkező irányban. Amikor ezt írtam, mindössze 20 éves voltam, tehát sem emberileg, sem szakmailag nem voltam kiforrott egyéniség. Nagyon erős sejtéseim és vonzódásaim voltak, hogy milyen irányban induljak el szövegíróként. Amikor ez a nóta döbbenetesen nagy siker lett, kicsit megijedtem, mert érzésem szerint nem igazán jó dalszöveg. A témát ma is megírnám, de egészen másképp, sokkal visszafogottabban.
Kevesebb érzelmet kell belevinni a lírai nótákba. és így lehet elkerülni a csapdákat, melyeket a könnyű siker reményében általában nem szoktunk elkerülni. Ennek a kirobbanó sikernek nagy tanulsága volt, hogy nem a könnyebb ellenállás irányába kell elindulni. Ez jó iskola volt és azt hiszem, a későbbiekben sikerült a kicsit giccsbe hajló, kicsit közhelyes, túl érzelgős történeteket elkerülnöm.
Az, hogy hiteles legyen valaki mástól, amit leírtam, az nem tartalmi, hanem formai kérdés. Azon a nyelven kell fogalmaznom, amit az előadótól elhisznek. Olyan módon kell a saját gondolataimat, érzéseimet szavakba öntenem, hogy megtaláljam azokat a közös pontokat, amik mindkettőnkben megvannak. Amitől az én gondolataim az ő előadásában hitelesek lehetnek. Soha, senkinek a gondolatait nem próbáltam megfejteni azért, hogy abból majd őt „kitaláljam”. Mindig arról volt szó, hogy azt írom, amit gondolok, érzek, s amit én szeretnék írni. A szövegírók általában azt szeretnék, hogy az arcukat a szövegeikből ismerjék meg. Tulajdonképpen én is így vagyok ezzel: az lenne a legjobb, ha engem is a szövegeimből ismernének meg és nem nekem kéne iránytűt adni.
A rockzene egy korosztály önkifejezési formájaként kezdődött, és azért lehetett az, ami. Annak, aki ezt ugyanígy látja, annak elég borzasztó végignézni azt, hogyan uralja el teljesen az üzlet ezt a területet is, és hogyan szűnik meg a rock önkifejezési formává lenni. Mert már csak néhány mohikán gondolja így ezt. Éppen ezért erősíteni kellene: a rock nem elsősorban zenei műfaj. Nézetem szerint a rockzene az a műfaj, hogy vannak gondolataid és azt legjobban úgy tudod közvetíteni, hogy a vivőanyag a zene. A lényeg az, amit közölni szeretnél, amit el akarsz mondani.

Volt-e olyan szakasz a pályádon, amikor fel akartad adni?

Egy ilyen volt. Nem arról szólt, hogy föladom, hanem feladtam. A ’80-as évek második felében volt, amikor a rockzene nem kapott megszólalási lehetőséget sehol. Amikor kifejezetten csak a szórakoztatásra törekvő popzenék voltak egyeduralkodók a szakmában. Akkor kiszálltam, azt mondtam: ehhez nincs közöm. Akkor úgy gondoltam, végleg abbahagyom. Szép kaland volt, hogy dalszövegeket írtam, most valamiből megpróbálok megélni. Komputergrafikus voltam és jobban kerestem vele, mint a szövegírással. Azon a szinten, ahol én vagyok, meg lehet élni a szövegírásból, de meggazdagodni nem. Van egy lakásom, autóm nincs – meg tudok élni az én igényszintemen.
A könyv szöveggyűjtemény részét magam állítottam össze és nem vettem észre, hogy legújabb munkáim közül az maradt ki, amit talán a legjobban szeretek. A harmadik Charlie-lemezről kimaradt a Ne légy kemény szövege. Nem tudom, hogy eshetett ez meg, mert a Charlie-nak írt szövegek közül ez benne van az első háromban.

Remélhetőleg a következő kötetedből nem marad ki. Addig is, az olvasók nevében is sok sikert kívánok a következő 25 évre! Végül hogyan jellemeznéd önmagad?

Szemlélődő típus vagyok. Szeretek egy bárpulthoz vagy egy sarokasztalhoz leülni és nézni, mi zajlik körülöttem. Belehallgatni mások beszélgetésébe… És, hogyha olyanok történnek, amik magukkal ragadnak engem is, akkor szívesen vagyok benne. Amikor már részt veszek az eseményekben, akkor már szeretem alakítani a történéseket.
Minden alkotóembernek töltekezni kell egyfolytában. Az biztos, hogy ezek a történések, zajlások feltétlenül szükségesek. A legjobb nézni a folyót, és amikor elragad az ár, akkor vele úszom én is.

Nemes Nagy Péter

JÉG DUPLA WHISKYVEL
– Válogatás Horváth Attila dalszövegeiből
Warner / Magneoton

Előadói ambíciók nélküli dalszövegírók csak a legritkább esetben kerülnek reflektorfénybe. Ezzel a lemezzel most Horváth Attilára vetül néhány képzeletbeli fénysugár, mégpedig abból a jeles alkalomból, hogy 25 éve lépett a pályára. Azóta – ez sem elhanyagolható szempont – stabilan tartja magát a legjobbak között. Nem lehetett irigylésre méltó a dolga, amikor ki tudja hány száz felvételből kellett kiválasztania egyetlen lemezre valót. A többféle „szűrőn” átesett 17 nótával maximálisan kitöltötte a CD játéklehetőségét. Annak ellenére, hogy sajnos egyetlen Taurus-felvételt sem találhatunk rajta, érdemes megemlíteni, hogy H. A. szövegírói debütálása ehhez a legendás csapathoz kötődik. Ez a tény ugyanis determinálta a folytatást, hiszen a Korált megalapító Balázs Fecó is őt választotta szerzőtársul, csakúgy, mint a másik ex-Taurus-os, a Piramis-főnök Som Lajos. Utóbbi Piramis-vádirat címmel megjelentetett, személyeskedésektől és indulatoktól sem mentes könyvében „írásba adta”: Horváth Attila dalszövegei nagyban hozzásegítették a zenekart ahhoz, hogy a fénykorukban országos méretű őrület alakuljon ki körülöttük. Ez így igaz. Némi szépséghibája mégiscsak van a dolognak. Az első Piramis-lemezeken köszönetképpen sem merül fel Horváth Attila neve. Olyannyira sem, hogy a szerzői lemez záró számaként felvett Ajándékot az 1978-as Piramis 2-n még Som Lajos és Köves Miklós jegyzi.
Az eddigi Horváth Attila-életműből én a Bojtorján-felvételeket emelném ki. Ezek azok a dalok, amelyeket nem tudnék elképzelni más szövegeivel. Talán itt volt a legnagyobb szükség arra, hogy olyan érzékletességgel villanjanak fel élethelyzetek, ahogyan azt csak Horváth Attila képes leírni. Horváth okos, de nem okoskodó. Érzékeny, de nem érzelgős, és kíméletlenül pontos, mint egy hiperrealista szépíró. Ugyanakkor felfoghatatlan számomra az az empátia amivel a fővárosban nevelkedett rocker az egyszerű vidéki ember lelkébe belehelyezkedni képes.
A közelmúltban Charlie és Cserháti Zsuzsa visszatérése forrt össze a nevével. Lehet mazsolázni a lemez-összeállításból és lehet sajnálkozni a lemaradt nótákon. Egy biztos: Horváth Attila nélkül a magyar rock sokkal szegényebb lenne. De nem csak a magyar rock: mi magunk is.

olasz

JÉG DUPLA WHISKYI/EL
Horváth Attila összegyűjtött dalszövegei

25 év dalszövegírói termése 320 oldalon, keménykötésben, ízléses, hármas tagolású könyvben. Az első hetven oldalt Hetesi Péter Pál újságíró a „Szövegelő”-vel három éjszakán át folytatott beszélgetésből szemelgette. A második rész H. A. munkássága, ha jól számoltam 269 dalszöveg, elsősorban a publikáltak, vagyis a lemezen, hanghordozókon megjelentek közül. A rajtvonalat az 1972-es Taurus kislemez másik oldala, a „Szólíts meg, vándor” (SP 942-b) jelenti: Horváth Attila innen számolja pályáját. A harmadik részben pályatársak, barátok, volt iskolatársak – összesen 34-en – nyilatkoztak, adomáztak Kiss Sándor újságírónak. És hogy többségében azok, akik szeretik, tisztelik Horváth Attilát? Nos, ez is egyfajta közvélemény.
A könyvből nem csak a „rockköltő” életét és munkásságát ismerheti meg az olvasó, hanem a hazai rocktörténet jelentős szeletét is. Ez érthető, mert a jubiláns igazi rocker, élete egybefonódott azzal, amit csinál. Ettől hiteles, még ha olyan látszólagos „kanyarok” is vannak a Taurus-Piramis-Korál-Charlie nevével jelzett úton, mint a Bojtorján, Delhusa Gjon vagy Kern András.
Jól megírt, jól megszerkesztett könyv ez, amit biztosan sokszor vesz kézbe és böngész az olvasó, nemcsak a szövegek, hanem a sztorik miatt is. Kapható cédé melléklettel és anélkül is, ill. a lemez/kazetta külön is megvásárolható.

Nemes Nagy Péter

Hozzászólás

Zenészmagazin 1998

A szövegíró könyve

A tavalyi év végén könyv és CD jelent meg, mindkettő Jég dupla whiskyvel címmel. De egyik sem Charlie-ról hanem a népszerű dal szövegírójáról szól. A kiadványok Horváth Attila huszonöt éves pályáját próbálják bemutatni.

1972-ben, a Taurus kislemezén jelent meg először dalszövegem, a Szólíts meg vándor – mondja Horváth Attila, aki évekig vezette a ZM Szóklubját. – A negyedszázados évforduló adta a könyv és az album megjelenésének apropóját. Eleinte csak arra gondoltam, hogy jó lenne, ha végre szöveggyűjteményem jelenhetne meg, hiszen a nóták döntő része eddig nem volt olvasható nyomtatásban. Végül ebből kerekedett ki a két kiadvány.

A lemezen minden van: Korál, Piramis, Senator, Omen mellett Charlie, Cserháti Zsuzsa, azután Bojtorján, Kern András… Te választottad ki a dalokat?

Nem volt könnyű dolgom. Mert akár három CD-t is ki lehetett volna adni aszerint, hogy milyen szempontból válogatok. A legsikeresebb, a szakmailag legjobb, vagy a nekem legkedvesebb dalokból állókat. Kicsit kompromisszumos lett az album, de hát úgyis azokért a nótákért fáj a szívem, amik valamiért lemaradtak róla. Egyébként pedig messze nincs minden lemezen, mert a kiadói jogok tisztázatlansága miatt Marathon számot nem használhattunk.

A könyvben viszont szerepel minden dalszöveged. Mire gondoltál, miközben végigolvastad eddigi életművedet?

Amikor megkaptam a kész könyvet, már bele tudtam feledkezni a szövegekbe. Képes voltam személytelenül olvasni a nótákat, s bevallom, jó érzés volt. Ugyanakkor az is eszembe jutott így, pár év távlatából, hogy néhány szövegem egészen más sorsra juthatott volna, ha annak idején nagyobb figyelmet kap. Elsősorban néhány Omen és Marathon dalra gondolok. Amúgy nem szerepel a könyvben az összes szövegem. Volt, ami kimaradt, s csak most vettem észre. Különben sem lehetett teljes a gyűjtemény, mert néhány kivétellel csak a lemezen megjelent dalok szerepelnek benne.

Hogy teljes képet kapjon az olvasó: a dalszövegeket egy veled készült, hosszabb lélegzetű interjú (Hetesi Péter Páltól), valamint pályatársaid, barátaid megszólaltatása (Kiss Sándortól) egészíti ki. Tervezel valamiféle megmozdulást a könyv és a CD köré?

Gondoltam rá, de gyorsan elvetettem. Nagyon nem szeretném, ha úgy látszana, hogy saját magamat ünneplem, éljenzem, mert nem erről van szó. Most az út egyik pontján vagyok, s az évforduló alkalmat kínált arra, hogy visszanézzek, hogy összegyűjtsem az útjelző köveket, amiket magam mögött hagytam. De azért megyek tovább! Persze nagyon jó, hogy valamilyen módon összefoglalva, összegyűjtve felmutathatom: ez a huszonöt év megtörtént.
Egyébként érdekes végiggondolni, mekkora buli kerekedhetne abból, ha minden banda, amelyiknek szöveget írtam, együtt lépne fel… De hát ez aligha lehetséges. Annyi bizonyos, ha lenne is bármilyen megmozdulás, nem szeretném én kitalálni és megcsinálni. A könyv készítése során is igyekeztem a háttérbe húzódni. A dalszövegek felkutatása mellett mindössze annyi dolgom volt, hogy leüljek beszélgetni. Igaz, az ünneplés látszatát így sem tudtam teljesen elkerülni. Voltak kellemetlen érzéseim, amikor elolvastam barátaim mondatait. Csupa szuperlatívusz – mintha a nekrológkötetemet tartanám a kezemben…

Azt mondod: most tovább indulsz. Hová? Mit tervezel?

Balázs Fecó szólóalbumán, a Tunyogi Band debütáló lemezén és Deák Bill Gyula új anyagán dolgozom. S természetesen Charlie szövegeit is írom. Egyetlen kérdőjel van csak előttem, méghozzá a Piramis új lemezével kapcsolatban. Most, december végén még nem tudom, hogy újra együtt dolgozom-e a zenekarral.

Maróthy György

Hozzászólás

Képes Európa 1998

Huszonöt éve ír dalszövegeket.

Olyan legendás számok fűződnek a nevéhez, mint a Piramistól az Ajándék, a Koráltól a Homok a szélben vagy Charlie Jég dupla whiskyvel című dala. HAZUDTAM ÉN IS, CSAK MÁSHOGY, MINT MÁS
INTERJÚ HORVÁTH ATTILÁVAL .

„Kívánj a szónak nyílt utat
és a dalnak tiszta hangokat.
Kívánd, hogy mindig úgy szeresselek,
ahogy szeretnéd, hogy szeressenek.”

Mikor derült ki, hogy az átlagosnál jobban tudja megfogalmazni az érzéseit?

Harmadikos lehettem az általános iskolában, amikor verseket kezdtem írni. Ezek amolyan Ilosvai Selymes Péter-stilusú költemények voltak, minden sor végén a „vala” rímmel. A családban egyébként senki nem verselt, inkább egyfajta kényszer szülte nálam ezt a dolgot. A szüleimnek nem sok idejük volt rám, ezért elég hamar megtanítottak olvasni. Ötévesen már könyvtári tag voltam. Soha nem kedveltem a gyermekirodalmat, inkább az ifjúsági könyveket, az Egri csillagokat, Verne regényeit bújtam szívesen.

Innen tehát az irodalom szeretete. És a zenéé?

Kíváncsi ember vagyok, igyekszem mindent kipróbálni. Ha látok valamit, felébred bennem a vágy, hogy én is utánozzam. Tizenhárom évesen amatőr zenekarom volt. Tizennégy évesen pedig képzőművészeti szakközépiskolába jelentkeztem. Az érdeklődésem sokfelé húzott, talán nem nagyképűség azt mondani, amit mindig is hangoztattam: nekem nem valamihez van tehetségem, hanem a tehetséghez.

És honnan jön a tehetség?

Nem misztifikálom a talentumot, valahonnan jött érzéknek tartom, ami önmagában fabatkát sem ér. Ha az idő múlásával megtanulod a szakmát, tudod a mesterséged szabályait, létrejöhet olyan produktum, ami igazán számít. Haragszom azokra, akik azt mondják, könnyű ennek vagy annak, hiszen tehetséges. Aki évtizedek óta sikeres a színpadon, már lényegesen több ennél: ért ahhoz, amit csinál.

A kívülállónak akkor is misztikus, ahogy pár szóban elmond egy történetet vagy megjelenít valamilyen élethelyzetet.

Néha én is hajlamos vagyok azt hinni, hogy a kezemet vezeti valaki. Nem olyan régen furcsa élményem volt. Kaptam egy nótát, aminek a szövege az istennek sem akart megszületni. Amikor elakadok írás közben, verseket szoktam lapozgatni. Akkor József Attila-kötet volt a kezemben. Belefáradtam a meddő gondolkodásba, el akartam indulni egy kávéért. A kötetet, amin a költő fényképe van, letettem a földre. És ekkor, nem tudom, hogyan, muszáj volt elkezdenem írni. Csak jöttek-jöttek a szavak, néha az arcra pillantottam és úgy éreztem, ő diktál nekem. Egy ültő helyemben megszületett a szöveg, pedig ez nagyon ritkán fordul elő.

Ezek szerint nem oldja meg könnyen a feladatokat?

Borzasztó nehezen írok, egyfajta transzállapot szükséges az alkotáshoz. Szerencsére huszonöt év után már elég komoly rutinom van ennek az állapotnak az előidézéséhez. Persze ne gondoljon senki semmiféle varázsszerre, trükkre vagy drogra. Egyszerűen bele tudom hergelni magam.

Hogyan zajlik az írás?

Ha megkapok egy zenét, első dolgom, hogy eltegyem a kazettát olyan helyre, ahol még véletlenül sem bukkanok rá. Bizonyos idő után motoszkálni kezd a fejemben, milyen kínos, hogy még mindig nem ültem neki, pedig régóta nálam van. Ekkor előveszem, és egyszer-kétszer meghallgatom. Ilyenkor kíváncsi vagyok rá, mi maradt meg a nótából bennem. Ha valamit sikerül felidézni belőle, jó úton vagyok. Következik walkmannel a fülemen az egyfolytában hallgatás. És az egyik alkalommal a dolog megváltozik, kezd összeállni a kép. A feleségem már felismeri a pillanatot, attól kezdve tudja, nem érdemes hozzám szólni. Hetekig tarthat ez az állapot, ilyenkor más dimenzióban vagyok, és fogalmam sincs, mikor ettem, aludtam utoljára. Akár a villamos alá sétálhatok, észre sem veszem.

Ha a nóta kész, a világ visszabillen az eredeti helyzetébe?

Igen, de a transz lecsengése után még nem vagyok készen. Ekkor hátravan a szigorú, hidegfejű méricskélés, a sakkozás a szavakkal. Ebben semmi ihletettség nincs, ez mérnöki munka, matematika. Ha ezen a szűrőn is átjutott a szöveg, akkor lehetek elégedett.

Vannak megszokott dolgai, amelyek kellenek az alkotáshoz?

Igen. Bár komputerszerelmes vagyok, nem tudok mást elképzelni az íráshoz, mint kockás spirálfüzetet. Már tizenöt évesen is abba körmöltem a dalokat. Aztán az is fontos, hogy éjszaka írok, a nappal nekem inkább alvásra való. Ettől függetlenül tiltakoznék, ha valaki azt mondaná, hogy én bizonyos szokások rabja vagyok. Elvégre ez ellen küzdöttem egész életemben: szabadnak, formabontónak, nonkonformistának tartom magam.

A szabadságvágy hangsúlyozottan jelen van a dalszövegeiben.

Ez nagyon fontos számomra. Én a szabadságot belül keresem, tehát ha bezárnának egy kis lyukba, öt perc alatt tudnék a helyzethez alkalmazkodni, nem érdekelnének a külső körülmények. Ám ha a belső szabadságomban próbálnak korlátozni, akkor végem.

Ez az átlagosnál nagyobb szabadságvágy hogyan egyeztethető össze a házassággal?

A házasságom tíz-egynéhány éve tart és remekül működik. Szeretjük, értjük egymást, ez egy jó kapcsolat. Egyrészt mert abban, amit csinálok, a feleségem iszonyúan jó partner, a kész munkáimat mindig neki mutatom meg először, és biztos lehetek az ítéletében. Másrészt ő a kezdetektől tudomásul vette, hogy én másképpen működöm, mint az úgynevezett normális emberek.

Milyen érzés, hogy egy ország énekli a dalait?

Erre három válaszom is van. Az egyik: persze hogy jó. A másik, hogy ez igazolása annak, amit csinálok, hiszen pontosan ez a célom. Az senkit nem érdekel, hogy velem, Horváth Attilával mi történt. Úgy kell írnom a saját történeteimet, hogy az emberek, akik hallgatják a dalokat, értsék, és a magukénak érezzék. Vallom, a dalszövegírás kommunikáció, és lényeges, hogy akik a megélt érzéseiket nem tudják olyan jól szavakba önteni, rájuk ismerjenek egy-egy nótán keresztül. A harmadik válaszom, hogy azért az elmúlt huszonöt év alatt természetessé is vált számomra a siker, tehát nem reagálom túl a dolgot. Ha úgy tetszik, ezen a téren el vagyok kényeztetve.

Más szemszögből nézve viszont mindig a zenekar mögött, a második sorban áll. Soha nem zavarta, hogy sokaknak fogalmuk sincs, ki írja a dalok szövegeit?

De igen. Emberileg azért, mert – főleg fiatal srácként – szerettem volna büszkén belekiabálni a világba, hogy ezeket a sorokat én írtam. Szakmailag pedig, mert borzasztóan magamra maradtam, senki sem fogta a kezemet, semmiféle visszajelzést nem kaptam. Igaz, hogy ugyanezért senki sem rángatott vissza, de néha jó lett volna tanácsot kapni a hozzáértőktől. Ezért is tartom lényegesnek nyaranta a tokaji rocktábort, ahol a szárnypróbálgató szövegíróknak igyekszem minden eszközzel segíteni.

A kezdők bizonyára önmaguk élményeiből merítenek az alkotásnál. Egy profi viszont olyan dolgokat is meg tud írni, amit ő maga nem élt át.

Ez így van. Egyszer vidéken koncerteztünk, ahol a Bojtorján eljátszotta a kollégiumi életről szóló Vigyázz magadra, fiam! című dalt. Utána odajött hozzám egy kislány és megkérdezte, én hol voltam kollégista. Teljesen összeomlott, amikor kiderült, hogy sehol. De nem is az a lényeg, hogy én személy szerint átéltem-e azokat az élményeket, amikről írok, ha hitelesek. Nem véletlenül választottam az összegyűjtött dalszövegeim elé mottóul a következő sorokat: „Hogy láss, hogy érezz, hogy legyen varázs, hazudtam én is. Csak máshogy, mint más.”

Huszonöt éve van a pályán és erre az évfordulóra könyv, jelent meg az életéről és lemezen válogatás a legsikeresebb dalaiból. Mindkettőnek ugyanaz a címe: Jég dupla whiskyvel. Bár rengeteg sikeres nótát írt, mégis ez lett mind közül a „leg”.

Igen, életem szlogenje lett ez a sor, teljesen beépült a köztudatba. Egyszer tanúja voltam, amint az egyik bárban egy férfi odaszólt a pultoslánynak: „Jeget kérek!” Az értetlenkedett: „Üresen?” Mire a fickó: „Frászt! Dupla whiskyvel!”

Vígh Anita

Hozzászólás

Hegyvidék interjú (1999)

Hegyvidéki szomszédaink
Horváth Attila

Mint a szakmában sokan, Horváth Attilát én is úgy ismertem meg, hogy a Rózsavölgyi lemezosztályán félretette nekünk a minket érdeklődő korongokat. Szövegírói „oroszlánkörmeit” már akkortájt kezdte megmutatni, de még nem tudott csak ebből megélni. ‘° Aztán jöttek a nagy sikerek, elismerések, és mára ő a legismertebb és legnívósabb popzenei szövegírók egyike. A Krisztinavárosban lakik.

Szülőföldem a Józsefváros, a Mátyás tér és Rákóczi tér között van félúton, innen költöztem 1981-ben a XII. kerületbe. Mindig szerettem volna budai lenni, sok barátom is vonzott ide. Aztán egy lakáscserével sikerült is. Jó nekem itt lenn, a „város sűrűjében”, ahol viszont különvonulhatok szemlélődni. Szeretnék itt is maradni; nem vonz semmi a magasabb részekre! Itt vagyok mindenhez közel.

A hőskor

A mi időnkben mindenki hangszert ragadva próbálta kifejezni magát. Te hogy kerültél a szövegírás felől a pályára.

Légy erős, engem is eltalált a zene, basszusgitároztam, valamint zongoráztam meg trombitáltam is, de hamar rájöttem, hogy hangszeres zenészként a színpadon nem vagyok igazi egyéniség. Teljesen tudatosan lettem szövegíró.
Verseket igen korán elkezdtem írni, a Magyar Ifjúságban, az Ifjúsági Magazinban jelentek meg ezek a zsengék. Aztán felfigyeltem rá, hogy egyes nyugati előadók mennyi gondolattal töltik meg a dalaikat. Kezdtem tanulmányozni ezeknek a szövegeknek a szellemiségét, formavilágát. Anélkül. hogy „koppintottam’ volna belőlük, tudatosan kezdtem tanulni rajtuk a szövegírói műfajt. Erre tettem az életemet.
A zenekarok körül és között szinte mindenki ismert mindenkit. Jó barátaim lettek Balázs Fecó, Som Lajos, akik akkor a Neotonban játszottak, de már valami mást szerettek volna. Egy kiválás után így jött létre a Taurus, amelynek már én írtam szövegeket. Aztán további osztódással a Korál, a Piramis, melyek mind őszinte, kemény zenével és határozott közlésvággyal léptek színre a csak tánczenei szórakoztatás közepette.
Volt néhány – mostantól visszanézve – kudarc is az életemben; az első mindjárt, hogy nem vettek fel az egyetem magyar-filozófia szakára. Ebbe biztos belejátszott a rocker külsőm is, amivel kilógtam a sorból. De a szövegírástól az sem tudott volna eltéríteni.

Neked nem gyűlt meg a bajod a hatóságokkal?

Furcsa, de talán észre sem vették, hogy amikért piszkálták a színpadon állókat, azokat lényegében én írtam. Nem tűntem fel. Igaz, én sosem politizáltam direkten a szövegeimmel, csupán az életérzést, a jelenséget fejeztem ki. A csöves jelenséget sem mi hoztuk létre, csak mi mondtuk ki. Én háttéremberként adtam hírt a dolgokról, indirekten, katalizálva.

Műhelytitkok

A dal úgy születik, hogy vagy megzenésítik a verset, vagy szöveget írnak az adott zenéhez. Neked melyik a módszered?

Ez utóbbi. Én mindig a zenére dolgozom. Valószínűleg rossz költő lettem volna, mert sok bennem a fegyelmezetlen csapongás. Engem a zene fegyelemre kényszerít, mert akkor már az adott szerkezetben, ritmikában, hangulati körben kell gondolkoznom. Még a leadási határidő és egyéb szorítások is serkentőleg hatnak az agysejtjeimre. Az előadóban is gondolkodnom kell, hogy hitelesen hangzik-e majd a mondat? Csak akkor tudok dolgozni valakivel, ha a zenéje érdekes számomra, akkor viszont beleszólni nem engedek, de minden soromért vállalom a felelősséget.

Valóban ismert vagy arról, mennyire az adott előadó „nyelvén” fogalmazol, mintha ő írta volna.

Ennek mindig örülök, mert ez a cél, de ez benne a szakmai tudás is. Ha egy-egy Piramis, Korál, Bojtorján-nóta a mai gyerekeknek is töltetet tud adni, akkor ez visszajelzi nekem, hogy érték született. A rock a XX. század egyik nagy művészeti forradalma, de csak amelyik közölni is akar valamit.
Engem a 80-as évek felhőtlensége nem fogott meg, hallgattam is egy ideig. A mai pénzcsinálós „hamburgerzenei” irányzatokhoz sincs közöm és bosszant, hogy a diszkósok zömének az imázsába nem fér bele más, mint ezek. Aki ma színpadra áll, el kell döntse: mit is akar? Azt szoktam mondani a hozzám fordulóknak: szembe kell nézni azzal, hogy a legtöbb zenészből sosem lesz sztár, de a vigasz, hogy a legtöbb sztárból sem lesz sohasem zenész. Merni kell különbözni tudni a többitől és nem eladni magunkat kritikátlanul.

Értékek

Téged mennyire érdekel a pénz?

Kevéssé. Most tudtam meg a banktól, hogy valaki lemásolta a kártyámat és lenullázta a számlámat. Éppenséggel nem örültem, de nem is rázott meg. Hányszor volt már életemben, hogy nem volt egy fillérem sem! Én nem gyűjtök semmire. Van lakásom és van a Duna partján egy kis faházam egy zsebkendőnyi telekkel, hogy néhanap a saját diófámnak vetett háttal töprenghessek. Autóm nincs. Szeretek utazni, de nem mint turista, hanem bizonyos időket eltölteni itt-ott. Ha ilyenkor van egy szoba egy ággyal és asztallal, én már otthon tudom érezni magam, főként, ha találok ott könyvesboltot, lemezboltot. Szupermarketek nem érdekelnek. Ez nem igénytelenség, hanem alkalmazkodni tudás.

Néha vannak kísérletek arra, mennyire állnak meg a dalok önálló versként. Mi a véleményed?

Nem tudom. Nekem kicsit olyan, mint a paprikás krumpli krumpli nélkül. A huszonötéves jubileumomra megjelent egy riporttal, vallomásokkal megtűzdelt kötet a dalszövegeimmel. Nagyon örültem neki, de mondtam, én nem írok asztalfiók-verseket. 1975-ben felmerült egy rockopera megírásának ötlete. Máig sincs belőle semmi. Úgy látszik gúzs nélkül nem tudok alkotni.

És azt mennyire érzed, hogy miből lesz sláger?

Ma már a slágert „csinálják”. Természetes közegben szinte tévedhetetlenül meg tudtam mondani, mi lesz sikeres, de ma már nem tudni, mit szeret meg a közönség. Időnként értékesebb számok elsikkadni látszanak, de végül is azok is rajta vannak a lemezen, és hogy ki mit hallgat szívesen, ha nem manipulálják, azt nem tudni.

Mit csinálsz mostanában?

Karácsonyra jön ki Lerch István és Deák „Bill” Gyula önálló lemeze, mindkettő az én szövegeimmel, a jövő év elején pedig a Tunyogi Rock Band második albuma.
Horváth Attila itt él köztünk családjával és cicáival. Barátai országos szélességben várják stúdiókban, színpadokon, bárokban, kocsmákban. Huszka Jenő-díja, Emerton-díja, rengeteg arany-, kevesebb platina- és egy gyémántlemeze (Charlie I.) bizonyára rövidesen gyarapodni fognak a megírt lemezek arányában, melyekben mi is benne vagyunk. Mi, akikről így vagy úgy ezek a szövegek szólnak, akik magunkra ismerünk, amikor megszólít minket az az őszülő szakállú, de rockerszívű szomszédunk, akivel sokan félszavakból is értjük egymást.

Muzsay András

Hozzászólás

…itt van az első lapokon

Hozzászólás

Horváth Attila interjú (2006)

Horváth Attiláról nyugodt lélekkel kijelenthető, hogy a magyar rock-szövegírás ikonja. Ebben a műfajban kevés – úgynevezett – szakember rendelkezik olyan empátia készséggel, mint ő. A lírai-rockos Koráltól a Bojtorjánig, Charlietól a heavy-metálos Ómenig, hihetetlen módon tud ráérezni az adott előadó egyéniségére; így hitelesen, mintegy testre szabottan kerülhetnek rögzítésre az aktuális dalok. Hogyan lehet valaki szövegíró, hogyan tud megfelelni a mindenkori kihívásoknak? A választ maga az érintett adja meg…

Az előbb említett zenekarok (Taurus, Piramis, Korál) után a Som Lajos vezette Senatorral folytattad az alkotói munkát. Az ún. „nagy öregek” után, itt jórészt fiatalokkal dolgoztál együtt. Milyen volt a színpadi- és személyi kapcsolat köztetek?

Először szembesültem azzal a ténnyel, hogy – mindössze harminchárom évesen – én kezdtem „nagy öregnek” számítani. És mit csinált ez a nagy öreg? Fidó bácsit (Varga Laci billentyűs, aki ma Amerikában él; régóta több gyerekes, megállapodott családapa) próbálta navigálni mindenkori zűrzavaros csajügyeiben. Például, megcsalásnak számít-e az, amiről nem tudok; valamint, miért csíp, ha pisilek, stb., ajajajaj… Szekeres Tomival a parketten, szőnyeg fölcsavarva, négykézláb óriási gombfocicsatákat vívott, vörösborozott és intellektuális filmeket nézett. Tartotta a lelket Gigor Karcsi (dobos, ma Svájc) barátnőjében, aki időnként bizonytalan volt a nála tizenvalahány évvel fiatalabb srác érzéseit illetően. Somnak próbált segíteni egyben tartani a társaságot, miközben Takáts Tamást hosszú éjszakai filozofálgatások és más agymenések közben igyekezett megtanítani normálisan inni. Szóval, szerettem ezt a társaságot.

Tudomásom szerint Takáts Tamással közvetlen baráti viszonyba kerültetek…

Előtte több énekessel próbálkoztunk, tehetségesek és jók voltak, de valahogy egyikükkel sem akart a történet kerek egésszé válni. Amikor Tomi neve felmerült, kicsit szkeptikus voltam – vajon túl a Karthago-n, mennyire veszi komolyan ezt a dolgot. Személyesen akkor még nem ismertük egymást. Először a Halászbástya éjszakai kocsmájában találkoztunk, abból az alkalomból, hogy – bár a végleges döntést még nem hozta meg -, valószínűleg beszáll a bandába. Egy rövid időre kivontuk magunkat a nyüzsgésből, és egy viszonylag csendesebb helyre vonulva dumáltunk egy sort. Azt mondta többek között, hogy mindig szeretett volna olyan dalokat – szövegeket – énekelni, amilyeneket a Piramis, de főképp a Korál. Emiatt utánanézett, megtudta, hogy ezeket egy Horváth Attila nevű valaki írta; akkor lett egy titkos gondolata, hogy valamikor majd szeretne ezzel az arccal együtt dolgozni. Mivel a Senator többek között ezt a lehetőséget is nyújtja, ezzel a kérdés el is dőlt. Azután elkezdtünk fecsegni minden másról, és értettük egymást. Így van ez a mai napig is. Ritkán találkozunk, de tudjuk folytatni a befejezetlen mondatokat.
Hihetetlen agymenéseink tudnak lenni, pillanatok alatt képesek vagyunk – nem felszínesen – egymásra hangolódni, éjszakákat tölthetünk el különböző helyeken úgy, hogy egy másodperc sem unalmas. Rengeteg közös élményünk volt és van azóta is, és közben – pedig igazából ilyesmiről nem igazán beszélgettünk sosem – elkezdett saját magának kifejezetten jó dalszövegeket írni.

A barátságot erősítendő – mint már említetted – gyakran az éjszakai életbe is belecsaptatok. Maradtak erről az időszakról olyan élményeid, amit megosztanál velünk?

Az összes tokaji, rocktáboros éjszaka. A „Piaf” – éveken keresztül. Mindezeken pedig vezérfonalként húzódik végig – életművem részeként – hogy komoly erőfeszítések, tudományos demonstrációk árán talán sikerült rávezetnem a kulturált alkoholizmus titkaira. Az ilyen jellegű oktatások végén, hajnalban aztán rendesen magunkra szoktunk maradni, olyankor pedig újabb téma bír felmerülni: sehol a láthatáron nincs egy nő, közben pedig ki tudja, hány hálószobában, hányan úgy alszanak el, hogy bár most ott lennénk velük! Látod, a piacgazdaság törvényei – kereslet, kínálat – sem tudnak mindig maradéktalanul érvényesülni.

Te hogyan látod Tamás művészi pályafutását? A tehetségének és habitusának megfelelő helyet foglal el a magyar zenei hierarchiában?

Nem igazán tudom, mi a magyar zenei hierarchia. Van ilyen? Ki állapítja meg? És ha valaki megállapítja, ezáltal létezik, akkor van ezzel nekünk bármi kezdenivalónk? Besorolni akarjunk, vagy szembe gyalogolni?
Szerintem annyi, hogy csináljuk a dolgunkat, a lehető legkevesebb megalkuvással. Tamás éppen ezt teszi. Évtizedek óta saját zenekara van. Azt a zenét műveli, amit szeret. Saját magának írja a nótákat, ahogy ő szeretné. Ismerik, szeretik, népszerű. Milyen kritériumok vannak még? Ja, persze, még valamennyi pénzt is keres, el tudja tartani a folyamatosan gyarapodó családját. Semmiben sem tökéletes, de mindenben emberi. Hiteles. Az én szememben ő az a figura, aki a mai napig őrzi a töltést, ami miatt annak idején mindannyian belekezdtünk a zenélésbe, a rockba, mindazzal együtt, ami ennek a világnak törvényszerű velejárója. Szabadságvágyban, az egyéni kiteljesedésre törekvő közösségi létezésben, gondolkodásmódban, értékrendben, kreatív kíváncsiságban – a hülyeségeinkkel, a tévedéseinkkel, az ideáinkkal, a depresszióinkkal együtt is nem sokat változva.
Nem az az érdekes, én hogyan látom Tomi pályafutását. Nem az a kérdés, milyen helyet foglal el bármiféle rangsorban. Az a fontos, milyen helyet foglal el a tükörben, és hogyan érzi magát, ha szembenéz.
Persze, ha ezt szeretnéd tőlem hallani, akkor kimondom: ez a „nemnormális”, nekem a testvérem. Becsülöm, tisztelem és szeretem. Azért, amit – és ahogy – csinál, és azért, amilyen.

A beszélgetés Hegedűs István Takáts Tamásról írott könyvében megjelent hosszabb interjú részlete.

Hozzászólás

Rockinform interjú (2005)

„Tizenéves koromban költő akartam lenni…”

A neves rock-szövegíróval Horváth Attilával hét éve készült utoljára interjú a Rockinform-ban. A mostani beszélgetés alapját az idén aug.20. alkalmából kapott kitüntetése és a készülő Radics-Taurus Emlékkoncert szolgáltatta.

Szövegírói pályafutásod kezdete nagyjából egyidős a Taurus ex-T.25-75-82 együttes megalakulásával. Hogy kezdődött kapcsolatotok, és egyáltalán, hogyan lettél szövegíró?

Tizenéves koromban költő akartam lenni. Már megjelent néhány versem különböző lapokban, amikor a hatvanas évek beat forradalmának hatására magam is zenekart alapítottam. Azonnal éreztem, hogy két szerelem – az irodalom és az új zene – örökérvényűen találkozott. Már a hatvanas évek közepén saját, magyar nyelvű dalainkat játszottuk. Az amatőr mozgalom különböző eseményein ismerkedtem meg sok-sok zenész között Som Lajossal és Balázs Fecóval is, akiket hamarosan már barátaimnak mondhattam. Több. Testvérek lettünk.
Hamarosan beláttam, zenészként nem vagyok kiemelkedő tehetség, alkatilag pedig lényegesen visszafogottabb vagyok annál, hogy színpadon állva képzeljem el a jövőt. Az írás viszont egyre fontosabbá vált, félelmetes lehetőséget jelentett számomra, hogy a saját nyelvünkön, a saját érzéseim és gondolataim alapján fogalmazhatom meg, hogyan érez, hogyan látja a világot a mi korosztályunk. És ezek a dalok egyetlen koncerten több emberhez juthatnak el, mint egy esetleges verseskötet hosszú éveken át. És a dalok előadói és befogadói igazi, létező közösségeket alkotnak, versek esetében sem erről, sem a hatás azonnali érzékeléséről nem lehet szó.
Elhatároztam, és tudatosan készültem rá, hogy dalszövegíró leszek. Abban az időben – 1971 – Fecó és Lajos éppen együtt zenéltek a Neotonban. Természetes volt, hogy velük próbálkozzam. Ők is szerettek volna saját dalokat írni, de abban a zenekarban erre nem adódott lehetőségük. Zenében is akkor már a sokkal gazdagabb és összetettebb rockhoz vonzódtunk a Neoton slágeresebb stílusa helyett. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy saját zenekarról, saját stílusról és mondanivalóról kezdjünk gondolkodni. 1972-ben közösen alakítottuk meg a Taurust – igazi bemutatkozásunkat, életünk első nagy dobását. Radics Béla és Brunner Győző voltak a társaink.

Az együttes felbomlása után az ún. utódzenekarokkal (Tűzkerék,Korál,Piramis) folytattad az együttműködést. Itt nagyjából(ha alapjaiban nem is) de mégis csak három különböző stílusú, életfelfogású alkotóművész zenéire írtál szöveget. Horváth Attila hogyan tudta magában elhelyezni e különböző stílusokat?

Együtt lélegeztünk, együtt gondolkodtunk, barátok voltunk, ismertük egymást. Mindannyian, Fecó is, Béla is, Lajos is tudta, alkalmas vagyok arra, hogy szavakban, mondatokban megfogalmazzam azt, amit ők zenében tudnak elmondani. Minden emberben több lakik, van dühös, érzékeny, cinikus, meg mindenféle arcunk. A rock pedig kifejezetten alkalmas az ellentétek felmutatására. A legvadabb bandák is balladákkal, csendesebb, érzékenyebb dalokkal ellensúlyoztak. Ezek a kifejezetten szép dalok még ismertebbekké, szélesebb körben is elfogadottá, szeretetté tették őket. Bennem is ezerféle érzés létezett, létezik ma is, örültem, hogy lehetőségem van több oldalról, többféle módon is végiggondolni, megfogalmazni dolgokat. Még messzebb megyek: nem pusztán egy gazdag műfaj kontrasztjait tudtam követni és megjeleníteni magam is, hanem sok időt töltöttem más zenékben, stílusokban is. Az Ómentől Cserháti Zsuzsáig, Charlietól Koncz Zsuzsáig sok barátomnak érzett, általam is nagyon tisztelt nagy egyéniség „bőrébe bújva”.

Sokoldalúságodat bizonyítandó, életpályád során, kirándulásokat tettél a Bojtorján, Kern András, Delhusa Gjon zenei világába is, majd munkásságod 25 éves jubileumára megjelentették addig írt szövegeid gyűjteményét. Idén augusztus 20-án magas állami kitüntetést vehettél át. Elégedett vagy?

Egyrészt az ember soha nem szabad, hogy elégedett legyen. Az a halál. A végleges megnyugvás, a csönd. Boldog sem szeretnék lenni soha, mert a megtalált boldogság csupán egyetlen dologra ösztönözhet, konzerválni és soha nem elveszíteni az adott állapotot. Tehát mozdulatlanságra, minden változástól való félelemre visz. Szerencsére a természet, a sors nagyon bölcs – igen keveseket ítél erre a nyomorúságra.
Másrészt viszont nem akarok álszerény lenni, persze, hogy jólesik minden olyan visszajelzés, ami megerősít abban, hogy mások szerint is értékes dolgokat sikerült létrehoznunk – hiszen mindig közös munkákról kell beszélnünk. Folyamatosan egymást segítjük szeretethez, sikerhez, elismeréshez, mint ahogy az esetleges bukásaink is közösek.
Vannak szakma által nekem ítélt, megtisztelő díjaim, állami kitüntetésre azonban valóban soha nem számítottam. Különösen annak fényében, hogy napi politikai kérdésekben soha nem nyilvánítottam véleményt, valamint, hogy ennek okát számtalanszor elmondtam minden lehetséges fórumon. Nevezetesen, hogy talán az egyetlen dolog, amit biztosan tudok, az az, hogy mások iránt is felelősséget érző művész, sokakra hatni tudó alkotó kötelező módon ellenzéki kell legyen, mindenfajta hatalommal szemben. Hiszen jobbítani szeretne, természetes, hogy kritikus szemmel kell szemlélje mindenfajta hatalom működését. Saját hitelét veszti, az őszinteség lehetőségét veszti, elvtelenné válik, ha ezt más, akármilyen kifizetődő, gyorsabb, komolyabb érvényesülést ígérő szereppel váltja fel. Kitüntetéseket pedig nem az ellenzék szokott sem kapni, sem osztani. A mi speciális helyzetünkben pedig ezt még fűszerezi az, hogy nálunk már mindenki volt hatalmon is, ellenzékben is – meg még lesz is -, hát akkor kinek jutna eszébe elismerésben részesíteni az őt (is) kritikus távolságtartással kezelő, a magas kultúra szemében egyébként is „egyszerű” dalszövegírót. A kitüntetésre egy szakmai közösség, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete terjesztett fel, nekik ezúton is köszönöm. Amit végül átvehettem, a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje természetesen hatalmas megtiszteltetés. Nagy örömet okozott, legalább akkorát, mint amikor egy ismeretlen lány csillogó szemmel és ártatlanul megölel egy koncert után.

Egy kicsit kanyarodjunk vissza a kezdetekhez! Muszáj megkérdeznem – annak ellenére, hogy a legtöbb szövegíró utálja ezt a kérdést – nálad, hogy működött: előbb készült a szöveg, amire később zenét írtak, vagy fordítva? Erre azért várnék választ, mert nemrégiben előkerült egy dalszöveg amit még a Taurus időkben írtál (Emberi szóval) és soha senki nem komponált hozzá zenét. A Pe-Csában rendezendő okt.22-i Radics-Taurus Emlékkoncerten ez a nóta ősbemutatóként fog elhangzani, a Team Rock Band zenéjével. Tehát: mennyire volt általános nálad a sorrend?

Végre egy röviden megválaszolható kérdés! Mindig zenére írok. Az említett dalt is zenére írtam, csak az elveszett, mivel már nem kerülhetett fel a zenekar műsorára.

Mik a terveid az elkövetkező időkre nézve?

Nincsenek terveim. Mielőtt bárki félreértené, gyorsan elmondom, most éppen mibe vagyok eltemetkezve: Charlie, Ómen és Korál lemezt írok, még nem is látszik a vége. Utána rögtön – már régen – aktuális Bill bátyó is. Mi a fenét tudnék még tervezni? Talán azt, hogy legyen egy év, amikor csak úgy, hallgatóként élvezhetek különböző jó zenéket. Meg hogy a fiam egyszer jó gitáros legyen, és találja meg az ő korosztálya egyszer majd legendává öregedhető szövegíróját.

Úgy legyen, köszönöm a beszélgetést!

Hegedűs István

1 comment